Az első keresztény szerzőknél a görög kifejezés a metanoia323, mely a léleknek, a gondolatnak, a belső viselkedésnek a változását jelenti, amely magában hordozza a gyökeres változását az életmódnak. Ezt vonatkoztatták a megtérés szentségére, és ezt kellene visszanyernünk.
4.1 A szentség elnevezései
Marsili megjegyzi, hogy a leggyakrabban úgy nevezik, hogy a gyónás szentsége.
Olyannyira, hogy már a teológiai nyelvezetben is ezt használják, mivel egyre inkább az önvád-gyónás jelentősége kerekedett felül a bűnbocsánat szentségével kapcsolatban. Ez a forma, ahogy a leggyakrabban nevezik ezt a szentséget – és amit Marsili szerint ki kell javítani –, azt a veszélyt hordozza magában, hogy a szentségnek csak egy részét emeli ki a többi közül, miközben az összes többi rész ugyanilyen fontos. Szerinte a legáltalánosabban a „bűnbocsánat szentsége”324 szavakkal lehet kifejezni, és ez kellene, hogy átmenjen a köztudatba.
4.2 A penitencia az Ószövetségben és az Újszövetségben
Az Ószövetségben a böjtölés gyakorlata nagyon sokszor megjelenik, amely külső és belső gyötrődés által a lélek megalázkodását adja az Isten előtt. Segít az embernek, hogy kapcsolatba kerüljön Istennel.
A kereszténységben, ahogy megvalósult pünkösd után, úgy mutatkozik meg, mint a bűnbánat-megtérésnek a következménye. „Térjetek meg, és mindnyájan keresztelkedjetek meg a bűnök bocsánatára”325. Itt Marsili hozzáfűzi:
A Krisztussal való kiengesztelődés elvette a bűnnek azt a szituációját, amely minket, mint bűnösöket és Isten ellenségeit jellemzett (Róm 5,6-10), azért, hogy „…most már ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki meghalt és föltámadott értünk” (2Kor 5,15).
323 Ez a héber tesuva (suv) jelentését viszi tovább, amely visszatérést, megfordulást jelent.
324 „Sacramento della penitenza”.
325 Apcsel 2,38; Apcsel 3,19.
Ez a megújulás, amelyet a keresztség hozott létre az emberben, ez egy teljesen új egzisztenciális kapcsolat Istennel, egy teljes átváltozása a létnek a síkján – nem csak a cselekvésén –, mert ez egy új születés a Szentlélek által (Jn 3,3-8). Ebben találhatjuk az okát annak, hogy a keresztség nem megismételhető, mert visszafordíthatatlan változásokat hoz létre a megkereszteltben egyszer s mindenkorra (Zsid 6,4), és ez alapítja meg az új teremtést (2Kor 5,17). 326
A finalpiai apát olvasatában Krisztusnak nem az volt a szándéka, amikor az oldás és kötés hatalmát adta a tanítványoknak (vagyis az Egyháznak), hogy ezt szabadon gyakorolják, mint alternatív módon megbocsátani, vagy nem megbocsátani a bűnöket.
Ellenkezőleg, azt akarta, hogy ez a hatalom mindig, és csak is az ő üdvözítő missziójának beteljesedésében legyen327, amelyet ráruházott a tanítványokra, vagyis az Egyházra.
Ez a meglátása arra utal, hogy a pap nem egy kegyet gyakorol, amikor feloldozza a bűnöst, hanem haszontalan szolga, aki megteszi azt, amit az Ura parancsolt neki, nem egy leereszkedő segítséget nyújt, hanem a kötelességét teljesíti.
4.3 Gyónás és ájtatosság
Azt a gyónást, amelyben csak bocsánatos bűnökkel vádolja magát a gyónó, köznyelven ájtatossági gyónásnak nevezik. Ez nem szükséges a bűnök bocsánatához, de nagyon hasznosnak tartják, egy nagyobb belső tisztaság eléréséhez. Már a Trentói Zsinat is a DS 1707-ben megrótta azokat, akik nem akarták feloldozni a bocsánatos bűnöket328, ezt azután a magisztérium a továbbiakban is megerősítette.
A lelkiélet mesterei is tanácsolták a hetenkénti kötelező meggyónását a bocsánatos bűnöknek329. Jelenleg ez a gyakorlat erősen visszaszorult. Ezt az új viselkedésmódot különféleképpen ítélhetjük meg: A bocsánatos bűnöknek nincs szükségük bűnbánatra és meggyónásra, mivel ezektől sokféle más módon is meg lehet szabadulni.
326 MARSILI, S., La penitenza e l'unzione degli infermi, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 329.
327 Uo. 331.
328 DENZINGER, H. J.- HÜNERMANN, P., Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai 1707.
329 MARSILI, S., La penitenza e l'unzione degli infermi, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 332.
A gyakorlat, hogy bocsánatos bűnökkel vádoljuk magunkat a gyónásban, anélkül, hogy ezt elkísérné egy pozitív törekvés, hogy ezeket elkerüljük, egy olyan viselkedéshez vezet, amely teljesen világosan nem autentikus, amelyet nem kell semmiképpen sem kultiválni.
Marsili úgy tartja, hogy ezekkel a fogalmakkal a probléma rosszul van lefektetve.
Nem az a kérdés, hogy ezeket a bocsánatos bűnöket a gyónásban kell-e bevallani, mivel más, egyformán érvényes módon is bocsánatot lehet kapni ezekre. Akkor is, ha tudjuk, hogy ezek a bocsánatos bűnök a gyónásban meg lesznek bocsátva, ha ezt elkíséri az elkövetett bűn megbánása. Itt Marsili azt a példát hozza fel, amely a Miatyánknak a sajátja. Ebben azt imádkozzuk, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, azzal a feltétellel, hogy mi megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tehát a bocsánatos vétek megbocsátása nem függ egy jótettől sem, egy imádságtól, illetve a gyónástól sem, hanem egyedül a mi belső hozzáállásunktól330, ahogy a bocsánatos bűnnel szemben állunk.
Más kérdés, hogy a bocsánatos bűn csak megbocsátást kér, vagy megtérést is?
Tudjuk, hogy a bűnök gyengeségből, hanyagságból, akár rosszakaratból is származhatnak. Marsili szerint az elsőhöz nem is lehet talán egy valódi megbocsátást hozzárendelni, ezt írja róla:
Ha van egy „szükségessége”, legyen az abszolút és nem relatív – hogy odajáruljunk a „bűnbánat-megtéréshez” –, hogy adja az életnek a hozzáidomulás teljességét a saját, személyes hivatásához ismert követelményekhez, vagyis pontosan, amikor észreveszi, hogy az ismétlődő jelenléte néhány bocsánatos bűnnek egy olyan valóságos akadályt hoz létre annak az Istennek való egyesülésnek, amelyet az Úr kér.331
Ez azt jelenti, hogy a bocsánatos bűnök meggyónásának akkor van jelentősége, ha ez azt fejezi ki , hogy van egy belső akadály bennünk, hogy teljesen kövessük Krisztust.
Egy keresztény az állandó megtérés állapotában lévő ember.
330 Uo. 333.
331 Uo. 334.
Véleményünk szerint aki komolyan veszi a Hegyi beszédet, soha nem fogja azt gondolni, hogy nincs komoly bűne. A nagy szentek, akár Assziszi Szent Ferenc, mindig mélyen meg voltak győződve arról, hogy nagyon bűnösök, és hogy csak a pokolt érdemelnék meg.