Bérmálás

Marsili számára nagy segítség volt Thurian műve a bérmálással kapcsolatban⁸³. Egyébként is hivatkozik rá a szentségeknél.

Marsili megállapítása szerint az Egyház magisztériuma a II. Vatikáni Zsinatig várt, hogy kifejezetten beszéljen a Szentlélekről⁸⁴ (LG 11⁸⁵, AG 11⁸⁶). Megállapítása szerint a Trentói Zsinat⁸⁷ is csak indirekt módon szólt róla. Kifejti továbbá, hogy a bérmálás hatásairól a teológia nehézkesen ad világos megállapításokat:

Nagyrészt úgy magyarázzák a bérmálást, hogy ez egyrészt beteljesedése és tökéletesítése a keresztségnek, másrészt a kegyelem növekedését adja, amelyik a lelki harchoz ad erőt és bátorságot a Krisztusban lévő hit hirdetéséhez. Tehát a Szentlélek által a keresztény „atléta” lesz és a hit tanúja. Végül hozzá teszi még, hogy Aquinói Szent Tamás szerint a bérmálás a felnőtt kor szentsége.⁸⁸

A finalpiai apát szerint mindezek a magyarázatok hiányosak, amennyiben a Szentlélek cselekvésének csak bizonyos részeit érintik, és a Szentlelket csak mint

„kegyelem növelő eszközt” értelmezi. Számára hiányzik az a látásmód – miszerint a beavatás szentségei, így a bérmálás is – Krisztus misztériumának jelei. Tehát ebben a szentségben is meg kell nyilvánulnia a Krisztusban szerzett megváltásnak. Ennek felismeréséhez Marsili Krisztus misztériumában tanulmányozza a Szentlelket.

83 THURIAN, M., La Confirmation : consécration des laics, Delachaux & Niestlé, Neuchâtel ; Paris 1957.

84 Marsili nem vette figyelembe XII. Leó, Divinum illud munus enciklikáját (DENZINGER, H. J.- HÜNERMANN, P., Enchiridion symbolorum definitionum et declarationum de rebus fidei et morum, Edizioni Dehoniane, Bologna 2009, 3685-3698.

85 „A keresztség által az Egyház tagjaivá vált hívőket a szentségi karakter a keresztény vallás kultuszára rendeli, és arra, hogy miután Isten fiaivá újjászülettek, az emberek előtt vallják meg a hitet, melyet Istentől az Egyház által kaptak. A bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket”. LG 11.

86 „Mert minden Krisztus-hívőnek,[…] élete példájával meg kell megmutatnia a keresztségben magára öltött új embert és a Szentlélek bérmálásban elnyert erejét”. AG 11.

87 DENZINGER, H. J.- HÜNERMANN, P., Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai 1319.

88 vö. MARSILI, S., I sacrament dell'iniziazione christiana, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 195.

A Lélek (ruah) az Ószövetségben úgy jelenik meg, mint az élet forrása, analóg a lélegzettel, széllel. Az élet alapját, amely Istenben létezik, Isten kiárasztja az emberre, azért, hogy élő lény legyen, élő – a szentségben. Az Isten Lelke szent, így megszentel.

Viszont az ember a bűnnel elveszti a Lelket, amely Istenhez hasonlóvá tette őt, így csak test marad. De Isten nem hagyja el az embert, szövetséget köt velük, és kiárasztja lelkét a nép vezetőire és a próféták lesznek az Ő szavának hírnökei.

Az Ószövetség hordozza Isten ígéretét, ami szerint Isten kiárasztja Lelkét a Messiására, és a messiási népre is. A Messiáson fog nyugodni Isten lelke, véglegesen, nem csak átmenetileg, mint a múltban, ő lesz Dávid leszármazottja. Ő lesz Isten választottja, ő viszi végbe a nép örökre szóló megváltását „Izrael maradéka” számára és minden népnek.

A próféták azt hirdették, hogy az eljövendő időkben a Lélek kiáradása lesz⁸⁹, amely benső megújulást hoz magával, vagyis új lélek lesz magában az emberben, így az emberek végleg Isten népévé válnak. Ezek az Ószövetségi ígéretek Krisztusban teljesedtek be. János evangéliuma hangsúlyozza, hogy a Lélek „Leszállt Jézusra és rajta maradt” (Jn 1,33). Vagyis a Lélek jelenléte nem csak pillanatnyi volt, hanem egy állandó jelenlét, aki áthatotta őt. Jézus úgy mutatkozik meg, mint akit „betölt a Szentlélek” (Lk 4,1). Ugyanígy az Újszövetség messiási népében is beteljesedett az Ószövetség ígérete, amelyből Krisztuson keresztül részesülnek a benne hívők⁹⁰. Más szóval az élő víz forrásai fakadnak belőle, amely az evangélista számára a Szentlelket jelenti, amelyet Krisztus megdicsőülése után kaphatnak meg a hívők.

Ez a megdicsőülés – Krisztus halála és feltámadása – elengedhetetlen volt a Lélek eljöveteléhez, ebből származik az Ószövetség ígéreteinek beteljesedése⁹¹ amely minden korszakhoz elér.

89 Iz 44,3.

90 Jn 7,38-39.

91 Jóel 3,1-5.

Marsili így foglalja össze: „tehát az általános, mindenkire érvényes hivatás a hitre Krisztusban, az ugyanúgy mindenkire érvényes Szentlélek ajándékának ígéretében teljesedik be”⁹². Marsili megállapítása szerint a Szentlélek kiáradása a végső értelme az üdvösség történetének. Ezt követően Bazileioszt idézi a Szentléleknek az üdvösség történetében betöltött szerepéről:

Ki tagadná, hogy az ember üdvözítésére vonatkozó rendelkezések, melyek „nagy Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus” által jóságának megfelelően történtek, a Szentlélek kegyelme által teljesedtek be? Tekintetbe veheted akár az Ószövetséget is, a pátriárkák áldását, a törvény adása által nyújtott segítséget, az előképeket, a próféciákat, a harcokban tanúsított bátorságot, az igazak által tett csodákat, vagy az Úr testi megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket, melyek mind a Lélek által történtek. Először, jelen volt az Úr testében (megtestesülésében), kenete lett, elválaszthatatlanul egyesült vele, amint megíratott: „Akire látod, hogy a Lélek leszáll és rajta marad, az az én szeretett Fiam”. És: „A Názáreti Jézust, akit Isten felkent Szentlélekkel”. Továbbá minden cselekedetét a Lélek jelenlétében végezte. Vele volt akkor is, amikor megkísértette a Sátán: „Jézust a Lélek a pusztába vitte, hogy megkísértse a Sátán”. Amikor csodát tett, akkor is elválaszthatatlanul együtt volt vele. Ezt mondja ugyanis: „Ha én az Isten lelkével űzöm ki a teremtését Krisztus megtestesülésével. Az első ember Isten lehelete által lett élő lénnyé, a bűn által azonban elvesztette a Lelket, és Krisztus az, aki emberségének misztériuma által mint éltető lény, visszahozza az emberiségnek az elvesztett lelket⁹⁴. Ahogy Szent Athanasziosz is írta: „Az Ige felvette a testet, hogy mi be tudjuk fogadni a Szentlelket”⁹⁵.

92 MARSILI, S., I sacrament dell'iniziazione christiana, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 202.

93 BASZILEOSZ, A Szentlélekről, in A Kappadókiai Atyák, (Ókeresztény Írók VI/1.), (szerk. VANYÓ, L.), Szent István Társulat, Budapest 1983, 116-117.

94 vö. MARSILI, S., I sacrament dell'iniziazione christiana, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 208.

95 Uo. 203. ATHANASZIOSZ, Az Ige megtestesüléséről, in Szent Athanasziosz művei, (Ókeresztény Írók XIII), (szerk. VANYÓ, L.), Szent István Társulat, Budapest 1991, 104.

Marsili szerint ezen kívül a Szentlélek ígérete az összegzése az Atya minden ígéretének. A János evangélium 16. fejezet 7. verse mondja, hogy Krisztus azért halt meg, hogy mi megkaphassuk a Szentlélek ígéretét. Ebben az összefüggésben a Szentlélek úgy jelenik meg, mint a legkiválóbb ígéret.

Így ír erről Marsili:

Ez azt akarja mondani, hogy a „Szentlélek ígérete”, amelyben az Isten célirányosan kikristályosítja az emberek javára tett egész megmentő tevékenysége tartalmát, mert ez az „ígéret” amelynek megvalósulásáért rendeltetett maga a Megtestesülés, amikor Krisztus „felkent” lesz a Szentlélek által, éppen azért, hogy adni tudja a Lelket. Mert a Lélekben foglaltatik össze mindaz, amit Isten adni vagy visszaadni akar az embereknek: az élet, amelyet már a teremtéskor belelehelt az emberbe, és amit most Krisztus misztériumában, az Új Teremtésben újból átad.⁹⁶

Ezek alapján a finalpiai apát arra a megállapításra jut, hogy a pünkösdben teljesedik be Krisztus húsvéti misztériuma. A pünkösd annak ünnepe Izrael számára, hogy Isten népeként lett megalapítva, amely egy közösségben⁹⁷ gyűlik össze Isten körül, aki a Sinai hegyen a szavaival kinyilatkoztatta magát. Ezért pünkösd héber neve „befejezést”

jelent. Ez egyben kezdet is Izraelnek, mint Isten népének⁹⁸.

Így Krisztusban teljesedik be a pászka, a húsvét, amely az ember teljes megszabadítása a bűn és a halál rabszolgaságából. Ismerve tehát az összefüggést a húsvét és a pünkösd között, amely a „Szentlélek ajándéka”, ahol Isten új népet alapított Krisztus tanítványaiból. „Új Lélek” amely az emberbe egy „új szívet” helyez a „kőszív”

helyett (Ez 36,26).

96 MARSILI, S., I sacrament dell'iniziazione christiana, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 205.

97 A héber qahal szó, amelyet gyülekezetnek, közösségnek szólítunk, amely olyan közösséget jelent, amelyet Isten szava hívott egybe, ezt fordították a görög szentírásban eklesia-nak, ebből jön a mi egyház kifejezésünk. Vö: MARSILI, S., La Liturgia, momento nella storia della salvezza, in La Liturgia, momento nella storia della salvezza, (Anàmnesis 1), (szerk. NEUNHAUSER, B., - MARSILI, S., - AUGÉ, M. CIVIL, R.), Marietti, Genova-Milano 1979², 111.

98 Kiv 19,5-6.

Így a Pünkösd pecsételi le, és teljesíti be az egész üdvtörténetet: „az ember olyanná válik, mint eredetileg volt, Isten igazi képe Krisztusban, a Szentlélek által. Tehát a Pünkösd nem egy ünnepélyes hozzátoldás Krisztus misztériumához, hanem annak egy szükséges és elengedhetetlen befejezése⁹⁹. Ez egyben kezdet is ahhoz, hogy Krisztus Misztériuma tevékennyé váljon az emberiségben¹⁰⁰.

Végül Marsili megállapítja, hogy a bérmálásban a Szentlélek, mint személy van számunkra ajándékozva. A patrisztikus atyák úgy beszéltek a keresztségről, hogy ebben az újjászületés a Szentlélek műve, annak analógiájára, ahogy Jézus Krisztus Máriától született. Továbbá a bérmálásban ugyanaz történik velünk, mint ami Jézussal történt a Jordánban, vagyis az ember „Isten fiává” lesz Krisztusban. Amint Krisztus magában hordozza a Szentlélek Isteni személyét, úgy a bérmálásban a keresztény nem a

„Szentlélek ajándékát” kapja meg, hanem magát a Szentlelket, mint ajándékot¹⁰¹. Ennek igazolásául Marsili Alexandriai Kürilloszt idézi:

A szent prófétákban nagy gazdagságban volt a Szentlélek fénye, fény, amelynek feladata volt, hogy vezesse őket a látomásokból az elrejtett jövőbeli dolgokra. De azokról, akik Krisztusban hisznek, azt gondoljuk, hogy nem csak egy megvilágosítása van bennük a Szentléleknek, hanem biztosak vagyunk benne, hogy ellenkezőleg, a Szentlélek személyesen lakik és él bennük. Jogosan nevezik őket tehát úgy, mint „Isten temploma”, amit sehol sem olvashatunk, hogy megtörtént volna a prófétákkal.¹⁰²

99 Itt Marsili idézi: NAGY SZENT LEÓ, Sermo 75; De Pentec. I. 1; PL 54, 400. „A pünkösd napja ősi és új misztériumokat foglal magában, amelyek világosan hírdetik, hogy a kegyelem a törvény által volt előre hirdetve, és a törvény a kegyelemben találta meg a beteljesedését. Mint ahogy régen, az ősi zsidó nép 50 nappal az egyiptomi megszabadulás, és a bárány feláldozása után, kapta meg a törvényt a Sinai hegyen, így Krisztus szenvedése után, amely az igazi Isten Báránya áldozata volt, 50 nappal a feltámadás után, a Szentlélek eljött az apostolokhoz és a hívő néphez, azért hogy minden figyelmes keresztény megérthesse hogy az Ószövetség kezdetei arra szolgáltak hogy az Újszövetség alapjai legyenek, hogy az új Szövetséget ugyanaz a Lélek alapította, amely az első Ószövetségövetséget”.

MARSILI, S., I sacrament dell'iniziazione christiana, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 206.

100 vö. Uo. 206.

101 vö. Uo. 209.

102 ALEXANDRIAI KÜRILLOSZ, In Ioann. 5, 2; PG 73, 757, vö: uo. 209. Az utóbbi fordítását idéztük fenn.

Ebben a szentségben tehát mindaz megtörténik velünk, ami Krisztussal történt, ennek a Szentléleknek az erejéből a keresztény szent lesz, papja és prófétája az Újszövetségnek. A bérmálás hatására a keresztény egy „másik Krisztussá” válik, részese lesz Krisztus egész világot megmentő missziójának, és az Atya igazi imádója lesz igazságban és Lélekben.

Marsili megállapítása szerint a bérmálás szerepe az, hogy rajtunk „maradjon” a Szentlélek, hogy belső éltető forrás legyen bennünk, hogy ez a Lélek folytonosan formáljon minket. Ne csak mint kegyelmet kapjuk, hanem valakit aki velünk jár, aki vezet minket, aki tanúskodik bennünk, aki ösztönöz a jó hírt vinni az emberek számára.

Láthatjuk, hogy Marsili viziója a bérmálásról elég távol áll a gyakorlati élettől.

Valóban nehéz elképzelni mindazt amit Marsili ír, hogy megvalósulhasson a hétköznapi életben. Mintha egy másik világban élne. Viszont akkor feltételeznünk kell azt is, hogy az ókeresztény írók is egy másik világban éltek, a híveiktől eltérő világban. Ha mégsem így történt, az azt jelenti, hogy a mai kerersztények igen kevéssé élik meg kereszténységüket, nincs sok hitünk.