5. Betegek kenete
5.2 A betegek kenete szentségének története
Marsili ezt a történetet azzal kezdi, ami a központi kérdése volt a betegek szentségének, amikor a protestantizmus kétségbe vonta a rítus szentségi jellegét. A Trentói Zsinatnak két ülése volt, amely foglalkozott a betegek kenetével, és itt voltak a viták a szentségről (a VIII. ülés 1547-ben, és a XIV. 1551-ben).
332 Marsili itt egy iratot idéz, amelyet az Olasz Katolikus Püspöki Konferencia adott ki 1974-ben, Evangelizáció és a bűnbocsánat szentsége és a betegek kenete címmel. Ezt írja a dokumentum : Az elvilágiasodás jelensége, amelyben a mai keresztény él, nemcsak a hit krízisét okozza, hanem még sokkal mélyebben aláássa az ő teológiai reményét, a jelen életre és az elkövetkezőre. Nem menekülnek el a krízis elől… az ember életének legnagyobb valóságai, amilyenek a szenvedés, a betegség és a halál… Az egyik első szimptóma, ami ezt felfedi, az a változás, és az az erőfeszítés, amely arra irányul, hogy elrejtse akár a beteg, akár azok elől a személyek elől, akik közel vannak a beteghez, bármilyen jelét a bajnak a súlyosságáról, és mindenekelőtt a halálról… Az értékeknek ugyanezen krízise van jelen a családtagok, az egészségügyi és a kórházi személyzet meggyőződésében, hogy nem értve már a vallásos vonatkozását – és ezáltal a lelki gazdagodását a betegségnek és a halálnak –, a lehető legtávolabb tartják ezeket a jeleket, és segítséget a hitre, amelyekhez a hívő betegnek joga lenne… A betegek kenetének szentsége ebben az új szociokulturális összefüggésben találja magát. Egy mezőgazdasági jellegű társadalomban az az egy elvárás volt mindenki felé, hogy tisztelettel és vallásosan legyen ünnepelve (a szentség),… ma a városokban normálisan csak az élet legutolsó szakaszában gyakorolják. Az egész leszűkült kevés jelenlévő családtagra, mely azt a koncepciót segíti elő, mintha ez a szentség egy privát esemény lenne…
Másrészről a testi felüdülés ma egyenesen a meggyógyulás… legtöbben úgy tartják, hogy ez a gyógyászati tudomány hatása… Segítségül hívni Istent, mint terapeutát, vagyis gyógyítót… illetlen és babonás dolognak tűnik… Mindazonáltal a mindennapi tapasztalata az emberi hatalom határainak…
sokaknak megmutatja ezt az átmeneti jellegét a földi reményeknek, és újra átgondolásra nyitja ki az embereket, hogy nyissanak a keresztény üzenet felé. Uo. 337-338.
Először is a Zsinat megállapította, hogy az utolsó kenet, ahogy akkor hívták a szentséget, egy a Krisztus által alapított hét szentség közül. A XIV. ülésen a Zsinat szembenézett a betegek kenetének helyzetével, amelyet a lutheránus-protestáns teológia tagadott. Ezt a bűnbánat szentségével együtt tárgyalta meg a Zsinat., mivel a betegek kenetét úgy fogta fel, mint a beteljesítését a bűnbánatnak és az egész keresztény életnek.
A Trentói Zsinatban a protestáns ellenvetésekre az Egyház három kánonban válaszolt: 1., A betegek kenete Krisztus által alapított szentség, amit Jakab apostol segített elterjedni. 2., Következménye egy kegyelem, együtt a bűnök bocsánatával, és a beteg gyógyulásával. 3., Szolgálattevője, minisztere az a presbiter-pap. Az Egyház hitének ez a megállapítása, amellyel a Trentói Zsinat foglalkozott, kizárólagosan a Jak 5,14-15 részre vonatkozik, amely így szól „Beteg valaki köztetek? Hívassa el az Egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében.
A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, s az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer”.
A Trentói Zsinat tanításában egy bizonyos teológiai látásmódot láthatunk: a betegek kenete egyfajta segítség, orvosság a bűn ellen, beteljesedése a bűnbánatnak és a keresztény életnek. Részünkről ezzel teljesen egyet tudunk érteni. Kétségtelen, hogy a betegségnek van köze a bűnhöz, nem okozati szinten, hanem a betegség egy alkalom a bűnbánatra, segít a megtérésben.
5.2.1 A betegek szentségének a Trentói Zsinat előtti gyakorlatban és tanításban
A finalpiai apát szerint a Trentói Zsinat tanítása a betegek szentségéről, az érkezési pontja annak, ahova megérkezett az előtte levő skolasztikus teológia. A betegek kenetének felfogásáról leginkább az olajak megáldásának szövegeiből alkothatunk fogalmat. Ezt már Rómában a III. század elején megtalálhatjuk a Traditio apostolica-ban, amit Szent Hippolit írt, a 6. fejezetben beszél erről. Azt állapíthatjuk meg ebből, és a későbbi (IV.-V. század) iratokból, hogy már akkor is szentségnek tulajdonították a betegek kenetét. Ezt már Rómában a III. század elején megtalálhatjuk a Traditio apostolica-ban, amit Szent Hippolit írt, a 6. fejezetben beszél erről.
Azt állapíthatjuk meg ebből, és a későbbi (IV.-V. század) iratokból, hogy már akkor is szentségnek tulajdonították a betegek kenetét. Az is látható ezekből az írásokból, hogy a betegek kenetének az olaja, amelyet így megáldottak, betegség esetén használták, akár mint felkenés, vagy mint ital, úgy a presbiter, mint a beteg által, vagy az által az ember által, aki a beteg közelében volt333.
Például az Ordo romanus a IX. századból tudatja, hogy maguk a hívők, akik a templom kövére hozták a kis üvegecskéjüket az olajjal, hogy meg legyen áldva az eucharisztia alatt, azokkal együtt, amelyeket a diakónus az oltárra helyezett. Ebből is láthatjuk, hogy az olajnak a használata nem csak a papnak volt fenntartva, hanem a beteg saját magát is megkenhette vele, vagy mások, akik nem papok.
Mindazonáltal az olajnak a szentségi használata különböző volt attól, amelyet a hívők tettek már a kezdetektől, ez a szentségi használat a papnak volt lefoglalva. Az is látható ezekből a ránk maradt dokumentumokból, az ősi áldásformulákból, amelyek egészen a skolasztikus időszakig találhatunk, hogy a betegek kenete mindenféle típusú és fokú betegségre szolgált, és nem volt egy direkt kapcsolat a beteg halálával.
A betegek szentségének a használata egyre inkább kizárólagosan a pap részére lett fenntartva. A Karoling kortól kezdve a betegek kenetének a hatásainak is egy eltolódását vehetjük észre a gyógyulás helyett, egyre inkább a bűnök bocsánatának az elérésére irányul a betegek kenete, egészen odáig, mintha a bűnök bocsánata lenne legfontosabb hatása a betegek kenetének.
Egészen könnyű volt úgy használni ezt, hogy a betegek kenete a kiegészítője a bűnbocsánatnak.
Ezután már a kiengesztelődést is meg lehetett kapni, ezért a három szentség között egy bizonyos logikai összefüggés teremtődött. A penitencia a bűnök bocsánatára, a betegek kenete a szenvedésnek a kezelésére, és a bűn következményeinek a kezelésére, az Eucharisztia pedig a közösség, a béke Istennel. Ez a látásmód később még inkább kitágult, egészen addig, hogy a beavatás három szentsége kinyitják a bejáratot a földi Egyházba, és a haldoklók három szentsége mint útravalók nyitják ki a mennyei Egyházat.
333 Uo. 342.
Ezen a módon a kötődés a bűnhöz a betegek kenetéhez és a halálhoz egyre erősebb lesz, egészen addig, míg a betegek kenete eltörli a maradék bűnt, felszentel a halálra, a halálra vezető útra és az eljövendő dicsőségre. Ez által a betegek kenete teljes egészében az utolsó kenet és a haldoklók kenete lesz.334
A skolasztikus teológia véglegesen utolsó kenetnek nevezi a szentséget, mert azoknak a szentsége, akik elindulnak ebből az életből. Kettős célja van ennek a szentségnek: beteljesíti a bűnbánatot, a bűnök maradékát eltörli, az időleges szenvedéseket, és egyben egy felszentelési rítus is, amely felkészít a belépésre a Mennyek országába, az örök dicsőségbe. Ezek vannak összefoglalva Szent Tamás az Expositio in Symbolum Apostolorum 10-ben: „Minthogy senki sem léphet be az örök életbe, ha nem tisztult meg, ahogy ez megfelelő, szükséges volt, hogy legyen egy szentség, amely megtisztítja az embert a bűneitől, megszabadítsa a gyöngeségeitől, és előkészítse a mennyekbe való belépésre. Ez a szentség pontosan a betegek kenete” 335. Lassan ez a szentség a haldoklók szentségévé vált.
5.2.2 A betegek kenetének teológiája a Trentót követő gyakorlatban.
A betegek kenetének a teológiája nem sokat változott a Trentói Zsinattól egészen a II. Vatikáni Zsinatig. Viszont egyre inkább megfigyelhető egy bizonyos fajta probléma azokban a környezetekben, ahol a keresztény hit nem volt igazán erős. Az, hogy egyre nehezebb ünnepelni egy szentséget, amely már nem volt ünneplés, hanem csak egy sietve elvégzett gesztus, ami semmi mást nem jelentett, mint a halál beálltának a bizonyosságát. Ez az utolsó pillanat szentsége lett.
Sajnos bizonyos szempontból a régi kánonjog is ezt erősítette meg. CJC 940/1 azt írja a betegek szentségéről – amelyet akkor még utolsó kenetnek hív –, hogy nem lehet annak a hívőnek kiszolgáltatni, aki nincs halálveszélyben336. Viszont a pasztorális szinten egyre inkább észre lehetett venni, hogy egyre nagyobb a visszautasítás a betegek kenetével kapcsolatban, miután ez a haldoklók szentsége lett. Ez a mai napig érzékelhető, ha egy házban meglátnak egy papot, rögtön a közeli halálesetre gondolnak.
334 Uo. 344.
335 Uo. 345.
336 Codex Juris Canonici, Fr. Pustet, Ratisbonae 1919, 251.