2. Jelek és szent jelek
2.4 A szentségek hatékonysága
Marsili szentségtanát a Trentói Zsinat meghatározásaiból indítja. Először leszögezi, hogy ezeknek a meghatározásoknak az értelmezésénél figyelembe kell vennünk az adott történelmi kontextust. Ez alatt azt érti, hogy a Zsinatnak nem volt szándéka kifejteni a szentségekről szóló teljes katolikus tant, hanem válaszolni akart a protestánsok állításaira, amelyek ellenkeztek a katolikus tanítással.
50 A fordítás Marsilit követve: „Io sono colui su cui il Padre ha impresso il suo sigillo” (quem „signavit”
Pater). MARSILI, S., I segni sacri: storia e presenza, in Il segno nella liturgia 15.
51 vö. Uo. 16.
52 Uo. 17.
Azt is látni kell, hogy a protestáns tan reakció volt a középkor szakramentális gyakorlatára, amikor is a vallásos élet a szentségekhez való járulásból állt, anélkül hogy bármi vallási parancsolatot megtartottak volna. Ez a középkori szakramentális gyakorlat a skolasztikus teológia értelmezéséből származott.
Marsili szerint az „opus operatum” teológiája úgy volt bemutatva, hogy a cselekménynek önmagában értéke van, függetlenül a befogadó szándékától, belső hozzáállásától. Mintha lehetne gyónni megtérés és bűnbánat nélkül. Lehet is, a gyónás
„érvényes” de hatástalan az azt elvégzőre nézve53. A lényeg az volt, hogy a szentség érvényes legyen a formára és matériára nézve, és megfelelő kanonikus segédlettel legyen elvégezve.
Az előzőekben vázoltakra válaszul felmerülő protestáns álláspont alapja a megigazulás tana, amely szerint a megváltást az emberek egyedül a hit által nyerhetik el
„sola fide”. Ebből kiindulva a protestánsok számára a Szentségek csupán eszközök, arra szolgálnak, hogy táplálják a hitet, és csak a kegyelem külső jelei, tehát nem működnek
„ex opere operato”54.
A Trentói Zsinat a szentségekről szóló 8. kánonban (DS 1608) kiáll az ex opere operato tana mellett. Hogy jól értsük, tisztáznunk kell, hogy meg kell különböztetni a szentség működését (opus operatum), amely maga a kegyelem, ami mindig eljut a befogadóhoz, és a kegyelem működését, vagyis azt a tevékenységet, amelyet a kegyelem hoz létre a befogadóban, amely mindig függésben áll a befogadó hozzáállásával (opus operantis), amivel fogadja a szentséget.
Ha ez a személyes készség hiányzik, joggal mondhatjuk, hogy a szentség létrehozza eredményét (effectus), vagyis a kegyelem ajándékát, de ha ez az ajándék nincs elfogadva megfelelő módon, a szentség által létrehozott kegyelem terméketlen marad.55
53 Marsili számára egy percig sem kétséges hogy a szentség létrehozza a kegyelmet, de ha az ember részéről ehhez nincs megfelelő hozzáállás, ez a kegyelem steril marad az ő számára. vö: MARSILI, S., art. Sacramenti, in Nuovo dizionario di liturgia 1280-1281.
54 MARSILI, S., I segni sacri, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 95.
55 vö. MARSILI, S., art. Sacramenti, in Nuovo dizionario di liturgia 1280-1281.
Innen kiindulva Marsili három állítást adott a szentségekről:
Első állítás: A szentségek azt hozzák létre, amit jelentenek, de nem természeti szinten, hanem a kinyilatkoztatott üdvtörténet szintjén56.
Példának hozza a keresztvizet, amely nem a rituális megtisztulást jelképezi, hanem az Ószövetség eseményein keresztül nézve jelen van benne az özönvíz, amely elpusztította a bűnt, az átkelés a Vörös tengeren és a Jordán folyón, kiszabadulva a rabszolgaságból és belépve Isten országába. Ezek a jelentések merülnek fel, amikor Jézus megkeresztelkedik Keresztelő János által, aki a bűnök bocsánatát hirdette, és hogy Krisztusban teljesedik be az átkelés a Jordán folyón elérve az Isten országába.
Ez által Marsili történeti, pontosabban üdvtörténeti kontextusba helyezi a szentségeket. A szentségek nem elszigetelt eseményei, a kegyelemnek, hanem Isten előre elhatározott tervének megvalósulásai, amelyeknek kezdete már az Ószövetségben is megvolt.
Ez alapján Marsili összeköti az Ószövetséget és az Újszövetséget, egy elválaszthatatlan kötelékkel. Ebben az értelemben az Újszövetség nem a meghaladása az Ószövetségnek, hanem mint egy következménye mindannak. A szentségek eszerint nem értelmezhetőek az Ószövetség nélkül.
Második állítás: A szentségek annyiban hatékonyak a megváltásra, amennyiben megvalósítják bennük Krisztus misztériumát, az üdvösség története különböző részeinek tagoltsága és egybetartozása szerint57.
56 Uo. 1281.
57 Uo. 1282.
Krisztusban az egész emberiség megtalálja a megígért megmentést. Marsili szerint azonban ez ontológiai szinten érvényes az egész emberiségre. Viszont az emberi természet, mint olyan nem létezik, csak individuális, személyes dimenzióban. Az emberi nem tagjai akkor válnak részeseivé a megváltásnak, amikor megismerik és elfogadják Krisztust, aki az emberiség megváltásának szentsége.
Tehát a Krisztus-szentség megismerése a hit által jön létre, az elfogadása pedig a szentségek által történik meg, amelyek által az Újszövetségben folytatódik Krisztus megváltó ideje. Ezen a módon az egyes személyek a Krisztus által szerzett egyetemes megváltást tudatosan és felelősségteljesen tudják választani.
Itt az „ex opere operato” felületes használatával száll szembe. A megváltás nem egy jogi procedura, amely egyik jogi állapotból a másikba helyezi az embert, vagyis
„bűnös”-ből „megigazult” lesz – jóllehet valójában bűnös – hanem egy személyes beleegyezést tételez fel ahhoz, hogy a megváltás megvalósulhasson egy adott emberben.
Amennyiben nincs személyes beleegyezés, megtérés, akkor csak egy protestáns értelmezés lehetséges, ami egy válasz arra, hogyan lehet, hogy egy megkeresztelt ember valójában még mindig a bűn rabszolgája, jóllehet jogilag igazoltan meg van keresztelve.
Ez a kereszténység nagy dilemmája, mivel hiányzik a komoly beavatás a keresztség megélésébe, és a keresztények nagy része csak jogilag keresztény.
Marsili meglátása szerint „Minden szentség a megváltás Krisztus-szentségének aktualizációja, tiszteletben tartva a jelek momentumait, amelyek a megváltás során, amelyet Krisztus szerzett, megfigyelhetőek. Az egyes szentségek «kivetítései» az egyetlen szentségnek, vagyis egymást követő monumentumai az egész üdvösség folyamatának.”58 Krisztus maga a szentség, és a „szentségek” az ő megváltásának megvalósulásai az egyes ember életében. A szentségek nem egymástól független
„ajándékok”, hanem Krisztus megtestesülése az életünkben. Arra szolgálnak, hogy Krisztus élete valósuljon meg bennünk.
58 Uo. 1282.
Harmadik állítás: A szentségeknek nincs olyan hatásuk (effectus), amely által egy kettős kegyelmet produkálnának: megszentelő és szentségi kegyelmet, hanem a szentségek aktualizációi Krisztus egyetlen misztériumának, vagyis az egyetlen megszentelő kegyelemnek, amely a különféle szentségi jelek által aktualizációja a fenn említett Krisztus egyetlen misztériumának59.
Marsili szerint a teológusok, amikor a Trentói Zsinat azt a részét magyarázzák, hogy
„a Szentségek létrehozzák (tartalmazzák) azt a kegyelmet, amelyet jelentenek”60, bevezettek a szentségtanba egy kettős effektust: az általános effektus a megszentelő kegyelem, és mint minden egyes szentséghez tartozó szentségi kegyelem. A finalpiai apát szerint, mikor a Trentói Zsinat a szentségek mibenlétéről nyilatkozott, nem tette meg ezt, akkor a megkülönböztetés a kétféle kegyelem között egy visszaélés61.
Itt hozzátehetnénk, hogy magának a kegyelemnek a mibenlététéről nagy bizonytalanságok vannak. Mit is jelent a kegyelem? Hol beszélt Krisztus a kegyelemről? Ha nem beszélt róla, akkor ez csak a teológusok egy későbbi kitalálása? A kegyelem úgy jelenik meg, mint egy kvázi negyedik személy a Szentháromság mellett.
A probléma a kegyelemtannal, amit Marsili is vázol, az az, hogy úgy beszél a kegyelemről, mint a pénzről, mintha a szentségek által adott mennyiségű „pénzt”
jóságot, pozitívumot kapnánk, amely önmagában semleges dolog. Marsili ezt nem tudja elfogadni, Isten személy, személyekhez szól, és amit ad az is egy személy
Legvégül Marsili így zárja a cikket a szentségekről: „Akkor is, ha a szentségek
«jelek» rendszerét alakítják ki, ezek nem maradhatnak homályos fátylak, hanem szent Ambrussal kell mondanunk: «Nem tükrök által, sem talányok által, hanem szemtől szembe mutattad magad, ó, jó Krisztus, és én A TE SZENTSÉGEIDBEN TÉGED TALÁLTALAK»”62.
A szentségek magát Krisztust adják, nem elvont jóságot érez az ember, egy kis nyugalmat vagy felüdülést, hanem egy személyt, aki szereti őt, aki kommunikál vele, aki szól életének legfontosabb dolgairól.
59 Uo. 1283.
60 DENZINGER, H. J.- HÜNERMANN, P., Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Szent István Társulat, Budapest 2004, 1606.
61 vö. MARSILI, S., art. Sacramenti, in Nuovo dizionario di liturgia 1283.
62 Uo. 1284. A Marsili által hozott Szent Ambrus idézet megtalálható: Apologia proph. David 1,2 (CSEL 32,339).