A liturgikus év története

Marsili a Prédikátor könyvét idézve, azt állítja, hogy a Bibliában a liturgikus év nem csak egy adat, hanem egy teológiai megfontolás eredménye. Mivel több egy nap a másiknál, ha egész évben minden nap fénye a naptól származik?

257 XII. PIUSZ, Mediator dei et hominum apostoli körlevél a szent Liturgiáról, Szent István-Társulat, Budapest 1948, 161.

258 SC 102. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai 122.

259 MARSILI, S., La Liturgia: primaria esperienza spirituale cristiana, in Probleme e prospettive di spiritualita, (szerk. GOFFI, T. - SECONDIN, B.), Queriniana, Berscia 1983, 273.

Jahve az ő bölcsességében megkülönböztette őket, váltakoztatva az időket (évszakok) és az ünnepeket, felmagasztalva és megszentelve néhányat, másoknak pedig a közönséges napok feladatát adta. Ebből azt lehet leszűrni, hogy a napok megkülönböztetése egy vallási esemény, mivel Isten szentelt meg bizonyos napokat. Az egyházatyák közül kiemelkedőek Nagy Szent Leó pápa beszédei. A középkorból két nagy egyéniség emelkedik ki: Szent Mechtild, és Szent Gertúd, a két nagy bencés misztikus apáca a XIII. századból.

A XVIII. századtól kezdődik egy kísérlet egy szorosan vett liturgikus év teológiájának megalkotására. A fő alkotók: J. Suffren, N. Letourneux, J. Croiset, P.

Guéranger. Utóbbitól idézünk: „Azért írunk egy művet a liturgikus évről, azzal a céllal, hogy a hívőknek adhassuk a lehetőséget meríteni abból a mérhetetlen segítségből, amelyből a keresztény vallásosság minden nap merített a liturgikus misztériumok megértéséből, szelleméből”²⁶⁰.

A modern kor legnagyobb hatású teológusa, a liturgikus évre vonatkozólag Odo Casel. Nem csak a leírt művei miatt, hanem az egész megalapozás miatt, amit a liturgiának adott. Számára a liturgikus év is a húsvéti misztérium szintézise, fokozatos kibontásban. Marsili szerint:

Casel számára a liturgikus év, elsősorban nem pedagógiai célú, vagyis nem azért lett megalkotva, hogy elvigyen bennünket Krisztus utánzására, követésére, mivel megfontoltuk az ő tetteit, és erényeit. Kétségtelenül a pedagógiai cél nem hiányzik, és nem hiányozhat. De ha csak ez lenne a liturgikus év, akkor ez csak a bemutatása lenne a „példáknak”, amit Krisztus tett és nekünk adott, és nem a bemutatása az ő „Misztériumának”, vagyis annak az üdvösségnek, aminek ő maga volt ugyanabban az időben a kinyilatkoztatása, és a megvalósulása az emberek között, így minden liturgikus év a „valóságos-szentségi bemutatás” akar lenni, azért hogy minden idők emberei kapcsolatba tudjanak kerülni ugyanazzal a Krisztus Misztériumával, az objektív valóság szintjén.

Casel számára a „liturgikus év maga Krisztus misztériuma²⁶¹ .

260 MARSILI, S., Anno liturgico, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 412.

261 Uo. 411.

A Mediator Dei enciklika kettős vonalon közelíti meg a liturgikus évet, egy részről mint ontológikus valóság, más részről, mint morális-nevelési eszköz. De a caseli értelmezés az enciklikára nem alkalmazható. A Szent Officium egy 1948 levélében²⁶² a morális-nevelő értelmezést teszi meg, mint az egyetlen hiteles értelmezését az enciklikának.

Marsili úgy látja, hogy a Sacrosanctum Concilium konstitúció sem tudta feloldani a Mediator Dei egyoldalúságát, mivel így a liturgikus év példák halmazává lett lefokozva.

Láthatjuk, hogy az, amit ma liturgikus évnek ismerünk, az egy szerves fejlődés eredménye. Először is meg kell állapítanunk azt, amit Marsili nem véletlenül nagyon fontosnak tart, hogy a keresztény liturgikus év a zsidó liturgikus évből született. Akkor is, hogyha nem egy az egyben vette át ezeknek a szertartásait és ennek a menetét, de mindenképpen elválaszthatatlanul kapcsolódik hozzá. Láthatunk ebben egy gyökeret, és egy folytonosságot, viszont ezzel szemben megvan a keresztény újdonság is, ami gyökeresen különbözik, ez pedig Krisztus feltámadása által lépett be a történelembe.

Amíg a zsidó liturgia mindig egy hirdetése volt az eljövendő dolgoknak, addig a keresztény liturgia annak az ünneplése, ami már megvalósult. És ennek a megvalósult megváltásnak az aktualizációja a személy egyéni életében mindannyiunk szívében és lelkében.

Nagyon fontos tehát látnunk ezt a fejlődést, ami a liturgiában látszódik, különösen azoknak a törekvéseknek a fényében, amelyek azt próbálják láttatni, hogy volt egy olyan liturgia – mondjuk akár az eucharisztia ünneplése is –, amely mintegy tökéletes módon, örökre és változtathatatlanul jeleníti meg az eucharisztia formáját.

Mind az eucharisztia, mind a liturgikus év történetében láthatjuk, hogy itt egy organikus fejlődésről van szó. Nem véletlen, hogy magát a liturgikus évet Marsili is úgy írja le, mint egy élőlényt. Ez az élőlény fejlődik fokozatosan, egyre tökéletesebben alkalmazkodva az adott korok emberének az érzékeihez, az adott kor emberének a felfogóképességéhez, az adott kultúrához, de mindig megőrizve ugyanazt az örökséget.

Ha elolvassuk Jusztinusznak a leírását az eucharisztiáról, akkor felismerhetjük benne, jóllehet 1900 év választ el tőle minket, mégis ugyanazt a szentmisét ünnepeljük meg.

262 vö: uo. 415.

A II. Vatikáni Zsinat és Marsili törekvése is ez volt: visszatérni a forrásokhoz, visszatérni újból és újból ehhez, ami az Apostolok cselekedeteiben van. Jóllehet soha nem tudjuk azt megismerni, hogy milyen volt, és nem is lehet egy az egyben átvenni, de mégis ez egy minta nekünk. És a legnagyobb minta az, amit Jézus ünnepelt. A mi feladatunk úgy ünnepelni az eucharisztiát, ahogy Krisztus adta nekünk²⁶³.

Láthatjuk, hogy a liturgikus évnek ez a fejlődése mennyire a Szentlélek működéséből áthatva alakult ki úgy, ahogyan ma ezt ismerjük. De látni kell azt is, ahogy mi ma ismerjük a liturgikus évet, ahogy mi ma ismerjük a szentmisét. Ez egy fejlődés, egy evolúció következménye. A liturgia olyan mint egy élőlény, aki fejlődni, kiteljesedni akar, amíg el nem jutunk arra a teljességre, ami majd az örök életben lesz.

Itt szeretnék idézni Louis Bouyer-től, aki az egyik legnagyobb tudósa a liturgiának és az eucharisztiának, aki egy felülmúlhatatlan könyvet írt a húsvéti misztériumról, és aki büszke volt arra, hogy Salvatore Marsili barátja volt²⁶⁴. Ő beszél arról az érzésről, amit akkor tapasztalt, amikor először találkozott ezeknek az ősi eucharisztiáknak a leírásával:

A liturgia hagyományának legragyogóbb gyöngyszemei felfedezése egy olyan csodálatot váltott ki, amely a különböző nézőpontok mögül egységben sugárzott ki. Úgy mutatkozott meg az eucharisztia, mint egy élettől túláradó valóság, egy összehasonlíthatatlan lelki gazdagságban, mélységben, és egységben, akkor is, ha csak sokféle kifejezéssel tudott megmutatkozni, egyfajta harmóniában, úgy is mondhatnám vagy még jobb, összehangolt témák szimfóniájában, amelyek lassan-lassan hangszerelve lesznek. Mondhatom, hogy láttuk a saját szemünkkel a színekben játszó ruhát, a szent díszeket, amellyel az egész univerzum visszatükröződik az Egyház és az ő mennyei Jegyese körül. Semmilyen költeményben, semmilyen műalkotásban, és még semmilyen elvont gondolatrendszerben sem volt soha kifejezve a nous Christo, amely ugyanakkor a mens Ecclesiae²⁶⁵

263 Egy kitűnő mű ezzel a témával kapcsolatban: FARNÉS SCHERER, P., Vivere l'eucaristia, che il Signore ci ha commandato celebrare .

264 BOUYER, L., Eucaristia : teologia e spiritualità della preghiera eucaristica 15.

265 Uo. 14.