1. A bűnbocsánat szentsége
1.2 A bűnbocsánat szentségének története
A bűnbocsánat az Újszövetségben latinul poenitentia, amely lefordítja a görög metanoia300 szót, amely a viselkedésmód átformálódását jelenti, más szóval egy átmenetet, a léleknek a megváltozását. Itt a görög nyelvben tetten érhető az is, hogy a bűnbocsánat szentsége kapcsolatot feltételez a húsvéttal, a pászkával, mert az szintén egy átvonulást jelez. De a latin poenitentia, amely a poenitere igéből származik, nem a görög jelentést hordozza, hanem azt jelenti, hogy fájdalmat érezni, valamiért szomorkodni, lelkiismeret furdalást érezni. Itt tehát elsősorban nem egy változást, hanem egy új gondolkodásmódot jelent.
Ez a gondolkodásmód mindmáig megmaradt, inkább a bánat a hangsúlyos, a lelkiismeret furdalás érzése, és nem a megtérés vágya. Itt nem jelenik meg a közösséghez való visszatérés vágya sem.
1.2.1 A bűnbocsánat szentsége a kezdetekben a) Az evangéliumok
Krisztus már működésének legelején folytatja a bűnbocsánat-megtérés témáját ugyanúgy, ahogy ez keresztelő Jánosnak is fő tevékenysége volt. Miután Jánost elfogták, Jézus elkezdett prédikálni és mondta: „Térjetek meg, mert közel van a Mennyek országa”301.
Ez egy általános felhívás volt. De Jézus kijelenti, hogy az ő missziója pontosan az, hogy hívja a bűnösöket302, és pontosan azért hívja őket, hogy megtérjenek. Ám Krisztus számára nemcsak néhányan bűnösök, hanem gyakorlatilag mindenki bűnös303, és azért jött közéjük, hogy mindenki megtérjen304.
Ha Jézus Krisztus mindenkit a megtérésre hív, akkor szól mindazoknak, akik adják a megtérés jeleit, hittel elfogadják ezt, és azoknak, akiket Krisztus elé visz ez a hit. Azok meggyógyulnak, de ezek csak következményei a bűnök megbocsátásának.
300 héb.: tesuva
301 Mt 4,1-17; Mk 1,14-15.
302 Mt 9,13; Mk 2,17.
303 MARSILI, S., La penitenza e l'unzione degli infermi, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 301.
304 Mt 11,20-21; Mt 12,41; Lk 13,2; Lk 15,7; Apcsel 5,31; Apcsel 11,18.
A megtérésre való hívást Jézus átadja a tanítványoknak is305. Ez a misszió abból is kötve van, hogy megkapták annak a lehetőségét, kötelességét, hogy megbocsássák a bűnöket azoknak, akik megbánják bűneiket. Erre vonatkozhat is a Mt 9,6-8, ez a rész azt mondja, hogy Isten ilyen hatalmat adott az embereknek. A többes számot használja, vagyis ez a hatalom a tanítványokra is átszármazott Jézustól. Ugyanígy a Jn 20,21-23 versekben azt mondja Jézus, hogy „az Atya küldött engem, én is így küldelek titeket”.
Rájuk lehelt, „fogadjátok a Szentlelket, akinek megbocsátjátok bűneit, annak meg lesz bocsátva a bűne”.
Marsili kiemeli, hogy a bűnbocsánat adása egy kötelesség, egy hatalom, egy lehetőség. Ez azt jelenti, hogy a tanítványoknak mindenek előtt kötelessége gyakorolni ezt a hatalmat, amely az elsődleges szüksége az ő missziójuknak, ami Krisztusénak is volt. Krisztus missziója sem csak az volt, hogy prédikálja a megtérést, hogy beléphessenek a Mennyek országába, hanem egy valóságos megmentés, egy üdvösség is a bűnösöknek306. Pontosan ez a bűnök bocsánata, a bűnökből való szabadulás, amely bevezet a Paradicsomba. Erről a hatalomról beszél Mt 18,18, amikor mondja, hogy
„minden, amit megköttök…”, és így tovább. Ez a kulcsoknak a hatalma.
A bűnbocsánat az evangéliumban elsődlegesen a megtérés magatartása, amely ezt a magatartást kívánja meg és semmi mást. Óriási távolságra vagyunk ma ettől. Ma szinte sehol nem kérik számon a gyónó készségét a megtérésre, alig hallani arról, hogy ez a megtérés a lényege a bűnbánat szentségének. Az ősegyház gyakorlatáról így ír Marsili:
Úgy is lehet ezt mondani, hogy a gyülekezet, az Egyház még nem tartotta feladatának, hogy megvizsgálja azt, hogy a bűnös el legyen különítve a közösségtől, ami egyenlő a kötéssel, vagy kinyilvánítsa, hogy egyesülve marad a közösséggel a bűnös, ez pedig az oldás hatalma.
305 Mt 6,12; Lk 24,47; Apcsel 20,21; Apcsel 26,20.
306 Mt 1,21; Apcsel 5,31.
Egyelőre még azzal foglalkozik az Egyház, hogy a bűnöst a bűnök bocsánatához vigye, ami ezen a földön megtörténik, amikor a keresztények összegyűlnek, a közösség összegyűlik Krisztus nevében, hatalmában. Mert Krisztusnak az Atya, aki a Mennyekben van, mindent megad, beleértve ebbe a bűnök bocsánatát is. Mindez által láthatjuk, hogy kezd kibontakozni egy bűnbánati liturgia.307
b) Az apostoli egyház
Az apostolok követve Krisztus parancsát hirdetik a bűnbocsánatot, a megtérést a bűnök bocsánatára308. Mindez Krisztus missziójával és a hívőknek a hitével van kapcsolatban. Marsili így ír erről:
Az Apcsel 2,38 részben láthatjuk, hogy a megtérés, a bűnök bocsánata egyesítve van egy keresztséggel. Tehát itt előttünk áll egy valódi bűnbánati liturgia, amely nyitja az utat „Krisztus keresztségéhez”, hogy belehelyezzen egy új életbe, amelyben valóban beteljesednek az Isten ígéretei akár a zsidóknak, akár a pogányoknak (Apcsel 2,38-39 ). Tehát látjuk, hogy egy bűnbánati keresztelés, merítkezés alakult ki, melynek a központja a megtérés, bűnbánat, bűnbocsánat, amely alapvető a kereszténységben, olyannyira, hogy a rituálisan is ez a kezdete, forrása. Így az apostoli időkben nincs még helye egy bűnbánati liturgiának másként, mint a keresztségnek.309
Nézzük meg, hogy az apostoli írásokból mi látszik világosan310: az apostoli Egyházban vannak bűnök és bűnösök. Ezekről a bűnökről és bűnösökről az Egyház vezetői, vagyis az Egyház adnak egy ítéletet, ez az ítélet egész odáig vezethet – attól függ, hogy milyen bűnről van szó –, hogy a bűnöst a közösségtől való elkülönítésre vezesse. Ez Krisztus hatalmában és nevében jön létre, arra szolgál, hogy a megtérésre vigye a bűnöst.
Ha ezt az ítéletet bűnbánat, megtérés követi, akkor a bűnösnek megbocsátanak, megbocsáttatik a bűne. Figyelembe kell vennünk, hogy itt olyan súlyos bűnökről van szó, amelyek nyilvánosak voltak, vagy legalább is sokan ismertek, ezért nem volt szükség nyilvános bűnvallomásra.
307 MARSILI, S., La penitenza e l'unzione degli infermi, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 302.
308 Apcsel 3,19.26; Apcsel 10,43; Apcsel 13,38
309 MARSILI, S., La penitenza e l'unzione degli infermi, in I segni del mistero di Cristo : Teologia liturgica dei Sacramenti 303.
310 vö.Uo. 303-304.