A közszereplők személyiségvédelmével kapcsolatos ügyek mindig a közérdeklő-dés középpontjában álltak, a sajtó megkülönböztetett figyelemmel kíséri ezeket a pereket. Az ezzel összefüggésben felmerülő problémák felvetése előtt érdemes áttekinteni a személyhez fűződő jog védelmének néhány általános szempontját, amelyeknek ezen a területen is érvényesülnie kell. Az ilyen jogsértések miatt indított perekben a jogi védelem tárgya a személyiség, amely az ember társadal-mi szerepét, a társadalom által elismert értékét fejezi ki. Az Alkotmánybíróság egy korai határozata szerint: „Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva a klasszikus megfogalmazás szerint – az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá.”1 Majd a 36/2005. (X. 5.) AB határozatában azt hangsúlyozta, hogy meg kell különböz-tetni a magánszféra különösen érzékeny területeit, az intimszférát, amelyre az emberi méltóság lényeges tartalmaként tekintett. Hozzá kell fűzni, hogy miután a személyiség érvényesítésének, kibontakoztatásának elengedhetetlen feltétele a társadalom, a személyiségi jogokat csak a társadalom érdekével összhangban lehet érvényesíteni, a személyiségi jogok gyakorlása csak különösen fontos társadalmi érdekből korlátozható.
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) 10. cikk (1) bekezdése deklarálja a véleménynyilvánítás szabadságát, amelynek korlátozását a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén teszi lehetővé. Eszerint a szólásszabadság korlátozása csak akkor elfogadható, ha az legitim cél (mint például a jóhírnév, közegészség, közbiztonság védelme) érdekében történik, és
* Megbízott tanácselnök (Kúria).
1 64/1991. (XII. 17.) AB határozat ABH 1991, 297, 308.
egy demokratikus társadalomban szükséges intézkedésnek minősül. Emellett a 8. cikk biztosítja a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog védelmét.
Az Alaptörvény az alapvető jogokat a Szabadság és felelősség címszó alatt taglalja. Az I. cikk (1) bekezdésében rögzíti azt, hogy az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. Ugyanezen cikk (3) bekezdése értelmében az Alaptörvény az alapjogok korlátozását más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében tekinti alkotmányosan indo-koltnak azzal, hogy az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával történő korlátozás mértéke nem lépheti túl a feltétlenül szükségeset, és az elérni kívánt céllal arányban kell állnia. A II. cikk szerint az emberi méltóság sérthetetlen, minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatásától kezdve védelem illeti meg. A VI. cikk rendel-kezik a magán- és családi élet, otthon, kapcsolattartás és jóhírnév tiszteletben tartásáról. A IX. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. 2013. április 1. napjától e cikk bővült a (4) bekezdéssel, amely szerint a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának megsértésére.
Ezeket az általánosságban megfogalmazott elveket az Alkotmánybíróság bontja ki döntéseiben, a polgári bíróságok pedig az alapjogok védelmét biz-tosítják, amikor a polgári jogi szabályokat az Alaptörvénynek megfelelően értelmezve, az Alkotmánybíróság határozatainak figyelembe vételével hozzák meg döntéseiket az eléjük vitt egyedi ügyekben.
A személyiségvédelmi ügyeket kiemelkedően érintette a valódi alkotmány-jogi panasz intézményének 2012. január 1-ei bevezetése, amivel a jogalkotó a bíróságok jogalkalmazó-jogértelmező tevékenységét alkotmányos kontroll alá helyezte. Az elmúlt évek tapasztalata alapján megállapítható, hogy ezek-ben az ügyekezek-ben jelentős számú alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz, ami nyilvánvalóan adódik a személyiségi jogi jogviták jellegéből. Az is leszögezhető, hogy a felek úgy tekintenek az alkotmányjogi panasz intézményére, mint egy további jogorvoslati lehetőségre.
A közszereplők személyiségvédelme témájában elsőként felmerülő kérdés, hogy ki minősül közszereplőnek. Ennek a fogalomnak a magyar jogban nincs általános jogszabályi definíciója. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény csupán annyi változást hozott a korábbi rendelkezésekhez képest, hogy külön foglalkozik a közéleti szereplő személyiségi jogának védelmével.
Eszerint a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti
szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja (2:44. §). Mint ahogyan az ismert, az Alkotmánybíróság a szövegrészből a „méltányolható közérdekből” részt megsemmisítette.2
Ugyanakkor sem a régi polgári törvénykönyv (Ptk.),3 sem az új Ptk.4 nem ha-tározza meg, ki tekinthető közszereplőnek. Annak, hogy a jogalkotó eddig nem adta meg a „közszereplő” kifejezés átfogó meghatározását, valószínűsíthetően az az oka, hogy az ide sorolható személyek köre nem leltározható fel. A kiala-kult következetes joggyakorlat szerint szereplésnek, ezen belül közszereplésnek az egyén önkéntes elhatározásán, autonóm döntésén alapuló olyan politikai, társadalmi, művészeti tevékenység, megnyilvánulás tekinthető, amelyet egy meghatározott cél, szűkebb vagy tágabb értelemben a helyi közösség vagy a társadalom életének befolyásolása érdekében fejt ki. Tehát a közszereplés feltételezi a nyilvánosság előtt fellépő, megnyilvánuló személy erre irányuló szándékát.
A közszereplés a politikai közéletben való részvétel és a közhatalmi tevé-kenység mellett kiterjed a művészi életre, a tudományos működés területeire és az olyan nagyobb nyilvánosságot élvező egyéb tevékenységekre is, amelyek a társadalom kisebb-nagyobb csoportjának életét befolyásolhatják, véleményét alakíthatják, a közösség érdekeit valamilyen módon érintik. Úgy is megfogal-mazható, hogy a közéletben való szerepvállalás alapozza meg a közszereplővé minősítést, ami elválaszthatatlan a nyilvánosságtól. Itt kell utalni arra, hogy a személyiségi jog, a magánélethez való jog védelme a magánérdekkört helyezi védelem alá. Ez a jogi védelem azonban csak addig a határig érvényesülhet, ameddig a személy egyedi érdekköre, magánérdekeltsége tart. A közszereplés azonban ezen az érdekkörön túlmegy. Tehát aki valamilyen közéleti jellegű nyilvános tevékenységet végez, kilép a magánélet köréből. Ebből következően a közszereplő személyiségvédelmét az átlagemberek személyiségvédelmétől eltérően kell megítélni.
Azt a kérdést, hogy egy bizonyos személy közszereplőnek tekinthető-e, adott esetben nem feltétlenül az érintett személy pozíciója, hivatali beosztása, közéle-ti funkciója vagy széleskörű ismertsége, hanem a jogi megítélés szempontjából releváns, konkrét élethelyzet dönti el. Ebben a kérdésben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is akként foglalt állást egyik döntésében, hogy a
2 7/2014. (III. 7.) AB határozat.
3 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény.
4 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
közszereplőkre vonatkozó sajátos szempontok alkalmazásánál nem önmagában az érintett személy státuszának, hanem a vélemény közügyekhez kapcsolódó jellegének van meghatározó szerepe. Emellett kifejtette, hogy a közhatalmat gyakorló személyeket és a közszereplő politikusokat is megilleti a személyiség-védelem, ha az értékítélet a személyüket nem a közügyek vitatása körében, nem közéleti tevékenységükkel, hanem magán- vagy családi életükkel kapcsolatban érinti. Ugyanakkor a probléma összetett voltát mutatja, hogy arra is rámutatott:
a közéleti szereplők, különösen a politikusok tekintetében az is előfordulhat, hogy a közügyek megvitatásához fűződő speciális körülmények között nem-csak magával a közszerepléssel, hanem az érintett magánéletével kapcsolatban is figyelembe kell venni a közvélemény tájékozódáshoz való jogát.5
Az EJEB érvelése szerint a politikusok tudatosan és elkerülhetetlenül kiteszik magukat annak, hogy az újságírók, illetve a szélesebb közvélemény egyaránt szo-ros figyelemmel kövesse minden szavukat és cselekedetüket. Ebből következően nekik nagyobb türelemmel kell lenniük a kritikákkal szemben, különösen akkor, amikor ők maguk is részt vesznek a nyilvános vitában.6 Ugyanis a különböző politikai vélemények ütköztetésére, a politikai tevékenység bírálatára, a közügyek szabad megvitatására a véleménynyilvánítás szabadsága lehetőséget biztosít.
Az EJEB nem szűkítette le a közügyekkel összefüggésben kifejtett véle-mények fokozott védettségét a politikai vitákra és a politikusokra, ezen túl-menően a közösséget érintő egyéb kérdések megvitatásának szabadságát is a véleménynyilvánítás szabadsága alá tartozónak ítélte.7 A közügyek vitatásának kiemelkedő jelentőségét emelte ki azokban az esetekben is, amelyekben az ezzel kapcsolatos megszólalás, az adott közérdekű kérdés magánszemélyeket is érint. Az EJEB álláspontja szerint a magánszemélyek tűrésküszöbének ezekben az esetekben is emelkednie kell.8
Közéleti szereplőként kell kezelni azokat a személyeket is, akik önként vállalt szerepüknél fogva a közösség számára jelentőséggel bíró tevékenységet fejtenek ki, függetlenül attól, hogy a közérdekű szerepvállalást saját önkéntes elhatározásból vagy a közösség tagjainak felkérésére végzik. Így például egy politikai párt helyi alapszervezete tagjaként végzett aláírásgyűjtés politikai jellegű szerepvállalásnak tekintendő, ezért az érintett közszereplői minősége – adott vonatkozásban – kétségtelenül megállapítható.
5 Von Hannover v. Germany (No. 2), no. 40660/08. és 60641/08., 2012. február 7-i ítélet, 110.
bek.
6 Oberschlick v. Austria, no. 11662/85., 1991. május 23-i ítélet, 59. bek.
7 Thorgeirson v. Iceland, no. 13778/88., 1992. június 25-i ítélet, 64. bek.
8 Bladet Tromsø and Stensaas v. Norway, no. 21980/93., 1999. május 20-i ítélet.
A közszereplői, közéleti státusz tisztázása mellett annak megítélése is kérdéseket vet fel, hogy az érintett személy milyen tartalmú, kifejezésmódú közlést köteles elviselni, ennek elbírálása során abban, hogy adott esetben a szólásszabadsághoz, a véleménynyilvánításhoz, valamint a jóhírnévhez, a becsület védelméhez, illetve a magánélethez való jog közül melyik kapja meg a jogszabályok által biztosított védelmet, az arányosság követelményének szem előtt tartásával, a jogsértés súlyára, mértékére figyelemmel kell állást foglalni.9 E jogok kollízióját az alábbi szempontok figyelembevételével kell feloldani.
Az EJEB eljárása során azt vizsgálja, hogy az adott állam megfelelő egyen-súlyt teremtett-e a 8. és 10. cikk által védett jogok között. Arról kell meggyő-ződnie, hogy a tagállami bíróságok a releváns tények elfogadható értékelésével olyan standardokat alkalmaztak, amelyek összhangban állnak a 10. cikkben foglalt elvekkel, ennek során a ‘tisztességes egyensúly’ (fair balance) tesztjét alkalmazza. Eszerint az állami bíróságoknak meg kell határozniuk az egyez-ményben szereplő jogok egyensúlyát. Biztosítaniuk kell, hogy megfelelő egyen-súly jöjjön létre az egyén és a közösség érdekei között. A jogesetek ismeretében mindenesetre meg kell jegyezni, hogy az EJEB megfelelő egyensúly tesztje nagyban különbözhet a tagállami bíróságok tradicionális megközelítésétől.
Az EJEB a Sunday Times v. the United Kingdom ügyben alakította ki a szük-ségességi tesztet, ami szerint azt kell vizsgálni, hogy a panasz tárgyát képező korlátozás szükséges-e egy demokratikus társadalomban, illetve arányos-e az elérni kívánt jogos céllal. Az EJEB gyakorlata szerint a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása akkor is aránytalan, ha ezzel indokolatlanul gátat szabnak a bírálatnak.
A tételes magyar jogszabályok, a régi Ptk. 76–78. §-a és az új Ptk 2:45. §-a alapján a személyhez fűződő jogok megsértése miatt indított polgári eljárás-ban a bíróságoknak azt kell vizsgálniuk, hogy a felperesek által sérelmezett közlések valótlan tényállítást tartalmaznak-e, a valós tényeket hamis színben tüntetik-e fel, és ezek sértő tartalmat hordoznak-e, a becsület védelméhez fűző-dő jog megsértése körében pedig azt kell elbírálniuk, hogy a kifogásolt közlések indokolatlanul bántó, sértő, megalázó kifejezéseket tartalmaznak-e, amelyek kifejezésmódjuk miatt alkalmasak a becsület megsértésére. Mindemellett a véleménynyilvánításhoz való jog érvényesülését is biztosítaniuk kell, annak korlátozására csak az Alaptörvényben meghatározott esetekben kerülhet sor.
Az Alkotmánybíróság már egy korai határozatában kimunkálta a véle-ménynyilvánítás szabadságát korlátozó törvények megszorító értelmezésére
9 48/1991. (IX. 26.) AB határozat; 30/1992. (VI. 26.) AB határozat.
vonatkozó követelményt,10 majd ezt fenntartotta és megerősítette egy újabb döntésében is.11 Az ebben a témában az alapokat lefektető 36/1994. (VI. 24.) AB határozatnak indokolása egyértelműen összefoglalta a nemzetközi joggyakor-latot a közszereplők bírálhatóságával kapcsolatban. Rögzítette: a közszereplést vállaló személyeknek vállalni kell azt is, hogy mind a sajtó, mind a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden cselekedetüket, és nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben is. Az indokolás tartalmazza azt is, hogy a véleménynyilvánítási szabadság alapvető célja annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy az egyén mások véleményét formálja, meg-győzzön másokat saját álláspontjáról.
A véleménynyilvánítás szabadsága ezért általában mindenféle közlés sza-badságát magában foglalja, mégpedig függetlenül a közlés módjától, értékétől, erkölcsi minőségétől és többnyire valóságtartalmától is. Az indokolás arra is rámutatott, hogy önmagában valamely tény közlése is véleménynek minősül-het, hiszen magának a közlésnek a körülményei is tükrözhetnek véleményt, azaz a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga nem korlátozódik csupán az értékítéletekre. A véleménynyilvánítási szabadság határainak megvonásánál azonban indokolt különbséget tenni értékítélet és tényközlés között. Az érték-ítéletre, az egyén személyes véleményére a véleménynyilvánítási szabadság minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy az értékes, vagy értéktelen, igaz, vagy hamis, érzelmen, vagy észérveken alapul. Mindemellett azt is kifej-tette, hogy a szintén alkotmányos oltalom alatt álló emberi méltóság, becsület, jóhírnév lehet az értékítéletben megnyilvánuló véleménynyilvánítás szabadság külső korlátja is.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban fokozott alkotmányos védelmet élveznek az a közügyekre vonatkozó értékítéletek,, még akkor is, ha esetleg túlzók és felfokozottak. A véleménynyilvánítási szabadság ugyanakkor nem ilyen feltétlen a tényállítások tekintetében. Az Alkotmánybíróság érvelése szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha a nyilatkozó személy kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának (tudatosan hamis közlés), vagy fog-lalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de a véleménynyilvánítási alapjog felelős gyakorlásából adódó gondosságot elmulasztotta. A véleménynyilvánítás
10 30/1992. (V. 26.) AB határozat.
11 7/2014. (III. 7.) AB határozat.
szabadsága csak a bírálat, elemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magá-ban, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisítására.
Ezen túlmenően a szabad véleménynyilvánítás olyan alkotmányos alapjog, amely csak felelősséggel gyakorolható, és a valótlan tények közlésének elkerü-lése érdekében bizonyos kötelezettségekkel jár a közvélemény alakításában hi-vatásszerűen résztvevő személyek esetében. A véleménynyilvánítás szabadsága az értékítéletet kifejező, az egyén személyes meggyőződését közlő megszólalá-sokra attól függetlenül kiterjed, hogy a vélemény értékes, vagy értéktelen, he-lyes, vagy helytelen, tiszteletre méltó, vagy elvetendő. A tényállítást tartalmazó megnyilvánulások szintén részei a szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne.
Amint arra az EJEB a Lingens v. Austria ügyben is rámutatott: a szólás- és sajtószabadság határainak megvonásánál különbséget kell tenni a tényállítások és az értékítéletek, valamint azok védettsége között.12 Az előbbiek léte bizo-nyítható, az utóbbiaké lehetetlen. Az Alkotmánybíróság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az értékítéletekkel szemben a tényállítások mindig olyan konkrétumokat tartalmaznak, amelyek valósága bizonyítás útján igazolható, ellenőrizhető. Így a közügyeket érintő véleménynyilvánítás szabadsága a va-lónak bizonyult tények tekintetében korlátlanul, míg a hamis tény állításával vagy híresztelésével szemben már csak akkor véd, ha a híresztelő nem tudott a hamisságról, és a foglalkozása által megkívánt körültekintést sem mulasztotta el.
Az eredetileg a sajtó-helyreigazítási eljárásokra kidolgozott, a bírói gyakorlat által az általános személyiségi jogsértés miatt indított perekben is irányadó PK 12. számú állásfoglalásban rögzített vizsgálati szempontok szerint a jogsértés elbírálásánál a használt kifejezéseket nem lehet elszigetelten vizsgálni, hanem tekintettel kell lenni a szövegkörnyezetre is, az egymáshoz tartalmilag szorosan kapcsolódó, egymással összetartozó részeket összefüggésükben kell vizsgálni.
Az elhatároláshoz a sérelmezett kifejezések szövegkörnyezetének elemzése szükséges. Nem a szavak formális megjelenésének, hanem a közlés más kifeje-zésekkel együtt, összefüggésükben való értelmezésének van jelentősége.
A tényállítások és a vélemények közötti határvonal azon az elvi alapon húz-ható meg, hogy tényállításoknak azok a közlések tekinthetők, amelyek tartalma valamely ismeret vagy múltban történt esemény alapján objektíve igazolható, ellenben amikkel kapcsolatban ilyen bizonyítás nem adható, azok véleménynek
12 No. 9815/82. 1986. július 8-i ítélet.
minősülnek (bizonyíthatósági teszt),13 ugyanis a bírálat, kritika valóságtartalma nem állapítható meg objektíven. Amíg a vélemények esetében a hamisság bi-zonyítása értelmezhetetlen, addig a bizonyíthatóan hamis tények önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt.14
Az Alkotmánybíróság a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában egy konk-rét üggyel kapcsolatban foglalkozott részletesen a véleménynyilvánítás szabadságával. Határozatában a jövőre nézve általánosan fogalmazott meg szempontokat, amelyekre figyelemmel a (közszereplők bírálatával összefüggő véleménynyilvánítási ügyeket megítélő) bíróságok az Alaptörvényből fakadó követelményekkel összhangban foglalhatnak állást a közéleti vitában elhangzó tényállítások és értékítéletek megkülönböztetéséről.
Az Alkotmánybíróság e döntésében meghatározta azt a mércét, amely ahhoz szükséges, hogy egy-egy közügyek vitatását érintő nyilvános közlés büntető-jogi megítélése összhangban álljon az Alaptörvény IX. cikkében és emellett az Egyezmény 10. cikkében biztosított véleménynyilvánítás szabadságából fakadó követelményekkel. A határozat sorrendiséget állított fel a vizsgálandó szempontok között, eszerint:
„elsőként arról szükséges dönteni, hogy az adott közlés a közügyekben való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e, vagyis a közügyek szabad vitatásával áll-e összefüggésben. Ennek megítéléséhez pedig elsődlegesen a közlés megjelenésének módját, körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát szükséges figyelembe venni. Így a közlést érintően vizsgálni kell a médium típusát, a közlés apropóját adó eseményt, illetve az arra érkező reakciókat, és az adott közlésnek ebben a folyamatban játszott szerepét. További szempontként szükséges értékelni a kijelentés tartalmát, stílu-sát, illetve a közlés aktualitástílu-sát, valamint célját. Amennyiben e körülmények értékelésével az állapítható meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, a közlés automatikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi. Az ilyen közlés ugyanis a közhatalom és a közhatalmat gyakorlók ellenőrzésének, ellenőrizhetőségének egyik legfőbb garanciája, amely egy plurális alapokra épülő
13 BH2010. 294.
14 7/2014. (III. 7.) AB határozat.
társadalom demokratikus és nyílt működéséhez nélkülözhetet-len követelmény.”
Megállapítható, hogy amennyiben a kifogásolt közlés tisztán tényállításokat tartalmaz, abban az esetben a bizonyítási eljárás anyaga alapján értékelni kell, hogy azok közül melyek valósak, melyek valótlanok. Az utóbbiak esetében általános személyiségi jogi perekben ezután azt is vizsgálni kell, hogy sértő jellegűek-e az adott kijelentések. Az ilyen, jóhírnevet sértő közlés abban az esetben is megalapozza a személyiségvédelmet, ha a sértett fél közszereplő.
Ezért ilyenkor lényegében nincs jelentősége annak, hogy közszereplőről, köz-ügyről van-e szó, vagy sem, mivel a valótlan és sértő tények állítását a közéleti szereplő sem köteles eltűrni.15 Ezzel szemben a közügyeket érintő értékítéletek szabad folyása biztosított, hiszen a tényállításokkal ellentétben az értékítéletek közös sajátossága, hogy igazságtartalmuk nem ellenőrizhető és nem igazolható.
Önmagában a kedvezőtlen vélemény, értékítélet nem elegendő a jogsértés meg-állapításához, még akkor sem, ha egyébként téves vagy helytelen.16 A sarkos, túlzó politikai véleménynyilvánítást a közszereplő köteles elviselni, ha az nem durván sértő, megalázó.
A közlések a közhatalom, illetve a közhatalmat gyakorlók ellenőrzése, vala-mint a közvélemény tájékoztatása, figyelmének felhívása érdekében bizonyos fokú túlzást, provokációt is magukban foglalhatnak. Éppen ez adja ugyanis a plurális és sokszínű demokratikus berendezkedésű társadalmak alapját. Az 5/2015. (II. 25.) AB határozat kimondja, hogy a választási kampány a közügyek szabad vitatásának egyik, a választójog szabályai körébe vont megnyilvánulása.
A választási kampány során nemcsak egyszerűen a közügyeket vitatják meg az emberek, hanem tájékozódnak annak érdekében, hogy megfontolt döntést tudjanak hozni. Ugyanígy az állami tulajdonnal kapcsolatos ügyek, a köztu-lajdonnal, közpénzekkel való gazdálkodás figyelemmel kísérése, minden ilyen ügylettel összefüggő esemény nyilvánosságra hozatala, aggály, bírálat meg-fogalmazása, és a közvélemény tájékoztatása fontos közérdek, az ilyen ügyek ismertetése folytán az azokban bármilyen módon szerepet játszó személyek a közélet részeseivé válnak, emiatt kell a személyüket is érintő bírálatot fokozot-tabban eltűrniük. Természetesen a közszereplőt és a közéletben szerepet vállaló személyt is megilleti a személyhez fűződő jogvédelem, azonban a feladatának ellátását érintő érdeklődést, bírálatot nagyobb türelemmel köteles eltűrni akkor,
15 Kúria Pfv.IV.25.270/2002/8., Pfv.IV.21.185/2011/6., Pfv.IV.20.292/2013/5.
15 Kúria Pfv.IV.25.270/2002/8., Pfv.IV.21.185/2011/6., Pfv.IV.20.292/2013/5.