Bár a vissza- és továbbutalás bonyolult elméleti problémákat vet fel, feltétlenül normatív szabályozás tárgyát kell képezze. Nem engedhető meg ugyanis, hogy a jogalkotó egyáltalán ne foglaljon állást a vissza- és továbbutalással kapcsolat-ban, vagy a jogalkalmazó mérlegelésére bízza azt, hogy mikor engedelmeskedik a felhívott jog nemzetközi kollíziós szabályából következő (vissza- vagy tovább) utalásnak, és mikor hagyja azt figyelmen kívül. A szabályozás nyilvánvalóan nem merülhet ki egy, a szabad bírói mérlegelést lehetővé tévő generálklauzulá-ban. Ilyen szabályt tartalmazott az 1963. évi csehszlovák kódex 35. §-a, amely a vissza- vagy továbbutalás elfogadását attól tette függővé, hogy az annak folytán alkalmazandó jog megfelel-e a szóban forgó jogviszony észszerű és igazságos rendezésének, ezzel a bíró mérlegelésére bízva, hogy a méltányos ítélet meghozatala érdekében a konkrét esetben elfogadja, vagy elutasítja-e a renvoi-t.20 Bár a vissza- és továbbutalás ilyen megközelítése a rugalmasságot a jogbiztonsággal szemben előtérbe helyezők számára akár szimpatikus is lehet, jogos volt ezzel a megoldással szemben Réczeinek kritikája: az a kívánatos, hogy a méltányosságot ugyanaz a jog engedje meg, amelyik a szigort tartal-mazza. Helytálló volt továbbá az az észrevétele is, hogy „a bíró jogalkalmazási szabadságának túl széles körű megvonása, hogy A ország joga szerint ítéljen, ha szubjektív felfogása szerint észszerű és méltányos ítélet erre alapítható, de B ország joga vagy a lex fori alapján ítélhet, ha igazságérzetét az elégíti ki.”21 (Kiemelés az eredetiben B. L.)
Mint már utaltam rá, a vissza-és továbbutalás kérdését tárgyaló nemzetközi magánjogi irodalomban a 20. század második felében az az egyöntetűnek ne-vezhető vélemény alakult ki, hogy elméleti-logikai úton mind a renvoi teljes elutasítása, mind pedig a visszautalás és az egyszeri vagy kétszeri továbbutalás
19 Uo.
20 Az 1963. évi csehszlovák kódex szövegét eredeti és német nyelven ld. Wolfgang Riering:
IPR-Gesetze in Europa Textausgabe in Originalsprachen mit deutschen Übersetzungen.
Bern–München, Stämpfli – CIE AG – C. H. Beck, 1997. 298–337.
21 Réczei i. m. 156.
elfogadása mellett nagyjából azonos súlyú érvek hozhatók fel, amelyek végső soron kioltják egymást. A renvoi teljes vagy korlátozott elfogadását vagy elutasítását tehát olyan, a nemzeti jogalkotó szuverén szempontjai szerint megítélendő jogpolitikai kérdésnek lehet tekinteni, amelyben külső kényszerek nem játszottak szerepet. Az uniós kollíziós jogegységesítés szűkítette ugyan a tagállami jogalkotó mozgásterét, de az uniós rendeleti és irányelvi kollíziós szabályozás által nem érintett, az autonóm nemzeti szabályozás részére fenn-tartott jogterületeken a jogalkotónak továbbra is szabad keze van akár egységes általános részi szabály, akár speciális különös részi szabályok megalkotására.
A Kódexnek a vissza- és továbbutalásra vonatkozó általános szabálya, vagyis a visszautalás elfogadása és a továbbutalás kizárása – legalábbis elméletileg – kedvező a jogalkalmazó szempontjából, mert lehetővé teszi, hogy a visszautalás elfogadásával a magyar jog kerüljön alkalmazásra, és így megkíméli a bírót a külföldi jog alkalmazásával óhatatlanul együtt járó nehézségektől. A magyar kollíziós szabály által felhívott külföldi jog kollíziós szabályát az esetek több-ségében könnyebb azonosítani, mint a külföldi anyagi jog tartalmát megálla-pítani.22 Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy ennek a hazafelé törekvést kifejező általános szabálynak egyre szűkül az érvényesülési köre a renvoi alkalmazási körének a különös részben történő területvesztésével.
Éppen ezért megfontolandó, hogy a vissza és továbbutalást az új törvény a realitásokat figyelembe véve általános szabályként zárja ki, és azokon a különös részi jogterületeken, amelyek még nyitva maradtak az autonóm szabályozás számára, adott esetben differenciáltan lehetővé tegye vagy a visszautalás vagy a visszautalás és az egyszeri továbbutalás elfogadását. Javasolható a visszautalás és az egyszeri továbbutalás elfogadása a természetes személyek személyállapoti kérdéseiben. A jogi személyek vonatkozásában egy ilyen rendelkezés a be-jegyzés helye jogának elsődleges kapcsoló szabályként való fenntartása esetén nem indokolt, tekintettel az inkorporációs elv dominanciájára. Megfontolandó továbbá, hogy az új törvény előírja a visszautalás elfogadását a házassági és az élettársi vagyonjogban, ahol ennek a gyakorlatban – a már a nemzeti hatáskörbe
22 Ennek fényében meglepő, hogy egy a közelmúltban megjelent tanulmány megállapításai szerint „a vonatkozó jogszabályhelyet a magyar bíróságok gyakorlatilag nem alkalmazzák.”
Bóka János: A Kúria és az ítélőtáblák joggyakorlata a nemzetközi magánjogról szóló 1979.
évi 13. törvényerejű rendelettel (Nmjtvr.) kapcsolatban. II. rész – Az alkalmazandó joggal kap-csolatos kérdések. Kúriai Döntések, Bírósági Határozatok, 2015/8. 883. Bóka szerint ennek
„praktikus oka, hogy a felek és a bíróság a külföldi jog alkalmazása során annak anyagi jogi szabályait igyekeznek feltárni, és ez a feladat önmagában is komoly szakmai kihívást jelent.”
Mindemellett ő is úgy véli, hogy a visszautalás elfogadása a bíróságok számára bizonyos segítséget jelenthet az ügyek gyorsabb és autentikus elbírálásához.
nem tartozó öröklési jogon kívül – eddig a legnagyobb jelentősége volt. Ez utóbbi rendelkezés természetesen csak addig volna hatályban, amíg nem kerül-nek kihirdetésre és nem leszkerül-nek alkalmazandók a tervezett uniós házassági és élettársi vagyonjogi kollíziós rendeletek.23
Mindemellett figyelemmel kell lenni arra, hogy a vissza- és továbbutalás kizárt a következő esetekben:
– ha az alkalmazandó jog meghatározására jogválasztással kerül sor;
– ha a kollíziós szabály kumulatív kapcsoló szabályokat tartalmaz, mert ebben az esetben a cél az, hogy a szigorúbb anyagi jogi előírások érvényesüljenek, és ezáltal elkerülhető legyen, hogy sántikáló jogvi-szonyok jöjjenek létre;
– ha a kollíziós norma alternatív kapcsoló szabályokat tartalmaz, és a vissza-, illetőleg továbbutalás révén az alkalmazandó jogrendszerek száma csökkenne, mert ez meghiúsítaná az elérni kívánt célt, kivéve, ha az alternatív kapcsoló szabály által felhívott külföldi jog egy olyan jogra utal tovább, amely az alkalmazandó jogrendszerek körét tágítja.
Azt, hogy ez a feltétel teljesül-e, csak a konkrét esetben lehet megítél-ni. Kérdés, hogy a jogalkalmazó számára nem lenne-e túl nagy kihívás ennek a feltételnek a mérlegelése. Célszerűnek tűnik ezért, hogy az alternatív kapcsoló szabályok alkalmazása esetén ne engedje meg a törvény a vissza- és továbbutalást;
– ha az alkalmazandó jog meghatározására általános vagy különös kitérítő klauzula révén kerül sor;
– ha az alkalmazandó jog meghatározására a (leg)szorosabb kapcsolatot kifejező kapcsoló tényező vagy a legszorosabb kapcsolat generálklau-zulája révén kerül sor;
– értelemszerűen nem kerülhet sor vissza- és továbbutalásra akkor, ha a kollíziós szabály a lex fori alkalmazását írja elő.
23 A Tanács (EU) 2016/1103 rendelete (2016. június 24.) a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról (H.L. L 183, 2016. július 8., 1–29.). A Tanács (EU) 2016/1104 rendelete (2016. június 24.) a bejegyzett élet-társi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról (H.L. L 183, 2016. július 8., 30–56.) A kodifikációs javaslat kéziratának lezárásakor még nem volt ismert, hogy Magyarország nem vesz részt az e két jogterületen megvalósult megerősített együttműködésben.
7. Zárszó
Álláspontom szerint az új nemzetközi magánjogi törvénynek a renvoi-t szabá-lyozó rendelkezése sem az általa elérni kívánt jogpolitikai célt tekintve, sem pedig kodifikációtechnikai szempontból nem kifogásolható. Az általános sza-bály egyértelműen szasza-bályozza, hogy mely esetekben kell a jogalkalmazónak az alkalmazandó anyagi jogot a visszautalás, vagy az egyszeri továbbutalás figyelembe vételével meghatároznia. Szükségtelenné teszi, hogy a törvény felsorolja azokat az eseteket, amikor a vissza- és továbbutalásra nem kerülhet sor. A Koncepcióhoz képest egyszerűbb megoldást alkalmaz, szükségtelenné válik a különös részi szabályozás megterhelése a vissza- és továbbutalásra vonatkozó szabályokkal. Remélhetőleg a bírói gyakorlat számára is egyszerűen alkalmazható lesz az új szabályozás, figyelemmel arra is, hogy a Kódexnek a visszautalásra vonatkozó szabálya is szükségessé tette, hogy a jogalkalmazó minden esetben azonosítsa a felhívott külföldi jog kollíziós szabályát annak érdekében, hogy meg tudja állapítani, hogy az visszautal-e a magyar jogra. A helyzet annyiban egyszerűsödik, hogy az új rendelkezés a felhívott külföldi jog kollíziós szabálya utalásának figyelembe vételét csak akkor követeli meg, ha az új törvény a külföldi jogot az állampolgárság kapcsoló szabálya folytán rendeli alkalmazni. A felhívott külföldi jog kollíziós szabályának rendelkezését figye-lembe véve, visszautalás esetén a magyar anyagi jog, továbbutalás esetén pedig a külföldi kollíziós szabály által felhívott külföldi anyagi jog alkalmazására kerül sor.