III. AZ EURÓPAI EGYETEMEK ÓKOR I ELŐZMÉNYEI
21. AZ ANTIK HAGYOMÁNY EGYETEMTÖRTÉNETI JELENTŐSÉGÉNEK ÖSSZEGZÉSE
Az egyetemtörténeti előzmények számbavétele során terminológiai problémát jelent az ókori, magasabb képzést nyújtó intézmények megnevezése, hiszen ezek nem klasszikus értelemben működő egyetemek, ennek ellenére a szakirodalom felváltva használja ezen intézményekre vonatkozóan a magasabb képzést nyújtó iskola körülírást, esetleg alkalmanként az akadémia, a főiskola vagy az egyetem elnevezést. De ismertek még olyan megnevezések – mint vallásos egylet, vallásos társulás, kultikus-misztikus központ –, amelyek így összességükben lényegében a későbbi felsőoktatási intézmények elődeinek tekinthetők.
Ugyanilyen problematikus a tanszék elnevezés használata, az esetek többsé-gében ennek a tartalma sincs pontosan definiálva. Nagy általánosságban úgy vél-hetjük, hogy ennek említésekor egy-egy katedrát (tanszéket) birtokló és onnan előadó tanárról és a hozzá csatlakozott tanítványok szűkebb vagy tágabb köré-ről lehet szó.
A filozófiai iskolák szerepe kiemelten fontos a görög, a római és a hellén váro-sok életében, hiszen a filozófiát nem elvont tudománynak tekintették, hanem elvárták, hogy eligazítást, tanácsot adjon az élet fontos gyakorlati kérdéseiben.
A „filozófusok” arra keresték a választ, hogyan éljenek, és hol keressék az embe-rek az igazi boldogságot. Az ókorban a filozófusokban olyan tanítókat kívántak látni, akik utat tudnak mutatni a megváltozott világban való eligazodáshoz. Tehát a filozófia szerepe lényegesen eltért attól, ahogy ma használjuk, a mindennapi életben betöltött szerepe a mainál gyakorlatiasabb volt. Mindezt jól tükrözi az a tény, hogy Athénban a Tanács – és közvetve a nép – jóváhagyására volt szükség ahhoz, ha valaki filozófiai iskolát akart nyitni. A filozófiai iskolák ősi színhelye Athén, és az is maradt végig az ókorban. Előfordult, hogy később, a hellenizmus korában négy filozófiai irányzat is létezett itt egymás mellett, ami – a folytonos-ság egyik megnyilvánulásaként – Athén politikai hatalmának hanyatlása után is tovább élt. A hellenizmus idejének további jellemzője a filozófiából kiváló
93 Kéri Katalin (2010): Allah bölcsessége. Bevezetés az iszlám középkori nevelés- és művelődéstörténe-tébe. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs.
Az európai egyetemek története
104
empirikus irány kiteljesedése és megerősödése, ez azonban már leginkább Ale-xandriához és az ottani Muszeionhoz köthető.
Tehát az iskolák alapítása nem tetszőleges, véletlenszerű, hanem éppen for-dítva, szerves fejlődés eredménye, egy törvényekkel szabályozott folyamat része.
A cenzúra igénye, azaz a filozófiai iskolákban tanított nézetek ellenőrzésének követelése már megjelenik, de ez csak indirekt módon, a vagyoni helyzet és a szervezeti forma ellenőrzésén keresztül valósulhatott meg.
A filozófiai iskolák képviselőiben természetes módon élt a kíváncsiság a másik iskola tanításai iránt. Tekintve, hogy a tanítás jórészt szóbeli előadásokat jelen-tett, nehéz volt ehhez hozzájutni. Az „áthallgatás” eléggé kockázatos vállalko-zás lehetett, mert minden gondolkodó félt tanítása átalakításától, annak esetle-ges eltorzításától, félreértelmezésétől. A másik veszélyt egymás tanítványainak az elcsábítása jelentette. Ettől függetlenül – az állandósult viták és ellenségeskedé-sek ellenére – számos utalás maradt ránk a tanárok egymás közötti összefogásá-ról, amikor toleranciára való felhívással védték egymás szabad véleménynyilvá-nítási lehetőségét.
A filozófiai iskolák tagjai és főleg vezetői közötti viták a közélet fontos, köz-figyelmet kiváltó eseményei, ezekben az okfejtő érvelés mellett kiemelkedő sze-repe van a szónoki képességeknek és a hangzatos, közérthető hasonlatoknak, pél-dáknak, összehasonlításoknak. Ezek némelyike eredeti forrásból vagy többszörös áttételben és átvételben napjainkig is megmaradt.
Az ókori felsőoktatási intézmények legfontosabb megkülönbözető sajá-tossága az újkori egyetemekhez képest az, hogy az előbbiek az esetek többsé-gében egy-egy kiemelkedő képességű mester és tanítványai köré szerveződnek – az újkori viszonyokra jellemző korporációk csírái még csak elvétve és rövid ideig fordulnak elő.
A mester–tanítvány lánc létrejötte a folytonosság és a fejlődés kiemelt jelen-tőségű lehetősége az antikvitás idején. Ezzel a kontinuitással megtakarítható az újrafelfedezéshez, újra-feltaláláshoz szükséges idő. A mester–tanítvány viszony-ban óhatatlanul keletkező feszültség pedig a haladás egyik biztosítéka. Ilyen mes-ter–tanítvány lánc például a Platón–Polemón-kapcsolat; az Arisztotelész–The-ophrasztosz–Sztratón-sor vagy a Diogenész–Kratész-lánc.
A kultúra és az oktatási viszonyok neveléstörténeti szempontú vizsgálatának fontos része lehet e láncszerű kapcsolódási formák, illetve a később időhatárokon átívelő kapcsolati hálók részleteinek feltárása. Ennek részeként vizsgálható és ele-mezhető a folytonosságok és a törések, valamint a szakadások bekövetkeztének és helyreállításának oka, ritmusa, rendje és ezek következményeinek hatása az utó-korra. Fontos lehet még a változások gyorsaságának, időbeli ritmusának megis-merése, a tanítási rendszerek megmerevedésének (ortodoxia) és feloldódásának, fellazulásának, illetve újbóli integrálódásának az üteme. A tanítványok „újítási
105
III. Az európai egyetemek ókori előzményei
kényszere” többféleképpen is megnyilvánulhatott: lehetőség volt a mester nézete-inek merev őrzésére, de előfordult – és ez a gyakoribb – újabb kombinációk lét-rehozása, gyakran korábbi, más iskolához tartozó mesterek egyes gondolatainak integrálásával, mégpedig oly módon, hogy ezáltal új tanrendszer jött létre: ilyen például Arkeszilaosz esete, aki Pürrhóntól vesz át gondolatokat; vagy Epikuroszé, aki felhasználja Démokritosz tanításainak egy részét.
A hagyományos múzsai tudományok mellett az ókori tudományos gondolko-dás elmaradhatatlan része a jóslás és az asztrológia, ami ekkoriban még igen szo-rosan összefonódik a természettudományos gondolkodással.
Az intézmények szervezeti formája, fenntartási körülményei, irányítása az idő haladtával – a kezdeti athéni mintát csak részben követve – differenciálódik, és egyre összetettebbé válik, lásd a platóni Akadémia, az alexandriai Muszeion és a pergamoni könyvtár összehasonlítását.
A „könyvek” szerepe ebben az időszakban még különleges, ugyanis azok még nem a széles olvasóközönségnek, hanem azon tudósoknak készültek, akik majd a hallgatóknak előadást tartanak belőlük, így érthető módon a memorizált köny-vek adják a kollektív emlékezet tartalmát. A tudás és a tudomány tisztaságát, ere-detiségét pedig döntő módon befolyásolta az e könyvekhez való hozzáférés lehe-tősége és az interpretáció minősége.
Az oktatók „szakosodása” először a trónörökösök nevelésénél figyelhető meg:
akkor, amikor egy oktató ismeretei már nem elegendőek az uralkodók gyerme-keinek szakszerű felkészítéséhez, értelemszerűen több „szaktanárt” alkalmaznak.
A tanítói hivatásra vonatkozóan sokáig szinte csak arról van említés, hogy sza-bad ember csak végső szükségből, kényszerűségből vállalja gyermekek tanítását, azt is csak addig, amíg sorsa jobbra nem fordul.
Összegzésként megállapítható, hogy a későbbi egyetemek előzményeként az ókori kultúrában már megjelenik azon későbbi modellek alapmintázata – így a kutatásra, az általános képzésre, a szabad művelődésre és a specializáci-óra törekvő intézmények sora –, amelyek hatással vannak a későbbi fejlődésre.
Az ókori kultúra gazdag hagyományrendszere és ennek átszármaztatási módja jelenti azt a gazdag szellemi örökséget, ami sokféle közvetítő csatornán keresztül, nyíltan vagy lappangva, a folytonosságot követve vagy újrafelfedezésre várva, elő-segítette az európai gondolkodás későbbi intézményesült hordozóinak, az egyete-meknek a tényleges kialakulását és további fejlődését.
Az európai egyetemek története
106