Az értékpapírosítás kockázati és szabályozási aspektusai

Az értékpapírosított hitelek és a tıkeáttételes származtatott termékek kétségtelenül mér-sékelték vagy kiiktatták a gazdasági szereplık egyedi kockázatait, de nem szüntették meg a pénzügyi rendszer egészének a kockázatát, sıt növelték azt. Az értékpapírosítás révén a hitelek a kockázatukkal együtt ugyan kikerültek – legalábbis átmenetileg – az adott pénzintézet mérlegébıl, majd a többszöri átcsomagolást és értékesítést követıen ezek a kockázatok szétterültek a nemzetközi piacokon.

Valójában sem a befektetık, akik megvásárolták a különféle eszköz- vagy adósságfede-zető értékpapírokat, derivatívákat, de még az átcsomagolást és újraértékesítést végzı közvetítık sem voltak tisztában az ezekben a komplex termékekben rejlı tényleges koc-kázatokkal. Ezzel összefüggésben Marsi Erika arra hívta fel a figyelmet, hogy „az értékpapírosítási konstrukcióban senki sem foglalkozott a hitelek kockázati monitoringjával, s ezzel az a hitelkockázat-kezelési lépcsı hiányzott, amikor a vesztesé-gek csökkentése érdekében vagy idıben át lehetett volna strukturálni a hiteleket, vagy mielıbb leírni, legalábbis nem másokra hárítani át azokat.”²³⁴

8.2.1. A hitelminısítı cégek felelıssége

Az értékpapírosított eszközök kockázatfelmérését és minısítését a nemzetközi hitelmi-nısítı cégek végezték. Ahogy erre már utalás történt, a korábbi gyakorlatuk alapján a pénzügyi innovációknál is a hitelkockázatokra összpontosítottak, ezért nem fordítottak kellı figyelmet a likviditási és piaci kockázatok jelentıségére. A hitelminısítıknek nem volt tapasztalata ezeknek a speciális konstrukcióknak a megbízható kockázatértékelésé-ben, különösen nem annak felmérésékockázatértékelésé-ben, hogy kedvezıtlenné váló gazdasági körülmé-nyek közepette és stresszhelyzetekben milyen hatásokat váltanak ki.

A strukturált befektetéseknél nem tudták megfelelıen bemérni az egyes szeletek (tranches) kockázatainak kölcsönhatását, azt feltételezték, hogy a kiváló minısítéső senior és a kockázatosabb szeletek között alacsony a korreláció mértéke. A minısítı cégek a hitelkockázatra összpontosítottak, jóllehet az értékpapírok likviditási és piaci kockázatoknak egyaránt ki vannak téve, és ez utóbbiakról a befektetık hajlamosak vol-tak megfeledkezni, vagy legalábbis alábecsülni azokat.

233 Amendments to the Capital Requirements Directive Adopted by European Parliament, Mayer Brown, 2009. május 7., 1–6. o.

http://www.mayerbrown.com/publications/article.asp?id=6620&nid=6

234 MARSI Erika [2008.]: Elmélkedés a subprime egyes jelenségeirıl, Hitelintézeti Szemle 2008.

Hetedik évfolyam 5. szám, 484. o.

A kibocsátók szempontjából egy külsı hitelminısítı megléte az értékpapírosított eszkö-zökön azt jelenti, hogy a hitelkockázatoknak ennek köszönhetıen gyakorlatilag nincs tıkekövetelménye, s mivel az értékpapírosított eszközök a kereskedési portfólióba tar-toznak, a piaci kockázatra is alacsonyabb tıkeelıírások vonatkoznak. Erre vezethetı vissza az értékpapírosítást kezdeményezık részérıl tapasztalt magatartás („ratings shopping”), hogy az ügynökségek között aszerint válogattak, hogy melyiknél milyen minısítést tudtak elérni.²³⁵ A hitelminısítık módszertani hiányosságaként említhetı az is, hogy a strukturált befektetéseknél nem voltak képesek feltárni az egyes szeletek kö-zötti korrelációt, a stresszhelyzetekben jelentkezı kölcsönhatásokat.

A válság kibontakozása és elmélyülése egyre nyilvánvalóbbá tette, hogy a hitelminısítı cégek gyakran kiváló minısítései nem voltak összhangban a tényleges kockázatokkal, miközben a befektetık döntéseik megalapozásánál egyre nagyobb mértékben támasz-kodtak rájuk mint külsı független szakértık értékítéletére. Ezt erısítette, hogy a „struk-turált termékek formáját öltı hitelcsomagokat a hitelminısítı szervezetek olyan minı sí-tésekkel látták el, amelyeket a piac jól ismert, és ezért az a hamis látszat alakulhatott ki, hogy a befektetık pontosan ismert hitelkockázati sajátosságokkal bíró termékeket vásá-rolnak.”²³⁶

Ennek pont az ellenkezıjérıl tanúskodik, hogy a piaci fejlemények hatására a hitelminı -sítık kénytelenek voltak tömegesen felülvizsgálni a minısítéseket. Már 2007. elsı ne-gyedévében megkezdték, majd azt követıen folyamatosan rontották az értékpapírosított konstrukciókat érintı minısítéseiket. A Standard & Poor’s például 2008. január 30-án 8000 ilyen eszköz leminısítését tette közzé,²³⁷ ami a bankszektoron belüli bizalmat nagymértékben erodálta, és tovább fokozta a pénzpiacokon tapasztalt feszültségeket. Az eszközök szigorú újraminısítésével a hitelminısítı intézetek akaratlanul is elmélyítették a válságfolyamatot, ugyanis fokozták a befektetık elbizonytalanodását, félelmét.

A piaci szereplık hitelminısítıkbe vetett bizalma megrendült, ezáltal a reputációjuk erısen megromlott, elveszítették azt az iránytő szerepüket, amellyel eddig a befektetési döntések megalapozását segítették. A globális pénzügyi válság kitörését megelızı idı -szakban a másodrendő jelzáloghitelekkel összefüggı, nagyságrendjét és komplexitását tekintve is hirtelen megnıtt értékpapír-minısítési feladat olyan munkaterheléssel járt a hitelminısítı cégeknél, hogy az elemzık mind gyakrabban tértek el a saját modelljeiktıl és minısítési procedúrájuktól. Ez nyilvánvalóan tovább növelte a hibalehetıségeket, gyengítette a minısítések megbízhatóságát.

235 MÓRA Mária [2008.]: Mi a teendı? – Kiútkeresés a másodrendő jelzálogpiaci válság nyo-mán, Pénzügyi Szemle 2008. Hetedik évfolyam 5. szám, 524. o.

236 ERDİS Mihály – MÉRİ Katalin [2008.]: A subprime válság és a pénzügyi szervezetek fel-ügyelése, Pénzügyi Szemle 2008. Hetedik évfolyam 5. szám, 508. o.

237 Banking Supervision and Regulation, Volume I. Report, House of Lords, Select Committee on Economic Affairs, 2nd Report of Session 2008–09, 2009. június 2., Published by the Authority of the House of Lords, London – 21. pont

A három legnagyobb hitelminısítı cégnél – Standard &Poor’s, Moody’s Investors Ser-vice, Fitch Hitelminısítı – a SEC²³⁸ vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel. A még a válság kitörését megelızı idıszakban lefolytatott tíz hónapos vizsgálódás keretében több mint 2 millió e-mailt, belsı üzenetet, dokumentumot, ügyletleírást tekintettek át, amelybıl kiderült, hogy a hitelminısítık nem tettek eleget a befektetık és a nyilvános-ság felé szóló tájékoztatási kötelezettségeiknek, hiányoztak a minısítés készítésére vo-natkozó belsı szabályzatok és munkafolyamat-leírások, valamint kevés figyelmet fordí-tottak az érdekütközések, összeférhetetlenségek kezelésére.²³⁹

8.2.2. Bankszabályozás és felügyelés

A bankok a pénzügyi közvetítésben betöltött szerepüknél fogva a gazdaság különleges tényezıi, ebbıl fakad, hogy tevékenységük is sokkal szorosabb szabályozás és felügye-let melfelügye-lett zajlik. A pénzügyi rendszer stabilitása elıfeltétele a gazdaság normális mő -ködésének, ha ugyanis a bankok nehéz helyzetbe kerülnek, akkor annak hátrányos kö-vetkezményei nagyon széles körben szétterülnek. A pénzügyi intézmények piaci szerep-lıként, hasonlóan a vállalkozásokhoz, a tıkeérték maximalizálásában érdekeltek, amit a jövedelmezıség és a biztonságos, prudens mőködés célkonfliktusának kezelésén keresz-tül érvényesítenek.

A bankok tevékenységének hatósági szabályozása arra irányul, hogy törvényi és egyéb jogszabályi elıírásokkal kijelölje, meddig mehetnek el a kockázatvállalásban a jövedel-mezıség növelése érdekében, és mit kell tenniük a pénzintézeteknek a ténylegesen vagy potenciálisan felmerülı legkülönfélébb kockázatok kezelése érdekében, hogy ne veszé-lyeztessék a biztonságos mőködést. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a szabályozás válasz a piaci kudarcra. A felügyelés ennek a folyamatos figyelését, illetve a szabálykövetı ma-gatartás kikényszerítését látja el mind az egyes pénzügyi intézmények esetében, mind pedig a pénzügyi rendszer egészét tekintve.

A globalizáció a legnagyobb mértékben a pénzügyi piacokat és azok szereplıit érintette.

Az 1990-es években bekövetkezett dereguláció nyomán jöttek létre a nagy, komplex pénzügyi intézmények, univerzális óriásbankok, amelyek száma félszázra tehetı. Ezek a hagyományos kereskedelmi banki termék és szolgáltatások mellett a sokkal kockázato-sabb befektetési banki, vagyonkezelési és biztosítási tevékenységeket egyidejőleg kínál-ták.²⁴⁰

238 US Securities and Exchange Commission – Értékpapír és Tızsde Bizottság

239 Paul J. DAVIES – Joanna CHUNG – Gillian TETT [2008.]: Reputations to restore, 2008.

július 21.

http://www.ft.com/cms/s/0/5740fe62-5749-11dd-916c-000077b07658,dwp_uuid=5fd271ee-61f6-11dc-bdf6-0000779fd2ac.html

240 Anthony SAUNDERS – Roy C. SMITH – Ingo WALTER [2008.]: Enhanced Regulation of Large, Complex Financial Institutions – In: Restoring Financial Stability: How to Repair a Failed System, An Independent View from New York University Stern School of Business, Edited by Viral Acharya and Matthew Richardson, 2008., New York University Stern School of Business;

15–16. o

A nagyságra való törekvés abból a percepcióból fakadt, hogy válsághelyzetben mőködik az a kormányzati racionalitás, amely pusztán a bank mérete okán – „too big or too interconnected to fail”, azaz túl nagy és jelentıs ahhoz, hogy engedjék csıdbe menni – biztosítja a túlélését. Ebbıl fakad az ún. erkölcsi kockázat (moral hazard), amikor is a pénzügyi intézmények hajlamosak tıkeerejükkel nem kellıen ellensúlyozott kockázatok vállalására, illetve sokkal lazább kockázatmenedzselést érvényesítenek.

Sok bank azonban olyan nagyra nıtt, hogy egyre nehezebbé vált a bankvezetés számára az irányítása,²⁴¹ a pénzügyi felügyelet számára a prudens mőködés nyomon követése, az államnak pedig az, hogy megmentse („too big to bail out”). Önmagában azonban a mé-ret még nem jelent automatikus biztosítékot a túlélésre, amint azt a Bear Stearns, vagy világ egyik legjelentısebb befektetési bankja, a Lehman Brothers 2008. szeptember 15-i bukása is igazolja.

A jelenlegi globális pénzügyi krízis egyik kiváltó oka Willem H. Buiter²⁴² szerint a ban-ki mérlegekben keresendı, ugyanis a pénzügyi szektor mérlegei az észak-atlanti térség-ben már az évtized elején kiszabadultak az ellenırzés alól. A banki mérlegfıösszegek robbanásszerő növekedésnek indultak, és hasonló ütemben nıtt a tıkeáttétel (leverage), miközben a mérlegben található eszközökrıl és kötelezettségekrıl, valamint az ugyan-csak nagyra felduzzasztott mérlegen kívülre vitt tételek jelentette kockázati kitettség tényleges mértékérıl szóló publikus információk egyre hiányosabb és inadekvát képet nyújtottak.

Buiter szerint a szabályozás elıtt álló egyik legfontosabb kihívás a bankok nagyságának, méretének a kezelése, ugyanis az egyéb dimenziók (összefonódottság, komplexitás, nemzetközi kapcsolatok) csak akkor jelentenek valós problémát, ha a pénzintézet túlsá-gosan nagy. Ezért a szabályozásnak ezt kell kivédeni, megakadályozni.

Erre jó lehetıséget kínálhat a versenypolitika elıírásainak nagyon szigorú érvényesítése, ugyanis a válság egyik következménye, hogy növeli a bankszektor koncentrációját, mi-vel csökkenı számú, de méretüket tekintve nagyobb bankok jönnek létre. A méret beha-tárolásának másik lehetısége a nagyság „megadóztatása”, vagyis például a mérlegfıösszeg vagy a hozzáadott érték alakulásának függvényében progresszíven nö-vekvı tıkekövetelmények elıírása az adott pénzügyi intézményre.

A döntéshozók és a pénzügyi felügyeletek mindenesetre két óriási problémával kény-telenek szembenézni.²⁴³ Az egyik, hogyan álljanak ellen annak a gravitációs húzóerı -nek és miként fordítsák meg azt a folyamatot, amely az egyre nagyobb banki intézmé-nyek kialakítása irányába mutat, és helyette egy sokkal tagoltabb és decentralizáltabb bankrendszer felé mozduljanak el. A másik nagy kihívás az, hogyan védjék és

241 Gillian TETT [2009.]: When it comes to global banks, size certainly does matter, Financial Times 2009. június 19., 28. o.

242 Willem H. BUITER [2008.]: Lessons from the Global Financial Crisis for Regulators and Supervisors, The Crisis and Beyond, Edited by Henning Klodt and Harmen Lehment, 2009 no-vember, Kiel Institute for the World Economy, 70. és 74. o.

243 Paul J. DAVIES [2009.]: Why a lack of diversity in banking could be bananas, Financial Times, 2009. április 17., 26. o.

sák a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szereplık diverzitását, sokféleségét, már csak a verseny fenntartása okán is, illetve hogyan monitorozzák és értsék meg ennek a széle-sebb, sokszereplıs rendszernek a mőködését.

8.2.3. A Bázel I és Bázel II fıbb elemei

A bankok biztonságos mőködéséhez kellı nagyságú tıkére van szükség. Hogy mekkora tıkeerı tekinthetı elegendınek, ebben a kérdésben nyilvánvalóan eltér a véleménye a bankoknak és a pénzügyi felügyeleteknek. A Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság²⁴⁴ 1988-ban hozta nyilvánosságra ajánlásait a 1988-bankok tıkeszabályozásáról, amelyeket azután átvettek az egyes országok és beépítettek a saját nemzeti szabályozásukba. A prudens banki mőködés érdekében a Bázeli Tıkeegyezmény kötelezı minimum szintet (8 szá-zalék) határozott meg a tıkemegfelelési ráta értékére, amely a szavatoló tıke és a koc-kázattal súlyozott eszközök hányadosaként került kiszámításra.

A szabályozás elsısorban a hitelkockázatok kezelésére összpontosított, de megfelelı súlyozással, hitelegyenértékre történı átszámítással figyelembe vette a bankok mérlegen kívüli (off-balance-sheet) tételeit is. Mivel egyféle súlyozást alkalmazott, ebbıl fakadó-an a tıkekövetelmény is ugyanakkora lett a vállalati hitelekre, ezért a bankok nem vol-tak kellıen érdekeltek kevésbé kockázatos hitelportfólió kialakításában. Emellett igye-keztek megkerülni a rendelkezéseket és kihasználni a szabályozás kínálta arbitrázs lehe-tıségeit. A tıkeigény mérséklésének egyik útja volt az értékpapírosítás, amely során a bank mérlegébıl kikerültek a hitelek, azaz csökkent a mérlegfıösszeg, vele együtt a tıketartási kötelezettség.

A globalizáció hatására a nemzetközi pénzügyi piacok mélyreható átalakuláson mentek keresztül. Az egyre sokrétőbb pénzügyi szolgáltatások megjelenése, az egymást gyors ütemben követı innovációk (értékpapírosítás, derivatívák) alkalmazása valamint a mind komplexebbé vált pénzügyi szektor mőködése olyan kockázatok megjelenésével járt együtt, amelyeket a Bázel I szabályrendszere már nem volt képes hatékonyan kezelni. A probléma megoldása érdekében szükségessé vált a korábbi tıkekövetelmények újrafo-galmazása, amelyet a Bázeli Bizottság 2004-ben tett közzé. A Bázel II néven ismertté vált szabályozás bekerült az Európai Közösség jogrendjébe.²⁴⁵ A tıkekövetelményekrıl szóló direktíva része azoknak az erıfeszítéseknek, amelyek a bankok és pénzügyi kong-lomerátumok integrált európai piacának megteremtésére irányulnak.

A Bázel II szabályozás a tıkeszükségletet az eddigiekhez képest szorosabban köti össze a bankokban jelentkezı különféle kockázatokkal. Figyelembe veszi az elızı változat hiányosságait, így a hitelkockázat mellett kiemelten kezeli a piaci és a mőködési koc-kázatokat. A Bázeli Bizottság a tıkemegfelelési szabályozás keretében három pillért alakított ki, ezek a minimum tıkekövetelményekrıl, a felügyeleti felülvizsgálatról és a piac fegyelmezı erejérıl rendelkeznek.

244 BCBS – Basel Committee on Banking Supervision.

245 Az Európai Parlament és a Tanács 2006/48/EK irányelve a hitelintézetek tevékenységének megkezdésérıl és folytatásáról (2006. június 14.).

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/site/hu/oj/2006/l_177/l_17720060630hu00010200.pdf

Az elsı pillérben találhatók a fıbb kockázatokkal (hitel-, piaci és mőködési kockázat) szembeni minimális tıkeszükséglet meghatározását részletezı szabályok és módszerek.

A bankok többféle módszer közül választhatnak. A hitelkockázat felmérésére alkalmaz-hatják a sztenderd módszert, vagy belsı minısítési modellt alakíthatnak ki. A mőködési kockázatnál is rajtuk múlik, hogy alapmutatóra épülı, sztenderd vagy fejlett mérési módszert vezetnek-e be.²⁴⁶ A piaci kockázatnál is van választási lehetıség. A bank el-döntheti, hogy az eszközeit és forrásait naponta, az aznap érvényes piaci árak (mark to market) alkalmazásával értékeli át, és a növekményt a folyó eredményben nyereségként, a csökkenést hiányként azonnal elszámolja, vagy belsı minısítési modell (mark to model) alapján teszi meg ezt.

A második pillér tartalmazza a felügyeleti felülvizsgálati folyamatot, amely révén a bankok a saját kockázati étvágyuknak és kockázati profiljuknak megfelelı tıkeszintet alakíthatnak ki, és hatékony kockázatkezelést valósíthatnak meg. A szabályozás az egyéb veszélyek (hitelkoncentráció-, kamatláb-, stratégiai kockázat stb.) felmérésében, értékelésében és kezelésében négy alapelv szerint részletezi a menedzsment és a pénz-ügyi felügyelet feladatait. Az elsı a bank saját rendszere a kockázat- és tıkemegfelelés mérésére, a második a banki belsı eljárások felügyeleti vizsgálata, a harmadik a szabá-lyozói minimumszintet meghaladó tıkemennyiség kérdésével foglalkozik, az utolsó pedig a felügyeleti beavatkozást tartalmazza.

A Bázel II tıkemegfelelési szabályozás harmadik pillérjének fı célja a piac mint fe-gyelmezı erı szerepének növelése, az információk nyilvános hozzáférhetıvé tételén keresztül a kockázati transzparencia javítása. A rendelkezések értelmében adatszolgálta-tási, tájékoztatási kötelezettség terheli a bankokat, hogy milyen a kockázati étvágyuk, hogyan alakul a kockázati profiljuk és tıkehelyzetük. A nyilvánosság sajátos pressziót jelent, biztonságosabb mőködésre, felelısebb tıkegazdálkodásra ösztönzi a bankokat.

8.2.4. Bázel II szabályozás – problémák

A bankok biztonságos, prudens mőködése érdekében megfogalmazott tıkeszabályozási ajánlások ellenére az elmúlt hatvan év legsúlyosabb pénzügyi válsága alakult ki, veszé-lyeztetve a globális pénzügyi rendszer egészét, és sok ország belsı pénzügyi stabilitását.

Ez azt igazolja, hogy a banki szabályozás és felügyelés nem bizonyult hatékonynak a krízis megakadályozásában, és csak nagyon mérsékelten volt képes hozzájárulni a kö-vetkezmények mérsékléséhez.

Kétségtelenül igaz, hogy amikor a válság elkezdıdött, a Bázel II. tıkemegfelelési elı írá-sok nem voltak érvényben mindenütt a világban, és ahol alkalmazták ıket, ott sem teljeskörően. Az Európai Unióban, Kanadában, Japánban, Hongkongban már 2007-ben megkezdték a sztenderd módszer alkalmazását a hitelkockázatokra, és 2008 januárjától irányozták elı a belsı minısítési modellek alkalmazását lehetıvé tevı fejlett módszer

246 Lásd részletesen: HOMOLYA Dániel [2009.]: Mőködési kockázati tıkekövetelmény hazai bankrendszerre gyakorolt hatása, MNB Szemle, 2009. július, 6–13. o.

bevezetését. Korea, Szingapúr, Dél-Afrika és Ausztrália 2008-tól, az USA pedig csak 2009 közepétıl érvényesíti a belsı szabályozásában a Bázel II. elıírásait.²⁴⁷

A Bázel II szabályozás korlátozott regionális érvényessége mellett is felvethetı, hogy miért nem tudták a benne megfogalmazott tıkekövetelmények csillapítani a válság ne-gatív hatásait. Elvileg a Bázel II szigorúbb tıkekövetelményt állít azokkal a bankokkal szemben, amelyek portfóliójukból, tevékenységükbıl fakadóan kockázatérzékenyebbek, miközben egyidejőleg ösztönzi is az intézményeket a kockázatkezelési rendszer és mo-nitoring kiépítésére. Ezzel együtt a szabályozás messze van még attól, hogy objektív módon tudja felmérni a tıkeszükségletet.

A Standard & Poor’s ügyvezetı igazgatója szerint²⁴⁸ ennek több oka is van. Egyrészt a bankok Bázel II mutatók alapjául szolgáló belsı kockázatmérési rendszereit fellendülési idıszakban dolgozták ki és vezették be. Ezek túlnyomórészt olyan belsı minısítési mo-delleken alapulnak, amelyeket válsághelyzetben még nem teszteltek. Másrészt a Bázel II-t nem alkalmazzák egységesen a világban, sıt az egyes piacokon sem, ami oda ve-zet, hogy adott eszközökre vonatkozóan nagyon nagyok az eltérések a kockázati súlyok és tıkeelıírási mértékek terén. Bizonyos kockázati kategóriák kezelésére jól alkalmaz-ható, de másokra, mint a kereskedési kockázatok, illetve egyes jelzáloghitel-típusok kockázatai, már nem.

Szinte evidenciaként kezelik a szakértık, hogy a tıkekövetelményekre vonatkozó elı -írások idınként felerısítik a gazdaság hullámzásainak a bankok tıkemegfelelésére gya-korolt hatásait. A hitelezési tevékenységben már eleve megfigyelhetı egyfajta pro-ciklikus hatás, amit tovább erısít, hogy fellendülés idıszakában a szabályozás inadekvát tıkekövetelményt támaszt. A dilemma lényege az, hogy a Bázel II szabályok nem túlsá-gosan lazák-e „jó idıkben”, azaz elnézıek a válsághoz vezetı jelenségek kockázatainak kezelésében, és fordítva, nem túl szigorúak-e „kemény idıkben”, amikor alkalmazásuk tovább mélyíti a válságot.²⁴⁹

Az egyes kockázattípusok felmérésének túlságosan rövid idıhorizontja okozza rendsze-rint a ciklus felmenı szakaszában felépülı kockázatok alábecslését, fıként akkor, ha eltérı konfidenciaszintekre számítják a kockázati mértékeket, amelyek aztán a lemenı ágban okoznak tényleges veszteségeket.²⁵⁰ Konjunktúra idején a várható veszteségeket

247 J. CARUANA – A. NARAIN [2008.]: Banking on More Capital – The subprime crisis has made Basel II implementation more important – and challenging, Finance and Development, 2008 június, Volume 45, Number 2, 26. o.

http://www.imf.org/external/pubs/ft/fandd/2008/06/pdf/fd0608.pdf

248 Bernard de LONGEVIALLE [2008.]: Credit turmoil shows how Basel II must be improved, Financial Times, 2008. május 8., 30. o.

249 J. SAURINA – A. D. PERSAUD [2008.]: Will Basel II Help Prevent Crises or Worsen Them? Finance and Development, 2008 június, Volume 45, Number 2, 29. o.

http://www.imf.org/external/pubs/ft/fandd/2008/06/pdf/fd0608.pdf

250 Jochen ANDRITZKY – John KIFF – Laura KODRES – Pamela MADRID – Andrea MAECHLER – Aditya NARAIN – Noel SACASA – Jodi SCARLATA [2009.]: Policies to Mitigate Procyclicality, IMF Staff Position Note, SPN/09/09 May 7, 2009. május 7., 10. o.

www.imf.org/external /pubs/ft/spn/2009/spn0909.pdf

kisebbnek valószínősítik, így késıbb szőkösnek bizonyulhatnak a megképzett céltartalé-kok. Ilyenkor a váratlan veszteségek mértékét is hajlamosak alábecsülni, vele együtt az eszközökre elıirányzott tıkekövetelményt. Mindezek hozzájárulnak a kockázatos esz-közök felduzzadásához és a magas tıkeáttételhez, amelyek növekvı mértékő potenciális veszteségekkel fenyegetnek, amikor visszaesés következik be.

A piaci kockázatkezelı rendszerek lehetséges destabilizáló hatása a mögöttük meghúzó-dó alkalmazott modellekre vezethetı vissza. A VaR módszer (Value at Risk) például bátorítja a cégeket, hogy növeljék kockázati étvágyukat kedvezı, stabil környezet ese-tén, és visszafogják akkor, ha a viszonyok nagyon volatilissá válnak. „A pro-ciklikus hatás beágyazódott a hitelkockázat-kezelı rendszerekbe és iránymutatásokba is, mivel

A piaci kockázatkezelı rendszerek lehetséges destabilizáló hatása a mögöttük meghúzó-dó alkalmazott modellekre vezethetı vissza. A VaR módszer (Value at Risk) például bátorítja a cégeket, hogy növeljék kockázati étvágyukat kedvezı, stabil környezet ese-tén, és visszafogják akkor, ha a viszonyok nagyon volatilissá válnak. „A pro-ciklikus hatás beágyazódott a hitelkockázat-kezelı rendszerekbe és iránymutatásokba is, mivel

In document A globalizáció és a 2007–2011. évi pénzügyi válság (Pldal 168-175)