3. A globális pénzügyi válság jellemz ı i
3.2. A válságok tapasztalatai történelmi visszatekintésben
Figyelemre méltó empirikus elemzést tett közzé Carmen M. Reinhart és Kenneth S.
Rogoff59 a bankválságokról. A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása az, hogy a legkülönbözıbb (magas, közepes és alacsony) jövedelmő országokban a bankválságok nagyfokú hasonlóságot mutatnak mind felépülésüket, mind pedig következményeiket tekintve. A XIX. század eleji napóleoni háborúktól az amerikai másodrendő jelzáloghi-tel-válságig terjedı idıszakot és 66 országot felölelı adatbázis elemzésére támaszkodva vonták le fıbb következtetéseiket. A gazdaságtörténészek között elsıként vizsgálták az általuk összegyőjtött és rendszerezett hosszú és komplex adatsorok alapján az ingatlan-árak alakulását az ázsiai, európai és latin-amerikai felzárkózó piacokon és azok össze-függéseit a bekövetkezett bankválságokkal.
A nagyon hosszú idıszakot felölelı ártrendek vizsgálata alapján a pénzügyi válságok lefolyásának legjellemzıbb következményei között említik az eszközpiacok mélyreható, hosszan elhúzódó következményekkel járó összeomlását. Miközben az egyes válságok során az ingatlanárak reálértéken átlagosan 35 százalékkal estek vissza a krízist követı hatéves periódus során, a tıkepiaci árzuhanás ennél jóval nagyobb, átlagosan 56 száza-lékos mértékő volt, de csak mintegy három és fél évig tartott.
A másik jellemzı következmény a termelés és a foglalkoztatás súlyos hanyatlása. A munkanélküliségi ráta a konjunktúraciklus lefelé menı ágában átlagosan évi 7 százalék-pontos növekedést mutatott, és ez a folyamat négy évnél is tovább tartott. A kibocsátás visszaesése (a csúcstól a mélypontig) átlagban meghaladta a 9 százalékot, de ez lénye-gesen rövidebb ideig, csak körülbelül két évig tartó folyamat volt.
59 Carmen M. REINHART – Kenneth S. ROGOFF: Banking Crises: An Equal Opportunity Men-ace Working Paper 14587 National Bureau of Economic Research, 1050 Massachusetts Avenue Cambridge, MA 02138 December 2008
http://www.economics.harvard.edu/files/faculty/51_Banking_Crises.pdf
A történelmi adatsorok átfogó elemzése új megvilágításba helyezte a bankválságoknak az állami adóbevételekre és az államadósságra gyakorolt hatásait (1. ábra). Az elemzése-ik alapján a szerzık arra a következtetésre jutottak, hogy „a bankválságok majdnem mindig az adóbevételek súlyos csökkenéséhez valamint az állami kiadások jelentıs nö-vekedéséhez vezettek. … Az államadósság átlagosan 86 százalékkal nıtt a bankválságot követı három év során.”60 Ez utóbbi megállapítás arra utal, hogy válságkezelés közve-tett fiskális költségvonzata sokkal súlyosabb, mint a krízis idején a bankmentı akciókra, kivásárlásokra, feltıkésítésre fordított azonnali kiadások összege.
1. ábra
Az államadósság kumulatív növekedése a bankválságot követı három év során
Az is figyelemre méltó következtetésük, hogy ezek a jelenségek a fejlett és a felzárkózó gazdaságokban erıs hasonlóságot mutatnak. A bankmentés költségei és a költségvetési kiadások mértéke és arányai nem függetleníthetık az adott ország politikai és gazdasági viszonyaitól, vagyis attól, hogy milyen súlyos volt az adott válság, és ennek függvényé-ben mekkora sokkhatást váltott ki. Sok ország esetéfüggvényé-ben az adósságszolgálat kamatterhei az emelkedı kamatlábak következtében nagymértékben megnıttek, miközben az anticiklikus költségvetési politikai intézkedések az államadósság számottevı növekedé-sét váltották ki. A gazdasági teljesítmények visszaesése nyomán különösen erıteljesen nıtt a GDP-arányos államadósság.
A bankválságok elıfordulását valamint az ezekben érintett országok arányának alakulá-sát jelzı mutatókat – a XX. század elejétıl a 2008-ig terjedı idıszakra – vizsgálva meg-állapítható, hogy az 1929–33-as világgazdasági válság okozta a legnagyobb kilengést.
60 Carmen M. REINHART – Kenneth S. ROGOFF: Banking Crises: … 2. o.
Sem az elsı világháború kitörését követı években, vagy a még 1907-ben New Yorkból kiindult pánik idején sem volt ehhez fogható nagyságrendő tömeges bankválság.
A második világháborútól a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer felbomlásáig ugyanak-kor relatíve nyugodt idıszak következett, aminek kedvezett a világgazdaság gyors üte-mő növekedése. A viszonylagos nyugalom minden bizonnyal összefüggött azzal is, hogy az egyes országok hazai pénzügyi piacain a tıkemozgásokra hosszú évekig nagyon szigorú rendszabályok, korlátozó intézkedések voltak érvényben. C. M. Reinhart és K.
Rogoff megállapítása szerint „a nagyarányú nemzetközi tıkemozgások idıszakai rendre nemzetközi bankválságok kialakulásához vezettek, nem csupán a jól ismert kilencvenes évekbeli krízisekhez hasonlóan, de történelmileg igazolhatóan.”61
Az 1970-es évek elejétıl a pénzügyi és nemzetközi tıkemozgások liberalizációjának felerısödésével egyidejőleg gyors ütemben növekedett a bankválságokban érintett or-szágok száma. A fix árfolyamok rendszerének felbomlása, a kıolaj- és nyersanyagár-robbanás következményei, a hosszan elhúzódó stagfláció a nemzetközi pénzügyi rend-szer problémáinak felerısödéséhez vezetett nagyszámú fejlett országban.
Az 1980-as években a nyersanyagárak összeomlása és a magas és volatilis amerikai kamatlábak nagyszámú bank- és adósságválságot okoztak a latin-amerikai és késıbb az afrikai felzárkózó országokban. Az USA 1984. évi hitelválságát az évtized végén a skandináv országokban és Japánban az ingatlan- és tıkepiaci árbuborék kipukkanása, majd azt követıen súlyos bankválság követte.
A közép- és kelet-európai országok piacgazdasági átalakulása a liberalizációt követıen a pénzügyi szektor súlyos mőködési zavaraival járt együtt. Az 1990-es évek közepén a mexikói és az argentin, két évre rá a rendkívül súlyos ázsiai, majd az orosz, illetve az új évezred elsı két évében az argentin és uruguayi pénzügyi válság tartotta magas szinten a bankválsággal küzdı országok arányát.
Az ezt követı valamivel több mint fél évtizedes nyugalmi periódus után következett be 2007-ben az amerikai másodrendő jelzálogpiac válsága, az ingatlanpiaci árbuborék ki-durranása, amelynek következményei 2008-tól gyors ütemben terjedtek szét a globális piacokon. Mindezek a fejlemények súlyos, államcsıddel fenyegetı helyzetet idéztek elı Izlandon, a korábban az EU csodagazdaságának tekintett Írországban, de az ingatlanpia-ci problémák – az amerikaihoz hasonló ingatlanbuborékok felépülése következtében – Spanyolországban és Nagy-Britanniában is rendkívül erıteljesen éreztették hatásukat.
Az USA másodrendő jelzálogpiacának korábbi szárnyalásából a többi fejlett gazdaság pénzügyi intézményei igyekeztek kivenni a részüket. Ez a jelzálogpiaci kitettség a pénz-ügyi innovációkon keresztül a fertızıdésnek, vagyis a válság tovaterjedésének fontos csatornájává vált. Ennek következtében az egyes országok gazdasági ciklusai közötti szinkron is felerısödött.
61 Carmen M. REINHART – Kenneth S. ROGOFF [2009.]: This Time is Different – Eight Cen-turies of Financial Folly, Princeton University Press, Princeton and Oxford, 155. o.