A hipotéziseim alapján a szakirodalmi feldolgozásnak és a mélyinterjús vizs-gálatnak köszönhetôen a következô eredményekre jutottam.
Az elsô hipotézisem szerint azért kialakulatlan még Magyarországon a civil szervezetek és az állam/önkormányzati szektor közötti partneri viszony, mert nincs kidolgozott, fenntartható járható út az együttmûködésre. Részben beigazolódott, részben nem. A tekintetben nem igazolódott be, hogy bár létez-nek már hazánkban is kidolgozott kapcsolati formák a civil szervezetek és az állami/önkormányzati szektor közötti együttmûködésre, de ezek többségében
még csak a rövid távú együttmûködéseket célozzák. A valós partneri vi-szony kialakulásáig a hosszú távú együttmûködés, a kölcsönös bizalom és a felelôsségvállalás létrejötte vezet.
A második hipotézisem szerint az adományozás kapcsolati lehetôség a civil-üzleti szféra közös céljainak eléréséhez. A vállalatok számára a társadalmi felelôsségvállalás az a cél, amelyre alapozva közös érdekek mentén felépíthetik együttmûködési mechanizmusaikat. A civil szervezeteknek az érdekérvényesítô tevékenység fejlesztésével lehetôségük van a partnerségi viszony kialakítására a közjóért tett szolgáltatások érdekében. Ez az állítás is részben beigazolódott, vagyis az adományozás jó kapcsolati lehetôség a közös célok elérésére, de ahhoz, hogy a civil szervezetek élni tudjanak ezzel a lehetôséggel, mindenkép-pen törekedniük kell az adományszerzésben való nagyobb szakértelemre és körültekintésre. Számolniuk kell azzal, hogy a vállalatok elsôsorban profi tori-entált elvek alapján mûködnek, tehát az ô elsôdleges céljuk ez. A civil szerve-zeteknek ennek megfelelôen kell alakítaniuk adományszerzô tevékenységüket.
A két szektor közös közvetlen érdeke tehát az egymással való együttmûködés a közvetett közjóért való tevékenység érdekében.
A harmadik hipotézisem szerint a szektorok közötti kapcsolatrendszer nem átlátható. Egyensúlyi helyzetre törekednek a civil szervezetek, az álla-mi/önkormányzati szféra a hatalmi pozíció megtartására, a vállalatok pedig erôfölényük hangsúlyozására. Ez egymással szemben tanúsított negatív attitûdök kifejezésében is megmutatkozik, amely a hosszú távú partnerségi viszony egyik legnagyobb akadálya. Ez a hipotézis elméleti síkon beigazo-lódik, de a gyakorlat oldalán olyannyira összetett, színes és szerteágazó ez a kapcsolatrendszer, hogy általánosítás lenne igazoltnak tekinteni ezt a hi-potézist. Amikor az állam az átláthatóságra szólítja fel a nonprofi t szektort, nem igazán fogalmazódik meg, hogy mit ért ezalatt. A szektorok saját jel-legzetességüknek megfelelôen reagálnak az együttmûködések alkalmával.
Nem ezeket az egyensúlyi törekvéseket, a hatalmi pozíciók és erôfölények hangsúlyozását kell fi gyelembe venni, hanem ezek tudatában a közös célok-érdekek mentén kell együttmûködni. Ezen felülemelkedve képesek a szekto-rok hozzáállásukat megváltoztatni.
Negyedik hipotézisem – amely szerint példamutató együttmûködések elôfordulnak hazánkban is, ismerünk pozitív nemzetközi példákat a partner-ségi viszonyra, de ezek adaptálhatósága és fenntarthatósága kérdéses –, beigazolódott. Nagyszerû, jó gyakorlatokról és valós partnerségi viszony létrejöttérôl szólnak a szakirodalmak és az interjúk beszámolói is. Bár még Európa más országaihoz képest csekélyebb számban, de mindenképpen nagy eredményekkel számolhatnak az együttmûködésben részt vevôk. Egyre több díj és program jön létre az együttmûködés ösztönzésére és segítésé-re. Ezek adaptálhatósága mindig az adott társadalmi-gazdasági viszonyoktól függ. A fenntarthatóság kérdése mindig két oldalon áll. Nem csak az állami/
önkormányzati szereplôknek és a vállalatoknak, de a civil szervezeteknek is óriási felelôssége van a hosszú távú fenntarthatóságban. Ez folyamatos mun-kát, erôfeszítést és kitartást igényel.
A kutatás eredményeként és utolsó hipotézisem10 igazolásaként elmond-ható, hogy lehetnek akármilyen tökéletesen kidolgozott kapcsolati és támoga-tási formák, és lehetnek nagyon elszánt és valóban együttmûködésre hajlandó szereplôk, mégis ennek a kettônek a kölcsönhatása eredményezné a valós part-nerségi viszony hosszú távú fenntarthatóságát. Mindehhez a partnerség tanulása elengedhetetlenül szükséges. A felsorolt megoldásokat és lehetôségeket fi gye-lembe véve legyen szó tapasztalati, elméleti, nonformális vagy informális kere-tek között lévô tanulásról is, a lényeg a pozitív attitûd és az együttmûködésre való hajlandóság. A tanulással kitágul az egymásról addig alkotott kép, és lehetôsége lesz a szektoroknak egymás jobb megismerésére. A partnerség tanulásának köszönhetôen esély van a partnerségi viszony kultúrájának megalapozására.
Konklúzióként a három szektor közötti partnerségi viszony kialakításá-nak vizsgálata során a következô észrevételek fogalmazódtak meg bennem.
Elôzetesen a szakirodalmi áttekintést követôen a civil szektor képviselôitôl vártam a legpozitívabb hozzáállást a partnerségi viszony kialakítása felé.
Azonban a rendszerváltás óta megélt és tapasztalt visszásságok következ-tében már csak a jövôbeli reményt és kevésbé a reális lehetôségeket fogal-mazták meg. Mégis akkora energia és tenni akarás húzódik meg e szerve-zetek hátterében, hogy ennek a kiaknázatlansága növelheti az elkeseredést.
A politikai akaratnak ezt nem szabad szem elôl tévesztenie. Ehhez képest a piaci szektortól vártam legkevésbé a pozitív támogatást a szektorok kö-zötti partnerségi viszony felé, mégis talán a vállalatok körében tapasztaltam leginkább ennek üdvözlését. Ehhez egy idézettel mutatnék példát: „Az ön-kéntesség reprodukálja az önön-kéntességet vagy az ügy iránti elkötelezettsé-get, a téma iránti érzékenységet. Ehhez a stakeholderek közös munkameg-osztása szükséges!”11 Egy vállalati vezetô szavai ezek, amelyek a társadalmi felelôsségvállalás fontosságára hívták fel a fi gyelmet az állami és civil szer-vezetek összefogásával. Magyarországon még gyerekcipôben jár a szektorok közötti kooperáció gyakorlata, mégis léteznek már sikeres projektek és nagy elôrelépések a partnerségi viszony terén. Ha hazánkban a jó gyakorlatok ter-jesztése, adaptálása hatékonyabbá válna, akkor nagyobb esély lenne a valós partnerségi viszony kialakítására és horizontális értelemben a társadalmi problémák enyhítésére. Jelen írásom is ezen disszeminációs célt szolgálta.
10 Szemléletváltás lenne szükséges hazánkban, ehhez a felnôttképzés módszerei segíthetnek a tapasztalati tanulás alapját jelentô minták nyújtásával, a példaértékû gyakorlatok ismertté téte lé-vel, képzések, ismeretterjesztô elôadások szervezésével mindhárom szektorban.
11 Önkéntes turné 2011. 01. 10.: Kerekasztal-beszélgetés – Vállalati önkéntesség alapján.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Köszönet a három szektor képviselôinek a mélyinterjús vizsgálatomhoz nyúj-tott segítségükért, valamint konzulensemnek ösztönzéséért, amely eredmé-nyeképpen dolgozatommal a XXX. jubileumi OTDK – andragógiai szekcióban 3. helyezést értem el.
IRODALOM
ARAPOVICS M. (2007): Felnôttképzési nonprofi t szervezetek Magyarországon.
Ráció Kiadó, Budapest. 46.
BABOS Zs. (2010a): Túlélési stratégiák. Szakképzési Szemle, 26. 1. sz. 68–86.
BABOS Zs. (2010b): Túlélési stratégiák II. Szakképzési Szemle, 26. 2. sz.
120–136.
BARTAL A. M. (2005): Nonprofi t elméletek, modellek, trendek. Századvég Kiadó, Budapest.
BARTAL A. M. – KÁKAI L. – SZABÓ I. (2005): A nonprofi t szervezetek érdekkép-viselete, kapcsolatrendszere. Századvég Civil Akadémia, Budapest. 70.
BOCZ J. (2009): A nonprofi t szektor strukturális átalakulása Magyarországon.
A magyar nonprofi t szektor az 1990-es évek elejétôl a 2000-es évek közepéig. Budapest. (Doktori disszertáció)
BULLAIN N. – CSANÁDY D. (2008): Helyi érdek, helyi érték. Útmutató a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttmûködések jogi és intézményes hátteréhez. ÖKOTÁRS Alapítvány, Budapest. 12.
CSEGÉNY P. – KÁKAI LÁSZLÓ (2001): Köztes helyzet? A civil szervezetek és az ön-kormányzatok kapcsolatában az ezredforduló Magyarországán. Minisz-terelnöki Hivatal, Budapest.
KUTI É. – MARSCHALL M. (1991) (szerk.): A harmadik szektor. Tanulmányok.
Nonprofi t Kutatócsoport, Budapest. www.nonprofi tkutatas.hu/letöltheto/
kiadvanyok.hu (Letöltés: 2010.09.08.)
KUTI É. (2004): Vállalati adományozók, nonprofi t szervezeteknek nyújtott válla-lati támogatások. Kutatási zárójelentés. Esélyegyenlôségi Kormányhiva-tal Civil Kapcsolatok Igazgatósága, Budapest.
KUTI É. (2005) (szerk.): A jótékonyság vállalati stratégiája. Vállalati adományo-zás Magyarországon. Tanulmányok. Nonprofi t Kutatócsoport, Budapest.
KUTI É. (2008): A magyarországi civil társadalom és a nonprofi t szektor hely-zete, uniós kapcsolatai, fejlôdési irányai. Gazdasági és Szociális Tanács – szakértôi anyag. Budapest.
KUTI É. (2010): Az önzés iskolája? Vállalati mecenatúra CSR környezetben.
Summa Artium, Budapest. 22–43.
SEBESTÉNY I. (2001): A nonprofi t szektor funkcionális megközelítése – a non-profi t prizma. http://www.nonnon-profi t.hu/kiadvanyok/tanulmanyok.html (Letöltés: 2010.03.30.)
ZÁM M. (2005): Foglalkoztatási célú nonprofi t szervezetek vizsgálata. OFA-ROP kutatás. Revita Alapítvány, Debrecen. 67.
Napjaink egyik leggyakrabban használt fogalma, világpolitikai prioritás a fenn-tartható fejlôdés vagy fennfenn-tarthatóság, amely a környezetvédelemmel elválaszt-hatatlanul összekapcsolódva jelent meg és fejlôdött az elmúlt évtizedekben.
A környezeti válság ma már gyakorlatilag közhely: rendszeresen kerülnek megrendezésre errôl szóló nagyszabású nemzetközi konferenciák, meghatá-rozó szerepet játszik a politikai kampányokban, a különféle környezetvédelmi szervezetek akciói folyamatosan napirenden vannak a médiában. Bár ezekbôl következtetni lehet arra, hogy a környezeti válság jelei növekvô aggoda-lommal töltik el a közvéleményt, ennek ellenére mégsem mondható, hogy a fenyegetô veszélyek csökkenôben lennének. Korunk alapvetô fontosságú kérdése, miképp irányítható az emberek fi gyelme a jelenben okozott, de a jö -vôre is hatással lévô problémákra.