1950-ben vezették be az általános iskolákban az új marxista–leninista ide-ológiára épülô tantervet. Az általános iskola feladata az általános mûveltség alapjainak megadása, a babonák, a maradiság, a reakciós elôítéletek elleni küzdelem lett. Ennek elérése érdekében megemelték az irodalom, történelem és természettudományos tantárgyak órakeretét, mivel ezek a tárgyak hordoz-ták a legtöbb ideológiai tartalmat. Az elsô négy évfolyam számára évfolya-monként egy-egy könyvet adtak ki, melyek az írás, olvasás, számolás elsajá-títását segítették. Ezek mellé a tanítók számára tájékoztató füzeteket adtak ki.
A tankönyvek olvasmányaiban és példáiban egyre több politikai tartalom volt felfedezhetô. A képzés színvonalát nagyban rontotta a tananyag silánysága és annak ideológiai tartalma.
Ilyen körülmények és elôzmények mellett nem csoda, ha a Köznevelésben található cikkek nemigen mernek túlmutatni a Párt határozatán és a vezetôség instrukcióin. Sok egybehangzó, már-már unalomig ismételt módszerrel, óra-tervvel találkozhatunk a hasábokon. Ezek – csakúgy, mint az óvodáknál – nem foglalkoznak a tanulók szükségleteivel, sem a pedagógusok igényeivel.
Az általános oktatás lényege a világnézet-formálás lett. Ezzel kapcsoló-dott szorosan össze a pedagógusok tervszerû munkavégzésére való felszólí-tása. Pontosan megfogalmazták a félévi munkaterv tartalmát:
• tanításra vonatkozó általános rendelkezések, mint például a beiskolázás, lemorzsolódás elkerülése, gyermekek tanszerekkel való ellátása;
• iskolai oktató- és nevelômunka – rend megszilárdítása, iskola felszere-lése, tanterv készítése;
• osztályon és iskolán kívüli munka;
• osztályvezetô munkája;
• a komszomol és pionír szervezetek, valamint a tanulmányi bizottság munkája;
• iskola szülôkkel, lakossággal való kapcsolata;
• módszertani munka, tanítók szakképzésének emelése;
• az iskola szervezési és gazdasági jellegû munkája. ([sine nomine]
1950c: 487)
Az új tantervet alkalmasnak kiáltották ki a lemaradások felszámolására, mi-vel úgy vélték, hogy a benne lévô tananyagcsökkentés emeli az oktatás színvonalát, segítve a munkás- és szegényparaszt-gyermekek felzárkózását.
Ez annyit jelentett, hogy a gyengébb alapokkal rendelkezô gyermekekhez – azaz a munkás- és szegényparaszt-gyermekekhez – igazodott, kiküszöböl-ve ezzel az iskolából való lemorzsolódásukat és fenntartva érdeklôdésüket a tananyag iránt.
Az iskolai fegyelem kialakításában szintén Makarenko pedagógiai elmé-leteit vették alapul, amelyek lényege, hogy nem szabad alkalmat adni a gyer-mekeknek a fegyelmezetlenségre. A fegyelem fenntartásának egyik eszköze lett a tanulók fegyelmi tanácsa, melynek keretében a gyermekek egymást fi gyelték, majd hetente megbeszélték, hogy ki nem dolgozott megfelelôen.
A természettudományos tárgyak óraszámának növelésével megnôtt a bio-lógia tárgy jelentôsége az iskolákban. Ezt a tárgyat tartották a materialista világnézet igazolására az egyik legalkalmasabb diszciplínának: „[...] a ma-terializmus keretében a korszerû micsurini biológia az osztályharc egyik leg-erôsebb fegyvere” ([sine nomine] 1950d: 117).
Az irodalom is az ideológiai nevelés színterévé vált. Fô célja a szocialista emberré (homo sovieticus) alakítás, melynek folyamatát a szovjet mûvek mu-tatják meg. Ezenkívül a valóság – a Párt által elôírt valóság – megismerésé-nek és az ízlés formálásának eszköze. Az irodalom anyagát aszerint válogatták össze, hogy a tanítani kívánt írók hogyan foglaltak állást koruk problémái-ról, írásuk fegyver-e a szocializmus építésében, illetve az osztályharcban.
Az ilyen besorolás alapján kiemelkedô szerepet tulajdonítottak Petôfi nek, Adynak és József Attilának, akiknek mûvei a jobb jövôbe vetett hitük és a forradalomért való lelkesedésük miatt kerülhettek be a tananyagba, Balas-si, Zrínyi, Fazekas, Kölcsey, Vörösmarty, Móricz pedig az elnyomás elleni küzdelmük miatt. Annak ellenére, hogy az a küzdelem nem fedte teljesen az ötvenes évek elnyomás elleni küzdelmeit, az ideológiai nevelésre alkal-mazhatók voltak. Ez a harc kiteljesedett abban, hogy többek között Pázmány, Babits, Kosztolányi mûveit teljesen kivették az oktatásból.
A régi magyar irodalmi mûvek arra szolgáltak, hogy általuk ismertessék a „hibás elméleteket”, szemben a szocializmus haladó szellemével.
„Ed-dig elnyomott íróink nagyobb jelentôséget kapnak, és olyanok, akiket ed„Ed-dig a klerikális szemlélet, vagy más burzsoá szempont magasztalt, józanabb meg-világításban fogják megmutatni igazi arculatukat” – írja Kenyeres Imre A régi magyar irodalom hagyományai címû cikkében (KENYERES 1950: 253).
A fenti példákból is világosan látszik, hogy a vezetés fô célja, a szocia-lista ember nevelése minden más célt maga alá gyûrt, átszôtte a mindenna-pokat, és ennek rendelték alá még a tantervek és tankönyvek kidolgozását is.
A tankönyvek átírásának legfontosabb szempontja volt, hogy alkalmas alapja legyen a marxista–leninista ideológiát sugárzó korszerû tudományos oktatás-nak. Ezért ügyelni kellett a tananyag helyes politikai értékelésére és aktualizá-lására, a szovjet példa alapján annak magyar viszonyokra való feldolgozására.
Meg kellett találni és ki kellett domborítani azokat a témaköröket, melyekben a szocializmus kapitalizmussal szembeni fölénye kiemelhetô ([sine nomine]
1950e: 472).
Középiskolák
A gimnáziumok egységesek lettek, a különbség csak annyi volt, hogy némelyik intézményen belül természettudományos, illetve nyelvitörténeti ta -gozatok indultak. Az intézmények feladata kizárólag a marxista–leninista vi-lágnézet érvényesítése és az idealista szemlélet elleni harc, valamint a to-vábbtanulásra való felkészítés lett. 1950-tôl egyre több gimnáziumi tanuló került ki a munkás- és parasztszármazású fi atalok közül. Az 1950–1951-es tanévben középfokú technikumok létesültek a mezôgazdasági szakemberek képzése céljából. Innentôl kezdve az oktatás színvonala és hatékonysága is csökkent, sok felületesen mûvelt diák hagyta el az iskolák falait. Ez a folyamat leginkább a szakérettségizettek felkészültségén volt mérhetô. A szakérettségi a középiskolát nem végzett munkás- és parasztfi atalok számára tette lehetôvé kétéves bentlakásos tanfolyam keretében, hogy két középiskolai tárgyból érettségit tegyenek és az ezeknek megfelelô egyetemi szakokon folytassák tanulmányaikat.
A középiskolák átszervezésénél kiderült, hogy az alsófokú oktatás nem megfelelô színvonalú és nem egységes a különbözô alsófokú iskolákban.
Emiatt a tanulók nagyon eltérô szintû tudással kerülnek a középiskolákba, ami lemaradást okozhat a gyengébbek között. Emiatt a középiskolák elsô osztálya tananyagismétlô és -rendszerezô szerepet töltött be. Ez a tanulmányok meg-alapozása miatt volt fontos. Célja az alapos, biztos ismeretek megszerzése, ami azt is jelentette, hogy egy-egy tananyagnál addig idôztek, amíg azt mindenki el nem sajátította. A differenciálás, mint az oktatás ma már elengedhetetlen kellé-ke, meg sem jelenik a középiskolai oktatásban. Az igaz, hogy a lemaradottak így nem esnek ki az oktatás menetébôl, de azoknak, akik haladtak volna az anyag-gal, nem nyújt lehetôséget tanulmányaik magasabb szinten való mûvelésére.
A megfelelô ideológiai átnevelés érdekében a középiskolákban meg-kezdte mûködését az Ifjúsági Szövetség, a Párt „jobbkeze”. Szerepe az át-nevelésben volt, felvilágosító, agitációs munkát folytattak a tanulók körében, a diákokat bevonták a békéért folyó harcba.
Ahogy Frankó Júlia cikkében megemlíti, a tanulók középiskolákba való irányításánál is problémák voltak, ami az egyes középiskola-típusok gyer-mekhiányához vezetett (FRANKÓ 1950: 543). A legtöbb tanulót általános gim-náziumba iskolázták be, ahelyett hogy a munkásgyermekeket ipari techni-kumokba, a parasztgyermekeket mezôgazdasági technikumokba irányították volna. A középfokú oktatás eredményei az ötvenes években a középiskolai tanulók számának növekedésében, illetve a tanulók szociális összetételének megváltozásában mutatkoztak meg. Azt, hogy ilyen kevés eredménnyel bír-tak a középiskolák, leginkább a tankönyvek túlméretezettségének tudták be.
Az oktatás hibáit az egyes tantárgyak hiányosságaiban látták.
A cél – a fentebb említett ideológiai átnevelés – ebbôl adódóan egy-értelmû volt: hangsúlyt kellett fektetni az érzelmi nevelésre, hogy a tanuló-kat hazafi ságra neveljék. Ennek elérésére a pedagógusok továbbképzése is elôtérbe került, melynek célja a megfelelô ideológiai felkészültség, a kle-rikális reakció elleni harc tudatosítása, a tanulók felé való közvetítése volt.
ÖSSZEFOGLALÁS
A Köznevelés folyóirat 1950-es számai jól mutatják az ötvenes években ki-alakult politikai rendszer sajátosságait. A felsôbb vezetés határozatai voltak a mérvadóak a mindennapi életszervezésben és ily módon az oktatási rend-szerben is. A folyóirat hasábjain nem jelenhetett meg a Párt állásfoglalásával ellenkezô cikk. Az oktatási rendszerben lévô hiányosságok miatt az intézmé-nyek egymásra mutogattak. A középiskolák kudarcaikért az alsófokú iskolák felkészületlenségét okolták, míg az egyetemek, fôiskolák a középiskolák si-lány oktatási módszereit.
A fennálló rendszerben a pedagógusok és diákok helyzetének minôsége elsikkadt a kreált problémák között. Az egyéniség fejlesztésére nem fordítottak gondot. Az oktatás lényege az egyforma gondolatokat – a párt gondolatait – szajkózó nemzedék felnevelése, akik nem kérdôjelezik meg a döntéseket.
Természetesen ennek megvalósítása nehézségekbe ütközött, az 1950.
év nagy küzdelme az volt, hogy a szovjet ideológiai tanításokat a pedagó-gusok a különbözô továbbképzô tanfolyamokon elsajátítsák és továbbadják a gyermekek felé. A munkás- és szegényparaszt-gyermekek iskoláztatásának célja az volt, hogy a tömegbôl és az elôzô évek mellôzésébôl kiemelve betel-jesítsék a Párt által vívott ideológiai harcot. Hangoztatva eddigi méltatlannak ítélt helyzetüket buzdították ôket a tudás megszerzésére.
A kitûzött célok elérésére való koncentrálás az oktatás lényegét szüntette meg, amennyiben a cél nem a használható tudás megszerzése, a gondolkod-tatás volt, hanem az ellentmondás nélkül engedelmeskedô, felsôbb utasítá-sokat követô nemzedék kinevelése bármilyen áron.
IRODALOM
BALLA J. (1950): Lemorzsolódás az általános és népiskolákban. Köznevelés, 5. 3. sz.
DARVAS J. (1950a): Döntô feladatunk a beiskolázás. Köznevelés, 5. 9. sz.
DARVAS J. (1950b): Az új tanév beiskolázási tervérôl. Köznevelés, 5. 10. sz.
FRANKÓ J. (1950): Középfokú oktatásunk az 1949/50. tanévben. Köznevelés, 5. 18. sz.
HERMANN A. (1950): Makarenko nevelési rendszerének alkalmazása az óvoda-pedagógiában. Köznevelés, 5. 13. sz.
JÁRÓ D. (1950): Pedagógus továbbképzésünk mérlege. Köznevelés, 5. 18. sz.
KENYERES I. (1950): A régi magyar irodalom hagyományai – Az irodalomtörté-neti tankönyvek kérdése. Köznevelés, 5. 9. sz.
ROMSICS I. (2005): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest.
[sine nomine] (1950a): „A Párt határozata erôt adott új, nagy feladataink végrehajtásához” – Pedagógusok újabb levelei a Párt határozatáról. Köz-nevelés, 5. 9.
[sine nomine] (1950b): A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetôségének határozata a vallási- és közoktatásügyi minisztérium munkájával kapcso-latos kérdésekrôl. Köznevelés, 5. 8. sz.
[sine nomine] (1950c): Az iskolai munka tervszerûsítése – N. Szolovjev ha-sonló címû munkájából. Köznevelés, 5. 16. sz.
[sine nomine] (1950d): A korszerû biológia jelentôsége és tanítása. Közne-velés, 5. 5. sz.
[sine nomine] (1950e): Szempontok a tankönyvpályázathoz. Köznevelés, 5.
16. sz.