ÉS A MÛVELÔDÉSI HÁZAK
A XXI. század elejére nemzetközi egyetértés alakult ki arról, hogy a fenntart-hatóság megvalósítása döntôen egy tanulási folyamat, melynek a nevelési rendszerek minden szintjére – minden korosztályára és minden formájára –, a formális és informális nevelésre is ki kell terjednie,12 beleértve tehát a közmûvelôdést is.
A közmûvelôdési intézmények palettáján Magyarországon sajátos he-lyet foglalnak el a mûvelôdési házak, mûvelôdési központok, melyek feladata a társadalom kulturális igényeinek kielégítése, fejlesztése, a mûvészeti tevé-kenységekhez, illetve a szabadidô eltöltéséhez szükséges feltételek biztosí-tása, a felnôttoktatás és az ismeretterjesztés. Informális tanulásról lévén szó, a mûvelôdési házakban folyó, belsô motiváció és érdeklôdés által vezérelt, változatos és interaktív formában megvalósuló tanulás jelentôs mértékben képes alakítani az emberek mindennapi kultúráját. Mindezen jellemzôkbôl adódóan feltételezhetô, hogy a fenntarthatóság elômozdításában, a kör-nyezet megóvásával kapcsolatos társadalmi tudatosság elérése szempont-jából a mûvelôdési házakban jelentôs potenciál rejlik. Azonban úgy tûnik, a mûvelôdési házak, központok hálózatában az ilyen irányú törekvések nem kerültek a fô célok és feladatok közé, e területen inkább a közoktatás és a civil szervezetek aktívak.
A közmûvelôdési intézmények és szervezetek szerepe azért lehet je-len tôs ebbôl a szempontból, mert a környezeti nevelést, szemléletformálást közvetlen és közvetett módon képesek segíteni, szervezni, alakítani (Nemzeti Környezetvédelmi Program 2009–2014). A környezettudatos viselkedés ter-jedésének legfôbb akadályai többek között az ismerethiány, illetve a pozitív minta hiánya.
Ami a felnôtt lakosságot illeti, a közmûvelôdés az egyik olyan tevékeny-ség, amelynek keretén belül a legjobb lehetôség nyílik a globális
környe-12 ENSZ környezetvédelmi világkonferenciák (1992, 1997, 2002) eredményeképpen született do-kumentumok alapján: Feladatok a XXI. századra. Az ENSZ Környezet és Fejlôdési Világkonferen-cia dokumentumai. Budapest, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium – Föld Napja Alapítvány, 1993; Riói Nyilatkozat a környezetrôl és fejlôdésrôl. 1992, ENSZ; Fenntarthatóságra nevelés – Riótól Johannesburgig: A tízéves kötelezettségvállalás tanulságai. 2002, UNESCO.
zeti ismeretek terjesztésére. Márpedig a környezeti szemléletformálás ha-tékonyságának fontos feltétele, hogy az állampolgárok környezeti ügyekben megfelelô információval rendelkezzenek.
A fogyasztói társadalmakban óriási tömegben termelôdô javak és szol-gáltatások arra szocializálják az embereket, hogy ezeket a javakat és szolgáltatásokat fokozódó mértékben fogyasszák el. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy elôre kondicionálódnak az emberek szükségletei, a rendszer ugyanis a saját maga érdekei, haszna számára generálja azokat, mintegy az emberekbe belénevelve, mi az, amire „szükségük” kell hogy legyen, mintegy beprogramozva a vágyaikat (MARCUSE 1964/1990). Ennélfogva a jólét fogalma egyre inkább az anyagi javakra korlátozódik, melyek fo-gyasztásának az örömszerzés, az elidegenedés okozta szorongás leküzdé-se, és elsôsorban a csoporton belüli elismerés kivívása a legfôbb mozga-tórugója (NÁRAY-SZABÓ 2003).
Fontos feladat ezért minél szélesebb körben elérni, hogy az anyagi fogyasztás helyett az emberek többet foglalkozzanak kulturális tevékenysé-gekkel, az emberi kapcsolatok ápolásával, információk fogyasztásával a ma-teriális javak halmozása helyett. A közmûvelôdési intézményeknek nagy sze-repe van annak tudatosításában is, hogy az élet minôségét nem csak anyagi fogyasztással lehet javítani, és fontos színterek a pozitív példák, értelmes és értékes alternatívák szolgáltatásához.
Annak feltérképezésére, hogy a mûvelôdési házak hogyan viszonyulnak saját szerepükhöz a környezettudatos szemléletformálás kapcsán, és hogy az ilyen jellegû törekvések milyen mértékben és milyen formában jelennek meg profi ljukban, programkínálatukban, kutatást végeztem 15 budapesti, önkor-mányzati fenntartású mûvelôdési házban és központban. A vizsgálat módsze-rét az intézményvezetôvel vagy mûvelôdésszervezô munkatárssal folytatott interjúk képezték.
Ezek tapasztalatai alapján a mûvelôdési házak többségében az intézmé-nyi profi lnak nem része a környezettudatos szemléletformáló tevékenység, azonban annak elutasítása nem túl gyakori, általában nem tartják össze-egyeztethetetlennek az intézményük tevékenységével. Amellett, hogy a kör-nyezettudatos szemléletformálással való elméleti pozitív viszonyulás a mû-velôdési házak esetében jellemzô, a tevôlegesség szintjén, vagyis hogy ez megjelenik-e a programkínálatban, és ha igen, mennyire tudatosan és direkt formában, nagy a változatosság.
A környezettudatos gondolkodás- és magatartás-formálással kap-csolatos tevékenységek alapja, hogy a vezetôség, a dolgozók maguk is érezzék a környezet iránti felelôsséget, és ez jelenjen meg az intézmény mint munkahely mûködése során is. Már több helyen találkozni lehet az-zal, hogy az intézmények szelektíven gyûjtik a hulladékot, energiatakarékos izzókra cserélték a régi izzókat, csökkentették az irodai gépek számát,
kor-látozzák használatukat, törekszenek a tartós használatú termékek vásárlására (környe zetbarát termékek, újratölthetô elemek), az újrafelhasználásra (papí-rok mindkét oldalának, üvegek kézmûves szakkörökön való felhasználása), a környezetbarát közlekedési formák (tömegközlekedés, kerékpározás) hasz-nálatának általánossá tételére.
A társadalom környezettudatos gondolkodás- és magatartás-formálá-sának terén végzett aktivitásukat vizsgálva azoktól az intézményektôl indul-hatunk el, amelyeknek – bár a környezettudatos gondolkodás fejlesztését maximálisan fontosnak tartják saját részükrôl is –, azonkívül, hogy mûködési szinten megjelenhetnek az imént említett környezettudatos szempontok, a programjai között egyáltalán nem kapnak helyet ezt célzó rendezvények, foglalkozások. Megfi gyelhetô azonban, hogy olyan intézmények gyakorlatá-ban is, amelyek bár célzottan nem törekszenek környezettudatos szemlélet-formálásra, található néhány olyan elem, amely közvetetten hozzájárulhat az ember és a környezet kapcsolatának szorosabbá tételéhez. Gyakran inkább csak latensen próbálnak hasonló szempontú célzattal hatni a látogatókra:
a ház megjelenésével, épített és természetes környezetük kialakításával, tisztán tartásával. Ugyancsak gyakori az is, hogy az intézmények termet, helyet biztosítanak természet- vagy környezetvédelmi egyesületeknek, klu-boknak rendszeres találkozóik megtartásához. Hasonlóan indirekt formának tekinthetô az is, amikor az intézmények nem tematikus programok útján tesz-nek a lakosság környezettudatosságának felébresztése érdekében, hanem az önkormányzattól érkezô ilyen irányú pályázatok, felhívások különbözô kom-munikációs csatornákon történô propagálásával.
Azokban az intézményekben, ahol alkalmanként egy-egy program kifeje-zetten a környezettudatosság jegyében kerül megrendezésre, elôfordul, hogy ezek nyomán visszatérô programok alakulnak és épülnek be a gyakorlatukba (például: energiatakarékossági tanácsadás), de az is, hogy lezárulásuk után a téma hosszú idôre feledésbe merül.
Vannak azonban olyan intézmények is, ahol rendszeresen, idôrôl idôre szerveznek olyan programokat, amelyek a lakosság környezettudatos szemlé-letformálását célozzák: iskolai vetélkedôket, gyermektáborokat, a természeti értékek védelmével kapcsolatos jeles napokhoz kapcsolódó programokat (például: madarak és fák napja, Föld napja). Sôt, találkozhatunk olyan in-tézményekkel is, amelyek fokozott érzékenységgel és elkötelezettséggel fordulnak a téma felé, és magas színvonalon valósítják meg ilyen jellegû törekvéseiket. Ezekben az intézményekben a „zöld” szemlélet az intézmé-nyi profi l része, és általában külön mûvelôdésszervezô munkatársakat fog-lalkoztatnak, akik kizárólag, vagy más programok mellett a környezettudatos szemléletformáló programok szervezéséért felelôsek, és akiknek munkája révén a programkínálatot teljesen átszövik a környezettudatos magatartás- és gondolkodásformálásra irányuló programok, rendezvények (kiállítások,
ismeretterjesztô elôadások, gyermekfoglalkozások, fi lmvetítések, konferen-ciák, kirándulások, ifjúsági klubok, táborok).
KÖVETKEZTETÉSEK
A tapasztalatok alapján úgy tûnik, a mûvelôdési házak többségében tehát nem alakult még ki a környezettudatos szemléletformálás markáns gyakorlata, de a közeljövôben remélhetôleg egyre több intézményben lesznek ilyen irányú törekvések tapasztalhatók, hiszen már megfi gyelhetô valamiféle elmozdulás a téma irányában, és több helyen találni jó példát. A környezeti nevelés sike-rességében alapvetô szerep hárul a közoktatásra, illetve a felsôoktatásra is, ám mindenképpen ki kell terjednie ezeken túli területekre is. El kell, hogy érje azokat is, akik az ezeken a szinteken és formákban megvalósuló tanulásban nem vesznek részt, hiszen a fenntarthatóság csak tudatos emberi magatartás nyomán valósítható meg, amelyhez a felnôttek szemléletformálására is szük-ség van. Ez utóbbi eredményesszük-ségéhez alkalmat kell teremteni arra, hogy a felnôttek érdeklôdésüknek megfelelôen, kellô mélységben juthassanak a termé -szet, valamint a gazdasági-társadalmi-környezeti folyamatok összefüggései-nek megértéséhez szükséges tudáshoz, amely lehetôség szerint nem pusztán elméleti, hanem a mindennapi életben is alkalmazható.
Az élethosszig tartó tanulásnak fontos területe tehát a fenntarthatóságra nevelés, a fenntarthatóságra nevelés pedig nem képzelhetô el az élethosszig tartó tanulás nélkül. Speciális közmûvelôdési intézmények lévén a mûvelôdési házak, központok is sokat tehetnek a környezetükért felelôsséget érzô és en-nek megfelelôen cselekvô – fi atal és idôsebb – emberek kimûveléséért, és így közvetve a fenntarthatóság megvalósításáért, ezért a téma fontosságának hangsúlyozása, a vizsgált intézmények gyakorlatának ilyen irányú fejlesztése, és ennek támogatása mindannyiunk közös érdeke.
IRODALOM
FÉSÛ J. Gy. – NAGY M. (2005): Kultúra és fenntarthatóság. Stratégiai Tervezési Füzetek IV. Pont a kultúráért. Kultúrpont Iroda, Budapest.
GYULAI I. (2000): A fenntartható fejlôdés. Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlôdésért Alapítvány, Miskolc. 9–10.
GYULAI I. (2007): Új megközelítések a fenntarthatóság érdekében. In: KÓRÓDI M.
(szerk.): Remény a fennmaradásra: Fenntartható-e a fejlôdés? Kossuth Kiadó, Budapest. 228.
HAVAS P. (2001): A fenntarthatóság pedagógiai elemei. Új Pedagógiai Szem-le, 51. 9. sz. 3–15.
MARCUSE, H. (1990): Az egydimenziós ember. Kossuth Kiadó, Budapest.
NÁRAY-SZABÓ G. (2003): Fenntartható a fejlôdés? Akadémiai Kiadó, Budapest.
Amszterdami Szerzôdés
Feladatok a XXI. századra (1993): Az ENSZ Környezet és Fejlôdés Világkon-ferencia dokumentumai. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisz-térium – Föld Napja Alapítvány, Budapest.
Fenntarthatóságra nevelés – Riótól Johannesburgig (2002): A tízéves kötele-zettségvállalás tanulságai. UNESCO.
Memorandum az élethosszig tartó tanulásról Nemzeti Környezetvédelmi Program
Riói Nyilatkozat a környezetrôl és fejlôdésrôl (1992). ENSZ.
Tbiliszi Nyilatkozat (2000). Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, Budapest.