A KORA KERESZTÉNY ÖRÖKSÉG

A kora keresztény örökségről könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre. A téma egyik tartalmas összefoglalása Peter Brown részletes bibliográfiát is tartalmazó könyve.2 Az egyetemtörténeti kutatás szempontjából fontos az ekkori sok-sok vita és az ezeket lezáró zsinatok megállapításainak feldolgozása, mert a későbbi professzori karriereket, a tananyag alakulását ezek a történések és a részletekről zajló viták lényegesen befolyásolták. Ennek az anyagnak a bősége és főleg a viták részletező elemzése külön tanulmányok témája lehetne, ezért most lényegében csak a fontosabb személyek megnevezésére és a viták „végeredményeként” kiala-kult helyzetre utalok.

A remeteként élő Szent Jeromos (kb. 347–420) a héber nyelvű Biblia latinra fordításával (amin később még különböző javításokat végeztek) tett nagy szol-gálatokat. Szent Jeromos előtt a görög nyelvű fordítást, a Septuagintát használták.

1 Sz. Jónás Ilona (2010): Sokszínű középkor. Természet – társadalom – kultúra a középkori Európában.

Szerk. Nagy Balázs – Novák Veronika. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 85.; Le Goff, Jacques, 1979, 13–17.

2 Brown, Peter (1999): Az európai kereszténység kialakulása, 200–1000. Atlantisz Könyvkiadó, Buda-pest.

107





A folyamatos szövegjavításban és értelmezésben később fontos szerepet vállaltak a 13. századi párizsi magiszterek, akik Alcuin szövegkritikai összehasonlítási gya-korlatának felhasználásával dolgoztak, ennek eredménye a Vulgata.

Szent Ágoston (354–430) önvizsgálat jellegű önéletrajza (Vallomások), a maga oktatást érintő részleteivel eleve tanulságos a korabeli oktatási körülmények fel-térképezéséhez. Isten városa című könyve az európai gondolkodás hosszú időre programot adó alapja. A Regula és az ágostonos szerzetesrend a középkori szerze-tesrendek számára kezdetben követendő mintává, majd később a reformok kiin-dulópontjává vált. Az ágostonos hagyományok körüli hol fellángoló, hol elülő viták és értelmezések mindig lendületbe hozták az erre érzékenyeket, és ez hosz-szú időre megszabta a gondolkodás menetét.

A szakirodalom Boethiust (478 körül – 525) gyakran az utolsó rómaiként említi, ami annyiban igaz, hogy Theodorik keleti gót uralkodó szolgálatában a magis-ter officiorumi tisztet töltötte be, ami később a vesztét is okozta, hiszen politikai okból perbe fogták, és kivégezték. Ennek ellenére munkássága kiterjedt Platón és Arisztotelész műveinek latinra fordítására, kommentárok és tankönyv írására, az univerzálékról és más filozófiai kérdésekről való értekezésre. Jelentős érdemeket szerzett tankönyveivel: kettő számtannal, zeneelmélettel és még kettő geometri-ával foglalkozott. A már keresztény Boethius, „aki Püthagoraszt népszerűsíti és Arisztotelészt olvassa újra, nem a múlt leckéjét mondja föl, hanem a kultúrate-remtés új módját veszi észre…”3 – és mint ilyen, a kontinuitás egyik megalapozója.

Boethius közvetlen követője a magister officiorum hivatalában Cassiodorus (490 körül–580 körül), aki hivatali tevékenységének befejezése után megalapítja a Vivarium elnevezésű kolostort, ahol a klasszikus szövegek áthagyományozá-sával foglalkoznak. Institutiones című, enciklopédikus, filozófiára és logikára is kitérő művét a középkorban sokáig használják. Cassiodorus a római–bizánci világ és a barbárnak tekintett világ között közvetít. Még Agapeus pápával együtt – aki igen gazdag könyvtárral rendelkezett – tervezte egy keresztény főiskola lét-rehozását Rómában, de ez a terve a gót–bizánci háborúk miatt nem valósulha-tott meg, ezért a calabriai Vivarium nevű kolostorba visszavonulva görög műve-ket fordít latinra, és könyveműve-ket másoltat szerzetesekkel. A szellemi munkát az öntökéletesítés eszközének tekinti. Tudását enciklopédiákban teszi mások szá-mára is hozzáférhetővé. Könyvtárában a Biblia könyvei, kommentárok, gramma-tikai, retorikai, dialekgramma-tikai, aritmegramma-tikai, zenével kapcsolatos, geometriai, asztronó-miai és görög nyelvű könyvek találhatók. A Vivarium könyvtára később a pápai palotába, a Lateránba került, majd innen továbbajándékozták a könyveket – a kor szokásai szerint – az újonnan alapított kolostorokba.

3 Eco, Umberto, 2008, 23.

Az európai egyetemek története

108

A szabad művészetek tárgyalásában a császárkor utolsó két évszázadában vál-tozás áll be. A használatos tankönyvekben előtérbe kerülnek az enciklopédikus szerkesztésű művek, ilyen például Marcianus Capella munkája az 5. század első felében.

Ebbe a sorba illeszkedik a sevillai püspök, Isidorus munkája is (560 körül–

636), aki Etymologiae címmel megalkotta szómagyarázatokra épülő, mintegy ezer kéziratos formában ránk maradt művét. Ez a műve azon a koncepción ala-pul, hogy az elnevezések kulcsot adnak a dolgok megértésének lényegéhez. Köny-vében a teljes tudás összefoglalására vállalkozik, ezzel jó szolgálatot téve korá-nak és a későbbi időszak kutatóikorá-nak. A kiemelkedő enciklopédista Sevillai Izidort kortársai az új idők legtudósabb férfiújának tartottak.

A sor folytatható Johannes Scotus Eriugenával, aki 800 körül született Írország-ban. Az ő fő műve, a Peryphiseon a Teremtés könyvének első három fejezetéhez kapcsolódik, és nagyszabású, szisztematikus alkotás. Eriugena művét 855-ben és 859-ben zsinati határozattal és 1225-ben pápai bullával ítélték el, így a hivatalos középkori gondolkodásra csak csekély hatást gyakorolhatott.

A kora középkor másik meghatározó személyisége Nagy Szent Gergely (540–

604) pápa, aki nagyszerű szervezőmunkája mellett könyveket szerkeszt, naptár-reformot vezet be, pasztorációs kézikönyvet ír, megreformálja a liturgikus éneke-ket, amelyeket ennek nyomán gregorián énekeknek neveznek.

Beda (673–746) az angolszász világot képviseli, enciklopédikus műveltségét olyan nagyra tartották, hogy a Venerabilis (tiszteletre méltó) címet adták neki.

Nyelvészeti kérdések mellett foglalkoztatta – a computus részeként – a mozgó egyházi ünnepek dátumának kiszámítása. Beda tudósít arról, hogy mestere, Benedek apát, Jarrow és Wearmouth kolostorának alapítója több ízben járt Rómában, ahonnan másolás és tanulmányozás céljára görög és latin kéziratokat hozott scriptoriumába. Beda korának leghíresebb iskolamestere Angliában, aki egész életében írással és tanítással foglalkozott. Több száz növendékének oktatta a szabad művészetek minden tárgyát, de Platón, Arisztotelész, Seneca, Cicero, Lucretius és Ovidius műveit is.

Nagy Károly császárként Konstantinápolyt tekintette riválisának, államszer-vezői tevékenysége mellett az irodalom és a tudományok pártfogója kívánt lenni, több rendelkezést is kiadott iskolák állítására.

Kancellárja, a bencés Alcuin 799-ben így ír Nagy Károlynak:

„…sokakat áthat a szándékod, [hogy] egy új Athén születhet Frankföldön. Olyan Athén, mely sokkal szebb, mint a régi, mert… fölülmúlja az Akadémia minden bölcsességét.

A régi csupán Platón tanait hirdette, s megalkotva a hét szabad művészetet ragyogóvá

109

I V . A z   e u r ó p a i e g y e t e m e k i n t é z m é n y e s ü l é s é n e k e l ő z m é n y e i

lett, a miénk viszont rendelkezik a szellem hét formájának teljességével, így meghaladja a világi tökéletesség minden méltóságát.”4

Alcuin, az angol bencés szerzetes „academia palatii”-nak nevezett udvari iskolá-jában összegyűjtötte kora legnevesebb tudósait. Később Tours-ba visszavonulva a kolostor könyvtárának gyarapításával és az írás technikájának javításával, azaz a minuszkula alkalmazásának bevezetésével foglalkozott. Alcuin De dialectica opusculum című írása stilizált, oktató jellegű dialógus, párbeszéd a tanító Alcuin és a tanítvány Nagy Károly között. A ránk maradt kézirat érdekessége, hogy a margón piros színnel jelölik „K” és az „A” kezdőbetűkkel a véleményt nyilvá-nítók változását.5 Alcuin a klerikus iskolázás tárgyait így sorolja fel: grammatika, retorika, dialektika, musica. A dialektika mindössze a formális logika tudniva-lóit jelentette. A musica fontos, és ellenőrzik is a papok tudását e téren, hiszen memorizálniuk kellett a nyolc zsoltártónust, a zsolozsma énekeit és a miseszöve-geket. Csak énekelni kevés volt, a klerikusnak érteni kellett a dallam megteremté-séhez is.6 Az antik örökség átvétele a Karoling-kultúrába nem jelentette a „septem artes” teljes recepcióját. A grammatika foglalta el a legtöbb helyet, a retorika már kevésbé volt fontos. A computus őrizte a matematika maradványait, a musica pedig már részben kiszakadva a matematika antik összefüggésrendszeréből „a retorika társaként a szó zenei kifejezője, hangulati hatásfokának emelője lesz.”7 A könyvek szerepe is sajátos ebben az időszakban, értékük inkább gazdasági és

szellemi, még a templomok és az uralkodók kincsestárában őrzik őket. Egy fel-jegyzés szerint „Nagy Károly eladja szép kéziratos kódexeinek egy részét, hogy a szegényeknek alamizsnát osszon”.8 Egy másik részlet az egyik leveléből hűen tükrözi a kor hasonlatokkal és metaforákkal színezett, szemléletes gondolkodás-módját:

„Némelyekkel, akik Szent Márton házában vannak, a Szentírás mézét igyekszem felszol-gálni, másokat a régi tudományok óborával igyekszem megrészegíteni, ismét másokat a grammatikai finomságok almáival fogom táplálni, némelyeknek meg a csillagok rendjével, mely olyan, mint valami nagy ház festett mennyezete szándékozom világot gyújtani.”9

4 Idézve in: Sz. Jónás Ilona 2010, 200.

5 A 2008. április 22. és július 19. között a bambergi városi könyvtárban megrendezett „Angelsächsis-ches Handschriftenerbe” című kiállítás katalógusából.

6 Mezey László, 1979, 63.

7 Uo. 65.

8 Le Goff, Jacques, 1979, 15.

9 Idézve in: Sz. Jónás Ilona, 2010, 213.

Az európai egyetemek története

110

Hrabanus Maurus (780–856) Fulda kolostori iskolájának vezetője, Alcuin egyik tanítványa De universo címmel írt egy enciklopédiát, hogy ezzel helyettesítse Sevillai Izidor munkáját. Célja a keresztény értelmezés erősítése (különösen gyanúsnak találta az asztrológiát). A több könyvből álló enciklopédiában még a fizikai világ legkisebb oszthatatlan részeiről is ír, szándéka nem kevesebb, mint a világmindenség egészének ésszerűségben történő bemutatása, ebből egy példa a következő idézet:

„Ezek a  részecskék szüntelen mozgásban forognak, hasonlóan a  porszemcsékhez, melyeket megfigyelhetünk az ablakon behatoló napsugár fényében. Ezekből az ato-mokból nőnek a fák, a növények, a gyümölcsök, ebből áll össze a fény, a víz…”10

Fulda kolostora a tudomány tekintetében versenyre kelhetett Tours-ral. Hrabanus Maurus Institutio clericorum című, 819-ben keletkezett híres munkájában össze-foglalta a papok képzésének ismeretanyagát, amit kiegészített még antik görög–

római szerzők tanításával. Módszerének lényege: a kifejtendő kérdésekre allego-rikus magyarázatokat ad. A didaktikusan szerkesztett kézirat érdekessége, hogy a prológus karoling minuszkulával van írva, a folytatás pedig egy másik személy-től származó angolszász minuszkulával.11