A közlemény részleteinek vizsgálata 1. A címzett

A címzett neve egyértelműen Bek József. Amennyiben „Beck” néven szerepelne, úgy az kevésbé volna feltűnő.

3.5.2.2. A feladó

A feladó egyértelműen ismeretlen, ezért is bocsátották ki a hirdetményt.

3.5.2.3. A levél típusa

A levél ajánlott levél, amit csak a címzettnek lehet kikézbesíteni, így vélhetően fontos iratról van szó. Az természetesen nem derül ki, hogy korábban átvett-e bármilyen küldeményt Bek József.

3.5.2.4. Az időpont

A levél 1879 októberében maradt kézbesítetlen, a hirdetményt 1879. december 11-én bocsátották ki.

Az  időpont azért érdekes, mert Bek József 1879. február 11-én nősült.

A nősülése után Mezőtarpára költözött a feleségéhez, tehát 1879 októberében nem valószínű, hogy máshol tartózkodott volna, mint Mezőtarpán.

3.5.2.5. A címzés helye

A levelet Szilágysomlyóra küldték. Ez több szempontból is érdekes, úgymint:

a.) Szilágysomlyó 30 km-re található Bályoktól (míg Kisvárda 150, Gyula-háza 140, Nyírbakta 120, Kántorjánosi 110 km-re);

b.) Szilágysomlyón született (és hunyt el) Jósa Eufrozina (családtörténetét lásd: 5.1. alatt), aki bizalmasa volt Bek Amáliának. Ezt több tényből is tudhatjuk, így pl.:

– Eufrozina öccse, Jósa Aurél itt született 1839. május 24-én, keresztszülei Kuun Gergely és Bek Amália voltak;

– Jósa Eufrozinának Hegyi Mihállyal kötött házasságát Kuun Gergelynek és feleségének köszönhetik, ők „hozták össze a párt” és Gergely volt az egyik esküvői tanú;

– Hegyi Mihály a Bek–Degenfeld család fő ügyvédje, minden ügyeik is-merője volt;

– Eufrozina Bályokon és Baktán többször vállalt keresztszülőséget;

– az 1860-as években Hegyi Mihály és Eufrozina ez utóbbi rokonának keresztszüleiként szerepeltek.

c.) Ebből az a lényeges, hogy Amália bizalmasának családja Szilágysom-lyón lakott. Feltételezhető, hogy miután Paulina 1856-ban, Amália 1870-ben, és férje, Hegyi Mihály 1877-ben elhunyt, maga is tartósan visszaköltözött Szilágysomlyóra és ott, valamint Debrecenben élt. Esze-rint 1879-ben is leginkább itt tartózkodhatott. Igen fontosnak tartom megemlíteni, hogy Eufrozina élete során folyamatosan jótékonykodott, és vagyonokat kitevő adományokat adott általában egyházi célra. Ez azért fontos, mert ebből arra lehet következtetni, hogy szívén viselte a nehéz sorsú emberek gondjait. Igazán nehéz sorsnak tartom azt (a felté-telezésemből indulva ki), ha valaki arisztokrata anya gyermekeként egy zsidó családba lett kitéve, különös tekintettel arra, hogy csak az számít zsidónak ma is, akinek az anyja zsidó (vagy betér, de ez nyilván nem volt járható út Bek József részére, hiszen az anyja hivatalosan Krausz Anna volt).

d.) Szilágysomlyón működött Horowitz Mordechaj rabbi (1869–1880) hí-res jesivája, és, hogy ez biztosan létezett 1876–1878 között, ezt onnan tudom, hogy a rabbi nekrológját író dr. Blau Lajos leírta, hogy ő maga is járt ekkor ebbe a jesivába. Ez azért lehet fontos, mert Bek József foglal-kozásaként az 1879. februári esketésekor „tanuló”-t írtak be, ami a korá-nál fogva kizárólag valamilyen jesivát jelenthetett, de erről már szóltam korábban.

3.5.2.6. A feladás helye

A levelet Kolozsvárott adták fel. A történet szempontjából ez első ránézésre azért lehet érdekes, mert Kolozsvárott született és hunyt el Degenfeld Imre bátyja, Ottó (1801–1849), majd itt születtek fiai is. Ottóról írtam, hogy ő volt Kuun Gergely elöljárója, és igen logikusnak tűnik, hogy ő hozta össze a Kuun–Bek

há-zasságot, öccse, Imre kérésére, így az is logikusnak tűnhetne, hogyha a kolozsvári szál mögött őket keresném.

Ez azonban téves út! Miután Ottó meghalt, a család 1859 előtt már Szirák-ra költözött az özvegy Teleki Auguszta vezetésével. A sziráki evangélikus anya-könyvben egy bejegyzést találhatunk, amely szerint 1859. augusztus 19-én a feleséghez képest teljesen egyszerű származású Bozó Pál (Kecskemét, 1826. de-cember 19.–Szirák, 1883. október 19.) nőül vette az özvegy grófnét, Teleki Au-gusztát! Az iratok mind azt mutatják, hogy ezután folyamatosan Szirákon éltek, így erős túlzás lenne őket Kolozsvárral kapcsolatba hozni. Az is kizárni látszik ezt, hogy miután 1876-ban elhunyt Teleki Auguszta, Bozó Pál (már földesúr!) gyorsan újra nősült és egy fia és egy lánya született, mielőtt 1883-ban elhunyt volna. Új házasságkötése nyilvánvalóan súlyosan sértette a Degenfeldeket, így kizárható, hogy bármilyen együttműködésre sor kerülhetett volna.

Mindezt azért kellett leírnom, mert a Degenfeldek eléggé elválaszthatatlan-nak tűnnek Kolozsvártól, s mégis, úgy tűnik, hogy ebben a korszakban nem volt olyan kapcsolat, ami számomra érdekes lett volna.

Ilyen esetben, amikor egy bizalmi kérdésre nincs rögtön egyértelmű válasz, a családtörténetet kell vizsgálni, hátha kiderül valami olyasmi, amire addig az ember nem is gondolt, mert a tény nincs előtérbe helyezve. Most is ez történt!

Ottó családjához képest sokkal közelebbi megoldás mutatkozik számomra.

Degenfeld Imre egyetlen fia, Gusztáv 1868-ban Aranyosmedgyesen nőül vet-te Karacsay Melaniát, aki Kolozsvárott szülevet-tett 1846. július 7-én Sándor, és Wesselényi Johanna lányaként. Melaniának volt egy húga, Karacsay Klementina (1847–1916), aki Kolozsvárott ment férjhez 1882. július 11-én Rodakowsky Jó-zsefhez. A lányok apja, Karacsay Sándor Aranykúton hunyt el 1880-ban (40 km-re Kolozsvártól), anyjuk Wesselényi Johanna 1882-ben halálozott el Kendilónán (30 km-re Kolozsvártól). Mindezt látva biztosan állíthatjuk, hogy a Karacsay családnak a kérdéses időszakban élő kapcsolata volt Kolozsvárral. Ez annyira igaz, hogy Karacsay Melania pl. 1906-ban a kolozsvári református egyház részére 20.000 koronaértékben adományozott úrasztali készletet.

Degenfeld Gusztáv jó barátságban volt Mandel Pállal (lásd: 3.1.7. pont alatt), akinek az apja volt Beck Pál, majd Degenfeld Imre fő haszonbérlője Kántorjáno-siban, s aki vélhetően összehozta a kapcsolatot Salamon (Beck) Herman és a grófi udvar között. Ha a feltevésem igaz, akkor Bek József Degenfeld Gusztáv elsőfokú unokatestvére volt, s Gusztáv – aki igen sok zsidó származásúval tartott fenn üzleti kapcsolatot (vagy gondoljunk csak a tiszaeszlári-perről írottakra) – ideális alany lehetett arra, hogy támogassa unokatestvérét. Természetesen most az

1868-as esketését követő időszakra gondolok, hogy előtte mi történt, nem tudhatjuk.

1868 után azonban elképzelhető, hogy felesége családja révén, megbízható só-gornője (Karacsay Klementina) segítségével támogatta unokatestvérét (miután annak anyja, Amália 1870-ben elhunyt).

Források hiányában két apróságra hívnám fel a figyelmet. Vélelmezhető, hogy Karacsay Melania és Józsa Eufrozina jó viszonyban voltak egymással, erre utal pl. hogy mindketten együtt voltak 1904-ben az Erdélyi Magyar Közműve-lődési Egylet (EMKE) választmányi tagjai. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az 1929-ben Tégláson még református iskolaigazgató, volt szemtanú, így emlékezett Karacsay Melaniára: „...öregkorában nagyon pletykás volt, mindenkiről mindent tudott. Sokszor olyan kérdéseket tett fel, amiről nem is tudtam, de nem is érdekelt, hogy kinek kitől lesz gyereke…”¹⁸⁰ Ez a visszaemlékezés természetesen csak színesíti a képet, és a grófné öregkorára vonatkozik, azonban az emberi természet ritkán változik felnőttkorban nagyot, így feltételezhetjük, hogy a Melania fiatalkorában is mindenkiről mindent tudni akart, különösen, hogy kinek kitől lesz gyereke.

Ez az, ami igazán érdekes, ugyanis az nem hír, hogyha egy házaspárnak gyerme-ke születik, így ez a mondat csak házasságtörésre vagy házasságon kívüli kapcso-latokra utalhat. Ki tudja, talán Melania még érdekesnek is tarthatta segíteni férje törvénytelen születésű unokatestvérét.

E rész lezárásaként meg kell említenem egy nagyon érdekes tényt, mivel az 1879-hez kötődik. A Fővárosi lapok 1879. évi 7. számának 14. oldalán olvas-hatjuk azt a meglepő hírt, hogy Degenfeld-Schonburg Gusztávot a debreceni törvényszék saját kérelmére, az apja, Imre gondnoksága alá helyezték, aki vál-lalta, hogy kifizeti fia összes adósságát. Ez nagyon érdekes, hiszen Gusztáv 44 éves, három gyermek apja (Imre 10 éves, Pál 8 éves és Paulina 4 éves), és már az országgyűlés képviselőházának tagja is volt egy cikluson keresztül (1865–1869).

A Budapesti Közlöny 1879. évi 7. számának 35. oldalán találhatjuk meg a hir-detményt, amelyben ügyvédje útján felhívja Imre az összes hitelezőt, hogy a törvényszék 9585/1879. számú ítélete alapján jelentsék be a hitelezői igényeiket.

További híreket olvashatunk előkerülő váltókról, amiből kiderül, hogy Gusztáv igen nagyvonalúan bánt a pénzzel, és vélhetően fedezet nélkül vállalt kötele-zettségeket. A hitelezők felhívására 1879. június 21-i hirdetményben került sor, ami alig 3-4 hónappal előzte meg azt a hirdetményt (Bek József ajánlott levele), amelynek ismertetésével itt foglalkozom. Még az is lehet, hogy ez az eset (gond-nokság alá helyeztetés) is szerepet játszott az eseményekben, azaz abban, hogy

180 Téglási Dolgozatok 59. 79. oldal

Bek József nem gondoskodott arról, hogy a neki szóló küldeményeket továb-bítsák. A gondnokság alá helyezéssel ugyanis átmenetileg megszűnt Degenfeld Gusztáv önrendelkezési joga (ami nyilvánvalóan helyreállt az adósságok kifize-tése után valamikor). Az eredeti irat a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárból azért hi-ányzik, mert az egész 1879 évi iratcsomó elveszett (megsemmisült), így az ügy lé-nyegi tartalmáról csak a korabeli napilapokból értesülhetünk. A gond igen nagy volt, 1879-ben decemberben árvereztek Tégláson jószágokat (nagyon kínos eset lehetett) és követve a napilapokat az állapítható meg, hogy a csődeljárás (váltóból kifolyólag) 1884 januárjában szűnt csak meg, tehát nagyjából öt évig tartott. Ez nagyon hosszú idő, különös tekintettel arra, hogy sógora, Tisza Kálmán minisz-terelnöksége és apja gondnoksága ellenére is idáig tartott. Az okok kiderítése nem ennek a munkának a feladata.

Megjegyzés: Degenfeld Imre különleges ember lehetett. Tehetséges, mélyen hívő és bátor ember, aki sokféleképp megmutatta magát a környezetének. Ez az ügy, hogy vállalta, hogy felnőtt, családos fia gondnokságát vállalta, miközben tudta, hogy ez a sajtóban törvényszerűen megjelenik, megmutatja, hogy mennyi-re eltökélt ember volt. Bár az is igaz, hogy addigra túl volt már a halálos ítéletén, felesége halálán, és pl. az 1864-ben nagy port kavart párbajon is, amelyben Re-viczky Szavért agyonlőtte Elek Gusztáv, akinek az egyik párbajsegédje volt Imre.