Az úrfoga!orn elpoigáriasítása

„Nem az állással van baj Péter! Itt, bennem borult föl valami ” Kétezer hold veszett el, de az előkelőség, a bizalom, a nagyvonalúság, az erények könnyelműsége tette tönkre hősünket, nem a gazdasági válság vagy a tékozló örömhajhászás. Péter: „En mindig mondtam, nem lehet jó vé­

ge, kölcsönözni, váltókat aláírni másoknak. Most aztán itt vagyunk, úr és szolga, pincérek mind­

ketten." Három marcona alak rakja némán a kártyalapokat, a sivatagon és a bozótoson túl, a vi- lágvégi faházikóban, mely szinte olyan vigasztalan, mint a 7%e 7éxas CíMíMskőw AVa.Műcre (Tőbe Hooper, 1974) cselekményének színhelye, ha ugyan nem még lepusztultabb. Verik a blat­

tot s egyikük felháborodottan megszólal: „Az nem úriember, aki folyton nyer!" Az nem úr, aki csak nyer, akiben nincs semmi védtelen. A kék Mívény-beli báró, mint majd A vén gazc/n&er (Heinz Hille, 1932) bárója is, szégyelli megszámolni a pénzt, nem nézi meg, mit ír alá, köte­

lezőnek érzi az anyagiak megvetését. Ellentétbe került társadalom és kultúra, anyagi és szellemi tőke, gazdaság és ízlés. A születő magyar filmkomédia által felvázolt első kép tanúságtétele sze­

rint a kor hőse erényeibe bukik bele. Ez csak akkor nem vezet tragédiához, ha a bukás nem vég­

leges. Az apró bűnök és nagy félreértések együttműködéséből létrejön egy bolond világ, mely kaotikus és ideiglenes, hosszú távon nem tudja tartani magát, a cselekmény visszarendező- déshez, a bevált erények felszínre bukkanásához vezet. A romantikus komédia derűs világképé­

ben mindig marad valami az idillből, a bűnöket mellékalakok képviselik, rágalmazók, akarno- kok, szélhámosok, csalók. Az erény hiánya a saját létfeltételeit felemésztő társadalomban lehet sikerrecept, de nem téma a romantikus komédia számára. A lovagi erényt átváltozva látjuk viszont egy új, prózaibb világban, melyet az ökonómia sorshatalmai uralnak és nem az istenek.

A régi erényekből filmkomédiánk koncepciójában új bűnök lesznek, mindenek előtt

önmagunk-kal szembeni bűnök, s az új kor kezdeti bűneiből, a pénzsóvárságból, empátiátlanságból, kö­

nyörtelen tárgyilagosságból - ha e bűnök vétkesei, az eredeti felhalmozás mohóságán túlesve, megtanulnak mértéket tartani - a modern racionalizmus erényei válnak. Jókainak a régivágású típusok erényei (Régi jó táblabírák) és az előnyomuló kapitalizmus erényei (Fekete gyémántok) iránt is van érzéke. Mikszáth és Herczeg vonalán kibontakozik az élősdivé lett úrivilág (ön)bírá- tata, a bírálat legegészségesebb formája, mely a saját csoport hibáit és más csoportok erényeit tudatosítva teszi lehetővé az erények elsajátítását, kumulációját, míg a fordítottja, a más kultú­

rák gyalázásával kombinált hencegő öndicséret, inkább a sajtóban jelentkezik, nem az irodalom­

ban. Tolnai Lajosnál mind a politikai-jogászi kultúrájú hatalombirtokló réteg (A polgármester), mind a kezdetleges kapitalizmus kíméletlenségének és önzésének bírálata megjelenik (Báróné ténsasszony). Tolnai - Harsányi Kálmán, Oláh Gábor és Szabó Dezső elődeként - mind az „úri világnak", mind a kapitalizmusnak elsősorban bűneit látja. Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc és Csathó Kálmán ezzel szemben mindkét, egymással harcoló és egyezkedő, egymást kizsák­

mányoló vagy megtermékenyítő világban felfedezik a felemás erényeket. Ezt az utat folytatja filmkomédiánk, melyben erények és bűnök különbsége nem lényegi, nem anyagi és tartalmi, pusztán funkcionális. Az úri bűnök egykori erények, azoké, akik elvesztették lábuk alól a talajt, a kapitalizmus bűnei pedig új készségek, melyek birtokosai még nem sajátították el az ízlés mér­

tékét. Ezért a komikum úgy is megjelenik, mint minden tulajdonság bűnné válása, szklerózisa vagy infantilizmusa, és úgy is, mint a kibontakozás ígérete az egymásra való rászorulás felisme­

résének feltételével. A kor magyar filmje úrról és parasztról, dzsentriről és polgárról, munkás­

ról, házmesterről és hivatalsegédről egyaránt vonzó, kedves portrékat rajzol. A komédia arany­

kora a mentalitás alapvető, általános jóhiszeműségén alapul. A magyar polgári komédia kis Magyarországában mindenki elfér, s egymásra számítva dolgozzák ki utópiáikat.

A /fyppo/írban a társaséletet és az intimitást is az érvényesülés szolgálatába állító mo­

dernizáció igényei késztetik a régi, hanyag, kényelmes világból jövő, de élelmes, teljesítmény-centrikus Schneidert, hogy magánéletét és személyiségét is átalakítsa, s ennek része a bajusz elvesztése, egyfajta kasztráció. Ugyanezt az önlemondást képviseli A kék ^díványban a nők rövid haja. Babay József anya-mitológiájában a rövid hajú nő a próza, míg a hosszú hajú nő a legenda képviselője: „Maga, mama nem viselt soha bubifrizurát, vallhatjuk meg, tán soha ki se mondta. A maga kicsi kontya hajtűvel van összetűzve ”334 A szőrzetvesztés mint áldozat a film-komédia szemünk előtt szerveződő jelrendszerének egyik modernségszignálja. A modernizáció kasztrációvá válhat, mely lekopaszt és nyersanyagként bocsát az elgépiesedett élet rendelkezé­

sére. A modemizációkészség melankolikus, a múltszeretet pedig önironikus. A kettős ambiva­

lencia teszi őket összeegyeztethetővé. Ez még nem a „vas és acél országának” könyörtelen és túlhajtott modernségeszménye. A romantika által az európai kultúrába oltott melankolikus töl­

tés a modernség emberi arculatát biztosító belső fék, a szubjektivitás megerősítése a tisztán külső civilizatórikus önszabályozás, a tárgyi növekedés öncélúságával szemben. A nem erősza­

kosan kenetteljes szelídség mindig rezignált. A komikumot is a rezignációs töltet teszi szelíddé.

Ez a bölcs komikum.

Hősünk olyan Don Quijote, aki magán már nem tud segíteni, de másokon még igen. Jávor úgy járja Amerikát, mint a gyámoltalant segítő és a gonoszt lebíró Herkules vagy Maciste a föl­

di tereket. A lovagias motívum vezet New Yorkból a westernek miliőjébe. Lóránt báró megvéd egy szegény sorsjegyárust és farmot nyer a tőle vásárolt sorsjegyen. A magyar polgári filmko- média két forrása az úriemberi kód és a szerelmi kód. A filmek szemantikai világának két alap­

vető konstruktív alkatrésze az úriember valamilyen fogalma és egy szerelemkoncepció. Szünte­

lenül jelenvaló a kultúrember fogalmának tisztázására irányuló erőfeszítés, a viselkedés kultú- ráltságának és a jellem nemességének problémája. Az „úr" szociális értelemben az uralkodó osztály tagja, a többség fölé emelő hatalom és tulajdon birtokosa, kulturális értelemben a

kultú-ra birtokosa. A legprimitívebb, vulgáris úrfogalom mások lehengerlésében, megalázásában és terrorizálásában látja az „úriság" kritériumait. Ezt a primitív beállítottságot villantja fel Arany János: „Ha egy úri lócsiszárral / Találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem,- / Félreálltam, le­

töröltem." Úriság és népiség feudális eredetű szembeállításában az úr a teljes jogú - birtokos - államalkotó tényezőt jelenti, szemben a jogfosztott tömegekkel. A polgári úriságfogalom az úr fogalmát a megbízhatatlan, beszámíthatatlan, nemtelen emberrel, a csibész fogalmával állítja szembe. Ebben az értelemben mondják egymásnak régi regényeinkben, filmjeinkben: „Te nem vagy úr, kérlek.” Nem úr, aki nem fizeti meg kártyaadósságát, mert nem úr, aki nem tartja be adott szavát. A polgárosult úriságfogalom harcot folytat mind a parvenü sznobizmussal, mely az úriságban pusztán a distinktív funkciójú szokások és divatok majmolását és a tékozló fogyasz­

tást látja, mind a továbbélő feudális úriságfogalommal, mely a hatalmi pozíciókon való osztoz­

kodást szervező kritériumrendszer.

A mozi által is átvett úrfogalom a tárgyalt és a megelőző kor irodalmában folytonos disz­

kusszió tárgya. Márai így jellemzi Szindbádját: „Mindössze arról van szó, hogy úrnak és írónak született a világban, amelynek nem volt többé szüksége igazi urakra, sem igazi írókra - mert a kettő, Szindbád szerint, egy és ugyanaz. Volt egy idő, gondolta Szindbád, amikor minden író szíve mélyén Vörösmartyra szeretett volna hasonlítani, aki igazi úr volt, magyar és őrült, nemes és komor, ahogy kell és illik a világ szennyes akaratával szemben... Nem a rang és mód jelen­

tette a hajós számára az urat, hanem a nagylelkűség és az igaz indulat, mellyel valaki vállalja sorsát és szerepét a világban ”33^ Az emberi nemesség értelmében vett „úriságot" nem kötik egy társadalmi csoporthoz: „Sok deli parasztlegényt láttam itt életemben olyan-olyan jó kiállásút, betyáros tempójút, lobbanó szeműt, magatudót, csak ruhát kellett volna cserélnie valamelyik fiatal szolgabíróval.”- írja Kaffka M a rg ité . A társadalom addig ismeretlen életdimenzióit az irodalom számára feltáró Mollináry Gizellát idézzük: „Amiről a papok prédikáltak, amiről a szocialista pártban szónokoltak, amit magam annyiszor túlhevülten a becsületről és szótartó úri-Ságról elképzeltem, azt sokszor legváratlanabbul és legtermészetesebb megnyiIvánulásként, a legegyszerűbb katonák között megtaláltam. Jók voltak, anélkül, hogy tudtak volna róta."337 E viselkedésideál elterjedésének groteszk példáját találjuk az írónő másik könyvében, melyben a kasszafúrónő fejtegeti, hogy a zsebmetszés - mely kockázat nélkül való és gyakran a nél­

külözőt fosztja ki - „nem úri dolog”. „Aljas, gyáva foglalkozás és nem is lehet rajta az Isten áldása ” - mondja Kasszafúró Manci33S.

Az „úriság" megjelenik esztétikaként. Babits „tigrisembereknek" nevezi a Halálfiaiban a régi elit sikerült tagjait. Míg az úr mindent megvet, ami nem kíván erőfeszítést, a szolga mindent megvet, ami erőfeszítést követel. Az meg akarja feszíteni erőit, ez elengedni magát. Nemcsak a testi erők, a magasabb erők kidolgozottsága is követelmény. A kidolgozott erők formakövetel- ményeknek engedelmeskednek. Csathó Családfa című regényében a „fattyút", kit egyszerű mesterember nevelt föl, végül elfogadják, mert „tényleg" úgy viselkedik mint egy „valódi” úri­

ember. Úr, akinek a legnagyobb gonddal szabályozott viselkedési rendszer határozza meg rea­

gálásait. Ő az, akit önképe kötelez; nem arról van szó, hogy nem számító, nem önző, de mindig van egy határ, amelyen nem léphet túl. Itt nem alkuszik, sem magával, sem mással. Az „úriság"

főképpen etika: ,,Aki a köteles részt megpúpozza, addig míg csak mozogni tud vele - az a be-csületes, jó ember. Aki annyit vállal, amennyiről tudja, hogy az biztos halála és mégis zokszó nélkül, majdnem mosolyogva vállalja - az az úr. És csak akkor volt érdemes és szép dolog meg­

születni - ha az embernek sikerül valahogy úrnak lenni ”339 A láthatólag nagyon komolyan vett eszményről folyó állandó diskurzus tanúsága szerint a kor törekvő embere normákra vágyik, melyek rabul ejtsék.

Az „úriságot" - a filmek is - gyakran a nőkkel kapcsolatos viszonyban definiálják. Az úri­

ember nem használja ki a nőt: „Úriember, aki nőtől még semmit se kapott. Legfeljebb

beteg-séget ”340 Az „úr", a szerelmi kód szükségleteit tekintve, kombinálhatóbb kategória, mint a

„nem-úr”: „Nehéz volt elképzelni, hogy egy módosabb parasztgazda hozzáadta volna cselédhez, béreshez, kondáshoz a lányát, egyenlő volt szinte a lehetetlenséggel, hogy egy falusi kisbíró vi­

szonyt szövögetett volna a vályogkunyhóban élő cigánylánnyal, viszont efféle szenvedély ural­

ta viszonylatok falusi urak világában mindennapiak voltak ”34'

Az úr nem azonos az erőszakos felülkerekedővel, örök győztessel. Ez az úrfogalom hatá­

rozottan kulturális jellegű. Amikor a nobilitás helyére lép a mobilitás, az úriság küszöbe az, ahol a mobilitást alkalomadtán feláldozzák a nobilitásnak. Babits regényében, a Halálfiaiban mond­

ják: „Az az úr, aki veszít, nem aki nyerf'342

Elengedhetetlen része eme eszménynek az előzékeny tapintat. Az úr mindenkiben tiszteli a valóságos vagy lehetséges urat; senkiről sem feltételezi, hogy nem-úr. A gőgös fölényeskedés, groteszk kivagyiság a felkapaszkodott sérülékeny merevségének vagy a süllyedők, hanyatlók kultúravesztésének, a züllésnek szimptómája: „...az igazi közvetlenség és leereszkedésmentes egyenrangúság megteremtése csak a nagyon előkelő, lélekben és nevelésben előkelő emberek adománya. .."343

Kassáknál az „igazi" úr a társadalmat lassan felszívó osztályon túli társadalom alapsejtje:

„Tetőtől talpig meglátszik rajta, hogy ő nem ezek közül az urak közül való, nem fog elvérezni a kártyapartikban, a gazdagság, amit verítékező parasztok kaparnak elő számára a föld alól, nem versenyparipákra és nem orfeumi démonokra dobálódik szét, egy része kultúrértékké váltan el- osztódik a népesség között. Megbarátkozom vele, mint olyan emberrel, aki nem huny szemet a fejlődés előtt, aki kilépett a kasztjából s a világosság felé ballag, eltökélt jószándékkal."344

A régi magyar filmben az intimitás szervező elve a „szerelem", a nyiIvánosságé az

„úriság". Az előbbi a másik egyénhez, az utóbbi a közösséghez való viszony idealizált vezér- képe. Az ősmítosz és a deszakralizált elbeszélő művészet közötti alapvető közvetítő és újító el­

vek a „hősiesség" és a „szerelem" fogalma. A vulgáris mitológiák szakadatlanul modernizálva őrzik a lovag archetípusát, mert a tömegek nem lefelé, hanem felfelé akarnak homogenizálódni.

Az epika hőse valamilyen leszármazott értelemben mindig hű lovag és rajongó szerető (vagy ezek meghiúsult örököse, aki éppen ettől szenved). E szervező elvek rangja a kor művelt köz-gondolkodásának szelíd modernizációs koncepciójából is következik. Az „úr" fogalma az angol

„gentleman" fogalom módján általánosuk: amíg a szavak szentségében és a szabályok, meg­

egyezések szellemében hisznek - bárhogy késlekedik mindkettő - együtt halad a kapitalizáló- dás és a polgárosodás, a tőkefelhalmozás és a mentalitások szelídítő transzformációja. Az úri­

emberi kód mint dramatikus erő mindvégig uralja a komédia korszakát, csak a háború idején ve­

szít jelentőségéből.