A magyar–hessen-kasseli kapcsolatok egyik erőteljes rétege a történelmi tudat változataihoz, történelmi művekhez, politikai, valláspolitikai küzdelmekhez, a kulturális emlékezethez, emlékezetpolitikai folyamatokhoz kötődik. Ebben meg-határozó szerepe volt annak a bonyolult származástudatnak, ahogyan Hesseni Móric „ősanyja”, Árpád-házi Szent Erzsébet megjelent – követve a hessen-kasseli folyamatokat – a magyar protestantizmus recepciójában. Műveivel ennek a folya-matnak sokoldalú követője, de önálló továbbfejlesztője és meghatározó kezdemé-nyezője volt Szenci Molnár Albert.1
A 16. században népes hesseni történetírói iskola alakul ki, amelyet jelentős mértékben támogat, sőt megrendelésekkel lát el Nagylelkű Fülöp fejedelem (Wi-gand Lauze). Ez a felfogás egyre inkább lehetővé tette Erzsébet protestáns, lutheri értelmezés szerinti magyarázatát. Ezt a koncepciót folytatta a 16. század végén Joseph Imhof, majd az először 1605-ben, utána többször is (1617-ig négyszer) kiadott hesseni krónikájában Wilhelm Dilich.2 Dilich kifejezetten Móric tarto-mánygróf felkérése írta meg művét Hessische Chronik címmel. Bemutatta a refor-mációt és Fülöp tevékenységét Hessenben, elbeszélte Erzsébet Németországba érkezését, szól a lánykérésről, és házasságáról, gyermekeiről, de csak mint törté-nelmi személyt ábrázolja. Erzsébet áhítatos, istenfélő és könyörületes fejedelem-asszony, különösképpen a szegényekhez jóindulatú és nagyon segítőkész.3 Ugyan-itt rézmetszetű illusztrációt láthatunk, ahol Erzsébetet özvegyi öltözékben, koro-nával a fején, mint uralkodói származékot és uralmi jelkép birtoklóját ábrázolják.
1 Imre Mihály, A hesseni protestáns Szent Erzsébet-recepció jellemzői, határai Szenci Molnár Albert műveiben = I. M., Az isteni és emberi szó párbeszéde: Tanulmányok a 16–18. századi protestantizmus irodalmáról, Sárospatak, Hernád, Tiszáninneni Református Kiadó, 2012, 255–
2 Wilhelm Dillich, Ander Theil der Hessischen Chronik von den inwohnern des landes Hessen, 281.
Kassel, 1605. Vö. Thomas Fuchs, Traditionstiftung und Erinnerungspolitik: Geschichtsschreibung in Hessen in der Frühen Neuzeit, Kassel, Verein für Hessische Geschichte und Landeskunde, 2002. Különösen a Das Zentrum der historiographischen ’memoria’: Die heilige Elisabeth című fejezet, 48–75; Horst Nieder, Wilhelm Dilich (um 157–1650): Zeichner, Schriftsteller und Kartograph in höfischem Dienst, Institut für Architektur-, Kunst- und Kulturgeschichte in Nord- und Westdeutschland, Lemgo, Weserrenaissance-Museum Schloß Brake, 2002.
3 Dillich, i m., 179: „Andächtige,/ gottsfürchtige vnd mitleidige Fürstin/ so insonders der armut günstig vnd hoch geneigt.” A 153. lapon egész oldalas rézmetszet mutatja a családból Lajost, Erzsébetet és Hermann fiukat.
Itt már eltűnt a reformáció előtti korszak ikonográfiája, amely Erzsébetet diadal-mas, imádat tárgyává tett szentként ábrázolta.
Dilich műveit ismerte Szenci Molnár, ezekből egyre hivatkozik is zsoltáros-könyvének ajánlásában. Itt emlegeti az 1600-ban Casselben megjelent magyar krónikát, de csak abban a vonatkozásban, hogy anyanyelvű mű elé lehet írni latin nyelvű előszót, amint ebben olvasható.4
A hivatkozott munka Wilhelm Dilich (Wilhelm Schäfer), Ungarische Chronica / Darinnen ordentliche / eigentliche und kurtze beschreibung des Ober unnd Nider-Ungern… című műve.5 A könyv később 1606-ban is megjelent, nyilván megfordult Molnár kezében, vizsgálata még több figyelmet érdemel.6 A címben a szerző azt állítja, hogy ebben a tárgyban eddig még hasonló munka nem jelent meg (so biß dahero nielams in Druck außgegangen), pedig ez csak részben igaz. Vagy tájéko-zatlan volt Dilich, vagy valamiért magának tulajdonította a kezdeményezést, hi-szen német földön eddig többször is kiadták Bonfini és Thuróczy művét latinul, mindegyiknek német fordítása is készült.7 Némelyik még metszeteket, térképeket is tartalmazott, viszonylag kis számban. Abban viszont igaza van Dilichnek, hogy
4 Szenci Molnár Albert válogatott művei, s. a. r. Vásárhelyi Judit, Bp., Magvető, 1976, 50: „És előszer pedig látom nem ritkán lenni ez mostani időben, hogy az köznyelven való írásoknak deák elöljáró beszédet tegyenek elejökbe. Példa erre az Lobwasser Ambros doktornak zsoltáros-könyve… és az magyarok dolgairól való Német Krónika Casselben 1600. esztendőben deák elöl-járó beszédekkel voltak németül kibocsátva.”
5 Teljes címe a következő: Ungarische Chronica/ Darinnen ordentliche/ eigentliche und kurtze beschreibung des Ober unnd Nider-Ungern / sampt seinen Landtafeln und vieler furnehmer Fe-stungen und Stedte abriß / wie auch der trachten / und Könige contrafacturen / so biß dahero nielams in Druck außgegangen: Item von den rühmlichen thaten der Ungern / insonderheit was sich von erster jhrer ankunft / so wol zwischen dem Türcken / als anderen jhren nachbauren biß auf gegenwertige zeit / zugetragen und verlauffen / Auß alten und newen Schrifften / auch der Erfahrung selbs zusammen gezogen und beschrieben durch Wilhelm Dillich, Gedruckt zu Cas-sel, durch Wilhelm Wessel.
6 159.8 Hist jelzetű példányát a HABW-ben tanulmányoztuk. Dilich művei: Hessische Chronic I.
Theil 1604. II Teil 1608. in fol. Cassel 1617. Chronicon urbis Bremae, Cassel 1604. in. 4. Ungari-sche Chronic. Cassel 1600. in 8. 1606. in. 4. HistoriUngari-sche Beschreibung der Fürstl. Kind-Tauffe fräulein Elisabethen zu Hessen 1596. Cassel, 1598. in.fol. Ez a műve is tartalmaz magyar vonat-kozást. Beschreibung von Constantinopel, Cassel 1606. in 4. Ungarische Chronica, Kassel. 1606.
7 János Thuróczy, Der Hungern Chronica inhaltend wie sie anfengklich ins Land kommen sind mit Anzeygung aller irer Koenig und was sie namhafftigs gethon haben: Angefangen von irem er-sten König Athila und volfüret biss auff König Ludwig so im 1526. Jar bey Mohatz von Türcken umbkomen ist. Druck yetz new aussgangen Hans Haug zum Freystein, Wien, Metzker, 1534;
János Thuróczy, Der Hungern Chronica: Inhaltend wie sye anfengklich ins land kommen seind, mit anzaigung aller irer Künig, und was sy namhafftigs gethon haben; Angefangen von irem ersten Künig Athila unnd volfüret biß auf Künig Ludwig, so im 1526 jar bey Mohatz vom Türcken umb-kommen ist, Hanns Haugen zum Freystain, Augspurg, Ulhart d.Ä., 1536. Bonfini műve latinul 1543-ba Baselban, 1568-ban Baselban, 1581-ben Frankfurtban, 1606-ban Hanauban, németül pedig 1545-ben Baselban, 1581-ben Frankfurtban jelent meg. Tehát összességében viszonylag nagy számban jelent meg ez a két alapvető történetírói munka.
németországi német szerző eddig hasonlót nem alkotott, valamint ilyen nagy számban metszeteket és térképeket sem láthattunk másutt. Az is a szerző javára írandó, hogy szemlélete határozottan követi a protestantizmus alapelveit és saját korának legfrissebb (mondhatni napi aktualitásai: biß auf gegenwertige zeit) is bekerülnek összefoglalásába. Régebbi és új írásokat említ forrásaként, bár sajnos, ezeket nem nevezi meg. Ugyanakkor saját tapasztalatok felhasználásáról is be-szél, amelyeket érvényesített munkájában (Auß alten und newen Schrifften / auch der Erfahrung selbs zusammen gezogen und beschrieben). Ez talán más kortársak információit is jelentheti, amelyeket felhasznált műve megírásához. (Ezt kell felté-teleznünk, mert olyan részletes a tizenötéves háború, majd a Bocskai-szabadság-harc ábrázolása, amit közreműködő magyar informátorok nélkül nehezen képzel-hetünk el.) A második kiadás előszavában beszél arról, hogy számos visszajelzést, véleményt, kiegészítést is kapott sokaktól, amelyeket érvényesített is munkájában.
A két kiadás között az utolsó nagy fejezet tekintetében van lényeges különbség, az első kiadás időhatára 1598 körül végződik; az 1606-os valóban majdnem nap-rakész, előszavának dátuma 1606. február 29. Viszont a tárgyalt események vég-pontja az 1606 legvége, vagyis az előszó megírása után még dolgozott a legfrissebb események bemutatásán. Láthatóan több szempontból is fontosnak tekintette Dilich ennek a korszaknak a feldolgozását: a tizenötéves háború igen részletesen jelenik meg, amelyet város- és ostromtérképek gazdagítanak (Esztergom, Eger).
Külön fejezet tárgyalja a Bocskai-szabadságharcot és az azt lezáró bécsi békét.
Ennek azért is volt nagy jelentősége, mert az események közvetlen közelében, az egyik legfontosabb protestáns szellemi-politikai központban jelent meg a nyugat-európai kulturális nyilvánosság előtt, vagyis véleményformáló ereje kiemeltnek tekinthető. Ekkoriban azonban még a nyugat-európai protestáns közvélemény is tájékozatlan és bizonytalan volt a Bocskai-szabadságharc megítélésében. Arra egyelőre nem tudunk választ adni, hogy Dilich még legfontosabb műve, a Hessische Chronik előtt több évvel miért tekintette fontosnak a magyar krónika kiadását?
Volt-e a szerzői majd kiadói szándéka mögött valamely magyar kapcsolatrend-szer, esetleg személyes összefüggés? Wilhelm Wessel kiadói tevékenységében nem találtunk erre utaló jeleket: viszont annál inkább szoros kapcsolat fűzte a kiadót Móric egyházpolitikai, liturgiai, kulturális és teológia törekvéseihez: a Verbesse-rungswerk egyik nagy hatású képviselője volt.8
Nem véletlen, hogy a magyar protestantizmus nagy erőfeszítéseket tesz ekko-riban a Bocskai-szabadságharc kedvező nyugat-európai megítélése, elfogadtatása érdekében. Már 1606-ban megjelent Bártfán egy latin nyelvű röpirat, amit Bocskai-Apologiaként tartunk számon, célja Bocskai törekvéseinek megismertetése a
nyu-8 Később meg kellene azt is vizsgálni, hogy milyen recepciója volt Dilich művének Magyarorszá-gon, milyen visszhangot váltott ki. Futólagos tájékozódás alapján az Adattár… forrásanyaga alig mutatja hazai elterjedtségét, egyelőre a marburgi peregrinusok körében sem mutatható ki is-mertsége. (Ebben természetesen Szenci Molnár Albert kivételnek számít.)
gat-európai (protestáns) közvéleménnyel és a terjesztett (Habsburg-udvarból ere-dő) rágalmak alóli tisztázása. A kérdés jelentőségét mutatja, hogy 1608-ban há-romszor is megjelent ugyanez a munka: kétszer Hanauban, egyszer Heidelberg-ben, mindegyik valamilyen mértékben Szenci Molnár tevékenységéhez köthető.
A hesseni elit minderről pontos ismeretekkel rendelkezett, Szenci Móric fejede-lemnek is küldött egy példányt a kiadványból. A Marburgban tanuló magyar pe-regrinusok ugyancsak ismerték, többen beszerezték, környezetükben terjesztet-ték (Keserüi Dajka János, Váradi Farkas Gergely, Filiczki János). 9
Dilich művének verses latin ajánlásai Johann Hartman marburgi professzornak szólnak, Hermann Fabronius pedig szárnyaló laudatiot ír Magyarországról: ben-ne a fertilitas Hungariae és a propugnaculum Christianitatis toposzával, de úgy, hogy Attila és a dicső hunok hőstetteivel indítja gondolatmenetét. (In Chronicon Hungaricarum Wilhelmi Dilichii Carmen Hermanni Fabronii P. L.)10 A latin vers tartalmi kivonata a következő: ’A szilaj és harcias hunok Attila vezetésével Európa számos országát, városát hódoltatták, kiváló hősiességükkel elismerést is váltot-tak ki. Utóbb ez a harcos nép immár magyar néven keresztény lett és hősi lélekkel visszatartotta Magóg népének rettentő háborúját. Amikor az utolsó bizánci
csá-9 Az Apologia áttekintő értékelése, kiadástörténete: Vásárhelyi Judit, Eszmei áramlatok és poli-tika Szenci Molnár Albert életművében, Bp., Akadémiai, 1985, 17–21. – Újabb szempontok ér-vényesítése: Bitskey István, A Bocskai-Apológia előtörténete = B. I., Religió, stúdium, literatúra:
Tanulmányok a régi magyarországi irodalmi műveltségről, Bp., Universitas, 2013, 254–261. E ta-nulmány megállapítását összegezésként el is fogadhatjuk: „A fejedelem személye az Apológia-vitában csak ürügyként szolgált arra, hogy a vallás színe alatt politikai vita folyhasson le, s a szembenálló felek a keresztény Európa hatalmait befolyásolhassák.” Uo., 260.
10 Hermann Fabronius különösen fontos szerepet játszott a 17. század eleji hesseni protestáns Er-zsébet-értelmezés formálásában. 1589–1594 között Marburgban és Grazban jogtudományt ta-nult, emellett a humanista studiumokban is jártasságot szerzett. Egyre jobban érdekelték a teo-lógiai kérdések, 1595-től Wittenbergben, majd Hessenben teológiát tanult. 1598-tól a Móric által alapított kasseli Paedagogium tanára lett. Itt ismerte meg Móric tartománygróf kiváló pré-dikátori tehetségét. 1601-től Lichtenauban lesz prédikátor, 1605-től a neustadti gyülekezet lel-késze. Egy brandenburgi utazása után – 1613-ban – udvari prédikátorának hívta János Zsig-mond fejedelem Berlinbe. 1623-tól a rotenburgi püspökség superintendense lesz, 1634-ben hal meg. Műveiben a Verbesserungswerk mórici irányzatát követi: ezért is fogadja el János Zsig-mond meghívását, aki a „zweite Reformation” fontos kezdeményezője Brandenburgban és Szilé-ziában. Munkatársa volt a Wilhelm Wessel kiadásában, 1621-ben Kasselben megjelent Hessisches Wappenbuch… című impozáns, fametszetekkel gazdagon díszített kötetnek, amely hatalmas genealógiai és historiográfiai összefoglalása volt Móric tartománygróf származásának, benne előkelő helyet foglalt el Szent Erzsébet. Fabronius 1623 november 19-én Kasselben, Erzsébet napján mondta el prédikációját a szentéletű királylányról, amely voltaképpen a hesseni dinasztia hatalma jogosultságának reprezentatív bemutatása, de a hesseni protestáns Szent Erzsébet-re-cepció összegező műve is: Parentalia S. Elisabethae, Evangelische Gedechtnuß Predigt von der H. Elisabet, Königin aus Vngarn/ Landgräfin zu Thüringen vnd Hessen/ Was dieselbige vnd ihre Nachkommen/ die Landgrafen zu Hessen/ den Armen vor guts gethan/ vnd zu Erhaltung dersel-bigen gestifftet haben Mar. 14. Kassel. Fabronius indirekt módon legitimálta a Brabanti-ház ural-mát Erzsébet szentségével.
szár, Palaeologus elveszítette a birodalmát, a legközelebbi Magyarország városait háborúval pusztította a vad ellenség, a magyarok kiváló lovasaikkal harcoltak.
Csakhamar nyilvánvalóvá vált azoknak a lovasoknak a kiválósága, akiket Hunga-ria földje táplált és lábuk ragyogása tündökölt. Németország császárait és orszá-gukat is segítették, őrizték védelmükkel. Így a teutonokat sok éve súlyos harcok-ban védelmezték, és kiérdemelték dicsőségükkel megbecsülésüket. Sok nehéz évben folytatott küzdelmeivel méltán nevezték a németek védelmező pajzsának.
De most a rettentő törökök őrjöngése pusztítja Pannonia termékeny városait és bőven termő földjeit. Olyan hősök a harcoló magyarok, akik nem prédáért vagy a gazdagodásért küzdenek, hanem hazájukért és a keresztény hitükért fognak fegy-vert: Ille pius miles, qui non Plutonis amore, Sed patriae & fidei spicula sumpta gerit. Akinek kegyesség van a szívében, az a pannonokért mondjon áldást, akiknek a hősei a hazáért vitézül forgatják a fegyvert.’ Később is a hun-magyar rokonságra épít, és a hunok – maga Attila is – meglepően rokonszenvet keltően jelennek meg, akikre a magyarok méltán lehetnek büszkék. S most jöjjön maga a vers:
Hungara Dilichio tellus celebrata triumphat, Natio militis nobilitata suis.
Hunna potens bello gens olim Pannonis urbes Invasit: pugnax Attila ductor erat.
Inde Jurae populi, conjuncti protinus Hunnis, Fecerunt unum nominis esse sonum.
Bulgaris hos sensit, sensit Lombardia, Teuto Sensit Pannonia praelia gesta manu.
Multis illa virum primis Bellona coronas Contulit & pulcra nobilitate genus.
Scilicet ad patriae tutelam exercita virtus Et feudum & fidei nobile nomen habet.
Posthac Christiadae facti bella horrida saevi Magogis forti sustinuere animo.
Dumque Palaeologus Caesar postremus Eoi Amisit, captos a Mahomete, lares:
Proximus Hungariae petiit quatere oppida bello Thrax ferujs, excelsi tergore vectus equi.
Mox patuit virtus equitum, quos Hungara tellus Nutriit & peditum fulsit alacre decus.
Induperatores Germani denique regni Participes satagunt tecta fovere soli.
Hic se Teuto gravis multos exercuit annos, Et meruit laudis digna brabea suae.
At nunc horribiles Turcorum experta furores Ingemuit capto Pannonis ora lare:
Ito triumphalis circum tua pilea laurus, Miles ovans: hostem pellere perge solo.
Heu quae fertilitas lati pulcherrima campi,
Quo venit admisso vomere nullus honor?
Squalent (credibile est) adductis arva colonis, Foecundos rigidus Thrax populatur agros.
Tu qui militiae studiosus dicere, telum Contra vastantem singula Thraca cape.
Haec bona militia est, potes hanc defendere miles, Atque exercitii nobilitate frui.
Ille pius miles, qui non Plutonis amore, Sed patriae & fidei spicula sumpta gerit.
Digna phalanx precio mercedis, sed tamen illa Merces, non belli causa putanda tibi est.
Tu mihi quo circa bene dignus laude, Dilichi, Qui sua militibus commoda ferre studes.
Nam qua tu Hungaricae describis maenia terrae, Pinguia conspicientq fertilis arva soli.
Conspicientq situm munitaq; moenia vallo:
Haec callere ducem commoda saepe tulit.
Hinc etiam virtutis amor sucrescat honestis, Quando virum bello fortia gesta vident.
Pelidae gestis Macedo commotus Homerum Non renuit capiti supposuisse suo.
Cesar Alexandri res gestas legit, & oime Dixit, in hoc aevo quae mihi gesta cluunt?
Denique commeruit gestarum gloria rerum Dicere facta stylo, pingere facta manu.
Injunctumq simul pictoribus atq poetis, Ut prosint alijs atq subinde juvent.
Pascat imago loci intente spectantis ocellos;
Mens capiat fructum rem meditata suum.
Cui pietas cordi, preculas pro Pannone dicet;
Cui vires, patriae fortiter arma geret.
Ergo tuum officium prestas, tua munia praestas, Dilichi, artificis fama decusq manus.
Dilich műve két részre tagolódik, ahogyan ezt előszavában maga is elmondja: az első részben térképeket és metszeteket közöl a legfontosabb városokról, erődít-ményekről, várakról, a második rész a tulajdonképpeni történelmi áttekintés.11 A második kiadást hetven fametszet díszíti, több olyan új térkép is belekerül, amely a tizenötéves háború valamelyik csatájához, eseményéhez kapcsolódik. (Ez a rep-rezentatív, képgazdag kiadás megközelíti a Hessische Chronik színvonalát.) Az
11 „Ich theile aber diese Chronica in zwey theil: im ersten wirt Ungerlandt / wie das jetzt ist / be-schrieben mit angehengten Landtaffeln / unnd abrissen der furnembsten Stette und Festungen.
Daßander meldet von der Ungern sitten / unnd Trachten: wie auch von den vornembsten ge-schichten unnd sachen / die sich bey diesem volck zu getragen.”
1596-os egri ostromról részletes, nagy méretű térképet közöl, ugyanígy Buda 1602-es visszavételi kísérletéről.
Az első nagyobb térkép a hunok/magyarok vándorlását és hódításait mutatja be. Magyarország elhelyezkedésének ismertetését egész Európában egyedülálló termékenységének leírásával kezdi, ami a jól ismert toposz, a fertilitas Hungariae alkalmazása, vagyis Magyarország közel kétszáz éve ismert attribuciójának fel-használása.12 (Ennek párhuzamait láthattuk Fabronius verses ajánlásában.) A ma-gyarok elnevezése és hazájukba érkezése a következő fejezet: eszerint a hunok első beérkezése után következett második bejövetelük, ekkor avaroknak hívták őket, majd végleges elnevezésük lett a magyar. Vagyis a hun és avar néppel tulaj-donképpen azonos a magyar. A hunokat pompakedvelő, vitéz fegyverforgató, de vérszomjas népnek mutatja, akik vadakhoz hasonló körülmények között éltek.
A mai időben Európában a magyarokon kívül nincs még egy másik nép, amelyik többet szenvedett volna a törökök csapásaitól.13 Rettenthetetlenek és kitartóak a török elleni harcban, különösen a hajdúk és a huszárok kiemelkedőek, harcmodo-rukat, fegyverzetüket, öltözetüket meglepő érdeklődéssel, hozzáértéssel és részle-tességgel tárgyalja. Nem véletlen, hogy majd több metszet is bemutatja a huszáro-kat és a hajdúhuszáro-kat. (Lehet, hogy táplálja ezt az érdeklődést a hajdúknak a tizenötéves háborúban betöltött fontos hadászati szerepe, amelynek hatékonyságát a császári hadvezetés is megtapasztalja majd.) A magyarok nyelvét furcsának, különleges-nek találja, amelyet a cseh nyelvvel gondol rokonnak és hasonlónak. „Was nun jhre Sprache belanget / haben sie jhre besondere arth / wie wol sie der Böhmischen etwas angleichheit zugethan und verwandt.” Ez a párhuzam/nyelvrokonítás (vagy talán csak a kiejtés hasonlósága?) meglepő, a szerző nem bizonyítja benyomását, esetleges forrásairól is hallgat. A szerző feltevése azért is szokatlan, mert a hesseni udvari-kulturális környezetben a magyar nyelv valamelyest ismert volt, Móric maga is tudott valamennyire nyelvünkön, érdeklődött iránta, Szenci Molnár mű-vei pedig (pl. grammatikája) figyelmet és megbecsülést keltettek ebben a közeg-ben. Ismereteink szerint ez a hipotézis másutt sehol sem szerepel a régiségben a magyar nyelv hasonlóságáról/rokonságáról.
Meglepően pontos és nagyon részletező képet kapunk a magyarok öltözködé-séről, külön bemutatva a férfiakat és nőket életkoruk és társadalmi állásuk szerint.
(Fiatal nemesasszonyok, lányok, magyar nemes lovon, gyalogosan, polgár, pa-raszt, parasztasszony.) Mindegyik leírást igen jó minőségű fametszet illusztrál.
12 „Es ist aber ein Landt / so an fruchtbarkeit einigem in ganz Europa nicht nachzugeben hat. Denn man findet darinnen allerhandt Früchte / als Weitzen / Hirsen / herrlichen Weinwachs / Weyde / Viehe / Golt / Kupffer und andere Metallen / Saltz und alles das jenige / so zu auffenthaltung Menschliches lebens gehörig / nicht allein dergenüge nach / sondern auch überflüssig. Zu dem seind darinnen herrlich und gesunde Warme Bäde / viel Schiff unnd Fischreiche Wasser / und sonst Wälde und Gehöltz nach heisschender notturfft.”
13 21v: „Zu unsern Zeiten ist fast keine Nation oder Landt / welches mehr vom Türcken erlitten / ob welchem auch derselbige mehr schaden in genommen.”
Talány, hogy ez a színpompás és részletező leírás honnan származik? Esetleg ren-delkezett valamilyen grafikus vagy fametszet-ábrázolással a szerző és kiadó és ezt használhatta fel? Eddig erre nem sikerült megnyugtató magyarázatot találni. A ka-landozásokat a hunok kegyetlenkedéseihez hasonlítja, amelyek sok országot pusz-títottak. Meglátása szerint ahogyan a hunok a rómaiak gőgjének szarvát törték le, ugyanúgy tettek a kalandozó magyarok a németekkel. Elmondja a rákosi ország-gyűlések középkori szokását (in sonders aber bey Pest im Feldt / so man Rackoß nennet gegen Ofen), majd a székesfehérvári törvénynapok új fejezetéről tájékoztat.
Talány, hogy ez a színpompás és részletező leírás honnan származik? Esetleg ren-delkezett valamilyen grafikus vagy fametszet-ábrázolással a szerző és kiadó és ezt használhatta fel? Eddig erre nem sikerült megnyugtató magyarázatot találni. A ka-landozásokat a hunok kegyetlenkedéseihez hasonlítja, amelyek sok országot pusz-títottak. Meglátása szerint ahogyan a hunok a rómaiak gőgjének szarvát törték le, ugyanúgy tettek a kalandozó magyarok a németekkel. Elmondja a rákosi ország-gyűlések középkori szokását (in sonders aber bey Pest im Feldt / so man Rackoß nennet gegen Ofen), majd a székesfehérvári törvénynapok új fejezetéről tájékoztat.