Kölcsey Ferenc 1814. június 21. és 25. között Pozsonyból határozatlan időre érke-zik Pécelre, az akkor éppen friss házas Szemere Pál barátjához. A nyár leginkább a „komoly és vidám filológiai munkák időszaka” Kölcsey számára. Ekkor lát hoz-zá neológiai elveinek kimunkálásához, elsősorban az egykorú német nyelvtudo-mányi diskurzusok, illetve a régiség magyar szerzőinek tanulmányozása alapján.
Eme komoly stúdiumok mellett (melynek eredményeképpen születik majd meg a Critikai Jegyzetek a’ Magyar nyelv jobbításáról című disszertációja) folyik a Kölcsey–
Szemere szerzőpáros „bohóskodása”, azaz közös mesterüket, Kazinczy Ferencet személyében is támadó Mondolatra adott feleletük készítése is, amely a követke-ző év nyarán, 1815-ben Felelet a Mondolatra címmel (a továbbiakban: Felelet) lát majd napvilágot. Az alábbiakban egy olyan szöveget kívánunk röviden bemutatni, amely eme „bohóskodás” – vagy ahogyan később emlegetik: „Bohógyiskodás” – termékeként a Feleletben nem jelent meg és mindmáig ismeretlen volt a Kölcsey-filológia számára is.
Az OSZK Kézirattára Quart. Hung. 4361. jelzet alatt őriz Kölcseytől számos autográf nyelvészeti tárgyú jegyzetet egy bekötetlen, összefűzetlen tékában. Eme kéziratgyűjteményben található az a cím nélküli fóliótöredék, amely 1978-ban ke-rült az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába (lásd: a folio versóján a kéz-irattár szögletes pecsétje: „Orsz. Széchényi Könyvtár Kézkéz-irattár Sz. 354/99/1978”).
A 265×210 mm méretű bordázott fólió jobb felső sarkában bekarikázott (7.) és be nem karikázott (5.), ceruzás lapszámok találhatóak. A szöveg eleje hiányzik;
a folio mindkét oldala ceruzával, egy vonással át van húzva. A lapszámozás az itt közölt kézirattal együtt őrzött, de szövege szerint ahhoz nem kapcsolódó [Az ide-gen Phrasesekkel való élésről] című munka foliónak sorszámozásához kapcsoló-dik. A kéziratban lévő utólagos javítások feltehetően Szemere Páltól származnak.
A szöveget betűhív átírásban közöljük. A kéziratban lévő aláhúzásokat aláhúzás-sal jelöltük. A kézirat címéül a Felelet belső címadási sajátosságainak leginkább megfelelő címet választottunk.
[Gyárfás a Mondolatoshoz – Levélfogalmazvány].
[…] tsúfolódó formákra tsütsöritő, a’ nyelvet tsép módjára tsóváló, félig az or-rot beszéltető, a’ hallást sirva fakasztó állati hangokkal kevert nyelvekröl? Elő-hozzam-é, hogy Nyelvünk a’ Tropusokban, Symbolumokban, Aenigmákban, Chronosticonokban, Anagrammákban, Epigrammákban, Echóban, Satyrában, Lapidaris Stilusban, minden más nyelvekkel versenyt játszhatik? Hát még azt,
hogy sokban az idegenek bennünket nem is követhetnek? Ki írhat illyen cadentziás verseket mellyek egyhangu, de más jelentésü szavakkal végződjenek
Nem régen azt hallá Sámuel, te! le! ki!
Fő Ispán nem lehet nintsenek teleki
’S Végre a’ dologbol valyon mi tele ki?
Tele ki. derülvén fő Ispán Teleki?
Hát még az, hogy egyszóbol betűk és Syllabák elhagyásával mindég újabbak telnek-ki? mint
Hol vagy Idegen? Anglus, francz, német, olasz, Imé tudsz-é illyet mutatni? És még is mertek benünket olcsárolni? O Ti idegen Momusok és Zoilusok, mit mondatok ezen versre – Carpere vel noli nostra vel ede tua? Beszélhetnék az Úrnak minden más dolgokrol mellyekkel Nagy Asszony Anyánk A’ Természet a’ Magyar Nemze-tet, mint kedves Beniaminját felékesítette, valamint a’ Néhai Tiszteletes Túdós Varjasnak E-betűvel írt halhatatlanság koszorúját nyert énekéröl, s többekröl, de mind ezeket, mind egyebeket, mellyeket a’ Magyar Nyelv pallérozódásárol, az Öt tudós társaságokrol, a’ Könyvizsgáló társaságrol, stbb. mondottam, megolvashat-ja az Úr a’ Magyar Nyelvröl írt vélekedésemben.
No most!
In qui nasute scripta destringis mea, quid ad meae? Ugyan csak felelünk Taci-tusbol, ugy é? Nem olvasta-é az Úr Semminéltöbb valamimben az Ovidius Ibisét meghaladó Átkos versemet? Nem jut az Úrnak eszébe az a’ másik, mellyben a’
Nabugodonozor hétszer fűtött kályhájárol van a’ szó?1 Sunt nobis2 denique vires.
És ha mint valamelly mosesi palczával megerintjük fejünket, meglátom, hogy a’
Veres tengerben leszen-é több ár víz3, vagy a’ mi papirosunkon.4 Osztán jusson eszébe az Úrnak Judit Asszony és Holofernes, és ha az én harag koszorú kövénél kiélesített kardom az Urat megéri, akkor farsangfarki praedikátziót mondúnk majd az Úr felett,
’S rudjára fogatván a’ csúfolásoknak,
Megládd hogy hámjait mint vona el azoknak.5
1 K: [Ez a példasor más tintával, más kéz írásával – feltehetően Szemere Pál]
2 K: Sunt nobis deique [felülről beszúrva]
3 K: több ár víz [felülről beszúrva]
4 K: papirosunkon <vers?>.
5 K: eredetileg: <Meglátod hogy hámjait mint vonjék azoknak.>
A szövegről semmiféle adattal nem rendelkezünk. Tartalma és szövegszervező eljárásai alapján nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a Felelet a Mondolatra című munkával áll kapcsolatban, illetve feltehetően annak szövegeivel egy időben és helyen készülhetett, 1814 nyarán és kora őszén Pécelen. (Mindezt a bizonyo-san ekkoriban készült kéziratok papírjával és tintájával való egyezése is megerő-síti.) Mivel a Felelet megjelenése után a szerzőpáros nem teszi szóvá eme szöveg hiá nyát, a fogalmazvány minden bizonnyal a szerző akaratával vagy tudomásával maradt publikálatlan.
A fogalmazvány – a Felelet koncepciójával megegyezően6 – egy fiktív levél, amelynek megalkotott beszélője a Mondolatoshoz intézi sorait. Az önmagára tett utalások és önidézések alapján „írója” nem más, mint Mátyási József. Kölcsey szövege olyan kompiláció, amely a kifigurázni kívánt szerző különféle szövegei-ből építkezik, anélkül, hogy Mátyásit név szerint megnevezné. A közvetett felis-merhetőség az így létrejövő szöveg szarkasztikus-ironikus modalitásának egyik kulcsa. A Felelet kritikai és filológia feltárásának tapasztalata arra mutat, hogy az egykorú „stílusparódia” az igen nagy számú, szintaktikai és pragmatikai szin-tű vendégszöveg alkalmazásával volt működőképes az egykorú olvasó számá-ra. A szerzők feltehetően ezzel tekinthették kivédettnek a személysértés, azaz a paszkvilizálás vádját is, hiszen „néven” mégsem nevezték meg „paródiájuk” cél-személyét. Kölcsey fogalmazványa azonban három olyan Mátyási szöveget kom-pilál, amelyek mindegyikét csaknem cím szerint is megnevezi. A fogalmazvány túlnyomó részét Mátyási 1806-ban megjelent Vélekedés, mellyet A’ Magyar Nyelv eránt ország eleibe tétetett Tudós Kérdésre, rövid és egyűgyű feleletűl adott Mátyási József. Pesten. N. Kiss István Könyv Árosnál. 1806. című pályaművének szatirikus parafrazeálása teszi ki; majd a Semminél több valami című verseskötet, illetve an-nak folytatása,7 és Mátyási Farsangfarki Tanitása kerül rövidebben szóba.8
6 Eszerint a Felelet nem más, mint a [Somogyi]–Bohógyi Gedeonhoz a Mondolat megjelenését követően írott fiktív levelek (mint olvasói reflexiók) közreadása. Vö. Lásd Felelet: Kölcsei Ferenc:
[Előbeszéd]. Minderről lásd még: Onder Csaba, Figura és anomália. Kazinczy Ferenc (és) a Mondolat szerzője, It, 2010/1, 50–76.
7 Semminél több valami. Az az elegyes tárgyú és formájú Egynehány darab versek, szerzette Má-tyási József. Első darab (Pozsony, 1794); MáMá-tyási Jósef’ Verseinek Folytatása. Második darab.
Vátzon, Nyomtattatott Maramarosi Gottlieb Antal’ betűivel 1798-dik Efzt.
8 Mátyási József, „Farsangfarki Tanitás, mellyet irt Mátyási Josef Poeta kinek munkája a Semmi-nél több valami.” A szöveg 1813 előtt készült, kéziratban maradt fenn (Tóth Mihály-versgyűjte-ménye. (1807) – 91 lev. 19 cm. – OSZK Oct. Hung. 1915. Mf: MTAK 2669/II. 101–125.), de eb-ben a formában is nyilván ismert lehetett, különösen a Debreceni Kollégiumban. Küllős Imola, A cigányok ábrázolása a 17–18. századi kéziratos közköltészetben című tanulmánya szerint Má-tyási műve „kegyetlen szatíra, melyben [MáMá-tyási] a magyar nemzet három, kártékony, nem kívá-natos népcsoportjáról szól, bár megengedő fenntartással: »Akar zsidó, akar Görög, / Akar Czi-gány – mind egy Ördög, ti. a Rossza.«” Mátyási költeményét Mészöly Gedeon adta ki: Népünk és Nyelvünk, A Szegedi Alföldkutató Bizottság támogatásával megjelenő közérdekű folyóirat, szerk. Bibó István, 1931, 186.
Mivel a cím szerint megnevezett művekkel a kifigurázni kívánt szerző egyér-telműen felismerhetővé válik, így a személysértő paszkvilizáció vádja is megala-pozott lehetne. Talán ennek elkerülése is közrejátszott abban, hogy a fogalmaz-vány végül nem látott napvilágot. Mátyási József ezzel együtt sem kap kíméletet:
a Felelet egy szellemesebb, a kifigurázott szerző felismertetését azonban kevés-bé direkt módon megoldó szöveg „hősének” többek között éppen ő tekinthető.
A Hőgyészi Hőgyész Máté Bohógyi Gedeonhoz című episztola egyik „forrás-műveként” elsősorban ugyanis Mátyási József Semminél több valami című kötete jöhet szóba. A Felelet végén található Jegyzetek a’ versek alá (amelynek elkészíté-sében Kölcsey bizonyosan részt vett, ha nem az egészet ő írta) magyarázatai közt eme episztola kapcsán a jegyzetíró François Pomey (1619–1673) francia jezsuita pap Pantheum mythicum seu fabulosa deorum historia című művére hivatkozik,9 azt állítva, hogy „[e]zen könyv nélkűl senki Poéta nem lehet.” Kölcseynek nem volt túl hízelgő véleménye Pomey közkedvelt művéről és azok használóiról. Mindez világosan kiderül Szemeréhez alig egy évvel a Felelet keletkezése előtt írott leve-léből: „Pomelynak régi elnyűtt Mythologiáját ki olvasná más azon kívűl ki azt a’
Debreczeni Ref[ormátus]. Collegiumban kéntelenségből tanúlja?”10 Mondanunk sem kell, hogy Mátyási József a Debreceni Református Kollégium diákja volt egykor, és Semminél több valami (Pozsony, 1794) című kötetében Pomey köny-ve mindvégig meghatározó alapmunkaként említődik a mitológiai tárgyú láb-jegyzetekben. A hasonlóság és a kapcsolódás nyilvánvaló. Mindez ugyanakkor a Hőgyész-episztola vélelmezett, Balassa József által Szemere Pálnak11 tulajdonított szerzőségét is módosítja. A Mátyásival való kapcsolat mellett figyelmet érdemel Szemere Pálnak a közösen eltöltött nyárra utaló, csipkelődő soraiban szóba ho-zott poétai episztola is: „Nem gyógyultál e még ki a’ grammatomaniábol? Vagy ismét a’ költés lelke foglalt el? Vagy talán a’ nyári együtt létünk lebeg előtted, ’s poetai episztolában akarod kiönteni az édes, és téged mint engem is nevetésre vonszó történetecskéket?”12 (Kiemelés tőlem.) Mivel az emlegetett nyáron Pécelen közösen írt Feleletben csupán egyetlen poétai episztola található, Szemere (nyil-ván nem komolyan vehető) kérdése erre, vagyis valami ahhoz hasonló megismét-lésére vonatkozhat. Mivel a felvetés címzettje Kölcsey, adódik a következtetés, hogy a Hőgyészi Hőgyész Máté Bohógyi Gedeonhoz című szöveg szerzősségét is Kölcseynek tulajdonítsuk.
Kölcsey Hőgyész-episztolája két legyet üt egy csapással: a Kazinczy-féle Vitko-vics-episztola (1811) parafrázisát adja a Hőgyész nevében írt válasszal. Hőgyészt
9 Pantheum, Frankfurt és Lipcse, 1752. Aurora = Pars I. 107–109.
10 Kölcsey Ferenc Szemere Pálhoz, Álmosd, 1813. október 30. MM4 Levelezés I, 235–236.
11 „[…] valószinűleg a versek” is Szemere Páltól valóak. Vö. [Kölcsey Ferenc–Szemere Pál]: Felelet a Mondolatra, kiad., bev. Balassa József, Bp., Franklin, 1898, 7.
12 Szemere Pál és Szemere Pálné Kölcsey Ferenchez, Lasztóc, 1814. december 2. MM4 Levelezés I, 344–345.
viszont a Vitkovics-episztolában „Gyárfás” néven említett szerző, alias Mátyási József költői nyelvén és modorában szólaltatja meg.
Mátyási József (1765–1849) a Kecskemét közeli Izsákon született, Debrecenben tanult, később ügyvédi oklevelet nyert. 1796 körül Fekete János gróf titkára lett, akivel már 1790-től barátkozott, védelmezve őt a papi paszkvillusok ellen.
(Mátyási ajánlotta Csokonait Fekete gróf barátságába; közbenjárására a gróf több magyar ifjút is pénzzel segített.) 1792-ben Fekete gróffal Frankfurtba utazott és útba ejtették Göttingát; az ott tanuló Kis János (későbbi superintendens) így ír róla Emlékezéseiben:
Mátyási József, ki utóbb magyar verseket is ada ki, nagyon vidám kedvű s elmés fiatalember, néhány Debrecenben vele tanult s ekkor Göttingában volt barátival együtt egyik barátja szállásán színjátékképen előadták azon módot, mellyel a deb-receni professzorok a kollégiumtól búcsút vevő s felsőbb tudományos intézetekbe s teológiát tanulni menő deákokat megvizsgálni szoktak. A maguk közt kiosztott szerepek eljátszásával annyit nevettettek velünk, hogy akármely színházi vígjáték-ban sem kellett volna többet kivánni.13
1803-ig volt a gróf szolgálatában és 300 forint nyugdíjat kapott tőle. Ezután Pesten ügyvédeskedett. Később Kecskeméten telepedett le s a városi tanács 1828.
május 5-én a városi lakosok közé vette fel, és polgári joggal ajándékozta meg.
Végrendeletében vagyonának nagy részét az ottani evangélikus iskolának hagy-ta. Költőként Gyöngyösi István költészetének követője; a maga korában népsze-rű verseit magyaros hangsúlyos versformában írta; antikizáló versformákat nem használt; ellenezte a nyelvújítást, az őt ért támadásokra nem reagált; Kazinczy nevét soha nem írta le.14
Nos, Kazinczy sem kedvelte Mátyásit, 1811-ben megjelenő episztolájában (Vitkovics Mihályhoz) rókaprémes Gyárfás néven szerepel egy olyan költő, akit Hőgyész mindenkinél különbre tart, s aki a „parnasszusi versenyfutásban”15 Sylvester Jánost, Tinódi Sebestyént, Szenczi Molnárt, Zrínyit és az egyébként pél-dakép Gyöngyösit is megelőzi:
»Az istenek nagy gyűlést hirdetének A’ Szengellér hegyén, ’s Árpád királyunk A’ nemzet íróit mind bémutatta.
13 Vö. Kis János Emlékezései, 880–881. = Berzsenyi Dániel művei – Kis János Emlékezései, s. a. r.
Orosz László, Bp., Szépirodalmi, 1985, 807–1045.
14 Vö. Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, I–XIV, Bp., 1891–1914.
15 Ennek egykorú megjelenítéséről lásd: Hász-Fehér Katalin, Kazinczy Ferenc civitas litteraruma és a keszthelyi Helikon = Az irodalom ünnepei: Kultusztörténeti tanulmányok, szerk. Kalla Zsuzsa, Bp., 2000, 173–182.; Onder Csaba, Utánzás, követés, majmolás: Gyöngyössi János lec-kéztetése, It, 2013/4, 502–512. A Helikonra vezető ösvény metaforikát Mátyási is alkalmazza a Semminél több valami előszavában, XVII–XVIII.
Jobbra a’ poéták, balra a’ Prosaisták Fogának helyt; és íme Júpiter Tüzet lobogtat ’s mond: Eredjetek, Amott van a’ tárgy; lássuk, ki legény!
Előjön a’ szakállas Reghiekrül, Futásnak indúl, ’s ah! – orrára esik!
Előkerűl köszvényes lábain
Sylvester, futni kezd, ’s ím – orrára esik!
Előkerűl Tinódi jó Sebestyén,
Büdöslik a’ bortól, ’s ah! – most orrára esik!
Fut Pesti Gábor is, ’s – orrára esik!
Dúdolja Ilosvai Toldinak bikáját, Halad, szökik, ’s ah, most! – orrára esik!
Így Szenci-Molnár és Filiczkije, Így Zrínyi Miklós bán; és Gyöngyösi, Így a’ szegény Beniczki uram, ’s azok, Kik a’ poetai krónikában élnek.
De végre előjön Gyárfás, ’s rókaprémű Tógáját ölbe vészi, ’s megszalad, A’ szem sem éri, ’s nézd – a’ tárgy övé!
’S lett ’s nőtt ’s maradt! - ezt zengi Jupiter, És Jupiterrel a’ Gellér hegye!«16
A Kazinczy–Szemere–Kölcsey alkotta „triumvirátus” (lásd az episztola utolsó szakaszát: „’S Szemerével, vélem, ’s Kedves Kölcseymmel”) levelezéséből egyér-telműen megállapítható a szövegben szereplő Gyárfás név pszeudo volta, beazo-nosítható, illetve a személyes találkozás révén némiképp megismerhető a kifigu-rázott szerző személye:
Csütörtökön Izsákon ebédeltem. Ott lakik Gyárfás,* Mátyási József. Mig tüzet rakattam ’s ebédet melegítteték, elvezettetem magamat a’ Kis Bíróval Mátyásihoz.
A’ konyhában élőmbe jött. Alázatos szolgája az Úrnak mondék, ’s be akartam menni oda a’ honnan M. kijött. Emidé tessék, kérem: monda M. Eggy hideg szo-bácskába léptünk be. A’ Magyar Iróknak kedvellője vagyok, utam erre van, meg akarám az Urat látogatni. Talán nem is ismer? Én Sz. P. vagyok. – Oh kis korában sokat láttam a’ Tek. Öreg Ágens Úrnál. – ’S mit csinálnak a’ Múzsák? Alusznak hosszas nappaljok után. – Kár! A’ kezdetet nem kellett volna elhagyni. Nincs kedv és kedvező környülállás. Ekkor Reviczkyt kezdette átkozni. ’S végtére eggy nagy csomó írást hoza elő, verseit; a’ dormitáló Múzsákéit! Sietek, mondám, de gye-rünk a’ faluházhoz ’s beszéllgessünk eggyütt eggy kis korig! – Szívesen de épen occupatióm van ’s most akarék beretválkozni. Nem tartóztatom tehát: s búcsúz-tam ’s nem marasztott. Azt ígérem hogy visszajövet meglátogatom ’s eggy éjjelt nála töltök. Majd megválik! Szeretném látni, Mátyási haladolt e korával mint az Irók szoktanak.
16 Kazinczy Ferenc Összes Költeményei, s. a. r. Gergye László, Bp., Balassi, 1998.
(*Czélzás a’ Vitkovicshoz írt Epistolában előforduló Gyárfásra, az az Kálvinista Deák Mátyásira. – Kazinczy F. jegyzete.17)
Eme különös találkozás Szemere előadásában a „Kalvinista Deák Mátyási”-val sok mindenre nem ad választ. Nem tudjuk meg a „Gyárfás” név eredetét sem (a Vitkovics-episztola kéziratában még „Arbi” szerepelt18), csak annyi látszik bizo-nyosnak, hogy a „triumvirátus” diskurzusában a Gyárfás név Mátyási jelölője, aho-gyan azt Kazinczy *-alatt tett megjegyzése is egyértelműsíti.19 (A Kölcsey fogalmaz-vány címéül ezért is választottuk – a Felelet belső címadási logikájának megfelelő – a „Gyárfás a Mondolatoshoz” címet.) A Mátyásit illető érzelmekről, különösen a fogalmazványt író Kölcsey részéről egy két évvel később kelt levél tudósít, amely-ben szintén ez a pszeudo név szerepel:
Vágnúnk kell, ostoroznúnk kell ’s Publikumunkat ezen nyomasztó Indolentiábol felráznunk. Hogy elleneket támasztúnk magúnknak? Jó, de ügyünk mivel igazsá-gon fundálódik, el nem veszhet soa, osztán érdemel az tekintetet hogy Debreczennel, Petével, Gyárfással ’s több e’ félékkel nyúgalomban legyünk? A’ Jó akkor tetszik-ki leginkább, ha a’ rosszakat maga ellen ingerli.20
Szemere idézett látogatását követően néhány hónappal később elkészül Kölcsey gúnyos paszkvillusa Mátyási ellen. Az Izsákon lakó Mátyási ennyi idő alatt nyilván nem „haladott korával mint az Irók szoktanak” oly nagyot, nyíltan felismerhető kifigurázása mégis asztalfiókban marad, talán nem függetlenül Szemere vele való személyes találkozása miatt.
17 Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, Almás, 1814. január 30. KazLev. XI. 200–201, 200.
18 Vö. Kazinczy Ferenc Összes…, i. m., 164.
19 A névjátékkal kapcsolatban két megjegyzés: Mátyási József Nyomtatatlan verseinek gyűjtemé-nyének kézirata (OSzK Oct. Hung. 58.) összeállítójára vonatkozóan ezt tartalmazza: „leírogatta és magának a szerzőnek a szavai után megigazgatta Gyárfás Pál 1808–1819-ig.” Gyárfás Pál (fia léczfalvi Gyárfás István 1822–1883, királyi táblai bíró, az Akadémia levelező tagja) Kiskunha-lason volt ev. lelkész; 1847. július 8-án hunyt el; a temetésén mondott halotti beszédeket külön ki is adták 1847-ben, lásd erről Karika János, kecskeméti ev. ref. theologiai tanár munkáit (A körét hiven betöltő lelkipásztor képe. Kecskemét, 1847 = Halotti beszédek, melyek néhai n[agy]t[iszteletű].
Gyárfás Pál úrnak végtisztessége megadása alkalmával mondattak K[is].-K[un].-Halason 1847.
júl. 9. és 10.). Vö. Szinnyei, i. m.
20 Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferencnek, Cseke, 1816. március 28. MM4 Levelezés I, 463. Lásd még Uo., 977.