Az 1823-ban papírra vetett, Előbeszéd című, szatirikus írásában, melynek fiktív beszélője egy írói babérokra vágyó kontár, Kölcsey az irodalmi alkotás és értelme-zés alapkérdéseit fogalmazza meg, majd ad rájuk a szövegben megképzett beszélő szellemében naiv és primitíven rövidre zárt feleleteket. Az érintett problémák kö-zött ott van a szövegkiadás egyik megkerülhetetlen kérdése is, az tudniillik, hogy milyen megfontolások alapján célszerű egy életmű egyes darabjait kötetekbe fog-lalni. Kölcsey művének dilettáns beszélője így elmélkedik saját alkotásai eszmei indítóokairól és a kontextustól függő, lehetséges jövőbeli értelmezéséről:
[F]ájdalom! engem a’ humor gyakorta megszáll, ‘s így lőn, hogy írásaimban állan-dó principiumokat nem követheték. […] Volt idő midőn a’ Régieket imádva tisz-teltem: ‘s ismét más, midőn Sokratesben csak egy kávéházi csevegőt, ’s Camillban csak egy Guerillaskapitányt találtam. Itt egy vídám órában mindent hittem: ott egy setét pillantatban mindenröl kételkedtem. Szóval írásomnak minden lapja úgy állott a’ másik után: […] mint valamelly Eclectica Philosophiának szakaszai.
Semmi sem! így vígasztalám magamat. Öt száz évek után támadhat egy Com-mentátor ki egy példányomat könyvtárának pora közt megtalálja; ‘s erősen felté-vén, hogy a’ félezred előtt élt Író nem hibázhatott: Zsidó és görög, arab és deák Li-teratúrát kényszerítésbe hoz, csak hogy engemet magammal megegyeztethessen.1 Mint a görbe tükörben elénk állított helyzetkép jól mutatja, egy életmű kiadása-kor súlyos következményekkel jár, hogy a szövegek milyen elrendezésben kerül-nek az olvasó elé, és a kialakított kontextus milyen értelmezéseket bátorít, és mi-lyeneket nem. A sajtó alá rendező azonban – ha munkáját be akarja fejezni – nem engedhet az idézet látszólag játékos, az önkényesség hatásos felvillantása által valójában mélyen elbizonytalanító gondolati kísérletének. A Kölcsey-kritikai ki-adás 1998 óta sorban megjelenő kötetei nemcsak a vállalkozás elszántságát, ha-nem az érintett probléma érzékelését is jól bizonyítják.
Rögtön a sorozat első kötetében Szilágyi Márton szerkesztő például annak a koncepciónak a jegyében illeszt két fiktív bírósági beszédet a szépprózai művek közé, miszerint „a novellaíráshoz a fiktív védőbeszédek műfaji kísérletén keresztül jutott el az író, fokozatosan epikussá bővítve a rendelkezésére álló retorikus kere-tet. Ennek a folyamatnak az érzékeltetését pedig egy ilyen kötetszerkesztéssel”
1 Kölcsey Ferenc, Előbeszéd = Kölcsey Ferenc, Irodalmi kritikák és esztétikai írások: I. 1808–
1823, s. a. r. Gyapay László, Bp., Universitas, 2003 (Kölcsey Ferenc Minden Munkái) [a továb-biakban: Kölcsey, 2003], 113.
kívánta elvégezni.2 Nem mérlegelve azt – amire egyébként sem a sajtó alá rendező, sem a sorozatszerkesztő3 nem tért ki bevezetőjében –, hogy Kölcsey írói szemlélet-alakulása kiemelésének milyen meghatározó szerepe lehet a kötet- és így a sorozat-kompozícióra, most csak azt említem, hogy az egyes tételek új és új kontextusba helyezése nem idegen a Kölcsey-szöveghagyománytól. Jó példa erre a Mohács című, 1833–34 közé datált fiktív beszéd, melynek az első megjelenéshez képest nemcsak címe módosult Mohácsot ünneplőről Mohácsra,4 hanem gyakran válto-zott az a fejezet- illetve kötetcím is, mely alatt a gyűjteményes kiadások más mun-kák szomszédságában publikálták. Kezdetben Vegyes beszédek,5 később Beszédek,6
2 Szilágyi Márton, Bevezető = Kölcsey Ferenc, Szépprózai művek, s. a. r. Szilágyi Márton, Bp., Universitas, 1988 (Kölcsey Ferenc Minden Munkái) [a továbbiakban: Kölcsey, 1998], 11–12.
3 Szabó G. Zoltán, Beköszöntő Kölcsey Ferenc minden munkáinak kritikai kiadásához = Köl-csey, 1998, 5–6.
4 Kölcsey Ferenc, Erkölcsi beszédek és írások, s. a. r. Onder Csaba, Bp., Universitas, 2008 (Köl-csey Ferenc Minden Munkái) [a továbbiakban: Köl(Köl-csey, 2008], 164–167.
5 Lásd Kölcsey Ferencz’ Minden munkái, II, szerk. B. Eötvös József, Szalay László, Szemere Pál, Pest, Heckenast Gusztáv, 1840, 259. Ebben a kiadásban a Vegyes beszédek fejezetcím alá a követ-kező művek vannak besorolva: P. J. számára; Gyermekgyilkos R. d. M’. ügyében; Mohács; Játék-szín; Vilma; Kazinczy; 1-ső Ferencz; Parainesis Kölcsey Kálmánhoz; Czelesztina; Emlékbeszéd Berzsenyi felett. Lásd Kölcsei Kölcsey Ferencz Minden munkái, II, kiad. Toldy Ferencz, Pest, Heckenast Gusztáv, 1859, 215. Ebben a kiadásban a Vegyes beszédek fejezetcím alá a következő művek vannak besorolva: Mohács; Magyar Játékszín; Vilma; Magasztaló beszéd I. Ferenc kir.
uralkodása negyvened évi ünnepén; Emlékbeszéd Kazinczy Ferenc felett; Emlékbeszéd Berzsenyi Dániel felett; Czelesztina. Az ezt követő összkiadásban a Mohács helye nem változott: Kölcsei Kölcsey Ferencz Minden munkái, II, kiad. Angyal Dávid, Bp., Franklin-Társulat, 1886, 228.
6 Lásd Kölcsey Ferenc Összes művei, kiad. Kerecsényi Dezső, Bp., Franklin-Társulat, [1943], 1509–1510. Ebben a kiadásban a Beszédek fejezetcím alá a következő művek vannak besorolva:
Védelem P. J. számára; Gyermekgyilkos R. d. M. ügyében; Mohács; Magyar játékszín; Követek visszaérkezésekor; Ifj. B. Vécsey Miklós beiktatásakor; A megyevár általtételéről [közgyűlési be-széd]; A megyevár általtételéről [küldöttségi bebe-széd]; Közgyűlés megnyitásakor; A szatmári adó-zó nép állapotáról; Követek visszaérkezésekor, koronázás után; A sorsvonás tárgyában; Az 1831.
március 7d. közgyűlés jegyzőkönyve; Magasztaló beszéd I. Ferenc kir. uralkodása negyvened évi ünnepén; Emlékbeszéd Kazinczy Ferenc felett; Tisztválasztáskor; Követválasztás előtt; Követté választás után; A hevesmegyei ügyben; A magyar nyelv ügyében; Izenet a fő RR-hez a hazai nyelv tárgyában; Izenet a fő RR.-hez a magyar nyelv ügyében; Izenet a nemzeti nyelv ügyében a főrendi válaszra; Harmadik izenet a fő RR.-hez a magyar nyelv ügyében; Tagen János kiküldetésekor;
Erdély és a részek ügyében; A királyi válasz felvételekor; A vallás ügyében I–III; A vallásról val-lásra szabad átmenet tárgyában; Hetedik izenet a fő RR.-hez a vallás tárgyában; Izenet a fő RR.hez az országgyűlésnek Pestre áttétele iránt; Viszont-izenet a fő RR.-hez az országgyűlésnek Pestre áttétele ügyében; Izenet a fő RR.-hez a felségnek Magyarországban lakása iránt; Viszont-izenet a fő RR.-hez azon ügyben; Utasítás az országos naplókönyvből készülendő kivonatra nézve;
A lengyelek ügyében I–II; A sajtószabadság ügyében; Az első-szülöttségi jószágok tárgyában;
A papi dézma tárgyában; A kir. fiskus örökösödése tárgyában; Az örökös megváltás ügyében; Az úriszék tárgyában; Az irtások tárgyában; A somogyi indítvány ügyében; Benyovszky távozásakor;
Búcsú az országos rendektől; Emlékbeszéd Berzsenyi Dániel felett; Felirat Kossuth ügyében;
Circularis a szomszédokhoz; III. felirat az ifjak ügyében; Felirat a barsmegyei ügyben a Felséghez.
ezt követően Politikai beszédek,7 majd Történettudományi és történetfilozófiai írá-sok,8 a kritikai kiadás nemrég megjelent kötetében pedig Erkölcsi beszédek és írá-sok9 cím alatt kapott helyet. Feltűnő, mint erre Onder Csaba, a legutóbb említett kötet szerkesztője is felhívta a figyelmet, hogy a kiadási hagyomány egyre inkább a tematikus elrendezések felé tolódott el.10 Ebből következik az is, hogy talán nem hiábavaló azon fontos kontextusok egyikére, nevezetesen az esztétikaira is felhív-ni a figyelmet, melyet a politikai, történeti és erkölcsi tematizálás elfed(het).
Bár Kölcsey írásait és cselekedeteit jól érzékelhető módon hatja át a morális érdekeltség, életművének jellemző vonása, hogy a legszisztematikusabban kidol-gozott gondolatrendszert a kritika területén alkotta meg. 1808-ban, tizennyolc évesen A’ Poësisről címen néhány lapos tanulmányt vetett papírra a költészet ke-letkezéséről és természetéről. 1815-től rendszeresen írt bírálatokat, és ezzel pár-huzamosan számos töredékben kritikaelméleti alapproblémák tisztázásával kísér-letezett. 1826-ban tanulmány értékű bírálatot készített Theodor Körner és Kisfa-ludy Károly egy-egy színdarabjáról, melyekben tragikum- illetve komikumelméle-tét részletezte. 1826-ban tette közzé a Nemzeti hagyományok címen ismertté vált tanulmányát, melyben elméleti és történeti megalapozással amellett érvelt, hogy a nemzeti költészet a hazai történelmi tárgyú drámairodalom révén teremthető meg. Ezzel a programmal függ össze, hogy a következő évben Játékszín címen megírta a magyar nyelvű színjátszás mellett kiálló fiktív védőbeszédét. 1831-ben összegző értekezést írt a kritikáról, elméleti és gyakorlati kérdéseket egyaránt tár-gyalva benne. 1832-től az Akadémia számára nemcsak bírálatokat készített, ha-nem Kazinczy (1832) és Berzsenyi (1836) tiszteletére emlékbeszédeket is írt, me-lyek domináns szólamban adnak hangot kritikai és irodalompolitikai kérdések-nek.Az életmű esztétikai tárgyú munkáinak sokszínűsége és nagy terjedelme, vala-mint írójuk alapvető morális irányultsága közötti látszólagos ellentmondást az oldja fel, hogy Kölcsey szoros analógiát tételezett a szép és a jó, az esztétika és az etika között. Ez a párhuzam megjelenik az 1816-ban írott, de csak 1829-ben
pub-7 Lásd Kölcsey Ferenc Válogatott művei, I–II, s. a. r. Szauder József, előszó Révai József, Szépiro-dalmi, 1951, II, 303. Ebben a kiadásban a Politikai beszédek fejezetcím alá a következő művek vannak besorolva: Mohács; A szatmári adózó nép állapotáról; A sorsvonás tárgyában; A magyar nyelv ügyében; A lengyelek ügyében; Az elsőszülöttségi jószágok tárgyában; Az örökös megváltás ügyében; Búcsú az országos rendektől; Felirat Kossuth ügyében.
8 Lásd Kölcsey Ferenc Összes művei, I–III, s. a. r. Szauder Józsefné, Szauder József, Bp., Szépiro-dalmi Könyvkiadó, 1960, [a továbbiakban: KÖM2], I, 1333. Ebben a kiadásban a Történettudo-mányi és történetfilozófiai írások fejezetcím alá a következő művek vannak besorolva: Mo hács;
Históriai vázlatok; Történetnyomozás; Magyar.
9 Lásd Kölcsey, 2008, 245. Ebben a kötetben a következő művek jelentek meg: Iskola és világ;
Önpanaszok; Vilma; Czelesztína, Mohács; Parainesis. Kölcsey Kálmánhoz; A’ magyaróvári gaz-dasági intézet’ rövid ismertetése.
10 Kölcsey, 2008, 100–101.
likált kritikaelméleti töredéke egyik értékmeghatározásra irányuló kulcsmonda-tában:
Homértol fogva Virgilig, és Tassóig és Miltonig és Klopstockig; Aeschylustol fog-va Shakespearig és Calderonig, Gőtheig és Schillerig st. minden személyes külömbözés és elhajlás mellett is épen úgy egyeknek találjuk a’ szépnek, bájosnak, nagynak, felségesnek vonásait: mint a’ moralis nagyság’ érzelmeit Camillban és Hunyadiban, Leonidásban és Zríniben, Timoleonban és Vashingtonban.11
A szemlélet meghatározó jellegét mutatja, hogy elméleti és lírai szövegben egy-aránt kifejezésre jut. A Vanitatum vanitas (1823) a bölcs Salamon világlátását és etikáját újrafogalmazó részének végén, az utolsó két versszakban, hangsúlyos, strófazáró pozícióban bukkan fel a párhuzam: „Szépnek ’s rútnak húnyj szemet.”
„Sem nem rosz az, sem nem jó, / Mind csak híjába való!”12 A szép és a jó szorosnak gondolt analógiájából Kölcsey számára az következett, hogy az etikai viszonyla-gosság fenyegetése bármely szférában definiált (vagy akár csak definiálhatónak bizonyuló) értékvonatkoztatási pont segítségével elhárítható. Ebből következik, hogy nála a kritikai ítéletek megalapozására tett erőfeszítések a moralitás kérdé-sének tisztázását is szolgálták.
A kulturális hagyományok nagy rendszerei közül Kölcsey a művészetet és a vallást alkalmasnak, a filozófiát pedig alkalmatlannak tartotta értékrendszer meg-teremtésére. Ez utóbbi belső logikáját jellemezve kedves szerzője, Pierre Bayle metaforáját idézve mondja, hogy a
filozófiát az oly nagyon emésztő porokhoz lehet hasonlítani, melyek a sebben el-romlott húst megemésztvén, az elevenig rágnák magokat, emésztenék a csontot, s a velőkig hatnának. A filozófia megcáfolja előszer a tévelygést, de itt meg nem áll, hanem az igaz ellen indul, s ha fantáziája szerint engedjük cselekedni, oly messze megyen, hol nem tudja többé, hol van, nem tudja többé hol nyúgodjék meg.13
Bayle metaforája feloldhatatlan ismeretelméleti problémaként idézi fel a végtelen regresszus tételét, mely szerint egy állítás igazolásához mindig újabb és újabb (te-hát végtelen számú) állítás igazolása lenne szükséges, és így semmilyen állítás nem emelkedhet a bizonyosság szintjére, aminek következményeként lehetetlen-né válik meggyőző világkép kialakítása. A szkepticizmusnak ez a formája fenyege-tő és elhárítandó eshefenyege-tőségként merült fel Kölcsey számára. 1823-ban, tehát az
11 Kölcsey Ferenc, Jegyzetek a’ Kritikárol és Poesisröl = Kölcsey, 2003, 32.
12 Kölcsey Ferenc, Vanitatum vanitas = Kölcsey Ferenc, Versek és versfordítások, s. a. r. Szabó G. Zoltán, Bp., Universitas Kiadó, 2001 (Kölcsey Ferenc Minden Munkái) [a továbbiakban: Köl-csey, 2001], 118.
13 Kölcsey Ferenc, Töredékek a vallásról = KÖM2, I, 1069.
imént idézett Vanitatum vanitas keletkezésének évében Kölcsey dolgozott a vé-gül befejezetlenül maradt, de számára mindig igen fontos filozófiatörténeti tanul-mányán, a Görög filozófián is. Ennek bevezető részében a szolipszizmus problé-mája kapcsán arról ír, hogy ez a soha meg nem oldott, soha meg nem oldható kérdés „örök bizonytalanságba vetette a filozófiának teóriáját, sőt annak practica részére is ártalmas befolyást okozott.” Majd az etikát és esztétikát egymás mellé állítva az ismeretelméleti szkepszis világszemléleti alaptétellé avatásáról ír elutasí-tóan, mondván, hogy amely „principium az ismeretet kétségbe hozta, ugyanaz a cselekedet minéműségeit is öszvezavarta; s jó és rossz, rút és szép, boldogság és boldogtalanság felett támadván pör, abból veszedelmes indifferentizmus fejlett ki”.14 Az idézett mondatokban álló öszvezavar állítmány valamint az ártalmas és veszedelmes minőségjelzők mutatnak arra, hogy Kölcsey elképzelhetőnek tartot-ta, hogy a megoldhatatlan ismeretelméleti problémák ellenére, filozófián kívüli eszköz(ök) segítségével, érvényes értékvonatkoztatási pontot lehessen meghatá-rozni, hiszen máskülönben a megváltozhatatlan helyzetet kellett volna tudomásul venni, és nem lett volna értelme öszvezavarásról, ártalmas befolyásról és vesze-delmes indifferentizmusról beszélni. Az értékek definiálásának terepéül és eszkö-zéül számára a vallás és a költészet kínálkozott. A következőkben vázolt gondolat-menet szempontjából az utóbbinak van jelenősége.
A költészet érték-meghatározó voltának elméletét Kölcsey az 1826-os Nemzeti hagyományok című tanulmányában15 fejtette ki a legalaposabban. A gondolatme-net azzal indul, hogy a szerző a nemzet törtégondolatme-netét párhuzamba állítja, és leírható-nak mondja ez emberi életkorokkal (gyermekkor, ifjúság, férfikor, öregség). A fel-sorolt négy életszakasz közül a középső kettőt jellemzi:
A’ férjfit a’ lélek’ éretségének nyugalma bélyegzi; fő pontjára jutott erejével nehéz dolgokat vehet czélba ‘s vihet véghez, de okos számvetéssel tudja magát a’ sorssal
‘s a’ környülményekkel öszvemérni, ‘s előre nézve midőn kezd, vigyázva lépteiben, fáradatlan a’ küszdés köztt, felemelkedett és magos érzelmeiben bámúlattal elegy tiszteletet gerjeszt maga körül; az ő neve: Nagy.16
Erre a korszakra a képességek, a körülmények és a lehetőségek pontos felmérése, összhangba hozása, az „okos számvetés”, az elvek követése, azaz a ráció dominan-ciája jellemző. Ezzel szemben áll az ifjúság, melynek
kebelében a’ jövendő férjfinak ereje áradozó bövségben habzik, forr és vív önma-gával. Az ő characterében tűz és nyugtalanság önti ki magát: czéljai nincsenek,
14 Kölcsey Ferenc, Görög filozófia = KÖM2, I, 1001.
15 Gyapay László, Mikor keletkezett a Nemzeti hagyományok? = Margonauták: Írások Margócsy István 60. születésnapjára, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Vaderna Gábor, Ambrus Judit, Bárány Tibor, Budapest, rec.iti, 2009, 81–87.
16 Kölcsey Ferenc, Nemzeti hagyományok, Élet és Literatúra, 1826, 15–16.
csak reményei: principiumokat nem követ, csak sejdítéseket; gondolatjai a’ képze-letben süllyednek el, ‘s képzeleteinek a’ kivánság emelvén fáklyát, mértéket, határt és lehetetlenséget nem ismer, ‘s kezd és csinál több lánggal mint erővel, több szen-vedelemmel mint ésszel, ‘s így szerencsében és szerencsétlenségben, akaratján és tettein bizonyos regényes szín ömlik-el.17
A férfikor észközpontúságával ellentétben itt a fantázia túlsúlya jellemző; a nagy-sággal ellentétben pedig a regényesség. A regény szó első dokumentált előfordulá-sa a Nemzeti hagyományokban található. Jelentése a történeti-etimológiai szótár szerint: „csodálatra méltó; bewunderswert | regénybe illő; romanhaft”.18 Kölcsey korához közelebb eső értelmezés szerint „oly vidékről használtatik, mely különö-sen kies, bájoló, mint t. i. azt a regényekben lefesteni szokták. Regényes tájék, völgy”.19 Ezekből a meghatározásokból a megszépítés jelentésmozzanatát kell ki-emelni, mivel ezzel függ össze, hogy az alább tárgyalandó részben a költői látás-módot a tündérvilággal társítja Kölcsey, aki már 1817-ben a Berzsenyi-recenzió elméleti bevezetőjében arról beszél, hogy a költő kezében „a’ közönséges tárgy bizonyos idealitást nyer, […] az az, hogy ő mindent bizonyos varázslat által meg-szebbít”.20 A regényes szín kifejezéssel tehát Kölcsey a költőihez közel álló szemlé-letet vagy cselekedetet jellemzi. Fontos vonása még az ifjúságnak, hogy a férfikor-ral összehasonlítva „[k]evés tapasztalással és ismerettel, sok kitörekedő, munkába folyni akaró tűzzel, felébredező, gyakran homályos és szempillantatnyi kiván-ságokkal” jellemezhető.21 A szembeállásokból az derül ki, hogy a két életkor két különböző világlátás bemutatását szolgálja. Ezek pontosabb, fogalmibb leírása az ötödik bekezdésben meg is történik.
E fogalmi tisztázásban központi szerepe van az újdonságnak, mely „mindég, kisebb nagyob mértékben, lelket lep, ‘s ez a’ meglepés annál érezhetőbb, annál különösebb, mennél újabb maga a’ meglepett lélek, azaz, mennél kevesebb ta-pasztalásokkal tudja a’ feltűnő Újat öszvehasonlítani.” A korábban nem tapasztalt élmények ugyanis „úgy hatnak reánk, mint valamelly tündérvilágnak képei.” Ez a különös látásmód, melynek következtében rendkívüli dimenziót nyer a körülöt-tünk lévő világ, addig jön létre bennünk „míg okot és következést messzéről sem sejdítünk”. Amíg tehát nem számolunk oksági összefüggésekkel „a’ tüneményeket úgy tekintjük mintha azok ismeretlen magasságu Lénynek rendkivűl való munká-lódásai lennének”.22 A sok újdonsággal találkozó fiatal lélekben a fantázia intenzív,
17 Uo., 16.
18 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, I–IV, főszerk. Benkő Loránd, Bp., Akadémiai, 1984.
19 A magyar nyelv szótára, I–VI, szerk. Czuczor Gergely, Fogarasi János, Pest [később] Bp., Emich Gusztáv, 1862–1874 [a továbbiakban: CzF] .
20 Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel versei = Kölcsey, 2003, 53.
21 Kölcsey, Nemzeti hagyományok, i. m., 16.
22 Uo., 17.
a ráció által kevéssé ellenőrzött működése révén megképződik egy felső, lényegi-nek tekintett, transzcendens szféra, mely a lélek számára úgy jelenik meg, mint az érzékszervek által megtapasztaltakat irányító erő. Egy ilyen világkép szerint nem a közvetlen tapasztalati világ dolgai és eseményei határozzák meg a történéseket, hanem egy „ismeretlen magasságú” lény, egy felső hatalom, egy transzcendens szféra. A világ egésze így lentre és fentre, meghatározottra és meghatározóra, je-lenségre és lényegre különül el. Ezzel szemben a felnőtt ember a tapasztalások nagy mennyisége és gyakori ismétlődése miatt egyre több visszaigazolt oksági vi-szonyt létesít a jelenségek között, és ezzel – bár a mindennapok során a gyakorla-ti életben egyre jobban eligazodik – világképéből lassan kiiktatja a felső, korábban lényeginek tudott és magyarázó erővel felruházott világrészt. Az ember így olyan környezet részévé válik, melynek minden elemét oksági viszonyok határozzák meg. Ez a rendszer – minőségét tekintve – egynemű, hiszen benne minőségi kü-lönbség nélkül minden egyszerre okozata és oka valami másnak. Mindez azzal a súlyos következménnyel jár, hogy míg a fiatal lélek kétpólusú világképe lehetővé teszi érték és etika definiálását, addig a felnőtt ember egynemű világképe ezt ki-zárja, hiszen a minőségi különbségek hiányában ez lehetetlen.
Az irodalom problémáját tárgyaló Nemzeti hagyományokban azért van szük-ség a fiatal és a felnőtt lélek világlátásának gondos elkülönítésére és körülírására, mert Kölcsey a költői szemléletmódot az előbbiével azonosítja: a „fejleni kezdő fiatalka léleknek épen úgy sötéttisztában, homályon általsúgárzó gloria közt tet-szik fel a’ természet, mint a’ Költő előtt; csakhogy a’ Költő a’ lelkesedés’ [ihlet]23 pillantatiban a’ tapasztalás’ nyomvasztó világából kikapva él, a’ fiatal lélek pedig még abba nem lépett.”24 A koncepció kifejtése során alkalmazott életkor-metafora nagy erővel érzékelteti, hogy az idő feltartóztathatatlan előrehaladása és így a ta-pasztalások számának állandó növekedése miatt, minden élő ember és nemzet elkerülhetetlenül felnőtté válik, ami törvényszerűen hozza magával világképük egyneműsödését. Ezt a Kölcsey által megrajzolt jelenséget jól le lehet úgy írni, mint a világ kiüresedésének, profanizálódásának folyamatát. Az ifjú léleknek az istenit és a szenteket jellemző dicsfény derengésében tűnik fel a természet, míg a felnőtt számára a tapasztalati világ szigorúan determinált, nyomasztó rendszer-ként jelenik meg. Az idő haladtával az ember látóköréből szükségszerűen szorul ki a fenti szféra, a transzcendencia, a szent, és marad a lenti világ, az immanencia, a profán.
23 Vö. „A felsőbb vágyó tehetségeknek azon állapotja, midőn valamely nemesebb czél elérésére mintegy felgyuladva törekszenek. A haza ügyét nagy lelkesedéssel karolni föl. A szónok közlelke-sedésre gerjesztette hallgatóit. 2) A képzelődő tehetségnek magasabb szárnyalása, milyenre a költők, zenészek emelkednek, vagy kik némi jós szellemtől meghatva a dolgok és jövendőség titkaiba látnak. Költői lelkesedés.” (CzF)
24 Kölcsey, Nemzeti hagyományok, i. m., 17–18.
Míg fiatal korában a nemzet mitológiát teremtve a költői látásmód segítségével örökíti meg és hagyományozza a vele és körülötte történteket, addig felnőtt korá-ban az okozatiság által meghatározott históriainak nevezett szemlélet jegyében teszi ezt. A két korszak közötti átmenetet Kölcsey az életkorok jellemzésénél be-vezetett fogalmakat használva (a fantázia dominanciáját átveszi az ész dominan-ciája) írja le: a „kifejlés’ útán előre haladó Nemzet közeledik azon ponthoz, hol a’
tettek’ nagysága az ismeretek’ nagyságával párosul, hol az ész’ világa a’ képzelet’
tettek’ nagysága az ismeretek’ nagyságával párosul, hol az ész’ világa a’ képzelet’