A Bánk bán felállítása
Egy férfi éjjel álmában Isten hangját hallotta: – Kelj fel, fogd a fiadat – az egyetlen szeretett fiadat –, és vezesd föl a hegyre, amelyet majd megmutatok neked. Ott a hegyen pedig öld meg a fiadat nekem áldozatul! Reggel felkelt a férfi, ránézett az egyetlen, szeretett fiára, ránézett a feleségére – a gyermek anyjára –, felnézett az Istenére; és fogta a gyermeket, felvezette a hegyre, oltárt épített, megkötötte a fiú kezét, és vette a kését, hogy megölje. Ekkor azonban hallott egy másik hangot, és a fia helyett egy birkát ölt le. Hogyan néz a fiú az apjára? Az apa a fiára? A feleség a férjére? A férj a feleségre? Hogyan néznek Istenre? És hogyan néz rájuk Isten – ha létezik?
Egy másik férfi szintén Isten hangját hallotta álmában: – Kelj fel, fogd a fiadat – az egyetlen szeretett fiadat –, és vezesd föl a hegyre, amelyet majd megmutatok ne-ked. Ott a hegyen pedig öld meg a fiadat nekem áldozatul! Reggel felkelt a férfi, ránézett az egyetlen, szeretett fiára, ránézett a feleségére – a gyermek anyjára –, felnézett az Istenére, és szemtől szembe így válaszolt neki: – Nem teszem meg!
Hogyan néz a fiú az apjára? Az apa a fiára? A feleség a férjére? A férj a feleségre?
Hogyan néznek Istenre? És hogyan néz rájuk Isten – ha létezik?1
A fenti történet egyszerre szól a hitről, a szeretetről és az elszakadásról. Mégis leginkább a felelősségről beszél. Arról a viszonyról, mely más emberek felé irá-nyuló cselekedetekben, illetve azok következményeiben mutatkozik meg. S minél közelebb áll valakihez ez a másik ember (például egy családrendszeren vagy egy szervezeti rendszeren belül), a felelősség súlya annál nagyobb. A tragikus hősök tudják ezt. Csak az képes tragikus hőssé válni, akinek nagy a hite és nagy az ereje ahhoz, hogy elforduljon az „Istentől”, hiszen csakis az elfordulás által képes való-jában odafordulni.2 A Bánk bán számomra mindig ennek az el- és odafordulásnak a példája volt. A hit, a szeretet és az elszakadás tragédiája. És persze a felelősségé.
Hellinger és a családállítás
Az alábbi rövid írás egy kísérletről szól, melynek lényege, hogy miként lehetséges, egyáltalán lehetséges-e egy irodalmi műnek, példának okáért egy drámának
olyas-1 Bert Hellinger, A szeretet rendje: Bevezetés a családfelállításba, Bp., Moira, 2012, 217.
2 „Játék a dráma; játék az emberről és a sorsról; játék, melynek Isten a nézője. Néző csupán, és sosem vegyül szava vagy mozdulata a szereplők szava vagy mozdulata közé. Csak a szeme nyug-szik rajtuk. »Aki Istent meglátja, meghal«, írta Ibsen. De tovább élhet-e az, akire tekintete esett?”
Lukács György, A tragédiája metafizikája, Paul Ernst = L. Gy., A lélek és a formák: Kísérletek, Bp., Napvilág – Lukács Archívum, 1997, 201.
féle értelmezése, mely a szöveg és a színpadi megjelenítés köztes terében helyezke-dik el, és ha igen, akkor ez miként adhat impulzusokat további kérdések feltételére.
A kísérlethez egy az önismereti technikákat kedvelő és pszichológiai érdeklődésű körökben manapság egyre népszerűbb módszert, a szisztematikus családállítás módszerét veszem alapul.
Bert Hellinger a nyolcvanas évek második felében dolgozta ki az említett tech-nikát. A pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakcióanalízis, az NLP, a pszichodráma és különböző családterápiás módszerek eredményeit vegyítette az afrikai munká-ja során látott törzsi gyógyító tevékenység tapasztalataival. Ezeket ötvözve lépett túl a lineáris pszichoterápia ok-okozati rendszerén, és új megközelítésével rövid időn belül nagyon látványos eredményeket tudott felmutatni. A kilencvenes évek-ben, Németországban, 2000-től pedig az egész világon rendkívüli gyorsasággal terjedt el a szisztematikus-fenomenologikus rendszerterápia, közismertebb ne-vén a családfelállítás nevű metódus. A módszer rövid élettörténetén belül is szá-mos változáson ment keresztül, aminek okaira, és jellegére itt részletesen nem térek ki, de a tisztánlátás végett röviden felvázolom egy „átlagos” családállítás mű-ködési mechanizmusát.
A problémát hozó személy az állítást vezető terapeuta instrukciói alapján a je-lenlevő csoport tagjai közül kiválasztja azokat, akik a rendszeréhez tartozó szemé-lyeket (akár élők ezek, akár holtak) képviselni fogják, és aztán elhelyezi őket a térben: olyan mintázatot követve, mely az ő érzései szerint a leginkább valós lelki-testi viszonyrendszert jeleníti meg. A dolog érdemi része ezután következik, mivel a családtagokat vagy egyéb minőségeket (pl. archetípusokat, érzelmi, szellemi ál-lapotokat, betegségtüneteket stb.) megjelenítő képviselők az intuitív késztetéseik-re figyelve bizonyos mozgásba kezdenek, melyeknek iránya, jellege, interaktív mi-nősége fontos információt hordoz elsődlegesen az állító számára, de a legtöbb esetben minden más résztvevő számára is. Az állítás akkor ér véget, amikor az azt vezető terapeuta, a megjelenített helyzetben rejlő lehetőséget kiteljesedettnek ér-zékeli, vagyis további változásra már nem lát lehetőséget, vagy annak nem érzi szükségét.
Arra a kérdésre, hogy mi működteti ezt a mozgást, és mi láttatja meg a gyökerét a mozgás során valódi mivoltában körvonalazódó és az állítás mozgatórugójaként háttérben álló problémának, nincs egyértelmű válasz. A magyar nyelvű szakiroda-lomban ezt többnyire szellemi mezőnek nevezik,3 és a képviselők ennek válnak a
„médiumává”. A módszer működését sok vita övezi, van olyan vélemény, mely sze-rint mindaz, ami egy „állításon” lezajlik pusztán ezoterikus jellegű amatőr színjá-ték, melyben a képviselők fölvesznek szubjektíven megkonstruált szerepeket, s ezekbe aztán saját érzéseiket projektálják, majd pedig a terapeuta a hellingeri ideo-lógia szellemében ad racionális jelentést a megjelenített eseménynek. 4
3 Peter Orban, A családfelállítás tankönyve, ford. Szász Andrea, Bp., Bioenergetic, 2007, 11–31.
4 Uo., 12.
Hellingert nemcsak a módszer ezoterikusnak tűnő jellege miatt érik vádak, ha-nem a családállítások alkalmával megfigyelt tapasztalatainak nyers és cizellálatlan közlései okán is. Kétségtelen, hogy megállapításai gyakran adhatnak okot vitára, másrészt az is kétségtelen, hogy ezen kijelentések kontextusa sem hanyagolható el igazságtartalmuk megítélése tekintetében. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy maga Hellinger int leginkább óvatosságra az általános igazságokkal szemben.5 A családfelállítás talán legfontosabb eleme, hogy arra hívja fel a figyelmet: ameny-nyiben az egyén problémájának a gyökerét keressük, nem hagyatkozhatunk pusz-tán az illető saját életének eseményeire. Egy családon belül a sorsok elválasztha-tatlanul összefonódnak egymással, akár több generációra visszamenőleg, és eb-ben a sorsösszefonódásban nemcsak a kiterjesztett családnak, az ún. klánnak van szerepe, hanem a tagokhoz kapcsolódó egyéb fontos szereplőknek is (pl. kötődés-sel járó szexuális kapcsolatoknak vagy a tettes–áldozat jellegű dinamikáknak).
A családi lélek egy olyan energiamező, melyhez egy családi rendszer minden tagja hozzátartozik, és abból töltekezik, illetve annak ad töltést. Ennek a léleknek vagy energiamezőnek pedig megvannak a saját működési mechanizmusai.
A családállítás tulajdonképpen nem egyéb, mint dramatizált formája annak a kérdésnek, hogy a rendszer nézőpontjából hol rejlik egy adott probléma gyökere.
A rendszerterápiákon tapasztalt megélések bizonyos törvények meglétét jelzik, melyeknek sérülése akár generációkon keresztül is negatív hatást gyakorolhat egy adott rendszer tagjaira.
A legfontosabb törvények:
1. Az odatartozás joga: a család minden tagja ugyanolyan joggal tartozik az adott családhoz, függetlenül attól, hogy mit tett, vagy mit nem tett.
2. A hierarchia törvénye: a rendszer tagjai kizárólag a saját helyükön érezhetik jól magukat.
3. A kiegyenlítődés törvénye: az adás és az elfogadás egyensúlya.
Ha ezen törvények valamelyike megsérül a családi lélek egy kiegyenlítő moz-gásba kezd, amit úgy is meg lehet fogalmazni, hogy mozmoz-gásba lép a rendszer lelki-ismerete.
A lelkiismeret és a bűn fogalma a rendszerterápiában rendkívül fontos szerepet kap. A bűntudat a rendszer nézőpontjából nem más, mint az odatartozás elvesz-tésétől való félelem, míg „a jó lelkiismeret azt jelenti, hogy biztos lehetek benne, hogy odatartozhatok”.6 Leegyszerűsítve azt lehetne mondani, hogy kétféle lelkiis-meret van. A személyes lelkiislelkiis-meret a felszínen működik, hajtóereje a szeretet, és
5 „A bölcs számára olyan az igazság, mint tehén számára a szögesdrót. Amíg van mit enni, távol tartja magát tőle. Aztán pedig keres rajta egy lyukat… a ravasz pedig elkerüli.” Johannes Neu-hauser, Mitől működik a szerelem? Bert Hellinger párterápiája, ford. Bak Judit, Bp., Bioenerge-tic, 2009, 154.
6 Bert Hellinger, Felismerni, ami van: Beszélgetések oldásról és kötésről, ford. Márton Ferenc, Bp., Bioenegetic, 2012, 42.
a rendhez, csoporthoz tartozás vágya. Mélyebb szinten azonban működik egy kollektív lelkiismeret is, mely a rendszer lelkiismeretének nevezhetünk. Ennek célja, hogy a rend elleni vétket helyreállítsa.
Hellingeri értelemben ez a mindenkori tragikus hős sorsában működő dinami-ka is: „A rendsértés gyakran csupán objektív, és nem szubjektív. Amikor például egy gyermek arra tesz kísérletet, hogy ő bűnhődjön a szülei helyett, vagy ő viselje a szülei által elkövetett hibák következményeit, akkor vét az elsőbbségi rend ellen, vétségét azonban nem veszi észre, mert szeretetből cselekszik, és nem hallja a lelkiismerete figyelmeztetését. Ugyanezen okból vak minden tragikus hős. Azt hi-szik, hogy valami jót és nagyot visznek véghez, ám ez a meggyőződésük nem védi meg őket a bukástól. A – többnyire utólagos – hivatkozás a szándék tisztaságára vagy a jó lelkiismeretre nem változtat azon, ami végül történt, sem pedig annak következményein.”7
S ezzel elérkeztünk a valódi témához, vagyis a tragédia hellingeri megközelíté-séhez, esetünkben a Bánk bánban megjelenő dinamikához.
A dráma felállítása
Mint arra a bevezetőben utaltam, írásom egy kísérlet dokumentumaként kezelen-dő. A kísérlet tétje, hogy lehetséges-e, vagy sokkal inkább: termékeny-e, egy adott irodalmi mű összefüggésrendszerét gyakorlati módszerek működésének alávetni, látszólag kivonva így a szövegolvasás és a szövegértelmezés „hagyományos” mun-kája alól. Már a kérdésfelvetés is abszurdnak tűnhet, hiszen elvileg semmit sem lehetne játékba hozni a szöveg megléte, ismerete és előzetes értése nélkül. Most mégis egy ilyen kísérlet eredményét szeretném megosztani.
A családfelállítás nemcsak konkrét családok esetén bizonyulhat működőképes-nek, hanem mindenféle szervezeti vagy rendszerben működő összefonódás átlá-tásához is eszközül szolgálhat. Irodalmi művek, forgatókönyvek, mitikus struktú-rák, történelmi események rendszerszemléletű felállításáról szóló leírásokban ugyan nem bővelkedik a szakirodalom, de ez nem jelenti az ilyenféle feldolgozá-sok hiányát.8 Egy szervezeti rendszer felállítása többféle módon is végbevihető.
Ahogy korábban említettem, klasszikus módon az állítás úgy zajlik, hogy a fonto-sabb szereplőket egy előzetes képnek megfelelően a problémát hozó egyén helye-zi el a térben, majd pedig megfigyeli, hogy miképpen változtatják meg a helyüket és az egymáshoz való viszonyukat. Amennyiben az állítás vezetője indokoltnak
7 Hellinger, A szeretet rendje, i. m., 37–38.
8 Erre talán a legimpozánsabb példa Magyarország felállítása, melyet a budapesti Hellinger Inté-zet adta keretek között maga az alapító veInté-zetett le 2006-ban.
http://indavideo.hu/video/Bert_Hellinger_-_Magyrorszag_felallitasa_-_II (Letöltés ideje: 2013.
március 17.)
látja, újabb szereplőket is beiktathat a folyamatba. Újabb módon az is lehetséges, hogy a szereplők képviselői nem kapnak beállítást, hanem önmaguk igyekeznek megtalálni a számukra megfelelő helyet. Sőt, az ún. fedett állítások esetében nem-csak a helyük nincs kijelölve, de az identitásukat se ismerik, vagyis a képviselő semmiféle instrukciót nem kap arra nézve, hogy kit képvisel, így azt csak az állítás vezetője tudja.
Az általam ismertetett állítás tapasztalatai ez utóbbi módon születtek meg. Az esemény 2014 februárjában zajlott le, és 11 szereplő vett részt benne, megfeleltet-ve a drámából kiválasztott 11 karakternek. Ezek a kömegfeleltet-vetkező drámai személyek: II.
Endre, Gertrudis, Ottó, Bánk bán, Melinda, Mikhál bán, Simon bán, Petur bán, Izidóra, Biberach, Tiborc. Nem szerepeltek az állításban a királyi pár gyermekei, Bánkék gyermeke és Simon bán hetes ikrei sem. Természetesen lehetett volna helyük, sőt kifejezetten fontos szerepük van, de jelen esetben az állítás – a techni-kai korlátok miatt – inkább a drámai konfliktusrendszer primer szintjén elhelyez-kedő szereplőkre összpontosított. Ugyanilyen megfontolásból nem szerepelt Myska bán és Solom mester sem. A hely szűkössége miatt nincs lehetőség az állí-tás részletes követésére, így a következőkben csak a kezdő és záró kép ismerteté-sére és ezek tanulságaira szorítkozom.
Az állítás spontán kialakult kezdőképe (az ábrán látható körök nyitottsága a szereplők tekintetének irányulását jelzik):
Bánk képviselője a terem felső részében áll, tartása a történések egész ideje alatt erős feszültséget sugároz, és noha tekintete a többi szereplőre irányul, mind-végig passzív marad. A Gertrudist megjelenítő személy a tér bal szélső pontjára áll, és hasonlóan a Bánkot képviselő szereplőhöz, szintén az eseményeket figyeli, de különösképpen Tiborc, Biberach és a Melinda–Ottó páros van a látóterében.
Mikhál bán ugyancsak elkülönül, és a tér jobb oldali felébe húzódik vissza, de kö-zelebb áll a többi szereplőhöz, mint az előző kettő. Izidóra az események közép-pontjában van, de nem kapcsolódik senkihez. Nem találja a helyét, és bár Biberach
Bánk
Endre
Mikhál
Izidora
Petur Ottó
Melinda Simon
Tiborc Biberach Gertrudis
felé fordul, tekintete a földre irányul, és testtartása tanácstalanságot tükröz. Me-linda és Ottó együttese egymással szemben áll, de testtartásukból nyilvánvaló, hogy együttállásuk ideiglenes. Párosuk leginkább a közelükben álló Petur figyel-mét köti le, de a távolból Gertrudis figyelme is rájuk irányul.
Érdekes módon Simon és Endre, illetve Tiborc és Biberach képviselői szintén valamilyen szintű kapcsolódást jelenítenek meg egymás felé. S míg az eddig látot-tak igazolják a drámában is tapasztalt viszonyokat, ez a két páros kimutat Katona József művének megszokott és elfogadott szereplőrelációinak az értelmezési teré-ből, lévén, hogy Tiborc és Biberach a drámában egyszer sem találkozik egymással, ahogy Simon és a király között sincs szorosnak mondható viszony. Másrészt vala-mi mégiscsak összekapcsolja ezeket a szereplőket, és épp az állítás kezdőképe az, ami ezt a szempontot az együttállások révén azonnal a látóterünkbe állítja.
Ez pedig a Tiborc–Biberach páros esetén egy olyan rendszer, mely nem családi, és még csak nem is nemzetiségi alapon van jelen a mű világában. Az anyagi léthez való kötődés két pólusáról van ugyanis szó, a túlélés és a haszonszerzés, az élet megóvása és annak semmibevétele, a felelősség és a felelőtlenség pólusairól. A Si-mon–Endre páros együttállása ideiglenes, amit a távolságuk is kifejez, de ebben a képben nagyon is beszédes lehet. Simon közvetlen módon sem a merániakhoz, sem a magyarokhoz nem kapcsolódik, vagyis egyik rendszerben sem tölt be fon-tos szerepet, így válhat mégis közvetítővé a kettő között. A királynak pedig a meg-jelenésekor éppen erre a közvetítésre van a leginkább szüksége, ezért is fontos, hogy Simon az első, akitől először szerezhet hiteles információkat a történésekről.
Összefoglalva: az állítás kezdőképében háromféle dinamika uralkodik, és a sze-replőket az ehhez való viszony határozza meg: 1. a férfi-nő kapcsolat, illetve annak materiális-szexuális minősége; 2. az anyagi jólét és a túlélés szélsőségei; 3. a kom-munikáció és a megértés reménye.
A továbbiakban a kép átrendeződik. A legszembetűnőbb változás először Ti-borc és Biberach helyzetében következik be. Viszonyuk továbbra is szoros marad, amit egymáshoz való közelségük jelez, de tekintetük az állítás további menetében többé nem találkozik. Biberach képviselője a földre ül és Ottóra figyel, ami itt egyértelmű jele a tettes–áldozat dinamika megjelenésének. Ez a dinamika ettől a ponttól kezdve válik az állítás egyik meghatározó súlypontjává, és beszédes az a tény is, hogy leginkább Melinda figyelmét köti le. A másik nagyon fontos, és a kezdeti képet alapjaiban átíró mozgás Gertrudisszal kapcsolatos, aki az addigi passzív kívülálló pozíciójából kilépve az állítás egész terét centrálni próbálja. Az állítás felszíni történését tekintve ez abban jut kifejezésre, hogy a terem egy min-denki számára jól látható pontjába megy, és ott feláll egy székre.
A záró kép:
Az ábrából az tűnik ki, hogy Endre helyezkedik el a tér középpontjában, de te-kintélye, ereje nincs ahhoz, hogy ennek valódi érvényt tudjon szerezni, sőt ahhoz sincs elég energiája, hogy állva maradjon, ezért Biberach mellé ül. A király képvi-selője arról számol be, hogy nagyon fáradt, bár tisztában van vele, hogy sokan fi-gyelnek rá.
Gertrudis ezzel szemben elmondja, hogy ő nagynak érzi magát, és büszkeség-gel tölti el, hogy mindenki más kicsi. Számára így természetes a világ. Ez az infor-máció az állítás által megjelenített drámában uralkodó rend megértésének a szem-pontjából különösen fontos. Egy újabb dinamika jelenik meg ugyanis általa, mely önmagában is sokszintű, és a szereplők ehhez való viszonyulása pedig kulcsfon-tosságú. Ez pedig az anya-gyermek (vagy, ahogy a hellingeri terminológiában gyakran nevezik a „nagy-kicsi”) dinamika. Itt van az oka Endre „fáradtságának”, aki nem tud egyenrangú társa lenni a királynénak. Folyamatos energiavesztése abból fakad, hogy gyermek szeretne maradni miközben ez nem lehetséges, mert valaki-nek vállalnia kell a felelősséget a kialakult helyzetben.
Melinda mozgása és gesztusai is nem várt fordulatot vesznek a királynő „fel-magasztosulásának” hozományaként. Letérdel Gertrudis előtt, és az áldását kéri.
A képviselő szavai megerősítik ezt a gesztust, mivel arról számol be, hogy hódo-lattal tekint a „nagy”-ra, és ehhez hozzáteszi azt is, hogy szívesen feláldozná ma-gát. A tragédia kontextusát figyelembe véve, ennek a viszonynak egészen más di-menziói vannak, mint a királynő-alattvaló reláció. Ugyanis Melinda ugyanúgy anya, mint Gertrudis, sőt az őrületéhez is ez a tény vezet. Alázatában nem a király-né iránti hódolat nyilvánul meg, hanem az Anya és a „nagy” Anya áldozata iránti feltétlen tisztelet.
Endre
Mikhál
Izidora
Petur Ottó
Melinda Simon
Tiborc Biberach
Gertrudis Bánk
Tiborc szintén a királynéra néz, viszont arról vall, hogy ebben a figyelemben félelem van. Fenyegetőnek érzi magára nézve mind Gertrudist, mind pedig Pe-turt. A „nagy” ebben az összefüggésben elnyomóként jelenik meg, egyrészt az úr-szolga hierarchiájának megéléseként, másrészt a kiszolgáltatottság dinamikája-ként. Mikhál és Petur bán egymás mellett állva ugyancsak a királyné felé figyelnek, de viszonyulásuk teljesen más. Petur gesztusai belső feszültséget mutatnak, mint akit a cselekvéstől valami visszatart. A patriarchális viszony kettősségének a for-rongása látszik ebben. Tisztelnie kellene az uralkodót, de nem tudja tisztelni a nőt.
Mikhál, bár Gertrudis felé néz, arról beszél, hogy valójában Melindát látja. Úgy érzi, csak várni kell, és a dolgok majd jobbra fordulnak. Naivitásában a halálvágy dinamikája jut szóhoz. Simon és Izidóra szintén egymás mellé kerülnek, és tekin-tetüket Endrére, illetve annak feje fölött a királynéra irányítják. Izidóra – bevallá-sa szerint – erősnek érzi magát, ezt az erőt az táplálja, hogy a kiegyenlítés törvé-nyének próbál érvényt szerezni (a gyilkost meg kell büntetni). Simon pedig teljesen erőtlen, mert a sors kiegyenlítő mozgását (Melinda halott) képtelen feldolgozni.
Bánk bán és Ottó az egyedüliek, akiket közvetlen módon nem köt le a királyné, illetve annak köre. Mintha a centrumban álló uralkodó–anya–nő hármas minő-séggel szemben képviselnének férfiként ellensúlyt, vagy pedig ezeknek a minősé-geknek a bensőséges megéléséből lennének kirekesztve, vagy éppenséggel azt uta-sítanák el. Ottó testtartása agressziót tükröz, amit a képviselő megerősít. Ennek okaként azt jelöli meg, hogy Melinda őt a halálba kergette, és szeretné, ha végre békén hagynák. Szavaiból a felelősség teljes el- és áthárításának a vágya nyilvánul meg.
Bánk bán helye látszik az egész felállítás alatt a legstabilabbnak, mivel gyakor-latilag ő az első pillanattól az utolsóig ugyanazon a helyen áll. A pozíciója mégis sokatmondó, mivel metakommunikatív módon sokszor sugallja a „menni és ma-radni” és a „tenni és nem tenni” kettőségét, mely által hatalmas feszültséget gene-rál. A Bánkot képviselő személy úgy érzi, valami olyan készül, melyből minden-áron ki szeretne maradni, de azt is tudja, hogy nem lehet. Így válik nyilvánvalóvá,
Bánk bán helye látszik az egész felállítás alatt a legstabilabbnak, mivel gyakor-latilag ő az első pillanattól az utolsóig ugyanazon a helyen áll. A pozíciója mégis sokatmondó, mivel metakommunikatív módon sokszor sugallja a „menni és ma-radni” és a „tenni és nem tenni” kettőségét, mely által hatalmas feszültséget gene-rál. A Bánkot képviselő személy úgy érzi, valami olyan készül, melyből minden-áron ki szeretne maradni, de azt is tudja, hogy nem lehet. Így válik nyilvánvalóvá,