Kazinczy csapdában - „Szirt a habok közt”

(részlet)

Váczy János – a szabadkőműves legendák tudatában – fölvázolta és zseniálisnak nevezte a két-háromszemélyes magok hálózatából álló titkos társaságok országos szervezetét.¹ E sorok írója azonban nem talált bizonyítékot arra, hogy a Martino-vics kátéit elolvasók a rendelkezésükre álló rövid napok alatt „titkos társasággá”

alakultak, s hálózatukat valaki valahol összefogta volna. A Kazinczy elleni vád is mindössze annyit állít: megkapta a „titkos kátét s ez által csatlakozott azokhoz, akik a közjólétet, az alkotmányt és a törvényeket akarták megdönteni”.² A Fogsá-gom naplója, amire Váczi kétségek nélkül építkezett, azt emelte ki, hogy miután Szulyovszky Menyhért rávallott, Kazinczy elismerte, hogy a zempléni közgyűlés alkalmából átvette a reformátorok kátéját, és lázító tartalmát nem jelentette a ha-tóságoknak.

Szentmarjay Ferenc – ekkor már a titkos társaság létrehozásával Martinovics által megbízott „direktor” – 1794 júniusában Orczy László titkáraként, annak uta-sítására indult Nagykárolyba, ahol a szokásos, több napos fényes ünnepséggel és sok előkelő vendégekkel járó főispáni beiktatásra került sor.³ Útközben megállt édesapjánál,⁴ s ott találkozott régi barátjával, Tantsits Ignáccal. Miután őt beavat-ta a káté – vagy a káték? – titkos céljaiba, közösen keresték föl Rákócon a tekinté-lyes (kétszer országgyűlési követté választott) Szulyovszky Menyhértet,⁵ eladó

lá-1 A Váczi által említett két-háromszemélyes sejtek hálózata csak a Martinovics letartóztatásához vezető egyik bécsi titkos jelentésben fordul elő. Aztán Bécsben sem ilyen szervezetet találtak, hanem két nagyobb, rendszeresen találkozó társaság számos tagját tartóztatták le.

2 Benda Kálmán, A magyar jakubinusok iratai I–III, Bp., Akadémiai, 1952–1957, II, 784. – A vele egyidejűleg letartóztatott Tantsits Ignác esetében a vádat képviselő Németh János ehhez a kö-vetkező magyarázatot fűzte: „A gallicizmus vagy másként jakobinizmus nem tart hitet és nem ismer törvényt, tagjait nem az ész, hanem csak az ösztön kormányozza, ezért akarnak mindent fölforgatni és tönkretenni.” (Uo., 2.) – Jegyezzük meg: a „gallicizmust” (a francia szellem tiszte-letét) nem lehet közös nevezőre hozni a „jakobinizmussal”, akármit értünk ezen.

3 A korabeli újságok több fényes főispáni beiktatásról számoltak be, amelyekre több megyéből érkeztek vendégek. Talán a legfényesebb a soproni volt, 1791. augusztus 5-én és a következő napokban Eszterházán. Az Eszterházy családhoz hasonló óriási vagyonnal rendelkező Károlyi József úgy építette át kastéllyá a nagykárolyi várat, hogy abban színháztermet is létesített. Apja 1790-ben a koronaőrző bandérium minden tagjának párducbőrt csináltatott a fényes megyei egyenruhához. Fia sem mondott le saját „seregei” fölvonultatásáról a hetedhét országra szóló ünnepségsorozat alkalmából. Megtehette, igen nagyúr volt.

4 A Barkóczy grófok jószágigazgatójánál.

5 Szulyovszky Menyhért (1752–1831?), földbirtokos, országgyűlési követ.

nyok – özvegy – édesapját, aki jómódú birtokos volt. Itt is csak a vallomás áll for-rásként rendelkezésünkre, amelyben a vádlott eltúlozhatta az ügyre vonatkozó kétségeit: „Szentmarjay Uram – nem vállalhatom” – vallotta Szulyovszky.⁶

„Mondja meg Hajnóczynak, hogy én semmilyen változtatást nem akarok Magyar-országon. Én csak egyet kívánok, hogy hazám minél tovább maradhasson abban az állapotban, amiben most van.”⁷ Szentmarjay napokon keresztül unszolta, míg végül lemásolta a kátét s Zemplén vármegye néhány nap múlva sorra kerülő köz-gyűlésén átadta azt (azokat?) Kazinczynak. Megígértette azonban, hogy másnak nem mutatja meg. Vallomása szerint a „forradalmi törekvésekkel egyáltalában nem értett egyet, s továbbra is ellensége maradt minden erőszakos reformnak, vagy felforgatásnak. Néhány nap múlva el is égette a kátét.”⁸ Őt is, mint később Kazinczyt, Hajnóczy részvételének hangoztatásával győzte meg Szentmarjay, aki-ről úgy tudták, a tervezett – majd létesülő – társaságban vezető szerepet vállalt.⁹

Kazinczy védekezésében azt mondta: a káté olvasásánál a haja szála is égnek állt, de „Szentmarjay minden balkövetkezmények elhárítását ígérte, Hajnóczy pe-dig oly feddhetetlen jellemű férfiként” állt előtte, akiről semmiféle vétkes szándé-kot sem tudott föltételezni.¹⁰ Igaz, ezt kihallgatóinak mondta, mégis föltételezhető, tényleg elborzadt Martinovics zavaros fogalmazványától.¹¹ A Váczy által föltéte-lezett háromtagú titkos társasági sejt rajta kívül Szulyovszkyból és Tantsitsból áll-hatott. Egyikük rokona volt, a másikkal először csak fogolyként találkozott.¹² A

ká-6 Benda Kálmán magyar nyelvű összefoglalása szerint.

7 Ez így távolról mesterkéltnek hangzik, de Szulyovszky a kortársak által jól érthetően azt mondta, a megyei önkormányzatok és az országgyűlés jogköreinek visszaállítása után az „alkotmányos”

monarchiát (amit a jakobinusok megdöntöttek) elfogadja, nem elégedetlen a hatalomgyakorlás módjával, ahogy az volt II. József alatt. (Ez utóbbiról 1790-es országgyűlési fölszólalásai tanús-kodnak.)

8 Benda, i. m., II, 665.

9 Hajnóczy József, akit Martinovics – Szentmarjay Ferenccel, Laczkovics Jánossal és Zsigray Ja-kabbal együtt – az általuk majd megszervezendő titkos társaságuk igazgatójának „nevezett ki”, 1790 előtt alispán és udvari tanácsos, 1790-ben röpiratok szerzője a hitlevéltervezetbe javasolt reformokról, 1792-tól a kamara udvari tanácsos rangú titkára. Szulyovszky az 1790-es ország-gyűlésről ismerhette.

10 Váczy János, Kazinczy Ferenc és kora I-II, s. a. r. Kováts Dániel, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012, I, 321.

11 Szabó Sáróy Sámuel ügyvéd Őz Pál védelmében mondta: „Szentmarjay, amikor a vádlottnak először beszélt a kátéról, majd amikor megmutatta neki azokat, hangsúlyozta, hogy a társaság célja a jó és szép megvalósítása, a másokon segítés.” Nem a teljes szöveget írta le, valószínűleg megrövidítette és hatástalanította azt, kihagyhatta belőle a felségsértő királyellenességet. Lásd Benda, i. m., II, 720.

12 Kazinczy (és Hajnóczy) rengeteg embert ismert, több rokoni és baráti társaság rendszeres ven-dége volt, ebben azonban semmi titok (vagy titokzatosság) nem volt. Szabadkőműves kapcsola-tai viszont szüneteltek: a kassai páholyt nem kedvelte, a miskolciról ekkor nem lehet hallani, a pesti messze volt, igaz egy még távolabbihoz csatlakozást fontolgatott: Horváth Ádám páholyába akart belépni. (Ha Péchy Imre álmosdi páholya valóban létezett, arról sehol nem tett említést.)

ték átvétele utáni fél évben nem kereste velük a kapcsolatot, ahogy Szentmarjayval is csak néhány – a szervezkedésről szót sem ejtő – levelet váltott. Szentmarjayval a jelek szerint Nagykárolyban ismerkedett meg, és mivel onnan Tokajig együtt utaztak vissza, a Szulyovszky által lemásolt kátéról hosszan beszélgethettek. Ek-kor hallhatott a Martinovics – elképzelt – titkos társaságának céljairól, s fölmerü-lő kérdései majdani megválaszolását Szentmarjay nyilván Hajnóczyra hárított, aki Kazinczy szemében – udvari tanácsosként és időszerű röpiratok szerzőjeként – tekintélynek számított. Igaz, vele is csak kétszer – 1791-ben Bécsben és 1792-ben Budán – találkozott. Bizonyára őszintén hitte, hogy a „jóemberek”, „jó szándékú”

összefogásából valami jó biztosan remélhető, s úgy gondolhatta, ennek elősegíté-séből nem maradhat ki. A Hajnóczynak ezután írott leveleinek középpontjában közéleti tevékenysége áll,¹³ igaz, a Nagykárolyból visszatérte utániban megemlí-tette vádlott társai közül Szentmarjayt és Szentjóbi Szabó Lászlót.

Nagyváradon Teleki Sámuel főispán vezetésével június 5-én tartották Bihar vármegye közgyűlését. Amennyiben Kazinczy ezen – szokása szerint – részt vett, sietnie kellett, hogy a neki oly végzetes zemplénire időben odaérjen. Szentjóbi Szabó ekkor már hetek óta Váradon tartózkodott, mert Biharban pályázott aljegy-zői állásra. Mivel ezt nem nyerte el, a főispán ígéretében bízva visszatért Pestre.¹⁴ Martinovics május vége és június eleje között adta át a kátékat Laczkovicsnak, Hajnóczynak és Szentmarjaynak, Szentjóbi tehát ezekről még nem tudhatott. Csak találgatható, mire gondolt Kazinczy, amikor levelében a tőle várható „javításokra”

utalt Hajnóczynak, hiszen a kátékat csak ezután – Pesten – olvashatta.¹⁵ Sem az ő, sem Szlávy György nagykárolyi útjára nem utal semmi, az utóbbi öccsétől kapta a kátét.

Kazinczynak, akit közben aranyere gyötört, július első napjaiban el kellett in-dulnia Nagykárolyba, hogy oda 7-re biztosan megérkezzék – bizonyára semlyéni, és talán szabolcsi kitérővel.¹⁶ Évek óta dédelgetett, közgyűlési határozatok elfo-gadtatásával alátámasztott úti célja volt: a nemzeti színház fölépítéséhez és mű-ködtetéséhez szükséges pénzalap összegyűjtését akarta elkezdeni. Nincs rá köz-vetlen bizonyíték, de nehéz elképzelni, hogy valaki más – és nélküle – kezdemé-nyezte volna Abaúj vármegye 1794. április 20-i állásfoglalását „a’ Pesti Magyar

13 Miután négy éves betiltás után II. József (a hadiadó beszedésének nehézségei miatt) 1788-ban újra engedélyezte megyei közgyűlések tartását, Kazinczy rendszeresen részt vett azok Abaúj, Zemplén és bihari, valamint néha szabolcsi és szatmári ülésein. Gyakran fölszólalt, leveleinek beszámolói szerint számos vitát kezdeményezett.

14 Nagykárolyi kitérőjéről nem maradt fenn adat, pedig a káték esetleges „javításáról” csak itt be-szélhetett Kazinczyval.

15 A legvalószínűbb, hogy Abaúj vagy/és Szabolcs színházügyi fölhívására gondolt, annak szövegét ítélte – mint minden írott anyagot – javíthatónak.

16 Szabolcsban találkozhatott Vay Miklóssal, aki a színházügy mellé állt, de részt vehetett Szabolcs vármegye közgyűlésén is, amely támogatta Abaúj színházügyi kezdeményezését. Lásd H. Ba-lázs Éva, Berzeviczy Gergely a reformpolitikus, Bp., Akadémiai, 1967, 205–210.

Teátromi Társaságnak” kérvénye mellett, amit Kassán – „Abaúj vármegye költsé-gén” – ki is nyomtattak. A pestiek a „Nemzeti Játszó Színnek ottan való felállítá-sát” kérték a helytartótanácstól, amely korábban hozott is a színházat támogató határozatot. A vármegye nevében megszólalók leszögezték: „A’ Nemzeti Nyelv-nek, és Erköltsöknek állapottyával együtt jár, és változik a Nemzet sorsa.” Ezért

„az említett Nemzeti Teátrumnak fel-építésére, ’s állandó fenn-tartására meg kí-vánható summából reánk esendő részt mi örömmel magunkra vállaljuk, ’s meg adgyuk.”¹⁷ Az összeg előteremtésére az országgyűlés összehívásakor kerülhetett volna sor. Mivel arra ekkor – előzetes hírek ellenére – mégsem került sor, Kazin-czy (és fő támogatója: Vay Miklós) aláírásgyűjtéssel és egyéni felajánlásokkal pró-bálkozott. Hajnóczynak írott levelében eldicsekedett a Nemzeti Színház anyagi alapjának előteremtésére fölajánlott összeg nagyságával.¹⁸ Négyszázezer forint összegyűjtését tartotta szükségesnek, s okkal volt büszke rá, hogy ebből negyve-net sikerült Nagykárolyban¹⁹ (nem összegyűjteni, de) lejegyeztetnie. Ehhez a főis-páni beiktatás kiváló alkalmat kínált, hiszen ott – élen a házigazda Károlyi József gróffal és a beiktatásra érkezett országbíróval, Zichy Károllyal, a kamarai alelnök Orczy Lászlóval – számos gazdag mágnás jelent meg.²⁰ Kazinczy számításai sze-rint a Nemzeti Színház (pesti vagy budai) épületéhez százezer fosze-rint kellett, vagy-is, ha befizetik a lejegyzett összeget, az építkezés elkezdődhetett volna.²¹ A

várme-17 BMH (bécsi Magyar Hírmondó) 1793. III. k. május 10. – Abaúj vármegye rendjei kijelentették: e szándék „tellyesítését a’ jövő Ország Gyűlésre küldendő követeink által is sürgetni fogjuk.” Ha-sonló nyilatkozat elfogadását ajánlották a többi vármegyéknek is: „Nagyságtoknak, Kegyelmes-ségteknek kész kötelességgel való Attyafiai, ’s Baráti – N(agy)s(ágos) Abaúj Vármegye Rendei.”

18 A lejegyzett összeg nagyságát az mutatja, hogy Kerényi Ferenc adatai szerint a megyék és a jász-kun kerület 1792 és 1796 között ténylegesen 3149 forint 12 krajcárral támogatták a magyar szí-nészetet. – Magyar Színháztörténet, 1790–1873, szerk. Kerényi Ferenc, Bp., Akadémiai, 1990, 80. – Az Abaúj vármegyei közgyűlés 1793. április 20-i határozatának ismertetését lásd: BMH 1793. I. k. május 14. 684.

19 Nagykárolyban 1792-re készült el kastélyszínház, de nem tudunk róla, hogy a főispáni beiktatás fényes ünnepségei során színjátékot is bemutattak volna.

20 A Magyar színháztörtént, 1790-1873 című kötetben erről beszámoló Kerényi Ferenc tolla alapo-san elszaladt, amikor – talán Sándor Lipót aggodalmai nyomán – „jakobinus rendek” összejöve-teléről beszélt, noha e jelző a legnagyobb túlzással is legföljebb egy-két megjelentre lenne vonat-koztatható. Azzal viszont maradéktalanul egyetértek, hogy a terv „pénzügyi szempontból nem volt reális”, és nem is lett belőle semmi. Magyar színháztörtént…, i. m., 80. – Tegyük hozzá: a magyar nagybirtokosok (akik közül sokan német anyanyelvűek voltak) képesek lehettek – volna – 400 ezer forint összeadására.

21 KazLev. 5668 – Kazinczy – Hajnóczy Józsefnek, Regmec 1794. július 12. – „Baron Niclas Vay 40 tausendfl[orenos] Subscription für die Unterhaltung des Ungarischen Theaters zusammen brachte. Sein Plan ist dieser: 400 000 fl[orenos] sollen zusammen geschossen werden. 100 000 sind bestimmtum ein Theater-Hausauf zuführen, das von der Dignitét der NationZeug [seyn]

könne. Die Interessen von den 300 tausend dienen zur Unterhaltung der Schauspieler, der Mu-sick, zur Anschaffung der Decorationen, zur Remuneration der jenigen, die beste Stückeliefern werden. Die Subscription wird unter tausendfl. Nicht angenommen. An der facade des

Gebäu-gyék által szervezett önkéntes adakozás megvalósítható ötlet volt: ezen a logikán működött a franciaháború „hadisegélye”; s ezen az alapon létesített tanulmányi alapot Forgács Miklós Nyitra vármegyében a rászoruló nemes ifjak támogatásá-ra.²² Jegyezzük meg: a terv előfeltétele volt, hogy az országos („királyi”) hivatalok székhelyén – Budán, Pesten – rendszeresen tartandó országgyűlések miatt sokan látogassák e két várost, sőt lássák „befektetésük” gyakorlati célját is.²³ A kezdemé-nyezés azért fulladt kudarcba, mert a letartóztatás megakadályozta Kazinczyt a további szervezésben, s a Martinovics-per után az aláírók is jobbnak látták hall-gatni. A hatóságok azonban tudtak róla, Szathmáry Király József szabolcsi alispán lényegében azonos tartalmú megyei határozatot küldött másolatban a helytartó-tanácsnak, s csatolta hozzá a felajánlást jegyzők aláírását.²⁴Az aláírt összegeket néhányan nehezen tudták – volna – előteremteni, még ha éveként csak az esedé-kes ötven forinttal számolunk is. Kazinczynak jól fizetett hivatalra lett volna hoz-zá szüksége, amire ekkor még minden reménye megvolt. Hogy az elért eredményt mégis diadalittasan tudatta, teljesen érthető. Hajnóczy széleskörű ismertségével és ismeretségi körével sokat segíthetett volna a gyűjtés országossá tételében, ha a dolgok nem fordulnak ki várható kerékvágásukból. A hazatérő Kazinczy

minden-des wird eine Inschrift stehen, die in 5–6 Worten das Vatterland zu liebenlehre, und die Namen der Subscribirenden nach alphab[etischer] Ordnung, Magnat und nicht Magnat, vermengt.

Auchsollen die Schau Spieler Appartements fähigwerden, dass heisst, in jedes Hause intrittha-ben, »Quevive Vay!«” „Szentmarjay el fogja neked mesélni, hogy báró Vay Miklós negyvenezer forintra vonatkozó fölajánlást gyűjtött össze – aláírásokban – a Nemzeti Színház céljaira. Terve szerint ennek tízszeresére van szükség, amiből százezer forintért föl lehet építeni egy „házat”, a többit a működtetésre fordítanák, hogy a legjobb darabokat játszhassák. Mágnások és nem mág-nások egyaránt adakoztak, írta, majd franciául tette hozzá az ottani változások iránti rokonszen-vét is kifejezve: »Quevive Vay«!” – Vay Miklós (1756–1824) hadmérnök, hosszú tanulmányutat tett Nyugat-Európában, Angliából hazahozta a fonógép technológiáját, amire privilégiumot ka-pott. A török háborúban megsebesült, nyugdíjazták és az udvartól fontos útépítő és folyamsza-bályozó feladatokat kapott. Politikai véleménynyilvánításáról nem tudni, hazafiként sem került az udvarral összeütközésbe.

22 A „francia háború” költségét az 1792-es országgyűlésen a nemesség magára vállalta. – Forgács grófon kívül számos mágnás – emeljük ki csak Széchényi Ferencet, Festetics György, Károlyi József, a Telekiek – komoly összegeket áldozott különböző irodalmi és színházi művek támoga-tására.

23 A magyar színjátszók alapvető gondja a magyar nyelvű közönség kis száma volt. A hivatalokban sok német dolgozott, s a magyarok is tudtak ezen a nyelven, így igényeiket – a város lakosságá-éval együtt – a német a színház ki tudta elégíteni. Kazinczy – igen jellemzően – azzal a javaslat-tal adta Hajnóczy tudtára az adakozást, hogy a leendő épület falára alfabetikus rendben (és nem rang szerint) fogják az adományozók nevét kiírni.

24 H. Balázs Éva közölte a névsort, amelyben sok reformszellemmel „gyanúsítható” nevet talált, a per vádlottjai közül azonban csak Kazinczy Ferenc szerepel. Bihar vármegyéből pedig a minden gyanú felett álló Péchy Imre, Tisza László, és a kevésbé udvar hű Rettegi Imre, Rhédey Lajos.

Balázs, i. m., 206.

esetre zavartalanul folytatta írói munkáját, és továbbra is tevékeny szereplője ma-radt „megyéi” közéletének.

Martinovics leleplező vallomása után Sándor Lipót nádor, a per fő előidézője és következetes irányítója aggodalommal gondolt a nagykárolyi összejövetelre, s en-nek nyomán sokan föltételezik, ott valóban alkalom nyílott „politikai tervek egyez-tetésére”.²⁵ A kérdés csak az, a párizsi terror csúcspontján a sok ünnepség, beszéd, fölvonulás, látványosság, ebéd, vacsora, bál szünetében milyen politikai tervekről beszélhettek a résztvevők? A királyság megdöntéséről, s ezzel együtt a mágnások és nemesek „guillotine-ra” küldéséről?²⁶ Elég képtelen föltételezés. Különösen a résztvevő magas rangú és királyi állású grófokra gondolva. Beszélhettek a francia háborúról, annak a nemesség által vállalt, várhatóan súlyosbodó, terheiről, új or-szággyűlés összehívásáról, talán még bizonyos – a magyar (megyei és országgyű-lési) „közönséges társaságok” javára teendő – kormányzati engedmények szüksé-gességéről. Ezek kapcsán szóba kerülhetett a cenzúra szigorodása, a sajtó és a gondolati szabadság korlátozásának ügye.²⁷ És szóba került minden bizonnyal a színházügy, amelynek fontosságát sokan elismerték. Ezek azonban még ekkor sem nem voltak tilalmas témák.

Biztosra vehető, hogy azokkal a főurakkal (Zichyvel, Orczyval, Károlyival),²⁸ akiknek szervező munkájától a nádor a legjobban félt, Kazinczy a kátéról nem beszélhetett, mert ha erre alkalmat kap, aligha mulasztja el, hogy beszámoljon róla. A vidéken szétszórtan élőket csak nagy nevek mozgósíthatták volna: a kora-beli forradalmak városokban törtek ki, ahol a tömeg gyorsan megszervezhető.

A színházüggyel elfoglalt Kazinczy – és ezt az említett vizsgálat igazolta – nem terjesztette a kátét vagy kátékat, nem toborzott tagokat a leendő titkos társaságba, s ezzel meg se vádolták. Ráadásul észre kellett vennie a káté (vagy káték) belső ellentmondásait, ha másnak nem, a fegyverbe szólító mondatnak és a királyelle-nes jelszavaknak meggyőződésébe kellett ütköznie.²⁹ Biztosan csak annyi tudható, Diénes öccsének neve ugyan fölmerült a gyanúsítottak között, de bihari

főjegyző-25 Kazinczy Ferenc, Fogságom naplója, s. a. r. Szilágyi Márton, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2011, 288. Lásd Szilágyi Márton jegyzetét.

26 A „párizsi” hírekhez – mindössze tíz-tizenöt nap késéssel – sokan hozzájutottak. Az ezres nagy-ságrendű előfizetővel bíró magyar és német sajtó minden fontos eseményről tudósított, mégpe-dig XVI. Lajos kivégzéséig különösebb indulatok nélkül, ezután erősödött föl a véres és erősza-kos megoldások elítélése. A nagykárolyi vendégek Robespierre augusztusi kivégzését még nem, de Dantonét, a girondistákét, tízezrével ártatlanokét, köztük Mária Antoinette-et tudhatták.

27 A cenzúrával – Kazinczy kivételével– érintettként nem találkoztak, de a tiltást a királyi könyv-vizsgálók helyett szívesebben bízták volna a megyei hivatalokra. Annak a szellemében, ahogy az országgyűlés elítélte 1764-ben Adam Kollar, majd 1790-ben Alois Hoffmann rágalmazónak mi-nősített műveit. A „magyarellenesnek” mimi-nősített írások betiltását nem tartották a sajtószabad-ság fogalmával ellentétesnek.

28 Károlyit és Zichyt nem ültették a vádlottak padjára, de az országbírót és a pert alázatosan lebo-nyolító Ürményi Józsefet nyugdíjazták.

29 Ha ugyan a neki adott változatból ezeket Szentmarjay – ahogy már szó volt róla – nem hagyta ki.

ként a vád alá helyezéstől annyira nem tartott, hogy Ferenc letartóztatása után a per lefolytatásának egész ideje alatt Budán tartózkodott, sőt bátyja érdekében Bécsbe is elment, és minden személyes kapcsolatát mozgósította testvérei (Mik-lóst is lefogták) védelmében.³⁰

Bármilyen naiv volt Kazinczy, teljesen elképzelhetetlen, hogy Hajnóczyék le-tartóztatása utána kátét terjesztette volna. Ősszel Érsemlyénben, Váradon, Kas-sán, a pataki szüreten, vagy – ismét – azon a bihari közgyűlésen, amely feliratban tiltakozott letartóztatások ellen. Erről a még szabadon lévő, később megvádolt Szlávy György 1794. október 6-án így számolt be János öccsének: „Leveledet vet-tem, mellyekből szörnyű újságokat olvastam” – írta.³¹ – A közgyűlés határozata³²

nintsen ugyan absolute semmi energiával írva, (…) azért köz-figyelmetességet nem is fog okozni, hanem még-is gondolom ollyan, a’ milyen még egy vármegyé-ből sem ment, mert ha azt (amelyet itt küldök) vigyázva megolvasod, és az álta-lam aláhúzott sorokat jól combinálod, már kezdete a’ szerencsés, az az minden vér ontás nélkül meg eshetendő és a’ mostani környülállásokhoz képest szükséges revolutiónak; mivel az által a’ törvényeinkben lévő abusussok el törlése, és így következendő képpen újj constitutiónak felállítása kérettetik. Adna az Isten ehhez mindnyájunknak egyenlő értelmet elébb, azután akaratot, hogy igazgatná a’ kö-zönséges boldogságot a’ törvény, a’ király, és a’ nemzet: Mert valójában által kezdi már minden józanon és igazságosan gondolkozó látni, hogy eztet Európának kör-nyülállásai és a’ gondolkozásának köz változása szükségessé teszik. Így maradhat-na meg a’ király és az emberi módon gondolkozó nemes a’ maga boldogságában,

In document „Szirt a habok közt” (Pldal 87-96)