Világi krisztushívők részvétele az egyházi egyetemi oktatásban

A Német Püspöki Konferencia 1972. április 20-án adta ki a pappá nem szentelt személyek katolikus teológiai fakultásokon és filozófiai-teológiai főiskolákon való habilitálásáról és professzori alkalmazásáról szóló rendelkezést („Habilitation und Berufung von Nichtpriestern an den Katholisch-Theologischen Fakultäten und Philosophisch-Theologischen Hochschulen”).⁵⁹⁸ Ebben azonban laikus személy habilitációja és professzori

596 K^LÉRUS K^ONGREGÁCIÓ, Rendelkezés néhány olyan kérdésben, mely a világi hívőknek a lelkipászorok szolgálatában való együttműködéséből fakad, Budapest 1998. 2. cikkely 2. §

597 BIRHER N., Az egyházi oktatás szabályozása. A Codex Iuris Canonici III. Könyve, Vác 2005. 144.

598 MÜLLER, L., Kleriker und Laien als Professoren der Katholischen Theologie, in REES, W. (Hg.), Recht in Kirche und Staat. Joseph Listl zum 75. Geburtstag, Berlin 2004. 231.

alkalmazása még csak kivételes esetben volt megengedett és főszabály szerint papoknak kellett lenniük a kinevezett professzoroknak. A laikusok csak kivételképpen tölthettek be ilyen egyetemi titulust. Ludger Müller azonban rámutat arra, hogy a papi személyek professzori karban való túlsúlyát e kezdeti időszakban azzal indokolták, hogy e papképzést ésszerű papi személyekre bízni. Az ezredfordulóhoz közeledve – miközben a papi hivatások száma rohamosam csökkent és az egyetemi és főiskolai oktatásba mind több világi kapcsolódott be – felmerült a kérdés, mennyire helyes továbbra is e szabályhoz ragaszkodni?

Az egyház tanítói tevékenysége különösen is megmutatkozik akkor, amikor a híveket nemcsak a katekézis keretében tanítják, de egyházi egyetemeken vagy főiskolákon akadémiai szinten is oktatják a szent tudományokat nekik. A CIC laikus hívek jogait és kötelezettségeit tárgyaló címében lévő 229. kánon 3. §-a kiemeli, hogy e személyek

„ugyancsak képesek arra is, hogy a szükséges alkalmasságra vonatkozó előírások megtartásával, a törvényes egyházi hatóságtól megbízást kapjanak a szent tudományok oktatására”⁵⁹⁹. Így a Veritatis gaudium előtt hatályos Sapientia Christiana 25. artikulusa értelmében⁶⁰⁰, amennyiben teljesíti az 1. § 1-4. pontjaiban foglalt feltételeket a fel nem szentelt személy, úgy őt az illetékes egyházi hatóság kinevezheti teológiai tanárnak illetve más egyetemi tanári titulusra. Kinevezése során a nagykancellár vagy annak megbízottja, illetve a jogban erre megjelölt egyházi hatóság kánoni küldetéssel („missio canonica”) látja el. Ennek eredményeként nem saját nevében tanít, hanem az egyház hivatalos megbízottjaként jár el.

Végeredményben tehát amikor az egyetemi tanári kinevezések kérdését tárgyaljuk a világi hívek szempontjából két jogrendszert is figyelembe kell venni. Meg kell vizsgálni egyrészt azt a világi jogi környezetet – a legtöbb országban ez a felsőoktatási törvény, hazánkban a 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról⁶⁰¹ –, mely az adott országra vonatkozik, másrészt pedig a katolikus egyház vonatkozó jogi anyagát. (Veritatis gaudium, CIC). Ezek fényében – szem előtt tartva a korábbi Sapientia Christiana és a hatályos Veritatis gaudium egyházi egyetemek és főiskolák feladatára vonatkozó rendelkezéseket

599 CIC 229. k. 3. §

600 IOANNES PAULUS PP. II., Cost. Ap. Sapientia Christiana, 1979.04.15. in AAS 71 (1979) 482.

601 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 28. § (5) a következő kritériumokat írja elő az egyetemi tanári kinevezéshez: „Az egyetemi tanári munkakörben történő alkalmazás feltétele, hogy az érintett rendelkezzék doktori fokozattal, amennyiben magyar állampolgár, habilitációval vagy azzal egyenértékű nemzetközi felsőoktatási oktatói gyakorlattal, továbbá az adott tudomány vagy művészeti terület olyan nemzetközileg elismert képviselője legyen, aki kiemelkedő tudományos kutatói, illetve művészi munkásságot fejt ki. Az oktatásban, kutatásban, kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos, illetve művészi munkájának vezetésére, idegen nyelven publikál, szemináriumot, előadást tart. Az egyetemi tanár jogosult a professzori cím használatára.”

(SC 3. cikkely, 74. cikkely 1. §, VG 76. cikkely 1. §) – kijelenthetjük, hogy a teológiai oktatást folytató egyetemek és főiskolák feladata nem kizárólagosan csak a papképzés biztosítása, hanem attól sokkal szélesebb, a szent tudományokat átfogó módon elmélyítő oktatói küldetés ellátása. Ezen érvelést támasztja alá Ferenc pápa által 2017. december 8-án aláírt és 2018. január 29-én megjelent egyházi egyetemekre vonatkozó Veritatis gaudium kezdetű apostoli rendelkezése. Az újonnan megjelent konstitúció célja, hogy megreformálja, és a modern idők által támasztott kihívásoknak megfelelővé tegye a katolikus teológiai felsőoktatást. A dokumentum 76. cikkelyének 1. §-a már a különböző teológiai fakultások szerepét úgy írja le, melyek egyrészt a papságra készülő fiatalok oktatására hivatottak, másrészt pedig mindazokéra, akik valamilyen sajátos egyházi hivatásra készülnek világiként.⁶⁰² Így az ilyen intézményekben oktató papi személyek számának is ezek arányához kell igazodnia, ahogyan arra utal is a megjelent dokumentum szövege is.

A fentiek alapján véleményem szerint – tiszteletben tartva azon intézményeket, ahol kizárólag papnövendékek végzik tanulmányaikat – nem időszerű a szent tudományok oktatói feladatának ellátásához megkövetelni kizárólagosan a papi rendet kizárva ezzel a jól képzett világi személyeket. Természetesen ezen álláspont megfogalmazása során nem tekinthetünk el teljes mértékben a különböző országok hagyományától és az egyes egyetemeken meglévő szokásrendtől.

5.4.5. Összegzés

Az előbbi alfejezetekben bemutattam, hogyan képes az egyházi rend szentségében nem részesült személy közreműködni és tevékenykedni az egyház tanítói küldetése során a katekézis és az egyetemi oktatás területén. Az új törvénykönyv 229. kánon 3. §-a és a 776.

kánon megteremti annak lehetőségét, hogy a megkeresztelt személy, amennyiben megfelelő teológiai ismereteket szerzett egyházi főiskolákon illetve egyetemeken, úgy az illetékes egyházi hatóságtól kánoni küldetést kapjon arra, hogy plébániai katekézis, vagy iskolai hitoktatás keretében az egyház nevében tanítsák hitünk tartalmi elemeit. Ennek birtokában már nem a saját nevében fogja a tanítói tevékenységét végezni, hanem hivatalosan is az

602 „Art. 76. § 1. E’ peculiare compito della Facoltà di Teologia di curare la formazione scientifica teologica di coloro che sono avviati al presbiterato e di coloro che si preparano ad assolvere speciali incarichi ecclesiastici; per questo è necessario che ci sia un congruo numero di docenti presbiteri.”

http://w2.vatican.va/content/francesco/it/apost_constitutions/documents/papa-francesco_costituzione-ap_20171208_veritatis-gaudium.html (2018. 01. 31.)

egyház nevében. Éppen ezért különös fontossággal bír, hogy ne csak cselekvésmódjukban, de az általuk tanítottak tartalmában is a legnagyobb egységet őrizzék az egyházzal.

5.5. Összefoglalás

Az isteni ige szolgálata sajátosan olyan területe a laikusok közreműködési lehetőségének, mely során több-kevesebb önálósággal gyakorolhatják saját prófétai feladatukat.

A II. Vatikáni Zsinat és az egyházi törvénykönyv is számos helyen elismeri és szorgalmazza, hogy a fel nem szentelt személyek életükkel és példájukkal tegyenek tanúságot az evangéliumról. Az egyház üdvösséget hirdető küldetését a zsinat missziónak (missio) mondja, az ebben való közreműködést már apostolkodásnak nevezi.⁶⁰³ Ennek során szabadon, természetesen az egyházzal való közösség megtartásával és az illetékes egyházi hatóság bármiféle felhatalmazása nélkül járnak el. Ebben valósul meg az egyetemes egyház tanítói küldetésében (munus docendi) történő legáltalánosabb és legszélesebb körű közreműködésük.

Vannak azonban olyan fel nem szentelt személyek akik krisztushívői életpéldájukon túl hivatásukat is az egyház szolgálatába állítják és így járulnak hozzá a hit terjesztésének ügyéhez. A II. Vatikáni Zsinat hálás lélekkel ismer el minden ilyen fáradozást, melyre szükségszerűen hosszabb készülettel, adott esetben felsőfokú tanulmányokkal készítik fel magukat e személyek. Az új Egyházi Törvénykönyv így több lehetőséget is biztosít arra, hogy az említett krisztushívők bekapcsolódhassanak az ige szolgálatába: prédikációs felhatalmazással, misszionáriusi kinevezéssel, misszionáriusi területen történő katekétai megbízással, hitoktatói vagy teológiai tanári kánoni misszióval hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az evangélium jóhíre mind szélesebb körökhöz jusson el és mind gazdagabban kerüljön bemutatásra. E tisztségeket azonban minden alkalommal az illetékes egyházi hatóság megbízásával tölthetik be. A laikusoknál a II. Vatikáni Zsinat egyszer említi csupán a kánoni küldetést (missio canonica), mely során a katekéta felhatalmazást kap az egyház nevében történő tevékenységre. Ennek során nyilvánvalóvá válik, hogy a laikusok feladatukat a liturgia és a lelkipásztori munka területén szorosan az egyházi hatósággal együttműködve végzik.⁶⁰⁴ Így tehát a közreműködés (cooperatio) egy magasabb szintje valósul meg, hiszen az egyházi felhatalmazás birtokában a rájuk bízott hivatal tekintetében önállóan

603 RIEDEL-SPANGENBERGER, I., Sendung in der Kirche, Padeborn–München–Wien–Zürich 1991. 183–184.

604 Uo 183.

cselekedhetnek. Különösen is nagy jelenősége van e ténynek a tanítói feladatok terén, melyekben a keresztség és a bérmálás szentsége által sajátosan is részesültek. Itt mutatkozik meg a CIC III. könyve kapcsán bemutatott közreműködés (cooperatio) egyik újdonsága: az egyházi felhatalmazással bíró laikus krisztushívők tevékenységüket bár a felszentelt pásztorok irányítása alatt végzik (lásd. plébánosi vagy püspöki felhatalmazás prédikálásra, a missziós munkát felügyelő illetékes püspök, hitoktató munkáját felügyelő plébános) azonban konkrét cselekvésükben önállóak és autonóm módon képesek azt ellátni, hiszen arra ontológiailag is képesek a beavató szentségekben való részesedés okán. Erre szolgáltat jó példát a misszionárius és a missziós területen megbízott katekéta. A CIC 784. és 785.

kánonjának 1. §-a kijelenti, hogy az e környezetben dolgozó hitoktató munkája során a misszionárius vezetése alatt áll („sub moderamine missionarii”). Mivel azonban a hithirdetők definícióját szolgáltató 784. kánon laikus számára is megengedi e hivatal gyakorlását, joggal feltételezhetjük, hogy világi személy is elláthatja a rá bízott hitoktatók kapcsán a 785. kánon 1. §-ban jelzett moderálás feladatát.

A világi személyek egyházi hatalomban történő közreműködése során sokszor cselekvésük jogos határvonalát képezi az, hogy nem részesültek az ordó szentségében.

Amikor azonban a kooperáció különböző formáit a tanítói tevékenység összefüggésében vizsgáljuk, úgy a hatalomgyakorlás azon területén járunk, ahol e „szentségi hiány” a legkevésbé jelentkezik, hiszen a tárgyalt funkciók közül a prédikáció kérdését leszámítva mind olyan hivatalok, melyet egyedül, nem kisegítő jelleggel, saját szentségi adottságaik alapján is betölthetnek.