Jean Beyer szakvéleménye

A második szakvéleményt Beyer nyújtotta be. Vótumában a kérdésfelvetés meghatározása után a II. Vatikáni Zsinat előtti és a zsinat által a hatalomról alkotott elképzelését mutatta be, végezetül pedig a zsinat utáni interpretációt vizsgálta.

Eredményeit a következőképpen összegezhetjük. A szerző elsőként felhívja a téma egy terminológiai különbségére a figyelmet: a jelenlegi latin „potestas regiminis” fogalom a II.

Vatikáni Zsinat előtt „potestas iurisdictionis”-ként szerepelt és így értelmezték azt. Éppen ezért szükségesnek és megfelelőnek tartja, hogy az 1980-as CIC séma 126. kánonja a latin

„potestas iurisdictionis seu regiminis” kifejezésekkel éljen.³¹² Ennek kapcsán megkülönbözteti az olyan hatalmat, mely a szent renden nyugszik (potestas quae ordine sacro innititur) és az olyat, amely nem kapcsolódik hozzá (potestas quae ordine sacro non innititur). Beyer arra hívja fel a figyelmet, hogy utóbbi azokat a hivatalokat illeti, melyet világi személyek is elláthatnak. Mindazonáltal kritikaként meg kell jegyezni, hogy itt aligha van szó két – a szó szoros értelmében véve – különálló hatalomról, sokkal inkább egyazon valóság fokozati különbségeiről.

Mielőtt megfogalmazná saját véleményét a már többször említett három kánon (CIC séma (1980 - 126., 244., és 1373. 2. § kk.) kapcsán, először is három vagylagos lehetőséget vázol fel a szerző:

- Az egyházi hatalom olyan szorosan kötődik az „ordó”-hoz, hogy abban sem részben sem pedig másmilyen módon nem lehetséges a részesedés úgy, hogy valaki magát a rendet nem birtokolja.

- Lehetséges a szent rendben nem részesült személynek is gyakorolni az ordóhoz nem kötődő hatalmat egy olyan hatóság által, aki rendi hatalmat maga birtokolja.

310 L^AUKEMPER-I^SERMANN 18.

311 Vö. Uo. 19–27.

312 PONTIFICIUM CONSILIUM DE LEGUM TEXTIBUS INTERPRETANDIS, Acta et Documenta Pontificiae Commissionis Codici Iuris Canonici Recognoscendo. Congregatio Plenaria Diebus 20-29 octobris 1981 habita, Città dell Vaticano 1991. 67.

Végső soron azonban ebben az esetben a fel nem szentelt személy hatalomgyakorlását nem nevezhetjük a szoros értelmében, voltaképpeni hatalomgyakorlásnak. Véleményem szerint ez inkább a delegáció fogalmához áll közel.

- Az ordóhoz nem kötődő hatalmat gyakorolhatja laikus személy, azonban ezt nem egy a szent rendben részesedett illetékes hatóság általi delegálással teheti meg, hanem a küldetés (missio) alapján.³¹³

Beyer relációja végén négy végkövetkeztetést von le:

- Létezik a hierarchián belül egy kettős, konstitutív egység, mely végső soron egy és ugyanazon valóság: az egyes püspököknek és a püspökök közösségének lelki adománya és a hatalom ebből származó közösségi hierarchikus karaktere.

- Az egyházi hatalom átadható nem felszentelt személyeknek is, mely azonban így nem teljes, hanem részleges és a legfőbb egyházi hatóságtól függ. Ezen elgondolás véleménye szerint teljes egészében megegyezik a világiak egyházi szolgálatáról szóló zsinati tanítással és a laikusok szolgálat természetével.

- A szent hatalom csak a rendi és joghatósági (potestas ordinis et potestas iurisdictionis) elem együttes megléte esetén valósul meg teljes egészében. Ebből az következik, hogy a sacra potestas teljes lényegét csak felszentelt személy tudja gyakorolni, hiszen csak ő részesült annak rendi eredetéből.

- Ahhoz, hogy a zsinati tanítást helyesen szemléljük, a felszenteltséget és a küldetést egy és ugyanazon valóság kettős létesítő elemeiként kell felfogni. E párosítás mindkét eleme azonban teológiailag még tovább kutatást igényel, hogy így a hierarchikus közösséget (communio hierarchica) ne csak egy külsődleges és formális elemként szemléljük.³¹⁴

Beyer egyik nagy érdeme, hogy hangsúlyozta a küldetés (missio) szerepét, és így azt az „ordo - missio; potestas ordinis - potestas iurisdictionis” analógiájában szemléli.

Megjegyzi azonban, hogy nem helytálló az az állítás, miszerint az egyház kétezer éves doktrínája lenne hibás a rendi és a kormányzati hatalom szétválasztásért.

313 PONTIFICIUM C^ONSILIUM D^E L^EGUM T^EXTIBUS INTERPRETANDIS, Acta et Documenta Pontificiae Commissionis Codici Iuris Canonici Recognoscendo. Congregatio Plenaria Diebus 20-29 octobris 1981 habita, Città dell Vaticano 1991. 68 – 69.

314 Uo. 91.

4.1.2.3. 1981-es plenáris ülés

A ’80-as séma három vonatkozó kánonjának következő vitája 1981. október 20-án folytatódott számos bíboros közreműködésével.³¹⁵ Az alapvető kérdés továbbra is a laikusok hatalom viselésének képességére irányult. Arra keresték a választ, hogy a fel nem szentelt krisztushívők részesülhetnek-e önmagukban a szent hatalomból, vagy inkább csak annak gyakorlására lesznek képesek, anélkül hogy a hatalmat önállóan viselnék.

Az egészen máig nem tisztázott kérdés már e tanácskozás során is megjelent:

mennyiben tudja gyakorolni egy laikus a kormányzati hatalmat, ha önmaga, egyénileg azt nem birtokolja? Höffner bíboros nem tartotta lehetségesnek a világi krisztushívők ilyen tevékenységét, részben a lehetséges következmények egyházpolitikai vetülete miatt.³¹⁶ Palazzini bíboros³¹⁷ azonban amellett foglalt állást, hogy lehetséges laikus számára bírói és végrehajtói hatalommal is járó hivatalok ellátása, hivatkozva a Causas matrimoniales-re és a megszentelt élet intézményeinek laikus előjárói által gyakorolt hatalomra. Röviden reflektált még arra a lehetőségre is, amikor a laikusok hatalomban való szerepük pl. az egyházmegyei pasztorális tanácsban való részvételen keresztül valósul meg. Pusztán csak a laikusok liturgikus feladatokból történő részesedésének kérdését látta problematikusnak, melyek azzal a veszéllyel járhatnak – szerinte –, hogy ennek hatására eltűnik a határ az általános és szolgálati papság között.³¹⁸ Végül pedig felhívta a figyelmet szekularizáció veszélyére, miszerint ez azt a látszatot kelti, hogy laikusok bármilyen kinevezés nélkül hatalmat tudnának gyakorolni.³¹⁹

A tanácskozás hátralevő részében felszólaló bíborosok többsége a laikusok kormányzati hatalomból (potestas regiminis) történő részesülése és annak gyakorlása mellett

315 PONTIFICIUM C^ONSILIUM D^E L^EGUM T^EXTIBUS INTERPRETANDIS, Acta et Documenta Pontificiae Commissionis Codici Iuris Canonici Recognoscendo. Congregatio Plenaria Diebus 20-29 octobris 1981 habita, Città dell Vaticano 1991. 190 – 229.

316 „Nam, dicitur in prima parte can. 126 qui non sit ordine sacro insignitus potestati iurisdictionis non esse habilem. Qui autem non est habilis potestatem iurisdictionis habere nequit. Qui autem potestatem nec habet nec habere potest nullatenus eam exercere potest. Hic ego nin video clare logicam in hac re. Certe potestas ordinis et potestas iurisdictionis nin sunt una eademque potestas. Etsi in una potestate sacra Ecclesiae quae constituitur in ordine hierarchico Ecclesiae fundata sit, sed potestas iurisdictionis non habet originem in potestate ordinis.” Uo. 196 – 198. innen: 197.

317 Uo. 198 – 201.

318 „Gravia enim exstant pericula, quae oriri possunt ex concessione quarundam facultatum quae cultum divinum respiciunt, ex. gr. quoad traditionem verbi Dei in Ecclesia, distributionem SS. mae Echaristiae, etc.

In primis non est negligenda mentalitashodierna quae differentiam essentialem inter sacerdotium commune fidelium et sacerdotium ministeriale sensim sine sensuin diesobliterare conatur, quae mentalitas, per munera praesertim cultualia, a laicis exercita, adhuc conformari potest.” Uo. 199.

319 Uo. 199.

foglalt állást, azonban az 1980-as séma 126. kánonjába a „ordine sacro non innititur” kitétel (mely a kormányzati hatalom szent rendtől való teljes függetlenségét jelentette volna) mégsem került be a zsinati tanításhoz való hűség szándéka miatt.

Henriquez, Castillo Lara és Felici bíborosok különbséget láttak hatalom hordozásának képessége (habilitas) és a csupán csak delegáció által közvetített hatalmi aktus végrehajtása között. Castillo Lara fogalmazta meg az ellentmondást, mely szerint valaki bár képes kormányzati cselekvést végrehajtani, azonban maga a kormányzati hatalmat nem birtokolja.

320 Balastero – egy másik álláspontot képviselve – felhívja azonban a figyelmet arra az egyházi tradícióra, mely ismerte a laikusok kormányzati hatalommal történő felruházását.

Azonban rámutatott arra jelentős különbségre is, amelyet a felszenteltség és a keresztség között áll fenn, és melyet nem szabad elfedni. Ezért is szavazott Balastero a laikusi bíró kinevezésének szentszéki felhatalmazáshoz való kötésére, hogy ezáltal is kifejeződjön a pápa primátusi hatalmának teljessége.³²¹ Szükséges azonban itt megjegyezni – véleményem szerint –, hogy ragaszkodva a zsinati tanításhoz nem juthatunk el ilyen következtetésre, mivel a részegyházban a püspök is a hatalom egészét birtokolja, így elégséges lehet az ő felhatalmazása is a laikus bírói kinevezésénél.

Castillo Lara érvelése a hatalom delegációjának lehetőségére megy vissza, ahogyan Henriquez bíborosé is. Lara a kormányzati hatalmat önmagukban (önjogon) nem birtokló személyek és az ilyen fel nem szentelt krisztushívők által végzett kormányzati hatalom gyakorlásának problémáját úgy látja megoldhatónak, hogy bár a laikusok maguk nem rendelkeznek szent hatalommal, de delegáció útján azt mégis gyakorolhatják.³²² A bíboros véleményében ezért a séma 1373. k. 2. §-a mellett foglalt állást, és nem tartotta szükségesnek, hogy a laikusok bíró munkára szóló engedélyét a szentszék magának rezerválja – ahogyan azt más konzultorok gondolták – hanem elégséges pusztán azt a püspöki konferenciának fenntartani.³²³

320 PONTIFICIUM CONSILIUM DE LEGUM TEXTIBUS INTERPRETANDIS, Acta et Documenta Pontificiae Commissionis Codici Iuris Canonici Recognoscendo. Congregatio Plenaria Diebus 20-29 octobris 1981 habita, Città dell Vaticano 1991. 207.

321 Uo. 202–203.

322 Uo. 207–208.

323 „Qouad can. 1373, § 2, ubi conceditur potestas Conferentiis Episcoporum nominandi certis circumstantiis coniudices laicos, scilicet in tribunali collegiali iudicandi aliquem laicum assumere ad tribunal complendum, possumus dissentire vel disputare de opportunitate, sed prae oculis habeamus: primum: hoc iam in actu est, in M. P. Causas matrimoniales et pluribus in nationibus iam non tantum in lege sed in praxi deducitur et applicatur.” Uo. 208.

A tanácskozás végére 65 jelenlévőből 52-en megszavazták, hogy a 126. kánon szövegét a „quatenus eodem ordine sacro non innititur” kitétel nélkül fogadják el. Az 1373.

kánon 2. §-a így változatlan maradt.