6. A LAIKUS KRISZTUSHÍVŐK RÉSZVÉTELE AZ EGYHÁZ MEGSZENTELŐI
6.4. Világi személyek közreműködése az egyes szentségek kiszolgáltatásában
6.4.3. Világi hívek további bekapcsolódási lehetőségei a megszentelői szolgálatba
Az előbbi részekben bemutatásra került miként képes laikus személy főként a szentségek területén bekapcsolódni az egyház küldetésébe. Ezek elemzését különösen is fontosnak tartottam, mivel bennük sajátosan megmutatkozik mindaz, ami a világiak együttműködési képességét jellemzi e téren: munkájuk kisegítő jellegű és csak akkor vehető igénybe, ha hiányoznak a megfelelő felszentelt szolgálattevők. Röviden szólni kell azonban még a megszentelői szolgálathoz tartozó egyéb lehetőségekről is, melyekbe szintén bekapcsolódhatnak laikus személyek.
A szentelményekről szóló címet bevezető első kánonok között találjuk azokat, melyek azok kiszolgáltatójáról rendelkeznek: „A szentelmények kiszolgáltatója a kellő hatalommal felruházott klerikus; egyes szentelményeket, a liturgikus könyvek előírásainak megfelelően, a helyi ordinárius megítélése szerint, kellő tulajdonságokkal rendelkező világiak is kiszolgáltathatnak.”681 Erre a közreműködésre és önálló kiszolgáltatásra a beavató szentségekben kapott kegyelem és általános papság teremt lehetőséget. „A keresztségi papságból fakadnak: minden megkeresztelt arra hivatott, hogy áldás legyen és áldást adjon. Ezért bizonyos áldásokat laikusok adhatnak; minél inkább az Egyház életéhez és szentségeihez tartozik egy áldás, annál inkább fönn van tartva a fölszentelt szolgáknak (püspököknek, papoknak, diákonusoknak).”682
Az 1168. kánon alapvetően két szempontot ír elő a szentelmények kiszolgáltatásához:
klerikusi állapot és kellő – az illetékes hatóságtól származó – egyházi felhatalmazás. Vannak azonban szentelmények (quaedam sacramentalia), melyeket világi személyek is kiszolgáltathatnak. Míg a 230. kánon 3. §-a általánosságban fogalmazza meg a megszentelői küldetésben való részvétel lehetőségét, addig az 1168. kánonban ennek konkrét megvalósítását láthatjuk a szentelmények kapcsán.683
680 KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, Rendelkezés néhány olyan kérdésben, mely a világi hívőknek a lelkipászorok szolgálatában való együttműködéséből fakad, Budapest 1998. 10. cikkely
681 CIC 1168. k.
682 KEK 1669. p.
683 Vö. HUELS J., M., The Ministers of Sacramentals, in The Jurist 65 (2005), 339–347.
A helyi ordinárius döntésére illetve megítélésére tartozik annak szabályozása, hogy mely személyek kaphatnak felhatalmazást egyes szentelmények kiszolgáltatására.684 Ezek rendes kiszolgáltatói továbbra is a papokok, azonban egyesek közülük fenn vannak tartva a pápának vagy a püspöknek.685 Adott esetben ezeket is végezheti áldozópap, ha erre vagy a törvény, vagy pedig a jog őt felhatalmazza.686 Míg a megszentelések és a felszentelések („consecrationes et dedicationes”) a püspöknek rezerváltatnak, addig az áldások tekintetében mindazt végezheti más klerikus személy, amelyek nincsenek felettes hatóságnak fenntartva. „A diakónus csak azokat az áldásokat adhatja, amelyeket neki a jog kifejezetten megenged.”687
Amikor tehát a laikusok közreműködését vizsgáljuk, a szentelmények kapcsán három nagy kategóriát különíthetünk el. Az elsőbe azok a szentelmények tartoznak, melyeket világi krisztushívő az illetékes hatóság engedélyével szolgáltathat ki (pl. temetés). Számos lehetőség van azonban arra, hogy bizonyos – a családi élethez kapcsolódó – áldásokat engedély nélkül is kiszolgáltathasson. Végezetül találunk több olyan cselekményt, mely jellege, üzenete és tartalma okán fenn van tartva az egyházi rend különböző fokozatában részesedett személyeknek, így azokat világi nem végezheti.
A CIC nem sorolja fel az összes áldást, melyet nem klerikusok is kiszolgáltathatnak, éppen ezért e ponton a De Benedictionibus 1984-ben kiadott szertartáskönyv az irányadó, mely magyarul 2012-ben jelent meg „Áldások könyve” címmel. A szentelmények kiszolgáltatásának egy része a helyi ordinárius felhatalmazásához van kötve, de számos olyan áldás is van, melyeket a világi személy bármilyen egyházi felhatalmazás nélkül is kiszolgáltathat. Ilyen lehet pl. a szentmisén kívüli házaspárok megáldása, családok, imacsoportok, gyermekek, betegek, anya megáldása, áldás utazás előtt, jegyesek, utak, földek megáldása, különböző alkalmakra szánt áldások, munkaeszközök, technikai eszközök és állatok megáldása.688
684 KUMINETZ, G., Az Egyház megszentelő feladata IV., Budapest 2005. 13.
685 CIC 1169. k. 1. §
686 CIC 1169. k. 2. §
687 CIC 1169. k. 3. §
688 ALTHAUS in LÜDICKE, K. (Hg.), Münsterischer Kommentar zum Codex Iuris Canonici (Stand: November 2017), Essen seit 1984 [= MKCIC], 1168,9.
6.5. Összefoglalás
Miután a kisebb rendeket eltörölték, azok egy részét liturgikus szolgálatként kötelezővé tették a papságra készülő férfiak számára. Ennek az lett a logikus következménye, hogy azok szorosan a klérushoz kötődtek. Erre a jelenségre mutat rá Kunzler mellett Martimort is tanulmányában689. Következésképpen ezzel egyrészt a nők kiszorulnak ezen állandó szolgálatokból, másrészt pedig e szolgálatok ismét
„újraklerikalizálódnak”.690
Végső soron amikor a kisebb rendek reformját, illetve az abból következő lehetőséget vizsgáljuk, az előbbi kritika mellett pozitívan kell értékelni, hogy mégis megvalósult a II.
Vatikáni Zsinat kívánsága és így a krisztushívők közössége saját karizmájának és szentségi rendjének (keresztség és bérmálás) megfelelően még jobban be tud kapcsolódni a liturgikus szolgálatokban.
Miután a kooperáció e formáját az előbbi fejezetben részletesen elemeztem, most levonhatjuk a következtetést, miszerint az speciális formában valósul meg, kissé eltérő módon az egyház más feladataitól. Míg a tanítói küldetésbe viszonylag széles körben be tudnak kapcsolódni fel nem szentelt személyek, addig a megszentelői szolgálat megvalósulása az egyház istentiszteleti közege, maga a liturgia. Ennek bár az egész megszentelt nép az alanya, mégis az egyházi rend szentségében részesedett személyek sajátos feladata annak végzése és irányítása. Így a közreműködés és a klérussal való együttműködés legfontosabb határa az ordó szentsége lesz. Mivel e megszentelői feladatok köre – mégha az el is látható szentelés nélkül – szorosan kapcsolódik az egyházi rendhez, éppen ezért ebben a laikusok – vö. pl. áldoztatás, keresztség szentségének kiszolgáltatása – csak szükség esetén és a felszentelt szolgálattevők hiányában tudnak bekapcsolódni, így tehát tevékenységük rendkívülinek mondható. Az 1997-ben kiadott világiak együttműködéséről szóló rendelkezés 8. cikkely külön is kitér a szentáldozás rendkívüli kiszolgáltatásának kérdésére, megerősítve, hogy az Eucharisztiának csakis a püspök, pap és diakónus a rendes kiszolgáltatója. Mellettük rendkívüli kiszolgáltatóként meg lehet említeni
689 MARTIMORT, G. A., La question du service des femmes à l’autel, in Notitiae 162 (1980) 8–16.
690 KUNZLER, M., Neubelebung der „Niederen Weihen”? Zur kirchlichen Bauftragung der Laien, in DEMEL, S.– GEROSA, L.–KRÄMER, P.–MÜLLER, L., Im Dienst der Gemeinde. Wirklichkeit und Zukunftsgestalt der kirchlichen Ämter, Münster 2002. 218.
a szabályszerűen felavatott akolitust és a 230. kánon 3. § alapján megbízott más krisztushívőt is.691
A liturgia területén is találunk azonban olyan tisztségeket, melyeket laikus személyek nem csak helyettesítő jelleggel – szükség helyzetben a papot pótolva – láthatnak el, hanem akkor is gyakorolhatják őket, amikor pl. sok miséző pap jelen van. Ilyen lehet példának okáért a lektori szolgálat, illetve a 230. kánonban felsorolt egyéb módok, különösen is számos szentelemény és áldás kiszolgáltatása.692 Egyes áldások pedig arra utalnak, hogy a megszentelői szolgálat feladatait bizonyos esetekben akár bármilyen egyházi felhatalmazás nélkül világiak is képesek gyakorolni, hiszen arra magából a keresztség szentségéből fakadóan nyílik lehetőségük.
A megszentelői küldetés (munus sanctificandi) terén tehát az együttműködés egy újabb dimenziója nyílik meg: míg közreműködhetnek rendkívüli módon világi személyek az egyház megszentelő tevékenységében, addig ugyancsak lehetőségük van, hogy rendes módon gyakorolhassák a keresztség szentségében kapott kegyelmi adományokat és valós, előttük nyitva álló feladatokban szolgálhassanak, mely következtében végső soron a közreműködés tartalma is gazdagodik. Ennek tükrében az ordó hiányát nem szabad valamifélre gátként jellemezni, sokkal inkább rá kell mutatni arra, hogy a megszentelői szolgálatot a laikusok minőségileg képesek más módon megvalósítani, mint klerikus társaik.
691 CONGREGATIO PRO CLERICIS ET ALIAE, Instructio de quibusdam quaestionibus circa fidelium laicorum cooperationem sacerdotum ministerium spectantem, in AAS 89 (1997) 870–871.
692 Vö. KUNZLER, M., Neubelebung der „Niederen Weihen”? Zur kirchlichen Bauftragung der Laien, in DEMEL, S.–GEROSA, L. –KRÄMER, P.–MÜLLER, L., Im Dienst der Gemeinde. Wirklichkeit und Zukunftsgestalt der kirchlichen Ämter, Münster 2002. 222.