6. A LAIKUS KRISZTUSHÍVŐK RÉSZVÉTELE AZ EGYHÁZ MEGSZENTELŐI
6.4. Világi személyek közreműködése az egyes szentségek kiszolgáltatásában
6.4.2. Közreműködés a házasságkötésnél
A latin egyház hagyománya és rítusa alapján a házasság szentségének kiszolgáltatói maguk a felek, így az az egyházi személy, aki közreműködik és az egyház nevében kiveszi, illetve elfogadja az akaratnyilvánítást egy minősített tanú. Amennyiben hiányozna a felszentelt személy, úgy a törvényhozó lehetővé tette, hogy a megyéspüspök a Szentszéktől a püspöki konferencia előzetes támogatása nyomán kiadott engedély birtokában a CIC 1112.
kánon fényében, megbízhasson világiakat a házasságkötésnél való közreműködéssel.658
6.4.2.1. Történeti előzmények
Az 1917-ben kiadott CIC még nem ismerte annak lehetőségét, hogy szükség esetén világi személy is közreműködhet egyházi házasságkötésnél. A Piusz-Benedek-féle kódex 1094. kánonja – hasonlóan a hatályos törvénykönyv 1108. kánonjához – a plébánost, a helyi ordináriust, vagy az általuk megbízott más klerikus személyt jelölte meg a házasságkötésen történő közreműködésre alkalmas szolgálattevőnek. Amennyiben valódi szükséghelyzet állt fenn és nem érhető el sem pap sem pedig diakónus, úgy a régi kódex is lehetővé tette, hogy pusztán tanúk előtt lépjenek házasságra a jegyesek.659 Így tulajdonképpen nem volt szükség arra, hogy mintegy köztes megoldásként olyan laikust iktassanak be, aki paphiány esetén
„esketni” tudna. A II. Vatikáni Zsinat után megnyílt a lehetőség arra, hogy újra megvizsgálhassák, hogyan képesek a különböző feladatokban közreműködni világi személyek is. Így alkalom nyílt arra, hogy a kodifikáció során kidolgozzák miként is tud bekapcsolódni e küldetés gyakorlásába civil személy olyan esetben, amikor a házasságkötéshez nincs megfelelő felszentelt szolgálattevő.
Már a házasságjogi tervezetet összeállító bizottság ülésén is felmerült a CIC (1917) 1096. kánonja kapcsán, hogy azt ki kellene egészíteni annak lehetőségével, hogy pap és püspök hiányában diakónus vagy laikus is celebrálhassa a házasságkötést. Nyitott kérdés maradt azonban, hogy erre milyen esetekben van lehetőség, és melyek azok a szükséges
658 CIC 1112. k. 1. §
659 CIC (1917) 1098. c.
engedélyek és fenntartások, melyek fényében biztosított lesz, hogy csak valódi szükség helyzetében kerül sor ilyen delegációkra.660 Így kezdetben a kánont e formájában mutatták be:
„§ 1. Parochus et loci Ordinarius, qui matrimoniis vi officii assistere possunt, possunt facultatem intra fines sui territorii matrimoniis assistendi, etiam generalem, delegare sacerdotibus et diaconis, necnon iuxta normas a Conferentiis Episcoporum statuendas (ubi Conferentiae Episcoporum opportunum visum fuerit et iuxta normas ab eadem datas) clericis minoribus et laicis debite de hoc munere instructis.”661
Az 1977 októberében folytatódó üléseken tovább tisztázódott e vizsgált jogi lehetőség.
Ennek során rámutattak, hogy alapvetően nincs jogdogmatikai akadálya az esketési felhatalmazás laikusokra való delegálásának, hiszen az nem eredményez joghatóságot (iurisdictio), hanem inkább fakultásként tekinthetünk rá. Az egyik konzultor felvetette annak lehetőségét, hogy ennek alkalmazását fenn kellene tartani és csak a Szentszék engedélye („de licentia S. Sedis”) esetén lehessen megadni világi számára. Az eszmecseréhez hozzájárult még a Szentségi Kongregáció akkori titkára is, aki beszámolt a már addig is meglévő gyakorlatról, miszerint a kongregáció az adott megyéspüspök megalapozott kérelmére és az illetékes püspöki konferencia pozitív állásfoglalása után már adott laikusok számára esketési felhatalmazást. Egyes konzultorok azonban szükségesnek látták ezen engedély megadását mindeképpen a Szentszék illetékességéhez kötni. Ezek alapján a kánon a következő formában került elfogadásra a CIC 1980-as sémájában.662:
„Can. 1066 - § 1. Ubi desunt sacerdotes et diaconi, potest Episcopus dioecesanus, praevio voto lavorabili Episcoporum Conferentiae et obtenta facultate Sanctae Sedis, delegare laicos qui matrimoniis assistant. § 2. Laicus seligatur idoneus, ad institutionem nupturientibus tradendam capax et qui liturgiae matrimoniali rite peragendae aptus sit.”663
660 Vö. Comm 23 (2001) 259–260.
661 Uo. 259.
662 LÜDICKE in LÜDICKE, K. (Hg.), Münsterischer Kommentar zum Codex Iuris Canonici (Stand: November 2017), Essen seit 1984 [= MKCIC], 1112,2.
663 PONTIFICIA COMMISSIO CODICIS IURIS CANONICI RECOGNOSCENDO, Schema Codicis Iuris Canonici iuxtra animadversiones S.R.E. Cardinalium, Episcoporum Conferenctiarum, Dicasteriorum Curiae Romanae,
Végezetül e formulát vették bele az 1982-es tervezetbe, és az 1983-as elfogadáskor is csak egy változtatásra került sor. Így a végleges szöveg már nem a szentszék felhatalmazását („facultate Sanctae Sedis”), hanem annak engedélyét („licentia Sanctae Sedis”) írta elő az ilyen megbízásokhoz.
6.4.2.2. Hatályos jogi szabályozás
A CIC szándéka szerint fel nem szentelt személyek ilyen megbízására csak ott van lehetőség, ahol a paphiány olyan mértékű, hogy nem lehetséges még a házasságkötés egyszeri alkalmára sem papot vagy esetleg diakónust találni. Így tehát – ahogyan arra már a korábbi fejezetekben utaltam – a paphiány egy minősített fokával állunk ekkor szemben.
Ahhoz hogy világi személyt megbízzanak a 1112. kánon értelmében, több szempont együttes megléte szükséges:
- súlyos paphiány (sem diakónus, sem pap, sem pedig püspök nem érhető el), - püspöki konferencia (elvi) támogatása,
- Szentszéki engedély,
- megyéspüspöki felhatalmazás.
Helmuth Pree és Hans Heimler megjegyzik azonban, hogy a szentszéki engedély és püspökkari támogatás nem érvényességi feltétel, hanem inkább csak a közreműködés megengedettségét biztosítja.664
Bár a kánon kifejezetten nem említi, azonban a püspök megbízó aktusa665 lehet általános vagy csupán egyedi esetre szóló ebben az esetben is. Az általános esketési felhatalmazást, mely egy területen lévő házasságkötések összességére szól, elsősorban más pasztorális feladatok ellátásával (vö. 517. k. 2. §) együtt érdemes szemlélni.666
„Ahol ilyen megbízások kiadására sor kerül, olyan alkalmas világit kell kiválasztani, aki képes a házasulandók oktatására és a házasságkötés szertartásának szabályos végzésére”667 Laikus megbízása esetén tehát az esküvő celebrálása előtt is el kell látnia
Universitatum Facultateumque ecclesiasticarum necnon Superiorum Institutorum vitae consecratae recognitum, Vatican 1980. 242–243.
664 HEIMERL, H.–PREE, H., Kirchenrecht, Allgemeine Normen und Eherecht, Wien–New York 1983.
665 Vö. MAY, G., Zwei Fragen aus der Praxis zur Eheassistenz und zur Weihespendung, in DPM 11 (2004) 111–116.
666 LÜDICKE in LÜDICKE, K. (Hg.), Münsterischer Kommentar zum Codex Iuris Canonici (Stand: November 2017), Essen seit 1984 [= MKCIC], 1112,3.
667 ERDŐ P., Egyházjog (Szent István Kézikönyvek 7), Budapest 1991. 2139. p.
feladatát, nevezetesen a házasulandók lelkipásztori felkészítését és a jegyesvizsgálat megtartását. Ehhez szükségképpen rendelkezniük kell megfelelő ismeretekkel és teológiai képzettséggel. Az esketés során a szertartáskönyv vonatkozó fejezete szerint kell végezniük a házasságkötés rítusát.
6.4.2.3. Recepció
Az 1983-as CIC megjelenése után néhány püspöki konferencia élt a 1112. kánon adta lehetőséggel. Ezek száma azonban elmarad azokétól, akik szintén megengedték, hogy laikus hívők az egyház más pasztorális tevékenységében (pl. lelkipásztori ellátásba való bekapcsolódás) is aktívan részt vállaljanak. Ez is jelzi véleményem szerint a tényt, hogy itt egy minősített lelkipásztori szükséghelyzetnek kell fennállnia ahhoz, hogy megengedetten éljen a helyi egyház vezetése a törvényhozó engedményével. Így nem elégséges a paphiány olyan foka – mely példának okáért Magyarországon is fennáll – mely pusztán csak
„megnehezíti” de el nem lehetetleníti a lelkipásztori ellátás stabil biztosítását.
Eddig 11 püspöki konferencia engedélyezte a 1112. használatát (Bolivia668, Chile669, Ecuador670, Guatemala671, India672, Mexikó673, Új-Zéland674, a 15 országot egyesítő Conferentia Episcopalis Pacifici675, Peru676, USA677, Venezuela678). A Kanadai Püspöki Konferencián679 kívül senki nem nyilatkozott arról kifejezetten, hogy a jelenlegi lelkipásztori körülmények fényében nem látja indokoltnak a 1112. kánon lehetőségének használatát.
E részleges törvényhozási folyamatból is látható, hogy alapvetően a Dél- és Észak-amerikai országok, illetve a Csendes-óceán körzetének püspöki konferenciái éltek gyakrabban a törvényhozó engedményével.
668 MARTIN DE AGAR, J., (cur.), Legislazione delle Conferenze Episcopali al C.I.C., Milano 2009. 159.
669 Uo. 210.
670 Uo. 248.
671 Uo. 526.
672 Uo. 568.
673 Uo. 774.
674 Uo. 851.
675 Uo. 891.
676 Uo. 971.
677 Uo. 1198.
678 Uo. 1340.
679 Uo. 210.
A laikus személy előtti házasságkötés lehetőségéről a már többször említett 1997-es szentszéki rendelkezés68010. cikkelyében is találunk megjegyzést, azonban a kánon recepciójához ez érdemben nem járul hozzá, mivel új adalékokkal nem szolgált.