A CIC (1917) hatalomszemlélete

Miután áttekintettük a régi törvénykönyv laikus krisztushívőkről alkotott elképzelését, röviden be szeretném mutatni, hogy milyen képet rajzolt az első kodifikáció az egyházi hatalom természetéről, mely összekapcsolódik az előző alfejezetben vizsgált kérdésfelvetéssel is.

Amikor a hatalom természetét kutatjuk a zsinat előtti irodalomban, szükségképpen az egyházi rend szentségére kell figyelmünket fordítani. Rögtön itt mutatkozik meg az egyik első nagy különbség az ordó szentségében. Míg az 1917-es CIC építve a kor egyháztanára a szent rend presbiteri fokozatából indult ki (és ehhez viszonyítva beszélt nagyobb és kisebb rendekről), addig a II. Vatikáni Zsinat nyomán már a püspöki fokozat fogja az egyház hatalom teljességét birtokolni és így belőle lesz logikusan levezethető minden más szolgálat és tisztség.

Az 1917-es törvénykönyv 196. kánonja¹³⁷ megállapítja, hogy az egyházban joghatósági hatalom, azaz kormányzati hatalom (potestas iurisdictionis seu regiminis) létezik. Ezeket külső vagy belső fórumon lehet gyakorolni. A törvényhozó megegyező értelemben használja a potestas iurisdictionis és potestas regiminis fogalmakat. Ezenkívül nem találunk speciálisabb, szoros értelemben vett fogalmat a joghatóságra a régi törvénykönyvben. E fogalom tartalma azonban már nem a római jogi jelentésének felel meg, hanem a jogtörténet során fent bemutatott általános értelemhez látszik igazodni.¹³⁸

134 L^ONGHITANO A., Laico, persona, fedele cristiano. Quale categoria fondamentale per i battezzati?, in LONGHITANO A. (cur.), Il fedele cristiano. Il Codice del Vaticano II, Bologna 1989. 16.

135 CONGAR, Y., Jalons pour une théologie du laicat, Paris 1952.

136 Vö. M^ÖRSDORF, K., Die Stellung der Laien in der Kirche, in RDC 10 (1960/1961), 215–216.

137 CIC (1917) 196. c. „Potestas iurisdictionis seu regiminis quae ex divina institutione est in Ecclesia, alia est fori externi, alia fori interni, seu conscientiae, sive sacramentalis sive extra-sacramentalis.”

138 PLATEN, P., Dia Ausübung kirchlicher Leitungsgewalt durch Laien. Rechtssystematische Überlegungen aus der Perspektive des „Handelns durch andere”, Essen 2007. 13.

Az 1917-es CIC logikája szerint a legfőbb egyházi hatalmat a főpapok gyakorolják, így e módot a rendes („ordinarii”) jelzővel illethetjük.¹³⁹ Rajtuk kívül még a klerikusok is viselhetnek kormányzati hatalmat, melyet a 118. kánon a következőképen fogalmaz meg:

„Soli clerici possunt potestatem sive ordinis sive iurisdictionis ecclesiasticae et beneficia ac pensiones ecclesiasticas obtinere.”¹⁴⁰ E ponton fontos kiemelni, hogy a régi kódexben a tonzúra felvételétől számított valaki klerikusnak.¹⁴¹ A 108. kánon 1. §-a tartalmazza a

„saltem” kifejezést, mely arra figyelmeztet, hogy bár a klerikusi állapot a tonzúra felvételéből származik, felvétele mégsem jelenti annak teljességét.¹⁴² Ugyanezen kánon 3.

§-a tovább részletezve a klerikusi állapotot kijelenti, hogy isteni rendelésből (ex divina institutione) az egyházi rendnek három fokozata van (püspök, pap, diakónus), de ezekhez egyházi rendeléssel (ex Ecclesiae autem institutione) továbbiak járulnak.¹⁴³ Ha azonban például a laicizálás lehetőségének szempontjából¹⁴⁴ megvizsgáljuk az isteni és egyházi rendelés folytán meglévő rendeket, úgy arra a megállapításra juthatunk, hogy a klerikusi rendet, mint olyat elsőként a diakónus viseli.

A 108. kánon 3. §-a, illetve a 118. kánon értelmében az egyházi hatalom kettős természetű: rendi (potestas ordinis) és joghatósági hatalomból (potestas iurisdictionis) áll.

A rendi hatalomban nem a nép vagy esetleg a világi hatalom hozzájárulásával részesülnek az arra rendelt személyek, hanem a szent rend (ordo) által. A joghatósági hatalom a kánoni küldetés (missio canonica) által válik a személy sajátjává, előbbitől azt elválasztani nem lehet.¹⁴⁵

Azzal azonban, hogy a 118. kánon úgy fogalmaz, hogy csakis a klerikusok képesek elnyerni rendi és joghatósági hatalmat, beleérti azokat a kisebb rendeket felvett személyeket is, akik az ordó szentségében még nem részesültek.¹⁴⁶ Így e helyütt akár önellentmondást is felfedezhetne az olvasó az 1917-es CIC-ben, hiszen az ordó szentségében nem részesült klerikusok gyakorolhatnának kormányzati tevékenységet.

Az eddigiek alapján tehát megállapítható, hogy az 1917-es CIC felfogása szerint laikusok alapvetően nem részesülnek sem rendi sem pedig joghatóság vagy kormányzati

139 CIC (1917) 198. c.

140 CIC (1917) 118. c.

141 Vö. CIC (1917) 108. c. 1. §

142 MÖRSDORF, K., Die Stellung der Laien in der Kirche, in RDC 10 (1960/1961) 218.

143 CIC (1917) 108. c. 3. §. „Ex divina institutione sacra hierarchia ratione ordinis constat Episcopis, presbyteris et ministris; ratione iurisdictionis, pontificatu supremo et episcopatu subordinato; ex Ecclesiae autem irnstitutione alii quoque gradus accessere.”

144 Vö. CIC (1917) 211. c.

145 CIC (1917) 109. c.

146 A^MANN, T.A., Die Ausübung der sacra potestas im kirchlichen Richterkollegium, in DPM 10 (2003) 100.

hatalomban. A kormányzati hatalom tekintetében azonban beszélhetünk még rendes és delegálti hatalomról¹⁴⁷ (potestas iurisdictionis ordinaria - potestas delegata), mely felosztást a hatályos jogrendszer is ismeri.¹⁴⁸ A törvénykönyv a rendes hatalom mellett megbízottit is említ. Peter Platen munkájában¹⁴⁹ hosszan vizsgálja, hogy lehetséges-e delegálás útján joghatósági hatalommal megbízni a klérushoz nem tartozó személyt. A 199. kánon kijelenti, hogy lehetőség van a rendes hatalommal rendelkező személy számára azt egészben vagy részben delegálni („ex toto vel ex parte delegare”). Roderich Erwin von Kienitz¹⁵⁰ a 118.

kánon alapján képtelennek tartja a laikus személyeket arra, hogy joghatósági hatalmat gyakoroljanak. Hasonló véleményt képvisel a témában Klaus Mörsdorf, aki „áthatolhatatlan akadályról” beszél a világiak esetében a pásztori hatalomban való részvétel kapcsán.¹⁵¹ Ezt azzal magyarázza, hogy a kánonjog rendszere igyekszik egységet képezni a rendi és kormányzati hatalom között az abszolút ordináció keretében. Figyelemreméltó azonban, hogy egyik szerző sem kategorikusan zárja ki a világi hívek fent említett részvételi lehetőségét, hanem megengednek néhány kivételt, így például bizonyos fokú közreműködés figyelhető meg a pásztori feladatokban a hitoktatásban (vö. 1333. c. 1. §), a vagyonkezelésben (1521. c. 2. §) és kegyúri jog gyakorlása során (1455. c.). Itt említhetjük meg még a pápai kinevezéssel rendelkező esetleges laikus követek estét. Éppen e következetlenség hatására bizonyos szerzők úgy vélték¹⁵², hogy a 118. kánon kapcsán inkább csak tisztán egyházi törvényről (ius mere ecclesiasticum) beszélhetünk, mely alól a hatóság engedélyével kivételt lehet tenni. Így azonban már nem tartható az az állítás, hogy a laikusok már az 1917-es CIC-ben is ipso facto képtelelenek lennének a hatalom gyakorlásában történő közreműködésre.

A vizsgált kódexben is megtalálható a hatalom három funkcióra történő bontása, azonban nem egy kánonban – mint az új kódexben¹⁵³ –, hanem több különbözőben. A Piusz-Benedek-féle törvénykönyv a bírói hatalom tekintetében is ragaszkodik az egyes jogforrásokban szereplő szabályokhoz. Így, – ahogyan már a Liber extra és a Liber sextus esetében is¹⁵⁴, – az első fokon a helyi ordinárius gyakorolja a bírói funkciót, illetve bírói

147 CIC (1917) 196–210. c.

148 CIC 131. k.

149 P^LATEN, P., Dia Ausübung kirchlicher Leitungsgewalt durch Laien. Rechtssystematische Überlegungen aus der Perspektive des „Handelns durch andere”, Essen 2007. 41–49.

150 KNIENITZ, E. R., Die Gestalt der Kirche. Eine Einführung in Geist und Form des kirchlichen Verfassungsrecht, Frankfurt am Main 1937. 221.

151 M^ÖRSDORF, K., Die Stellung der Laien in der Kirche, in RDC 10 (1960/1961) 226.

152 Vö., P^LATEN, P., Dia Ausübung kirchlicher Leitungsgewalt durch Laien. Rechtssystematische Überlegungen aus der Perspektive des „Handelns durch andere”, Essen 2007. 43.

153 CIC 135. k. 1. §

154 X I.31.1.; VI.I.16.7.

hatalmat.¹⁵⁵ Hogy ki számít a fenti értelemben ordinarius loci-nak, arról nem egy elvont definíciót ad a törvényhozó, hanem taxatíve felsorolja az egyes hivatalokat, illetve személyeket.¹⁵⁶ A részegyházak vezetői bírói hatalmukat maguk vagy mások által gyakorolhatják. A megyéspüspöknek kötelező kineveznie egy rendes bírói hatalommal rendelkező officiálist, aki őt mint bírót képviseli.¹⁵⁷ Az officiálist helyettese segítheti munkájában. A nagyobb jelentőségű ügyeket bírói kollégiumnak kellett tárgyalni, amelynek a tagja volt vagy az officiális vagy pedig a viceofficiális, és más zsinati, illetve zsinaton kívüli bíró.¹⁵⁸

Ha megvizsgáljuk a kollégium és a kollégiumban helyet foglaló bírók hivatalát a ’17-es kódex tükrében, akkor a következő megállapításokra juthatunk. Számos szerző képviseli azt az álláspontot, miszerint az egyes bíró rendes hatalommal rendelkezik.¹⁵⁹ Azonban e kódexben is problémás a kollégium hatalmának eredete és tagjaihoz való viszonya.

Mindenesetre érdemes leszögezni, hogy a 118. kánon szerint is csak klerikusok képesek („soli clerici possunt”) kormányzati hatalmat viselni, és így bírói hatalmat gyakorolni.¹⁶⁰

Érdemes megfigyelni, hogy a kódexet magyarázó kézikönyvekben többször találkozunk még a kormányzati hatalom értelmezésénél a „societas perfecta” kifejezéssel, mely mintegy indokként szolgál a kormányzati hatalom meglétére.¹⁶¹ Ugyanakkor mindenképpen előremutató elképzelés, hogy Bánk József szerint „a hatalom nem csupán parancsokban nyilvánul meg, hanem a közösség, a hívek érdekét szolgáló odaadásban teljesedik ki”.¹⁶²

Végezetül röviden ki kell térni a kormányzati hatalomhoz kapcsolódó hivatalfogalomra is. A Piusz-Benedek-féle gyűjtemény két leírást szerepeltet a hivatal kapcsán: egy szoros és egy tág értelemben vett definíciót. A 145. kánonban elsőként a tágabb értelmű körülírás szerepel: „Officium ecclesiasticum lato sensu est quodlibet munus quod in spiritualem finem legitime exercetur”. Ezt követi rögtön a szorosan vett meghatározás:

„stricto autem sensu est munus ordinatione sive divina sive ecclesiastica stabiliter constitutum, ad normam sacrorum canonum conferendum, aliquam saltem secumferens

155 CIC (1917) 1572. c. 1. §

156 CIC (1917) 198. c. 1. §

157 CIC (1917) 1573. c.

158 CIC (1917) 1574. c.

159 ROBERTI F., De processibus, Roma 1929. 280.;AYMANS, W., Kollegium und kollegialer Akt im kanonischen Recht, München 1969. 65.

160 A^MANN, T.A., Die Ausübung der sacra potestas im kirchlichen Richterkollegium. in DPM 10 (2003) 103.

161 BÁNK J., Kánoni jog I. Budapest 1960. 546.; vö. RUDIGER, A., Leitung und Macht in der Kirche, Buttenwiesen 2002. 297–348.

162 Mt 20,24-28.

participationem ecclesiasticae potestatis sive ordinis sive iurisdictionis.” Mivel az előbbi kánon alapján e hivatal betöltése a rendi vagy joghatósági hatalom valamilyen részesedésével jár, ezért laikus elvileg nem tölthet be a szó szoros értelmében vett hivatalt a 17-es CIC normái szerint.¹⁶³ A hivatal definíciójának problematikájára bővebben a hatályos törvénykönyv elemzésénél térek ki.

A régi kódex kormányzati hatalom képe a fentiek után a következőképpen összegezhető. Ahogyan a történeti áttekintésben is láthattuk azt, az egyházban megjelenő hatalom szinte teljesen szétvált a potestas ordinis és a potestas iurisdictionis fogalmára. Az, hogy az ordó szentségében részesült személy képességéből vezették le a joghatósági hatalmat, megmagyarázza a szent hatalom kérdéskörének klerikálizálódását, illetve azt, hogy miért nehézkes – a modern törvényhozás fényében – az ezen ordóból nem részesült hívek és a „potestas iurisdictionis” kapcsolatának pontos megrajzolása. Mörsdorf egyik tanulmányában a hatalmi egységének kettős megvalósulási módját a szőlőtőről mondott bibliai példabeszéddel szemlélteti¹⁶⁴: az Úr két erőt említ, mely munkál az egyházban. Az egyik a szőlőtőből származik és élettel látja el a szőlővesszőket. A másik a szőlősgazdától származik, mely eltávolítja azon gallyakat, melyek terméketlenek és megtisztít másokat, hogy még több gyümölcsöt tudjanak teremni. Mindkét erő isteni eredetű és egyaránt működik az egyházban a szentségi és joghatósági hatalom kettőségében. A szentségi hatalom az élet alapelve, melyet annak birtokosan nem tud elveszíteni. A pásztori (joghatósági) hatalom a rend alapelve. Ez már előbbivel ellentétben elveszíthető amennyiben birtokosának működése az egyház életének és munkájának kárára van. E két hatalom azonban isteni eredetében mégis egységes.

163 Vö.: G^ILLESPIE, K., Ecclesiastical office and the participation of the lay faithful in the exercise of sacred power. Towards a theological and canonical understanding of the mutual orientation in the sign of Christ, Roma 2017. 19.

164 MÖRSDORF, K., Die Stellung der Laien in der Kirche, in RDC 10 (1960/1961) 223. Vö.: Jn 15,1–11 „Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves.Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.”