(részletek)
Tanár, múzeumigazgató. Édesanyja, Wiedmann Johanna nevelő-nő, édesapja, Visnya Sándor kereskedelmi ügynök, majd gyarmat- áru-kereskedő volt. 1903-ban kötött házasságot Szontagh Ottíliá-val. Általános és középiskoláit Pécsett végezte, 1896-ban a főreál- iskolában érettségizett, latinból a Ciszterciek főgimnáziumában kiegészítő vizsgát tett. Matematikai tehetsége korán megmutatko-zott, elnyerte a Mathematikai és Physikai Társulat III. matematikai tanulóversenyének Eötvös-díját. Ugyanebben az évben iratkozott be a Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészeti Karára, ahol mennyiségtant és természettant hallgatott. Tagja lehetett az Eötvös Kollégiumnak is. Az egyetemen Rados Gusztáv professzor irányí-tásával lineáris algebrával foglalkozott. Tanulmányait 1900-ban fejezte be. Két tanéven keresztül a Műegyetem Mathematikai Tan-székén megbízott adjunktusként dolgozott. 1901-ben középiskolai tanári diplomát szerzett matematika és természettan szakokból, bölcsészetdoktori oklevelét pedig 1902-ben kapta meg. Egyike volt azoknak, akik Magyarországon elsőként szereztek matematikából doktorátust.
1903 nyarától Nagyváradon, az Állami Főreáliskolában tanított.
1907 szeptemberétől egyéves ausztriai, franciaországi, olaszországi és hollandiai tanulmányúton járt. 1908 és 1914 között a budapesti Mária Terézia Leánygimnáziumban oktatott.
1914. szeptember 12-től ideiglenesen meghívott, majd 1915.
március 5-től kinevezett igazgatója lett a soproni Felsőbb Leányis-kolának. 1918 novemberében elvállalta a gimnázium udvarán fel-állított meteorológiai állomás vezetését. A Tanácsköztársaság esz-méi melletti kiállása miatt őrizetbe vették (1919), majd állásából elbocsátották. Az 1920-as tanévben a budapesti Erzsébet Nőisko-lában vállalt állást, majd 1920-1921-ben a szentgotthárdi gimnázi-umban tanított. 1921. július 1-én kényszernyugdíjazták. A követ-kező hat évben hányatott életet élt, ügynökösködött, rézkarcokkal házalt, majd a szentgotthárdi Selyemszalaggyár könyvelője és igaz-gatóhelyettese lett, 1926 és 1927 között pedig egy győri vaskeres-kedésben dolgozott, mint tisztviselő és gépíró.
1927-ben megpályázta a kőszegi Gyurátz Ferenc Ágoston Hit-vallású Evangélikus Leánygimnázium mennyiségtan és
természet-tan szakos természet-tanári állását. Pályázatában kérte – kifogástalan maga-tartásra hivatkozva – kényszernyugdíjaztatásának felülvizsgálatát.
Pedagógusi munkáját 1927. október 15-én kezdhette meg újra.
Tanári állásából 1937-ben vonult nyugdíjba. Élete során mennyi-ségtant, geometriát, természettant, vegytant, filozófiát tanított, de vállalta a német és francia nyelvek gimnáziumi oktatását is. Kivá-lóan beszélt németül, franciául, jól ismerte a latin, az angol és az olasz nyelveket is.
Kőszegen azonnal bekapcsolódott a város kulturális életébe.
Báró Miske Kálmánnal részt vett a kőszegi múzeum létrehozá-sában. Egyik fő rendezője volt az 1932-es jubiláris kiállításnak.
1932-ben igazgatója lett az akkor létesült Helytörténeti és Szülő-földismereti Múzeumnak (a mai Városi Múzeum jogelődjének).
Gyűjtései alapozták meg a múzeum jelentős polgári anyagát.
1947-től átvette a Városi Levéltár és a Városi Könyvtár vezetését is. Élete során sokat betegeskedett, néha (pl. 1913) egész évben be-tegszabadságon volt. Megromlott egészségi állapotára hivatkozva többször kérte, hogy mentsék fel vezetői tisztségei alól. 1951-ben nyugdíjazták
1936-ban és 1937-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Ál-latrendszertani Intézete és az Országos Természetrajzi Múzeum munkatársainak bevonásával megszervezte a Kőszegi-hegység bo-tanikai és zoológiai vizsgálatát. A kutatás eredményei a Vasi Szem-le (a későbbiek során Dunántúli SzemSzem-le) oldalain jeSzem-lentek meg, mint „A Kőszegi Múzeum közleményei (Publicationes Musei Gin-siensis)”. Fáradhatatlan gyűjtőtevékenysége hozta létre a múzeum természetrajzi gyűjteményét. A gyűjtemény a második világhábo-rú során részben megsemmisült, a megmaradt gyűjteményrészt a Magyar Természettudományi Múzeumban, illetve a szombathe-lyi Savaria Múzeumban őrzik. Nemcsak a múzeumi anyag gyűjté-sében, hanem annak feldolgozásában is tevékeny részt vállalt.
Már egyetemi hallgatóként számos matematikai témájú publi-kációja jelent meg a Mathematische und Naturwissenschaftliche Berichte aus Ungarn (1898-1906), az Archiv der Mathematik und Physik (1906), a Mathematikai és Physikai Lapok (1896–1907) és a Középiskolai Mathematikai Lapok (1896–1905) hasábjain. Is-meretterjesztő cikkeinek zömét az Uránia (1904–1914) című lap számára írta. 1919 után csak 1924-ben publikált újra, a Harangszó című evangélikus lapban. Főbb faunisztikai, florisztikai, taxonó-miai kutatási eredményeit a Természettudományi Közlöny (1927),
59 3. A tanulóverseny első nyertesei
a Vasi Szemle (1935–1940), a Folia Entomologica Hungarica (1939–1940) és a Fragmenta Faunistica Hungarica (1941) oldalain jelentette meg. Számos cikke jelent meg a Kőszeg és Vidéke és a Vasvármegye című napilapokban is. Sokat cikkezett a természet-tan, a vegytermészet-tan, a természetfilozófia, a csillagászat és a meteoroló-gia, valamint a repülés és a léghajózás témaköreiből. Tanügyi dol-gozatainak a száma tíz fölött van. Hátrahagyott jegyzetei alapján kapunk képet ismeretterjesztő előadásainak magas számáról is.
Hivatalosan két tankönyv bírálatára kérték fel. 1911 és 1912 között a Mathematikai Oktatás Nemzetközi Bizottsága magyar albizott-ságánál a cambridgei matematikai kongresszus anyagát rendezte.
1958-ban munkássága elismeréseként Szocialista Kultúráért Ér-demérmet kapott. A Királyi Magyar Tudományegyetem Athletikai Clubjának 1899-es alapításakor annak választmányi tagja, később főjegyzője lett. E minőségben a Magyar Athletikai Szövetség Ath-letikai Szakosztályának is tagja volt 1903-ig, amikor tisztségéről lemondott. Nagyváradon az Országos Alkoholellenes Munkás- egylet helyi szervezetének elnöke volt. Sopronban, a Városi Szépítő Egyesület keretében működő Családikerttelep Egyesület elnökévé választották. Részt vett az Országos Közoktatási Tanács Felsőbb Leányiskolai Albizottsága munkájában, a számtan és mértan tan-terv kidolgozásában. Tagja volt a Királyi Magyar Természettudo-mányi Társulatnak, az Országos Evangélikus Tanáregyesületnek, a Magyar Aero Szövetség szaktanácsának, ügyvezető elnöke volt a soproni Köztisztviselők Ellátási Szövetkezetének, a Magyar Mete-orológiai Társulatnak. Szentgotthárdon a Dalos Egyesület választ-mányi és működő tagja volt. Tevékenyen részt vett a Pécs-Bara-nyai Múzeum Egyesület, a Soproni-, majd Kőszegi Városszépítő és Turista Egyesület munkájában. Kőszegen tagja volt a Diakonisz-sza Egyesületnek, a Járási Gáz- és Légvédelmi Bizottságnak és az Evangélikus Nőegyletnek. 1909-ben, Serényi Gusztávval közösen, az Uránia Tudományos Színház számára színdarabot is írt. Álne-ve, betűjele: Viator; Antal Ervin; V; V. A.; a; a. a.; A; Ya; ya.
Zemplén Győző és Visnya Aladár évfolyamtársai
Érdekes, nevezetes évfolyam volt az egyetemen ez az 1896-ban, a Millennium évében indult mat-fizes, vagy ahogy akkor mondták, mennyiségtan-természet-tan szakos évfolyam. Olyan emberekkel járt egy évfolyamra Zemplén Győző és Visnya Aladár, mint Englander Lajos, akinek fia Erdős Pál néven lett világhírű matematikus. Vagy velük járt Grosz Andor, aki pedig az egyetem utolsó,
gya-korló évében magyarosította nevét Faragó Andorra, és 1925-ben újra indította a Középiskolai Matematikai (és most már Fizikai!) Lapokat. Velük járt Terkán Lajos, a későbbi csillagász. És volt még egy évfolyamtársuk, akit Zemplén Győ-zővel együtt mindjárt az Eötvös Collegiumba is felvettek: ő volt Oberle Károly (1877–1924).
Csoportkép 1900-ból: balról az első Visnya Aladár, a második Zemplén Győző, a negyedik Oberle Károly (1877–1924)
A sors úgy hozta, hogy Oberle később két híres embert is tanított gimnazista korukban: az író Németh Lászlót a Bulyovszky utcában, a VI. kerületi főreálban, és a fizikus Teller Edét az egyetemi gyakorló gimnáziumban, a Mintában. Mind-ketten megemlékeztek róla önéletrajzi írásukban, meglehetősen összecseng a két jellemzés. Kiolvasható belőlük, hogy a Collegium legendás liberális szellemével bizony nem azonosult minden kollégista. Az alábbiakban Németh László „Ho-mályból homályba” és Teller Ede „Huszadik századi utazás tudományban és poli-tikában” c. könyvére támaszkodó cikkekből idézünk.3
3 Radnai Gyula: Az iskola erővonalai I. Akik Németh Lászlót matematikára, fizikára, kémiára tanították. Természet Világa 124. (1993) 538. Radnai Gyula: Teller Ede az Eötvös-versenyen. Deb-receni Szemle 12. (2004) 548.
61 3. A tanulóverseny első nyertesei
Németh László édesapja, Németh József (1873-1946) földrajz-történelem sza-kos tanár Budán, a II. kerületi főreálban tanított. Gyakran vitte kirándulni tanítvá-nyait, s többször magával vitte kisfiát is. Az egyik nyáron nagy iskolai kirándulást szervezett a Felvidékre, oda is elmehetett Németh Laci. Amikor viszont közép-iskolát kellett választani, apja mégse a saját iskolájába íratta be fiát, hanem az új lakáshoz legközelebb eső főreálba. Elvből reálba és elvből másik iskolába.
Így került Németh László a Bulyovszky utcai, Alpár Ignác tervezte gyönyörű épületbe, a VI. kerületi főreálba. S mindjárt elsőben a szorongó kisdiák tanára mennyiségtanból a félelmetes hírű Oberle tanár úr lett.
„Oberle volt az, akitől »cidrizni« kellett. Az első órán bejött és fölírta a táblá- ra a nevét: Én az Oberle tanár úr vagyok. Aztán sorra járt bennünket s meg-nézte a fölszerelésünket. Énnekem nem volt itatósom. Ma is magamon érzem a szőrtelen szemét, mintha a szigorú nézése pörkölte volna le a szempilláit: És az itatós? Aztán észrevette a nevemet: Te a Németh József tanár úr kisfia vagy?
Attól azonban, hogy a Németh József tanár úr kisfia voltam, még a másodikban is voltak vérfagyasztó percek.”
Harmadikban már csak azért nem, mert akkor már nem Oberle tanár úr ta-nította az osztályban a matematikát.
Oberle Károly akkoriban az egyetemen, a tanárképző intézetben is tartott órákat. Eötvös-kollégistaként végezte el az egyetemet s szerezte meg matema-tikatanári diplomáját. Képességei és felkészültsége alapján joggal konvergált az egyetem felé, biztos egzisztenciát azonban a középiskolai tanári állás jelentett.
Emellett még szeretett is tanítani, és nyilván a tekintélyelvű tanítás híve volt.
1920-tól négy éven át a Mintagimnázium igazgatójaként növelte tovább „cid-riző” tanítványainak számát. Köztük volt Teller Ede is, akinek szintén lett egy kellemetlen emléke róla:
– Nem szeretem a zseniket! – vágta oda neki, tudatosan sértve meg ezzel a talán túl magabiztosan viselkedő diák önérzetét. Nyesegetni akarta a vadhajtá-sokat, s szerencsétlenségére tényleg egy zsenivel hozta össze sorsa.
Németh Lászlónak azonban szép emlékei is vannak Oberle tanár úrról. Kár, hogy a matematikához ezek a szép emlékek is inkább negatív előjellel kapcso-lódnak.
„Õ vette elsőül észre, egy számtantanár, hogy tehetségem lehet az írásra.”
Egy számtantanár!
„Óra előtt mesélnünk kellett s a mese tartalmát előre leírni. Én Jávorka Ádám-ról meséltem, s a vázlatom annyira megtetszett neki, hogy apámnak is elújságol-ta a Tanáregyesületben.”
Teller Ede csak 1920. február végén tudta megkezdeni a III. osztályt a Mintá-ban, a tanév első hónapjait kényszerűségből az akkor már Romániához tartozó Lugoson töltötte. Előző tanévben, a háborús összeomlás idején a gimnázium
épületét a katonaság vette igénybe, kórháznak rendezték be. A gimnazisták a Horánszky utcába jártak át, a főreálba – ez a mai Vörösmarty Gimnázium épülete - ahol délelőtt/délután folyt az oktatás a megmaradt oktatókkal. A kom-mün idején Juvancz Ireneusz volt az igazgató, neki a komkom-mün bukása után távoznia kellett az iskolából. A III. osztályban Kronberger Ede tanította Telle-réknek a matematikát, nem sok sikerrel. Teller egyik osztálytársának, Heinrich Antalnak a szülei elpanaszolták gondjaikat az újonnan kinevezett igazgatónak, Oberle Károlynak. Ő pedig úgy döntött, hogy átveszi az osztályt, s igazgatóként, heti 3 órában, itt fog matematikát tanítani.
Oberle Károly – akárcsak Juvancz Ireneusz – előzőleg a Bulyovszky utcai fő-reálban tanított matematikát; ő több mint tíz éven át. Tanítási módszere azon-ban teljesen eltért Juvanczétól.
„Mind Oberle, mind Juvancz jól magyarázta a matematikát, de a diákokkal homlokegyenest másként bántak. Oberle rideg rendpárti volt, erőfeszítéseinek jó része arra irányult, hogy a tanulók rendesen bezárják a zárójelet és kifogás-talan külalakú dolgozatot adjanak be. Egyik sem volt éppen az erősségem, sem pedig a törekvésem. Az osztályban odafigyeltem, de otthon már nem volt ked-vem matematikával foglalkozni. A matematikai képességek minden bizonnyal gyerekkorban fejleszthetők a legjobban. Engem Oberle tanítási módszere több évvel visszavetett.”
Teller Ede 90 éves korában így idézte fel Oberle Károly szellemét:
„Akkor ősszel az igazgató, Oberle Károly tanította a matematikát. Valamelyik héten mindjárt a tanév elején, egy ízben, amikor Oberle felszólított, a felelete-met olyan anyagra alapoztam, amelyet órán még nem vettünk át. Elvileg nem volt ebben semmi merészség, a Minta tanárai még bátorították is a diákokat külső ismeretek bevonására. Oberle azonban összevonta a szemöldökét:
– Mi maga? Osztályismétlő?
Ezzel azt akarta mondani, hogy tán egyszer már kijártam ezt az osztályt, csak megbuktam?
A Mintában éppúgy, mint általában az iskolákban, az volt a szokás, hogy akit csak lehetett, felsőbb osztályba engedték a többiekkel együtt, függetlenül a tel-jesítményétől. Oberle, mint igazgató, bizonyára tudott volna róla, ha ilyen szo-katlan folt éktelenkedett volna a múltamban. Nem; a kérdését sértésnek szánta, és annak is vettem. És ami még rosszabb: ettől fogva sokáig nem volt hajlandó felszólítani, még akkor sem, ha egyedül én jelentkeztem. Ezt mindenki észrevet-te, de ez legalább nem olyasmi volt, amiért gúnyoltak volna...”
Visszaemlékezéseikben Németh is, Teller is újra átélik azokat a lelki megpró-báltatásokat, melyeken kisfiú korukban átmentek. Németh László megbocsá-tóbb, Teller Ede elkeseredettebb. Ez érthető, mivel a matematikáról van szó. De azért Teller is megpróbál objektív lenni Oberle megítélésében:
63 3. A tanulóverseny első nyertesei
„Megrettentem, hogy Oberle megbuktat, vagy ami nem sokkal jobb, lerontja a jegyemet. Ám a félév vége előtt egy héttel ismét kezdett felszólítani, négy-szer-ötször is egy óra alatt. Mindig jól feleltem. Jeles osztályzatot adott. A bizo-nyítványban nem volt méltánytalan. De a második félévben ismét láthatatlanná váltam a számára az osztályban. Amikor a félév végén megbetegedett és meg is halt, igen megkönnyebbültem, és emiatt csak enyhe bűntudatot éreztem.”
Ez az utolsó mondat, mint egy pszichológiai látlelet, tanúsítja Teller mély el-lenszenvét Oberle tanítási módszerével szemben. Az igazság ugyanis az, hogy Teller már VI. osztályos gimnazista volt, amikor Oberle súlyosan megbetegedett és VII. osztályos, amikor meghalt – csak Teller kisöpörte memóriájából két év Oberlével töltött matematikaóráit.