Eötvös Loránd
A torziós ingával végzett munkálatokról A m. kir. kormány megbízásából az 1908–11-es években
A munkálatok áttekintése (részletek)
A magy. kir. kormánynak a most eltelt trienniumban nyújtott nagylelkű támogatása lehetővé tette a torziós inga segítségével megkezdett mű intenzív folytatását. Szerencsés voltam abban is, hogy miként korábban, olyan kipróbált munkatársak önzetlen, odaadó segítségére számíthattam, mint a hű dr. Pekár Dezső és Fe-kete Jenő urak, valamint Oltay Károly úr, akikhez még 1909-ben és 1910-ben Garcsár Sándor úr és 1910-ben és 1911-ben Rybár Ist-ván úr társultak. Az egész vállalkozás ideiglenes jellege bizonyos mértékben hátráltató volt, ami nekem sem tette lehetővé, hogy teljes erővel elősegítsem haladását. Mégis jókora adag munkát végeztünk…
…A hasznosítható energia új forrásai utáni serény kutatás az újabb időkben több gyakorlati szakember figyelmét irányította az éghető földgázra: Magyarországon, például az Alföldön, az egyes furatokból kiáramló gázt már több mint két évtizede világításra és motorok hajtására használják. De az utóbbi három évben, a rend-kívül gazdag erdélyi gázforrások feltárásának következtében, az ilyen gázok előfordulásának kérdése egészen rendkívüli gazdasági jelentőségűvé nőtte ki magát. A kissármási egyetlen 302 méteres furat másodpercenként 10,55 m3-t, vagyis 24 óra leforgása alatt csaknem egymillió köbméter, vegyileg majdnem tiszta metángázt szolgáltat.
Hol kell ilyen gázért fúrni? A geológusok mintha egyetértené-nek abban, hogy a gázt tartalmazó területeken a legkiadósabb ki-ömlések a gázokat vezető és takaró rétegek antiklinálisai (gerincei) közvetlen közelében jönnek létre. Az Amerikában (Ohio) szerzett tapasztalat, és maguk az erdélyi megfigyelések is emellett tanús-kodnak, amennyiben ott a rétegek raktározási módja és redőzése geológiai kutatások révén tisztázható.
Ilyen geológiai jelek azonban teljesen hiányoznak a nagy ma-gyar Alföld homok és humusz borította felületéről. Aki itt és az ehhez hasonló területeken gázokat vezető antiklinálisokat keres, nem szabad elmulassza a torziós ingás megfigyelésekből adódó kö-vetkeztetések levonását. Hogy milyen sikerrel jár ez, azt majd a jö- vő fogja megmutatni.1
Eötvös Loránd 1912-ben szólt így azokról az előző három évben folytatott kutatásokról, melyeket az általa kifejlesztett torziós ingával folytattak, s még terveznek folytatni. (Beszédének első és utolsó mondatait idéztük.) Akkor már ismert volt, hogy két munkatársával együtt 1909-ben elnyerték a Göttingeni Egyetem által kiírt Benecke pályadíjat a torziós ingával végzett nagy pontosságú kísérleteikkel. A két munkatárs Pekár Dezső (1873-1953) és Fekete Jenő (1880-1943) volt, akiket elsőnek említett Eötvös Loránd ebben a beszédében is. Közü-lük Fekete Jenő 1898-tól kezdve az Eötvös Collegiumnak is tagja volt. Érdemes lesz életével, pályafutásával röviden megismerkednünk.
Fekete Jenő
Veszprém, 1880. márc. 5.–Budapest, 1943. márc. 17.
Veszprémben járt középiskolába, majd Budapesten egyetemre, matematika- fizika tanári szakra. Közben az Eötvös Collegiumnak is tagja volt. 1905-től egy év-tizeden át a Semsey-alapítvány ösztöndíjasaként Eötvös Loránd mellett dolgozott.
1915-ben a pénzügyminisztérium bányakutatási osztályán lett kinevezett geofizi-kus. 1919-től volt a Geofizikai Intézet munkatársa. 1923-tól 1926-ig Mexikóban, a Royal Dutch Shell alkalmazásában, 1926-tól 1934-ig Texasban irányította az olajkutatásban fontos szerepet játszó torziós ingás méréseket. 1934-35-ben ha-zatért és átvette az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet vezetését. Új szeizmikus és elektromos módszereket vezetett be és fejlesztett rutineljárássá. Eötvös Loránd közeli munkatársaként jelentős szerepet játszott Eötvös találmányának, a torziós ingának az egész világon való elterjesztésében, ezen kívül itthon is nagy területet
1 Forrás: http://mek.oszk.hu/02000/02054/html/eotv2.html
85 5. A tudomány szolgálatára készülve
kutatott át és értelmezett. 1941-től volt az MTA levelező tagja. Budapesten hunyt el, a Farkasréti temetőben lévő sírját azóta sajnos felszámolták.
Tipikus kutatói és kutatásirányítói pálya volt, amit befutott. Az erre való fel-készülésben milyen szerepe lehetett az Eötvös Collegiumnak? Kettős. Egyrészt biztosította a nyugodt tanulási feltételeket, másrészt megtanított kutatói közös-ségben élni. A tudományos pályára való felkészüléshez már csak kutatói tehet-ségre volt szükség, amellyel Fekete Jenő szerencsére rendelkezett.
De rendelkezett ezzel a tehetséggel Novobátzky Károly (1884–1967) is, mégse vették fel azonnal (1902-ben) a Collegiumba!
Felvették viszont Böhm Gyulát, akit maga Wlassics Gyula miniszter támoga-tott, s azután elégségesekre vizsgázott az egyetemen, vagy Maróthy Gyulát, aki ezután összesen egyetlen évet töltött a Collegiumban. Összesen 19 diákot vettek fel 1902-ben, akik közül öten voltak természettudomány szakosak, vagy ahogy tréfásan nevezték őket a Collegiumban: „dögészek”. Közöttük volt Czógler Kál-mán (1884–1952), Czógler Alajos (1853–1893) fia, akiből azután biológus lett.
Czógler Alajos fizikatörténész tanárt Bartoniek Géza jól ismerte, a már említett Guillemin féle fizikakönyv első 450 oldalát Bartoniek, a könyv második felét pedig Czógler Alajos fordította.
Nem lehetett könnyű a döntés, sok tehetséges, humán érdeklődésű diák je-lentkezett ebben az évben. Ekkor került be a Collegiumba Bauer Herbert, aki Balázs Béla (1884–1949) néven 1910-ben „A kékszakállú herceg vára”, 1912-ben
„A fából faragott királyfi” librettóját, szövegkönyvét írta, ezekből rövidesen Bartók Béla készített operát illetve táncjátékot. És ebben az évben került be a Collegiumba például Szabó Miklós (1884–1960), aki 1935 és 1945 között a Col-legium igazgatója lett.
Csoportkép 1900-ból: legelöl a bal oldalon ül Fekete Jenő (1880–1943)
Novobátzky Károly édesapja, id. Novobátzky Károly kereskedelmi és ipar-kamarai irodatiszt Temesvárról küdött könyörgő fellebbezést fia érdekében. El-fogadván a döntést, már csak államsegélyt kért, mert négy gyerek mellett nem tudná fedezni fia egyetemi taníttatását. Kérvényét támogatólag továbbította Eöt-vös Loránd kurátornak a „ministeri titkár”. A Collegium levéltárában megőrzött dokumentumok2 szerint legközelebb csaknem egy év múlva jelentkezett újra id.
Novobátzky Károly, aki nagyságos Bartoniek Géza igazgató úrnak küldött leve-lében megírta, hogy fia az első félévben még csak a „technika gépészmérnöki szakosztálynak” volt hallgatója, és csak második félévben került át „a műegye-tem egyeműegye-temes, azaz tanárképző szakosztályára”. Nos, ezek után 1903-ban már bekerült Novobátzky Károly az Eötvös Collegiumba, ahol azután kiválóan érezte magát és az egyetemen az eredetileg megpályázott mennyiségtan-természettan tanári szakon diplomázott. Olyan barátai lettek, mint Kuncz Aladár (1885–1931), Laczkó Géza (1884–1953), vagy az előző évben felvett Bauer Herbert és Szabó Miklós. Még közös sörözésekre, éjszakai kimaradásra is sor került, amiért Bar-toniek igazgató úr meg is feddte őket.
Novobátzky Károly 1906-ban foglalhatta el első tanári állását – Szombathe-lyen. Ennek is érdekes története van: a szombathelyi premontrei gimnáziumban akkor már Steiner Miklós volt az igazgató, aki volt Eötvös kollégista társát, Ber-kes Ottó (1871–1947) premontrei kanonokot kérte meg, hogy lobbizzon Bar-tonieknél egy akkor végző fizikatanárért. Csak egy évről lenne szó, de nagyon sürgős – ígérte. Berkes Ottó éppen akkor lett a keszthelyi premontrei gimná-zium igazgatója, fogunk róla hallani még. Bartoniek legfeljebb három végzős hallgató közül válaszhatott, ő pedig a legjobbat választotta: Novobátzky Károlyt.
Foglaljuk össze Novobátzky Károly életének, tudományos pályafutásának leg-fontosabb eseményeit:
Novobátzky Károly
Temesvár, 1884. márc. 3.–Budapest, 1967. dec. 20.
Középiskolai tanulmányait a temesvári főreálban, felsőfokú tanulmányait a buda-pesti tudományegyetemen végezte. 1906-ban szerzett középiskolai tanári okleve-let. Az első világháborút tüzértisztként harcolta végig. 1918-tól 1945-ig a buda-pesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára volt. Az 1930-as években rendszeresen látogatta az egyetemen Ortvay Rudolf (1885–1945) által szervezett és vezetett elméleti fizikai kollokviumokat, a könyvtárban figyelemmel kísérte a beérkező legmodernebb fizikai szakirodalmat. 1945-ben, Ortvay tragikus halála után meg-keresték, hogy vállalja el az Elméleti Fizikai tanszék vezetését. Ehhez mindenek előtt doktorálnia kellett, amit középiskolai tanárként nem érzett olyan fontosnak.
2 EJC MDL 15. doboz, 43. dosszié.
87 5. A tudomány szolgálatára készülve
A Békésy György vezette bizottság summa cum laude fokozatra minősítette „Többtest-probléma a kvantumelméletben” c. disszertá-ciójának megvédését. Elvállalta a tanszékveze-tést. Tudatosan fejlesztette a tanszéket, tehet-séges fiatalokat gyűjtve maga köré, és ő maga is folytatta igényes elméleti kutatásait. Novo-bátzky kutatásainak jelentős része az erőte-rek fizikájával volt kapcsolatos, akár relati-vitáselméleti akár kvantumelméleti munkáit tekintjük. E két fizikai elmélet forradalmian új gondolatai egyébként a kinyilatkoztatás erejé-vel hatottak rá. Meghatározták tudományos gondolkodását, és alkotó munkáját. Munkás-ságának hazai hatása az elméleti fizikai kutatá-soknak a modern területek felé való kiterjesz-tésében, tulajdonképpeni megalapozásában,
az oktatás magas szintre emelésében és kiszélesítésében nyilvánult meg. 1947-től volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja, kétszer kapott Kossuth-díjat.
Egy 1966-ban – halála előtt egy évvel – készült TV interjúban a riporter meg-kérdezte tőle:
– Professzor úr, milyen adottságok, tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki a tudomány ismerőjéből újat is felfedezni képes tudóssá legyen?
Ezt válaszolta:
– Elsősorban arra a különös szellemi alkatra van szüksége, amely képessé tesz bennünket, hogy a legegyszerűbb jelenségekben is a kérdőjelek egész tömegét vegyük észre. A legjobb példa erre az a bizonyos leeső alma, amely a hagyo-mány szerint Newtont arra indította, hogy évtizedes töprengéssel megállapítsa a gravitáció törvényét. Akiben nincs meg a probléma meglátásának képessége, az lehet nagy tudású fizikus, de nemigen lehet sikeres kutató. Szükséges azon kívül még egy jellembeli tulajdonság: a makacs kitartás. A tudomány terén nem-igen repülnek a sült galambok. Einstein tíz évig töprengett az általános relativi-tás elméletén, amíg végre megtalálta a csodálatos megoldást. Ami engem illet, nem panaszkodhatom. Alig tudok elszakadni attól a problémától, amely egyszer megfogott. Sokszor megtörténik, hogy álmaimba is elkísér.3
Álljon itt egy volt tanítvány és kolléga, Abonyi Iván visszaemlékezése Novo-bátzky Károlyra4:
3 Kardos István: Sokszemközt tudósokkal. Novobátzky Károly. MRT-Minerva, Budapest, 1974.
4 Abonyi Iván: Emlékezés az ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszékének egykori tanáraira Fizikai Szemle 2007/6.
Novobátzky Károly (1884–1967)