matema-tikából azok közül, akik 1912-ben lettek a Collegium növendékei. Ő ugyan-is megnyerte 1912 őszén azt az akkor már az ország határain túl ugyan-is ugyan-ismert és elismert matematika versenyt, amit előtte 1896-ban Visnya Aladár, 1904-ben pedig Riesz Marcel nyert meg az addigi Eötvös kollégisták közül. Amikor az első két év után, 1914-ben, az alapvizsga letételére került sor, mindkét tárgyból kitűnőre vizsgázott. A levéltár két levelét őrzi, amelyet Bartoniek Gézának írt:
1915. júliusban Zágrábban, 1920. decemberben Berlinben adta fel ezeket. A ka-tonáskodást ő se kerülhette el: 1915-ben vonult be és 1918-ban még katonaként doktorált Bécsben. Tudományos pályafutása túlnőtt országhatárokon, hadviselő hatalmak határain, de a mindennapjait neki is megkeserítette a világ megosz-tottsága és az antiszemitizmus.
Az alábbiakban Alpár László matematikus foglalja össze Szegő Gábor életé-nek és munkásságának legfontosabb mozzanatait:3
Alpár László Szegő Gábor
(részletek) Szegő Gábor
Kunhegyes, 1895. jan. 20.–Palo Alto, 1985. aug. 7.
A Középiskolai Matematikai Lapok egyik kiemelkedő feladatmegol-dója volt, 1912-ben megnyerte a Mathematikai és Physikai Társulat tanulóversenyét, 1913-ban egyetemi díjat nyert. 1913, ill. 1914 nya-rát Berlinben, ill. Göttingenben töltötte. Az 1912–15. években Fejér Lipót és Eötvös Loránd tanítványa volt a budapesti Tudományegye-temen és ott ismerkedett meg Pólya Györggyel.
1915-ben bevonult katonának és Bécsben a légierőknél is szolgált, ahol Kármán Tódorral és Richard v. Misesszel kötött barátságot, ami közrejátszott az aerodinamika és az elméleti fizika iránti
érdeklődé-3 Alpár László: Szegő Gábor. In: Nagy Ferenc (ed.): Magyarok a természettudomány és a technika történetében. Életrajzi lexikon A-tól Zs-ig. 1992, 490.
135 8. Akik túlélték a háborút
sének kialakulásában. 1918-ban, még mint katona, Bécsben dok-torált. 1919/20-ban Kürschák tanársegéde a budapesti Mű-egyetemen, de végleges állást nem kapott, ezért 1921-ben Berlinbe költözött, ahol magán-tanári címet nyert. A „Jahrbuch für die Fortschritte der Mathe-matik” című folyóirat szerkesz-tőségében is dolgozott. 1924-ben az Eötvös Loránd Mathe-matikai és Physikai Társulat Kő-nig Gyula-díjjal tüntette ki.
1926-ban kinevezték a kö-nigsbergi egyetem professzo-rává, de 1934-ben származása
miatt menekülnie kellett Németországból. Pólya György és J. D. Ta-markin amerikai matematikus közbenjárására végül is St. Louis Wa-shington egyetemén kap állást, de fizetését csak közadakozásból és alapítványok révén tudják biztosítani. 1938-ban Stanfordba hívják meg tanszékvezető professzornak. Ezt a tisztét 1953-ig töltötte be, és ezalatt létrehozta Stanfordban a világ egyik leghíresebb matematikai központját.
1940-ben Pólya tanácsosnak látta elhagyni Svájcot, és ekkor ő se-gített barátján: 1942-ben Pólya már a Stanford University profesz-szora. Szegő 1960-ban mint az egyetem Emeritus Professzora vonult nyugdíjba, de még évekig aktív maradt, 1960-tól kezdve gyakran járt Magyarországon, előadásokat tartott, és közvetlen kapcsolatban állt a magyar matematikusokkal. Tagja volt az amerikai művészeti és tudományos akadémiának, tiszteleti tagja volt a bécsi és a Magyar Tudományos Akadémiának is.
Leghíresebb műve, melyet Pólyával együtt írt, és csak „Pólya- Szegő” néven szoktak emlegetni, az Aufgaben und Lehrsätze aus der Analysis, amely a matematika történetének legkiválóbb fel-adatgyűjteménye; feldolgozza az analízis számos területét, főleg a komplex függvénytant, de a geometria, a számelmélet, a kom-binatorika, sőt a fizika is helyet kap benne; a problémamegoldás és -kutatás magasiskolája. Első kötete 1924-ben jelent meg, az- óta négyszer adták ki németül, háromszor oroszul, egyszer angolul (1972–76), egyszer bolgárul és egyszer magyarul (1980–81).
Szegő Gábor (1895–1985)
Első eredménye a Toeplitz-féle determinánsok elméletével fog-lalkozott, de ez a kérdés egész életén végigkísérte, aminek egyik megnyilvánulása az U. Grenanderrel írott könyve: Toeplitz forms and their applications (1958). A Toeplitz- és Hankel-féle formák-ból vezeti le az ortogonális polinomokra vonatkozó átfogó elméle-tét. Azelőtt, több mint száz éven át, a matematikusok egész sora az ortogonális polinomokat csak a valós tengelyen vizsgálta, az egy-ségkörön való viselkedésük elmélete teljes egészében az ő műve.
Eredményeit összefoglaló kiváló könyve, az Orthogonal Poly-nomials 1939-ben jelent meg először, azóta négy kiadást ért meg.
A komplex függvénytan számos problémájáról: a konform leképe-zésekről, az egész függvényekről, a hatványsorok tulajdonságairól írt munkái igen értékesek. Az analízis egyéb tárgyköreivel is beha-tóan foglalkozott, így a harmonikus függvények és a Fourier-sorok elméletével.
Széles körű érdeklődése vezette el az elméleti fizikához. Pólyá-val Pólyá-való együttműködésének másik értékes gyümölcse az „Isope-rimetric Inequalities in Mathematical Physics”. Az isoperimetrikus problémák a geometriában merültek fel először, de kiderült, hogy számos fizikai probléma is erre vezethető vissza. Az elektrosztati-kus kapacitással kapcsolatos Szegő Gábor egyik fontos eredménye.
A 20. század egyik legragyogóbb analistája volt.
Visnya Aladár, Riesz Marcel és Szegő Gábor első díjasok lettek a Mathemati-kai és PhysiMathemati-kai Társulat tanulóversenyén. Nem ért sokkal kevesebbet a második díj sem, ezt négy esetben vitték el Eötvös kollégisták a verseny első két évtizedé-ben: 1895-ben Pap Pál, 1896-ban Zemplén Győző, 1907-ben Domokos György (1888–?) és a világháború közben, 1915-ben Krbek Ferenc.
Krbek Ferenc (1898–1984) is lehet, hogy jó matematikus lett volna, de számára ismerősebb lehetett a katonai pálya: apja császári és királyi ezredes-ként vonult nyugalomba. Ő azután Isonzóból küldte tábori postai lapjait BG úrnak. A tizedik isonzói csata előtt egy hónappal írta: „Nyugalmunk teljes…”
1917. augusztus 17-én pedig még mindig a csendről tudósított – másnap kez-dődött a tizenegyedik isonzói ütközet. Szerencsésen túlélte a világháborút, sőt, még a másodikat is. 1948-ban jelent meg A fizika mint élmény című 360 oldalas, ismeretterjesztőnek szánt könyve, munkássága azonban nem hagyott mélyebb nyomot sem a tudomány, sem az ismeretterjesztés történetében.
Volt még egy matematika-fizika szakos tagja az Eötvös Collegiumnak, aki 1915-ben kiválóan tette le az alapvizsgáit, bevonult katonának és a frontra ke-rült, amit viszont – Krbek Ferenccel ellentétben - elég nehezen viselt el:
137 8. Akik túlélték a háborút
Huszár Géza
Stájerlakanina, 1895. júl. 25.–Budapest, 1965. febr. 21.
1917. júliusban Piavéből írt elkeseredett levelet az igazgató úrnak, amelyben „már csak bort, búzát, békességet” kívánt. A békességet aláhúzta. Hogy, hogy nem, az 1917/18-as tanév második félévében fizikából megírt egy szakdolgozatot, s végül 1920-ban szerezte meg tanári oklevelét. Pályája ettől kezdve felfelé ívelt. Főreális-kolai tanár, 1926-tól tanársegéd, majd adjunktus, 1940-ben nyilvános rendkívüli, 1941-től nyilvános rendes tanár lett a budapesti műegyetem közgazdaságtudo-mányi karának kereskedelmi és politikai számtan és biztosítási matematika tan-székén. 1929-1944 között egyben előbb az Országos Társadalombiztosító Intézet, majd az Első Magyar Általános Biztosító Társaság tanácsadó matematikusa volt.
1948-1961-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságma-tematikai tanszékének tanszékvezető tanára. 1959-től az Állami Biztosítónál to-vábbra is biztosításmatematikai kérdésekkel foglalkozott. Sok kérdést megtárgyalt barátjával, Veress Pállal is. A járadékszámítás, a biztosítási számítások és az in-terpolációszámítás kutatója és a biztosítási matematika európai hírű tudósa volt.
Egyetemi előadásairól két anekdotát idézünk egykori tanítványa tollából:4 Huszár Géza a korreláció-számítás, ezen belül a többszörös korre-láció tárgyában mutatja be a matematikai levezetéseket. A feltol-ható hármas tábla két oldalán egy-egy altiszt áll egyik kezükben egy kis vödör, a másikban pedig hatalmas szivacs. A professzor villámgyorsan írja a táblára a betűket, matematikai jeleket, amikor pedig a tábla megtelik, hátralép, le sem engedi a krétát fogó kezét.
A két altiszt felnyomja a táblát a professzor pedig folytatja. Amikor mind a három tábla megtelik, az altisztek lerántják az első táblát és gyors mozdulatokkal letörlik, miközben a professzor a feje felett tartott, krétát fogó kezével vár.
A szerencsétlen hallgatóság dermedten ül, meg sem kísérlik másolni mindazt, ami a táblán szerepel, „elvesztették a fonalat”
már az első tíz perc után.
Egy pillanat szünet következik, Huszár Géza megfordul és szin-te diadalmasan közli: „Első pillantásra nyilvánvaló, hogy mindeb-ből az következik, hogy..” megfordul és felír egy másfél sor hosszú-ságú képletet. Majd hirtelen hátralép és felteszi a kérdést: „Valóban következik?” Gondolkozik, majd a hallgatósághoz fordul: „Várja-nak!” Bemegy a kis ajtón az előadók szobájába. Tíz perc után újra megjelenik, széles mosollyal az arcán: „Igen, valóban következik!”
4 Forrás: http://vilagszabadsag.hu/index.php?f=1064
A második év első vizsgaidőszakában (1952. január) Huszár Géza szigorlatoztat. A szigorló R.J. alig tud válaszolni a feltett kér-désekre, kínlódik, nagyokat hallgat. Huszár sajnálkozva mondja:
„Hát ez bizony nagyon kevés tudás!” R.J. - az évfolyam átlagánál legalább öt-hat évvel idősebb, közel harminc éves szakérettségis parasztgyerek - felcsattan: „Én meg vagyok elégedve a tudásom-mal!” Huszár ránéz, megértően elmosolyodik és a következőket válaszolja: „Ez nagyon dicséretes! Maga igazán egy nagyon sze-rény ember, kedves barátom. A szesze-rénységéért megajánlok egy ugyancsak szerény elégségest.”
E fejezet zárásaként emlékezzünk meg arról a talán utolsó Eötvös kollégis-ta tudós kollégis-tanárról, aki még hallgathatkollégis-ta Eötvös Loránd előadását az egyetemen.
1916-ban ő volt az egyetlen matematika-fizika tanár szakos hallgató, aki beke-rült a Collegiumba. Összesen is csak heten kebeke-rültek be – dúlt a háború. Dér Zoltán csontgyengesége miatt alkalmatlan volt a katonaságra, neki nem kellett bevonulnia. Röviden az élettörténete:
Dér Zoltán
Győr, 1897. dec. 7.–Sopron, 1994. okt. 20.
1916-ban érettségizett Temesváron az állami főgimnáziumban, ahol édesapja la-tint és magyart tanított. Még ebben az évben felvették Budapesten az egyetemre és az Eötvös Collegiumba. Matematikai és fizikai tanulmányai mellett is meg-tartotta otthonról hozott széleskörű érdeklődését, melyet a Collegium szelleme is táplált. A háborúvégi összeomláskor a nyári szünetre hazatért diák Temesvá-ron rekedt, a román hatóságok nem akarták visszaengedni. Mire visszatérhetett, már nem találta hegedűjét kollégiumi szekrényében. Tanári oklevelének meg-szerzése után előbb a Fasorban tanított Budapesten, majd Pécsett lett egyetemi tanársegéd, míg végül Sopronban állapodott meg, ahol 1929-től kezdve harminc tanéven át a Széchenyi (reál) gimnáziumban tanított. Olyan „tudós tanár” volt, aki egyaránt képes volt bekapcsolódni a tudományos kutatásba az egyetemen és képes volt kivívni tanítványai elismerését, tiszteletét, szeretetét a középiskolá-ban. Több nyelven beszélt, hazai és külföldi szaklapokban publikált, s negyven éven át játszott a soproni szimfonikus zenekarban.
A Nemzeti Emlékezet Programban az alábbiakban örökítették meg emlékét:5
5 http://www.emlekezet.hu/database/derzoltan.doc
139 8. Akik túlélték a háborút