(részletek)
„A fiumei gimnázium 1896-ban mint igen kiváló, nagy tehet-ségű tanítványát ajánlotta a Báró Eötvös József Collegiumba való felvételre.
Nem feledem az akkor 17 éves fiú benyomását. Tüzes szemű, nyílt tekintetű, élénk mozgású, nyurga, egészségtől duzzadó ifjú-ként mutatkozott be. Beszéde gyors, de igen értelmes volt. Nyilat-kozatai némileg hirtelenkedésre hajlottak, melyeken komolyság – néha komolykodás – és naivitás egyaránt átcsillámlott, de az alapszínt mindig a feltétlen őszinteség és jóhiszeműség adta. Egész fellépése igen megnyerő volt, és sugárzó tekintete elárulta, hogy lénye állandóan vidámságra van hangolva.
Nem csoda, ha rövid idő alatt az egész Collegiumot – tanárait és társait – meghódította…
Magyar anyanyelvén felül teljesen, szinte második anyanyelve-ként bírta az olaszt, elég jól a német és francia nyelveket. Csak-hamar az angolt is elsajátította, ami tanulmányait rendkívül előmozdította…
Az egyetemen hallott első előadások szinte lázba ejtették. A ma- thematika és physika előtte még új disciplinái, az eddig tanultaktól eltérő felfogások annyira foglalkoztatták, hogy a hallottakat szinte lelkesedve, olykor már útközben előadta szobatársának, Gombocz Zoltánnak, aki hálás hallgatója volt, mert képes volt a hallottakat nemcsak megérteni, hanem kifogástalanul viszont előadni…”
Zemplén munkásságának ismertetése után Bartoniek így fejezte be beszédét:
„Zemplén minden tekintetben kiváló, kivételes egyéniség volt.
Mint katona is. Nagy elszántsággal, nagy reménységgel indult a háborúba. Remélte, rendületlenül hitte, hogy imádott hazája jobb jövő felé halad. A harctéren is kitűnt, hősiességgel és nagy körülte-kintéssel. Önálló feladatok megoldásával. Tudós hajlandósága ott sem pihent. Akusztikai módszert dolgozott ki rejtett ütegek helyé-nek és távolságának meghatározására.
Utolsó levelében csodálatos szemléletességgel leírja az utolsó, nagy sikerű harcok lefolyását és nagy reményeket fűz a folytatás-hoz. És akkor, a diadalmas hangulat közben éri a hősi halál…
121 7. Az első világháború áldozatai
Talán az Isten kegyelme volt, mely nem engedte megérnie azt, ami bekövetkezett.
Mi volt nekünk, barátainak, azt nehéz kifejezni. Nemes jelle-me, nagy tudománya, hűsége, önzetlensége, izzó hazafisága, min-denkit magával ragadó vidámsága? Ki tudna erre határozottan megfelelni.
Annak idején, ha Zemplén, avagy becéző Talján nevét említet-ték, mosoly szállt minden arcra. Ma fátyol borul szemünkre.”
Zemplén Győző 37 éves volt, amikor a halálos gránáttalálat érte.
Homor Ernő (1883–1914), aki 1900 és 1904 között volt tagja az Eötvös Col-legiumnak, 31 éves korában, az elsők között esett el Szerbiában, 1914. szeptem-berében. Pedig akkor már jó nevű tanár volt a szegedi főgimnáziumban. Sze-geden is született, ott járt középiskolába, méghozzá abba a főreáliskolába, ahol édesapja volt az igazgató. Homor István (1849-1934) ugyancsak matematika-fi-zika szakos tanár volt, az Eötvös Loránd által 1891-ben alapított Mathematikai és Physikai Társulat alapító tagja.
Micula Vazul (1881–1915) 1902-től 1906-ig volt collegista. Ahogy a neve is sejteti, ő román nemzetiségű, görögkeleti vallású hősi halottja a Collegiumnak.
Egy Aradtól délkeletre fekvő kis román-magyar faluban született, jól tudott magyarul. Gozsdu ösztöndíjat kapott, amiből a collegiumi díjat fedezte, és még maradt 200 korona készpénze is. Az egyetemen matematikából és fizikából is szépen vizsgázott. Az olasz fronton esett el 1915 augusztusban, 34 éves korában.
Három kisgyerek maradt utána. Neve szerepel az ELTE Múzeum körúti épüle-tei mellett elhelyezett első világháborús emlékművön is, az egyetemi áldozatok között.
Tupy Jaroslav ugyanabból a Krassó-Szörény megyéből származott, mint Mi-cula Vazul. Kecskeméten érettségizett, 1910-ben került be a Collegiumba, 20 éves korában. Ő is matematika-fizika szakos szeretett volna lenni, de mire az alapvizsgára sor került, ezt már kémiából és biológiából tette le. Van a levéltár-ban egy levele, amit Lugosról írt az igazgató úrnak, ahol éppen kiképzésen volt.
Azután tőle semmi, csak róla a jelzés: meghalt.
Leopold János (1890–1918) 1910-től 1914-ig volt a Collegium tagja. Az alapvizsgán matematikából és fizikából is jót kapott, a szakvizsgán azonban már csak elégségest. Nem csoda: szakvizsgája után nem sokkal vonult be katoná-nak. Négyévi frontszolgálat után a háború utolsó évében halt hősi halált az olasz fronton, 1918. júniusban, 28 éves korában.
Doby Sándor (1897–1918) szintén a háború utolsó évében halt meg, de nem a harctéren, hanem már Budapesten, a harctéren szerzett betegségben. Az egyik
legfiatalabb áldozat volt, 21 évet élt. Simontornyán született, és a kolozsvári re-formátus kollégiumban érettségizett 1915-ben. Felvették az Eötvös Collegium-ba, azután behívták katonának.
Vannak olyan hősi halottak is, akiknek a Collegium levéltárából se sikerült kideríteni a haláluk évét és helyét.
Nádasdi Dániel (1885–1915) Novobátzky Károllyal együtt került be a Col-legiumba, bár egy évvel fiatalabb volt nála. 1903-tól 1907-ig volt kollégista. Tol-na megyei születésű, a debreceni főreálban érettségizett fiú kiválóan végezte el az egyetemet. Utána Fogarasra került tanárnak az ottani főgimnáziumba, s lett a 24. honvéd gyalogezred tartalékos hadnagya. Azután mégis kikerült a frontra és Galíciában elesett 1915. májusban. Augusztusban lett volna a 30. születésnapja.
Szutórisz Dezső ugyancsak 20 éves korában került a Collegiumba 1911-ben, tehát ő is az új épület első lakói közé tartozott. Nógrád megyében született, Ba-lassagyarmaton érettségizett az állami főgimnáziumban. Alapvizsgája jól sike-rült matematikából és fizikából is, szakvizsgájáról azonban nincs dokumentum a levéltárban. 1916 júliusából van egy levél tőle Kassáról, mint újonnan kikép-zett géppuskás üdvözli B. G. urat. Utána már csak egy jelzés áll a haláláról.
Nem lehet tudni a hősi halál helyéről, idejéről semmit Prékopa István eseté-ben sem. (Prékopa András matematikaprofesszor távoli rokona). Ő Budapesten született 1897-ben, és Rozsnyón érettségizett az evangélikus főgimnáziumban 1915-ben. Édesapja is matematika-fizika szakos tanár volt ebben a középis-kolában, de mire a fia leérettségizett, meghalt. Az özvegyen maradt édesanya négy gyerekről kellett, hogy gondoskodjon. Prékopa Istvánt hiába vették fel, el
Vonósnégyes a Collegiumban 1904-ben.
A cselló mögött Kuncz Aladár (1885–1931), mellette Nádasdi Dániel (1885–1915)
123 7. Az első világháború áldozatai
se tudta kezdeni az egyetemet, mert – mint arról Bartoniek igazgató úrnak le-vélben beszámolt – 1915. augusztus16-ra megkapta a behívót a besztercebányai 16. honvéd gyalogezredhez. Azután már csak a jelzés került a dossziéjára: ő is hősi halált halt.
Végül essék szó az Eötvös Collegiumnak arról a tagjáról, akinek elvesztése a legnagyobb csapás volt Bartoniek Géza számára – essék szó saját, egyetlen fiáról.
Bartoniek Emil dossziéja üres a levéltárban, azt se lehet tudni, mikor és hová lett a tartalma. Végül is az Országos Széchényi Könyvtárban sikerült nyomá-ra bukkanni néhány, az életére vonatkozó fontosabb adatnak, Bartoniek Emma hagyatékából. Egy 2013-as Fizikai Szemle cikk tartalmazza a rendelkezésre álló információkat, ebből idézünk:2
Száz évvel ezelőtt a Fizikai Szemle még csupán egy rovat volt a Mathematikai és Physikai Lapokban, a Mathematikai és Physikai Társulat hivatalos folyóiratában. (Innen kapta új címét is az örö-kébe lépő fizikai folyóirat 1950-ben.) Ebben a rovatban jelentek meg a legfrissebb hírek, tudósítások a fizika világából. 1914-ben például Bartoniek Emil ismertette a legújabb külföldi fizikai kísér-leteket, többek között a fémek termoelektromos állandóinak mé-résével, vagy a katódsugarak nyomásának mérésével kapcsolato-sakat. Ugyanakkor Rybár István az anomális Zeeman-effektusról, Hevesy György az atomok szerkezetéről, Tomits Iván különböző sugárzásmérésekről, Selényi Pál fotometriai mérésekről értekezett.
Amikor cikkeik megjelentek, még egyikük se töltötte be 30. élet-évét. Eötvös Loránd, a Társulat elnöke, elszántan és következete-sen fiatalított: 2013-ban éppen száz éve, hogy a Társulat matemati-kai, illetve fizikai titkári tisztét a 33 éves Fejér Lipótra és a 34 éves Zemplén Győzőre bízta, akik a következő évben már át is vették a Mathematikai és Physikai Lapok szerkesztését az akkor 52 éves Rados Gusztávtól és Kövesligethy Radótól.
Rybár István (1886–1971), Hevesy György (1885–1966), Tomits Iván (1886–1953), Selényi Pál (1884–1954) neve jól cseng a mai olvasók fülében. Még a Bartoniek név is ismerős: Bartoniek Géza volt a nevezetes B. G. úr, több mint három évtizeden át az Eötvös Collegium igazgatója. De ki volt Bartoniek Emil?
Ő volt Bartoniek Géza egyetlen fia, aki édesapjától tanulta meg szeretni a fizikát.
2 Radnai Gyula: Száz éve történt: Hazai tudósítás Laue briliáns ötletéről, Fizikai Szemle 2013/9. 311.
Bartoniek Géza (1854–1930) Nagyszombatban kezdte és Po-zsonyban fejezte be középiskolai tanulmányait. Utána a pesti egye-temre ment földrajzot és csillagászatot tanulni, de a nála csak né-hány évvel idősebb Eötvös Loránd előadása és személyisége any-nyira lenyűgözte, hogy érdeklődése teljesen a fizika felé fordult.
Szerencsére tehetsége is volt hozzá. Természettani diplomájának megszerzése után bent maradt az egyetemen: Eötvös maga mel-lé vette tanársegédnek, majd néhány év múlva segítette elhelyez-kedni a polgári iskolai tanítóképzőben. Itt tanított fizikát 1895-ig, amikor újra Eötvös kérésére módosított pályát: elvállalta az akkor induló Eötvös József Collegium igazgatását. Az ő tevékenysége nyomán vált ez a kollégium országos hírű, sőt, az ország határain túl is ismert, nívós tanárképző intézménnyé.
Öt gyermeke volt; négy leány és egy fiú. A lányok közül Bar-toniek Emma (1894–1957) történész, bibliográfus lett, negyvenes éveiben ő volt az Országos Széchényi Könyvtár levéltárának ve-zetője. Bartoniek Anna (1896–1978) festő lett és grafikus, művei ma is keresettek a képzőművészeti aukciókon. A másik két lány sorsa mára már homályba veszett. Emil öt évvel volt idősebb Em-mánál és héttel Annánál. Őt nem a művészetek vagy a humán tu-dományok érdekelték, hanem a fizika, vagy ahogy akkor mondták:
a természettan. A Mintagimnáziumban érettségizett – a mai Tre-fort Gimnázium elődjében –, majd Eötvös-kollégistaként a buda-pesti tudományegyetemen szerzett mennyiségtan-természettan szakos középiskolai tanári diplomát. De nem gimnáziumban kez-dett tanítani, hanem egyenesen a József Műegyetemre került, ahol 24-25 éves korában írt egy kiváló cikket a Mathematikai és Physi-kai Lapokba „A Röntgensugarak természetéről”.
A röntgensugárzás témája az által lett akkor újra aktuális, hogy Laue briliáns ötlete nyomán megindulhatott a röntgen-szerkezet-kutatás. Ezt az izgalmas időszakot mutatta be szakszerűen és ér-dekesen Bartoniek Emil. Cikke kétszeresen is megérdemli figyel-münket 2013/14-ben: nemcsak az anyagtudományok egyik kor-szakos felfedezésének centenáriuma okán, hanem azért is, mert kiderül belőle, mennyire ráérzett egy fiatal magyar fizikus a fizika akkori frontvonalára.
A fizikatörténetet kedvelők számára külön örömet okoz majd, hogy bepillantást nyerhetnek a szaktudomány akkori állásába, vita-tott, még nem eldöntött kérdéseibe is, mégpedig azon a magyar nyel-ven, amelyen száz évvel ezelőtt írtak és beszéltek itthon a fizikusok.
125 7. Az első világháború áldozatai