Partali László Hölgyeim és Uraim !
Nagy fába vágja az a fejszéjét, aki vállalkozik arra, hogy a rendelkezésre álló 1/4 órában összefoglalja Tatabánya sportjának történetét. A feladat nagyságát alátámasztja az, hogy míg ma itt a 45 éves városról emlékezünk, addig a település sportja már a századforduló táján bontogatja szárnyait, s az utóbbi 45 évben olyan fergeteges sportsikereket hozott, amelyre nemigen akad példa az ország más hasonló nagyságú városai között.
Mindez az előadót kényszeríti arra, hogy mondandójának összeállításakor szelektáljon, ugyanakkor a történeti hűség megtartása miatt minden - a sport területén lényeges - történésről emlékezzen.
Az 1890-es években a fővárosi munkásság példájára a vidéki városokban, nagyobb munkástelepüléseken is egymás után alakulnak meg a testedző-, tornász és sportegyesületek. 1896 karácsonyán gördült ki az első csille szén a tatabányai I. számú aknából, s rövid időn belül a városi munkásság is szervezkedni kezdett, s ennek a jeleként kell értelmeznünk a sportegyesület létrehozásának szándékát is.
1910-ben egy nemes gondolkodású bányamérnök Frei Ferenc egyesületbe fogta össze à tetterőtől és sportolási kedvtől duzzadó bányavidéki fiatalokat.
1910. február 6-án mondta ki a régi Altiszti Kaszinó helyiségében összesereg
lett 71 lelkes bányászfiatal a Tatabányai Sport Club megalakulását. Frei Ferenc lett az elnök, Szmuk Lajos a titkár.
1910. május 19-én a belügyminiszter jóváhagyta a club alapszabályát, amely
ben fő célkitűzésként a testedzés különféle nemének művelése és terjesztése állt.
Az egyesület jeligéje: bátorság, erő, férfiasság. Az egyesület legfőbb törekvése a pályaépítés volt. A tagok és a szurkolók társadalmi munkája hozta létre az első sportpályát (labdarúgópályát) a felsőgallai palahányó oldalában, amelynek ava
tására 1910. augusztus 21-én került sor. Az első ellenfél a Győri ETO volt. Az alapszabályokban a futballon kívül említik még a birkózást és az egyéb atlétikai gyakorlatokat is, ennek ellenére a labdarúgás terjedése volt a legjellemzőbb.
A kezdeti helyi sikerek után a TSC-t benevezték a vidéki (nyugati kerület) labdarúgó bajnokságába. A legjelentősebb sportújság 1913-ban már azt írja, hogy a TSC a legjobb vidéki csapatok közé tartozik, s hogy Tatabánya neve az egész országban ismert "a sportja révén".
Sok nehézséget okozott kezdet kezdetén a csapat sportfelszereléssel történő ellátása is, a tagok fejenként 20 koronát fizettek be (csaknem egyheti teljes kere
set) a labdarúgó cipőre és mezre. 1926 nyarán nagy jelentőségű intézkedés tör
tént a magyar labdarúgó sportban. Felszámolták az ál-amatőrséget és bevezették a professzionista és amatőr futballt, s a TSC amatőr labdarúgó csapat lett. Az 1946/47. évi bajnokságban megnyílt a lehetőség, hogy a TSC NB l-es csapat legyen, de az osztályozón kikapott a szomszéd várostól, a Dorogtól.
1948-ban teljesült az álom, a csapat bejutott az NB I-be. Jó kezdés után azon
ban meg kellett válniuk az első osztálytól. 1950-ben ismét sikerül a felkapaszko
dás, de sajnos ismét kudarc éri a csapatot. 1956 óta újra NB l-es a csapat,
folyamatosan 36 évig. Ezalatt a több mint 3 és fél évtized alatt olyan labdarúgók neve fémjelzi a csapatot, mint Grosics, Lahos, Dombai, Deli, Gellei, Szepesi, Lacskó, Mencel, Csernai, Arany, Csapó, Szabó, Kiprich, Vince olyan mesterek irányításával, mint Lakat Károly, Hidegkúti Nándor. Közel 350 nemzetközi mérkőzést játszottak, s olyan csapatok fordultak meg Tatabányán, mint a Reál Madrid, StEtiene, Stutgart.
Tizenhárom éves volt már az egyesület, amikor 1923-ban az akkoriban ismert rövidtávfutó Halle Imre szorgoskodása eredményeként megalakult az atlétikai szakosztály. Kezdetben futópálya sem volt, s így jobbára ugró és dobó számokkal kísérleteztek. Jelentős változást hozott a szkosztály életében, hogy 1928-ban a régi labdarúgópálya körül megépül a 400 méteres futópálya. 1932 tavaszán tűnik fel a szkosztály edzésein egy hosszútávú tehetség, Játékos Pál, aki később több évtizeden át nevelte a fiatal atléta tehetségeket. 1936-ban a szokásoknak megfe
lelően az olimpiai láng elindult útjára, az olimpia színhelyére, Berlinbe. A láng a megye településein is átfutott, s azt 31 tatabányai sportoló is vitte rövidebb-hosszabb távon.
A háborút követően közel egy évtizedes munka volt szükséges ahhoz, hogy a sportágba újabb tehetségek bontogassák szárnyaikat, mint Kiss László, Országh József rövidtávfutók. 1958-ban Hencz, Kiss, Országh, Tóth váltó magyar baj
nokságot nyer 4x 100 m síkfutásban. 1960-ban Kiss László magyar bajnok a 100 m-es síkfutásban.
Tény, hogy az egyesület fennállásának 50. évében az atléták minden "meg
nyerhető" versenyt megnyertek. Kis Antal a szkosztály gyaloglója 3 olimpián vett részt, s Mexikóból ezüstéremmel tért haza.
A 80-as években is voltak kiemelkedő atlétái az egyesületnek, mint Stark Ka
talin magasugró, Forgács Judit futó és Urbanik Sándor gyalogló, akik a nemzet
közi küzdőtéren is kiemelkedő eredményeket értek el.
Időrendi sorrendben haladva az úszó és a vízilabda szakosztály létrehozása következett.
1924-ben készült el a fürdő, méghozzá "hűségesen" ülusztrálva az akkori kasztrendszert. A felső, kisebb medence csakis a tisztviselők kényelmét szolgál
ta, a középső az altisztekét. Munkásnak egyikbe sem volt szabad belépnie. A munkástömegnek tehát az alsó 100 m-es medence jutott. Ez aztán rövidesen otthona lett a kibontakozó tatabányai úszósportnak. Az uszoda építője Uhlárik Ernő szervezte meg az úszó szakosztályt, amelyben a munka gyors sikerekhez vezetett. Mire elérkezett az 1932-es Los Angelesi olimpia, Székely András tata
bányai úszó már biztos tagja volt az utazó magyar csapatnak.
A másik kimagasló gyorsúszó Angyal István volt. Jogosan írta róla az akkori Dunántúli Sportújság "...amelyik számban a tatabányai Angyal István elindult ott mások számára nem termett babér. " Ő volt a második tatabányai sportoló, aki a legnagyobb kitüntetésben részesült; részt vett az 1936-os berlini olimpián.
Részvételének érdekessége volt, hogy a Berlinbe menő gyorsvonat megállt Tata
bányán, hogy a vidéki olimpikont felvegye. Ha már az úszásnál vagyunk, a vízi
labda is megérne néhány gondolatot, de az idő rövidsége miatt erre most nem térek ki.
Az 1925-ös esztendőben megalakult a birkózó szakosztály is, amely az elmúlt közel 70 év alatt sok száz fiatal sportoló számára adott lehetőséget tehetségének
kibontakozására. Közülük a legtöbbre Takács János vitte, aki a Szöuli olimpián IV. helyezést ért el.
1925-ben már működött Tatabányán a Természetbarátok Turista Egyesülete.
A mésztelepi Czermann-f éle vendéglőben jöttek össze kétszer is hetenként, hogy megbeszéljék túraútvonalaikat. A kirándulások persze nem csupán virágszedést, vagy szalonnasütést jelentettek, nem is csak túrát a jó levegőn. Politikai összejö
veteleket is, szabályos gyűléseket. így aztán a turistáknak sokszor meggyűlt a baja a csendőrséggel. Egyébként az elmúlt héten köszöntötték a TSC székházá
ban Dubinyák Péter bácsit 80. születésnapja alkalmából. Ő a tatabányai turista
mozgalom nagy veteránja, aki már 1929-ben beiratkozott a Tatabányai Turista Egyesületbe, s az 1955-ben a TBSC-nél megalakult természetjáró szakosztály létrehozásában is közreműködött. De bábáskodott a KOMÉP-nél és a Cement
gyárnál létrejött turista szakosztályoknál is.
A sakkozás a századforduló, de különösen az első világháború óta kedvelt szórakozás. Tatabányán az 1920-as évektől kezdve mind többen töltötték szaba
didejüket e szórakoztató játékkal. Többször felvetődött a kérdés, hogy a tatabá
nyai sakkozók népes táborát egyesületbe kellene tömöríteni. Végül 1935. július 1 -jén megalakult a sakk szakosztály 50 taggal. A szakosztály sakkozói az évtize
dek alatt sok szép sikert értek el, elsősorban a legjobb vidéki bajnoki címért kiírt versenyeken. A magyar női sakkozás tradíciói elmaradtak a férfiakétól, 1937-ig nem vett részt magyar nő a világbajnokságokon. 194 3-ban a krónikás a következő sorokat írta: "Az idei csapatbajnokság mérkőzésein Tatabánya csapatában egy feltűnően jól szereplő hölgysakkozó tűnt fel. Egymás után győzte le férfi ellenfe
leit. Jegyezzük meg a nevét: Lángos Józsa kisasszony." A háborút követő időszak
ban mind népesebbek lesznek a női versenyek, s Lángos Józsának sikerül 9 esetben megvédenie országos bajnoki címét. 1952-ben Moszkvában a női sakk-világ-bajnokjelöltek versenyén holtversenyben a 8-10. helyen végzett. Elnyerte a nemzetközi mester címet. De körünkben köszönthetjük Kosa László FIDE mestert is.
A 30 -as évek végén több vidéki városban, köztük Tatabányán is meghonosodik az ökölvívás. Ebben jelentős szerepet játszott a levente intézmény, mely - termé
szetesen elsősorban nem az ökölvívás szépsége, hanem inkább küzdő jellege mi
att - felfigyelt e kemény sportágra. Az első ökölvívó mérkőzést 1939. augusztus 6-án a felsőgallai községháza udvarán rendezték meg. A jó eredményeket köve
tően a felsőgallai "társulat" elhatározta, hogy a TSC színeiben, még ebben az évben szakosztály alakít. Az ökölvívók közül a legkiemelkedőbb versenyzők Ke-rényi Antal háromszoros magyar bajnok, Somodi Ferenc európabajnok, Deza-mits Tibor a moszkvai olimpián képviselte a TBSC színeit.
A kézilabda szakosztály megalakulását nem lehet pontos dátumhoz kötni, nem volt alakuló ülés, nem volt bajnoki nevezés. Tatabányán a gondolat 1942-ben vetődött fel, és 1943 tavaszán a férfi csapat Tatabányai Levente néven már megkezdte az edzéseket. A női kézilabda csapat 1943-ban alakult. 1959-ben megszüntették a nagypályás kézilabdát, s egy évtizedes NB Il-es szereplés után
1969-ben mindkét csapat felkerült az NB I-be. A hetvenes években 3 alkalommal nyer magyar bajnokságot a férfi csapat. Kiemelkedő tudású játékosok szerepel
nek mind a női, mind a férfi csapatban. Kéziné, Káló, Gubányi, Bartalos, Kontra, Dr.Hoffmann, Szabó, Bíró, Marosi, Sibalin. Mind megannyi olimpikon, s
némelyiküket még a világválogatottba is meghívják. S ne feledkezzünk meg a sikerek kovácsáról Albrecht Miklós edzőről sem.
Az erős emberek sportja a súlyemelés, az amszterdami olimpiát követően rohamléptekben fejlődik. Hazánkba, s ide Tatabányára mintegy 3 évtizeddel később érkezik el a népszerűsége. 1957-ben Soós Mihály bírkózóedző kezdemé
nyezésére megalakul a súlyemeő szakosztály. 1956 után újra kellett szervezni a szakosztályt. Az évtized végére, a 60-as évek elején a tatabányai súlyemelők betörtek az ország, de mondhatni úgy, a világ élvonalába. Ez az a sportág, amely a legtöbb nemzetközi sikert hozta a sportegyesület számára. Földi Imre olimpiai bajnok kétségkívül a legkiemelkedőbb versenyző egyénisége volt a szakosztály
nak. Öt olimpián vett részt. Szinte megszámlálhatatlan az általa felállított világ
csúcsok száma. 1991-ben nagy megtiszteltetés érte őt, amikor egyetlen vidéki sportolóként beválasztották a Halhatatlan Olimpiai Bajnokok Klubjába.
De rajta kívül számtalan kiemelkedő eredménnyel rendelkező tatabányai erős embert is felsorolhatnék még: Ecser Károly, Veres Győző, Hanzlik János, Holcz-reiter Sándor, Stark András, Szálai György, Oláh Béla.
Tisztelt Konferencia ! Hölgyeim és Uraim !
Sajnos nem értem még végére a város sportjának ismertetésében. Nem beszél
tem még a vívók, kerékpárosok, kajak-kenusok, kosárlabdások, röplabdások, cselgáncsozók, asztaliteniszezők, jégkorongozók, tekések, teniszesek, vízilabdá
sok eredményeiről. De fontosnak tartom azt is megemlíteni, hogy a városban nemcsak TSC, TBSC létezett, hanem működött itt KOMÉP SE, Erőmű SE, Volán SE, BHG SE, KOMTÁVHŐ SE, Generál SE és a szabadidősportot tömörítő Pe
tőfi Tömegsport Egyesület. De részét képezi a város sportjának a diákok sportja, akik közül a legtehetségesebbek a sportegyesületekben fejleszthetik tovább ké
pességeiket. Volt olyan időszak, amikor 3.000 igazolt versenyzője volt a város klubjainak, 50 %-uk diák.
Sokat adtak a sportolók a városnak, a közel 60 olimpikon, a 4 olimpiai bajnok, stb., de a város is sokat adott nekik. Az elmúlt több mint 4 évtizedben döntően a bánya biztosította a sportegyesület működési feltételeit - amely az egyesület virágzása idején meghaladta a 100 millió forintot, ugyanakkor nem is tűrte, hogy bárki is beleszóljon rajta kívül az egyesület életébe.
Változtak az idők, ma már a bánya nem tud ekkora összegeket a sportra fordí
tani, az önkormányzat pedig nem képes a kieső támogatást pótolni. Ugyanakkor minden elismerést megérdemel azért a rendkívül kedvező hozzáállásáért, amely alapján a testületi döntéseket követően közel 60 millió forintot fordít a létesít
mények fenntartására, az élő sport és a diákok sportjának működtetésére. A város sportéletében egy korszak lezárulni látszik - főleg ami az élsport eredmé
nyességét érinti -, ugyanakkor reménykedünk, hogy közös összefogással sikerül a közel 8 évtizeden át megteremtett sportértékeket megőrizni. Úgy gondolom a mai helyzetben ez sem kevés.
Irodalom
BÁRDOS László István - HAVASHÁZI László: Bányász sportolók 50 éve. (A Tatabányai Bányász SC jubileumi emlékkönyve) Tatabánya, 1961.