A mai Tatabányát alkotó négy községben a bánya megnyitását megelőzően nem élt számottevő ágostai hitvallású evangélikus. Az 1900-as egyházi névtár adatai 122 evangélikusról tanúskodnak. E szám 1929-re ezerre emelkedett. Kö
zülük a Bánhidán élők lelki gondozását formailag a szendi, a Felsőgallán, Alsó-gallán és Tatabányán élőket pedig az oroszlányi lelkész látta el. A valóságban a négy település evangélikusait a tatabányai református lelkész pásztorolta. Ennek bizonyságára például, hogy 1929-ben 164 evangélikus tanulót a református hit
oktató részesített hitoktatásban. Ez a lélekszám szinte parancsolóan vetette fel az önálló belső élet megszervezésének szükségességét. Az egyházszervező mun
kát végül az a D. Kovács Sándor teológiai tanár, későbbi püspök kezdte el, aki Komáromban, Tata-Tóvároson korábban már eredménnyel működött közre az ottani evangélikus gyülekezet létrejöttében. D. Kovács Sándor kezdeményezését a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület püspöke Kiss István is felkarolta, s megbízta Kalavszky Kálmán lelkészt a hívek felkutatásával, a gyülekezet meg
szervezésével. Munkálkodásának eredményeként 1930. december 21-én köz
gyűlésen mondhatta ki megalakulását a Tatabánya-Felsőgallai Missziós Egyházközség, megválasztva tisztviselőit és 42 tagú presbitériumát. A megvá
lasztott tisztviselőket - Leskó Béla felügyelő, Szenovitz Dezső másodfelügyelő, Sztojka Viktor és Erdős János gondnok és Halmos Alfrés pénztáros - D. Kovács Sándor 1931. január 6-án iktatta be hivatalosan.
Az evangélikus istentiszteleteket ekkor két helyen - a libadombi református templomban (Tatabánya-Ótelep), valamint Felsőgallán, Prehauser Imre házá
nak egyik szobájában tartották. Első költségvetésüket 1931. január 25-én készí
tették el 3.800 pengőben határozva meg annak összegét. E költségvetés tanúsága szerűitekkor márvolt iroda jukéslelkészlakotisbiztosítottak Kalavszky Kálmán számára. Igaz mindkettő bérlemény, és nem saját tulajdonuk volt. Ezzel egyide
jűleg felcsillant az anyagyülekezetté válás lehetősége is. E rang elnyerése révén saját lelkészt, jobb anyagi helyzetet és nagyobb önállóságot jelentett a közösség számára.
71
E célkitűzés eléréséhez a MÀK Rt-vel való együttműködésen keresztül veze
tett az út. Lépéseket kellett tenni annak érdekében, hogy a MÁK Rt. a katoliku
sokhoz és a reformátusokhoz hasonlóan vállalja magára a gyülekezet működéséhez szükséges költségek egy hányadát. Az együttműködés első ered
ményeként, a korszak gyakorlatának megfelelően, a megajánlott adományokat a MÁK Rt. vonta le a munkavállaló hívek fizetéséből. E lépés kétségtelenül meg
lévő negatívumai mellett azzal az eredménnyel járt, hogy stabüizálódott a gyüle
kezet gazdasági helyzete.
A belső kohézió erősödésének és az anyagi lehetőségek gyarapodásának jele
ként 1931-ben megkezdte munkáját a Nő- és Leányegylet. A megnövekedett munka elvégzése érdekében az egyházi főhatóság, Kalavszky Kálmán mellé, szol
gálattételre Detre Lajos személyében segédlelkészt is rendelt. A MÁK Rt. a gyü
lekezet 1933. április 30-i közgyűlésének tanúsága szerint az evangélikusok rendelkezésére bocsátotta a VI-os telepi Borbély u. 146. szám alatti épületet gyülekezeti helyiség céljaira. Ekkor fogalmazódott meg először komolyabban a templomépítés gondolata is. Itt kapott új otthont a Nő- és Leányegylet.
A gyülekezet folyamatos erősödésének következő állomásaként a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium kongnia engedélye alapján 193 3. július 13-án lét
rejött a Tatabánya-Felsőgallai Missziós Evangélikus Anyaegyház, mely első önálló lelkészévé választotta eddigi pásztorát Kalavszky Kálmánt, akit kevéssel utóbb, szeptember 24-én a püspök hivatalosan beiktatott. E dátummal kezdődik az önálló Tatabánya-Felsőgalla Evangélikus Anyaegyházközség története.
1934-ben a már működő Nő- és Leányegylet mellett megszerveződött a 480. sz.
Vidovszky Kálmán Cserkészcsapat is. Ugyanebben az évben március 14-én szü
letett meg a határozat, melynek nyomán elkezdődött a templomépítésért folyta
tott küzdelem. Kérték a bányatársulatot, hogy adjon az evangélikusoknak ugyanolyan támogatást, mint a többi egyháznak. E kérés teljesítésére 1935. szep
tember 29-én tett ígéretet a bánya vezetése. Ennek egyik első jeleként 1935-ben lelkészlakást és irodahelyiséget biztosított a gyülekezet számára a VH-es telepi Nefelejcs utca 113. számú épületben. A gyülekezet 1936-ban a VI-os telepi gyü
lekezeti helyiségben templomtermet alakított ki. Ettől kezdve hivatalos közgyű
léseiket felváltva tartották az új templomteremben és az óvárosi református templomban. Ebben a helyzetben fordul a gyülekezet a Társulat Központi Igaz
gatóságához azzal a kéréssel, hogy biztosítson számára a VII-es telepen egy mun
kásbarakkot, melyet templommá alakíthat át. A kérést a bánya teljesítette, ezzel egyidejűleg a VI-os telepi nő- és leányegyleti, valamint cserkészotthoni épület helyett egy kisebbet adott cserébe az evangélikus egyházközségnek. A gyülekezet rendelkezésére bocsátott ingatlanokért a Társulat nem kért bérleti díjat, csak a karbantartást igényelte. A templom kialakítása az 1938. áprüis 10-i engedély kiadását követően azonnal megkezdődött, s Bánik Béla társulati építész tervei alapján 1938. október 30-án el is készült. Felszentelésére 1938. november 27-én került sor. Az építkezés 12 000 pengős költségeit a gyülekezet erejét meghaladó módon csaknem teljes egészében maga vállalta. A bánya vezetése megértette a nehézségeiket, s 1939. április 16-i döntése nyomán átvállalta a lelkész helyi java
dalmának fizetését továbbá a lakás, a világítás és a fűtés költségeit. Kevéssel utóbb a segédlelkész, az egyházfi és a kántor javadalmazását is. 1944-től Ka
lavszky Kálmánt a többi lelkésszel azonos jogállással bevette a vállalati
tisztvise-lök sorába. Ezzel teljessé vált a Bányatársulat és az evangélikus egyház összefo
nódása.
A második világháború hatása egyre erőteljesebben érintette a gyülekezet életét. Ez Kalavszky Kálmán többszöri katonai szolgálatában, később a légiria
dók sűrűsödésében öltött testet. 1944-ben Kalavszky Kálmánt behívták katoná
nak, a segédlelkész pedig elmenekült. A háború utolsó hónapjaiban a magára maradt gyülekezet lelki gondozását ismét a református lelkészek látták el.
1945. június 24-én a magára maradt gyülekezet vezetését Benczúr Zoltán lelkész vette át, mint adminisztrátor. A helyzetet áttekintve ekkorra megállapít
hatóvá vált, hogy a templom jelentős károkat szenvedett, s elveszett a lelkészla
kás is, mivel azt az erdészetnek adta ki a vállalat vezetése. Később sikerült renováltatni a templomot, a vállalat pedig visszaadta a lelkészlakást és tovább folyósította a korábbi javadalmakat is.
Kalavszky Kálmán, a gyülekezet hadifogságba került lelkésze hazatért, de nem maradhatott állomáshelyén. A gyülekezeten belül megindult a bomlás. A juttatások csökkentek. A bányalelkész javadalmazását a bányától a VMK, majd az Állami Egyházügyi Hivatal vette át.
1949-tőlkezdődően a gyülekezetnek ismét magának kellett gondoskodnia az adományok összegyűjtéséről. Az 1946-53 közötti időszakban az egyházközség hivatalos neve: Tatabánya-bányatelepi Evangélikus Egyház. A nehéz helyzetből való kibontakozás jeleként Kalavszky Kálmán a Dunáninneni Egyházkerület javaslatára ideiglenesen nyugdíjazták, majd Szarvasra helyezték. Ezt követően 1952-ben az egyházközség két lelkészi körre - Alsóvárosi, Felsővárosi - szerve
ződött anélkül, hogy formálisan is kettéválna. Az óvárosi részt magában foglaló Felsővárosi lelkészi kerület élére Selmeczi Jánost, a kongruás (állami javadal-mas) lelkészi állásra pedig Táborszky Lászlót választotta a gyülekezet. Beiktatá
sukra 1952. április 28-án került sor. 1953. október 16-án a Szákra távozott Táborszky helyét dr. Vető Lajos püspök Lábossá Lajos lelkésszel töltötte be.
A Felsővárosi (VTI-es telepet is magába foglaló) lelkészi kerület igen nehéz helyzetben élte meg az elkövetkező két évtizedet. Előbb 1954-ben rongálódott meg alábányászás miatt a VTI-es telepi templom, majd a 60-as évek elején, ami
kor is életveszélyessé vált. Igaz, hogy 1979 júliusáig használták, de ekkor kárta
lanítás ellenében végképpen el kellett hagynia a gyülekezetnek. A templom Amster József által készített orgonája ekkor az óbudai evangélikus templomba, egyéb berendezési tárgyai pedig a bicskei templomba kerültek. A kártérítésként kapott összegből 1965-ben új imaház-templomot épített az egyházközség az I.
kerület Tátra u. 13. sz. alatt, a lelkészlakás épületének telkére.
Tatabánya egangélikus egyházközségének történetén belül sajátos helyet fog
lal el a bánhidai városrész.
Bánhidán az erőmű üzembehelyezése előtt mintegy 80-100 evangélikus hívő élhetett. Kalavszky Kálmán tatabánya-f elsőgallai evangélikus lelkész szervező
munkájának eredményeként 1932-ben már felvetődött, hogy az itt élő hívők szerveződjenek közösségé, s ne kényszerüljenek hosszú út megtételére a hitélet gyakorlása érdekében. Ekkor ugyanis lelki gondozásuk minden szempontból a libadombi református templomhoz kötötte őket. Első lépés a házi bibliaórák tartása volt. A Sza jki Kálmánéknál, Mógor Sándoréknál, Kiss Rezsőéknél, Beliczai Bélánénál és másutt találkozó evangélikus hívek tekintélye az idők során oly mértékben megnőtt, hogy Láng József főjegyző 19 32-ben engedélyezte
számuk-73
ra istentiszteletek tartását a községháza tanácstermében. 1932 pünkösdjének másnapján azután megalakult a Banhidai Evangélikus Fiókegyház, mely Ka-lavszky Kálmán vezetésével tartott első közgyűlésén Gaál Elemért felügyelővé, Szajki Kálmánt gondnok és pénztárossá, Friedrich Jánost, Mógor Sándort, Fle
isch Gyulát, Vülányi Ivánt presbiterré, Császár Jánost pedig egyházf ivá válasz
totta. Gaál Elemér azzal a feltétellel vállalta a megtisztelő megbízást, hogy a jövőben a gyülekezet tagjai legfontosabb megoldandó feladatuknak a templom megépítését tartják. E feltételeknek örömmel tettek eleget a fiókegyház hívei. A gyülekezeti élet megélénkülésének jeleként 1932 őszén a banhidai evangélikus Nő- és Leányegylet, melynek első elnöke Tényei Lászlóné, ügyvezető elnöknője pedig Beliczai Béláné lett. A templomépítés gondolata 1938-ban öltött konkrét formát. Ekkor Láng József főjegyző Ú jbánhidán, a község legszebb részén bizto
sított telket a templom számára. A hepehupás terepet előbb 70-80 kocsi homok
kal töltötték fel, majd a munka megkezdéséhez szükséges pénz összegyűjtését követően hozzáláttak az építkezéshez. Az anyagi feltételek megteremtésében nagy szerepet játszott Gaál Elemér, aki 500 pengős adományán túl, Pesthy Pál igazságügyminiszter révén azt is elérte, hogy az erőmű mellett, a MÁK Rt. is megadja a terv megvalósításához szükséges támogatást. A templom tervrajzát a tatabányai építési osztály főmérnöke készítette, s ajándékozta a gyülekezetnek.
Az alapkő letételére 19 36. szeptember végén került sor. Amintegy 7500 pengő ráfordításával emelt épületet 1937. december 19-én szentelte fel D. Kovács Jó
zsef püspök. A templom berendezésére a hívek odaadó munkájából és adakozó
készségéből nyílott lehetőség. A templom harmóniumát a Nőegylet adományozta, az oltárterítőt Péchi Pálné készítette, s a többi tárgy is a gyülekezet tagjainak jóvoltából tette széppé a templomot.
A háború és az azt követő évek viszontagságai súlyosan érintették az itteni gyülekezetet is. A templom a háború során megsérült. Teljesen új helyzetet te
remtett a négy település 1947-ben történt egyesítése, Tatabánya város létrejötte.
Ekkor a Banhidai Evangélikus Fiókegyház csatlakozott a Tatabánya-Bányatele
pi Evangélikus Egyházhoz, mint anyaegyházhoz. Kalavszky Kálmán 1951-ben történt nyugdíjazását követően az egyházközségen belül létrehozott új szerveze
ti beosztás szerint a Tatabányai Evangélikus Egyházközségen belül Bánhida az alsóvárosi lelkészi kör központjaként működött előbb Táborszky László, majd 1953-tól Lábossá Lajos vezetésével. Ez az állapot 1970-ig állott fenn, amikor is két lelkészi kör megszűnt, s azóta Lábossá Lajos látja el az egész város lelki gondozását.
A Tatabányai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti lelkészei:
Kalavszky Kálmán (1930-1952), Dr. Selmeczi János ( 1952-1969), (Felsővárosi lelkészi kör)
Táborszky László ( 1952-1953) (Alsóvárosi lelkészi kör) Lábossá Lajos ( 1953-)
(Alsóvárosi lelkészi kör 1953-70)
Tatabányai Evangélikus Egyházközség filiái: Héreg, Tarján, Szárliget.