Tisovszki Zsuzsanna
Néhány évvel ezelőtt egyik kutatási célom az volt, hogy a magyar, német és szlovák jeles napi szokások mind nagyobb körét f elgyűjtve, összehasonlítást vé
gezzek: mely hagyományok jellemzőek kizárólag csak az egyik vagy másik nem
zetiség kultúrájára - vagyis léteznek-e jellegzetesen német és szlovák szokások, szokáselemek megyénk nemzetiségi közösségeiben.
Természetesen a hasonlóságok és különbözőségek aszerint figyelhetők meg elsősorban, hogy egyházi vagy világi ünnepekről, hagyományokról beszélünk a vizsgált - és esetünkben vegyes etnikumú - területen.
Némileg könnyítette munkámat, hogy a felekezeti eltérések nem jelentősek, hiszen többnyire római katolikus vallású emberek lakják a magyar, német és szlovák falvakat.
A vallásos szokások is tartalmaznak természetesen vüági, népies elemeket, melyek színesítik a szigorú, egyház által kialakított ceremóniákat, de mint már utaltam rá, a világi, "pogány" ünnepek közt leltem számos olyat, mely hangsúlyo
san az illető nemzetiségre jellemző.
A megyében élő németek jeles napjai, ünnepei között kiemelkedő szerepe van a farsang időszakának.
A németek büszkén szokták emlegetni jó mulatós természetüket, melynek köszönhetően a bálok, lakodalmak igen emlékezetesekké váltak életükben.
A farsang nevezetes három napján - vasárnap, hétfő, kedd - se vége, se hossza nem volt a táncnak, mulatozásnak, szórakozásnak.
Farsang első jeles napjára, vasárnapra már szombaton megtették az előkészü
leteket: feldíszítették a bálok színhelyeit, a kocsmákat, és elkészítették a legé
nyek foglalkozását jelképező,/elvényeket.
Egyes visszaemlékezések szerint már két héttel a farsang utolsó víg három napja előtt szorgoskodott a fiatalság, hogy a bányász-, iparos- és parasztjelvény meglegyen: "Már két héttel a farsang utolsó három napja előtt megcsinálták a bányászjelvényt, egy lányos háznál (olyan lánynál, akinek már udvarlója volt- és akinek az apja tekintélyes mennyiségű borral rendelkezett, hogy a házából távo
zó farsangi menetet "jókedvvel" indíthassa el). A nagyobb lányok, (14-16-18 éves) mind odavitték a szalagjukat, hogy a jelvény vázára, karikájára rákössék.
(A karika közepén volt a "Schlegel und Eisen" - bányászkalapács és csákány.) Színes, kék, rózsaszín szalagot vásároltak a lányok, masniba kötötték a karikára, és a masni végére az udvarlójuk nevét írták fel. A jelvényen a színes szalagok mellé nemzetiszínű és fekete szalagot is kötött az a lány, akinek katona legény udvarolt."
Farsang vasárnap, litánia után összejött a nép a háznál, az összes fiatalok és a bámészkodók. Elől ment a rezesbanda és egy fiatalember, aki a jelvényt forgatta, mögöttük két-két pár egymás mellett. "A lányos háztól indultunk el (ahol előzőleg a jelvényt földíszítették) a Peri-vendéglőbe. Mikor ideértünk, kint az utcán meg
álltunk, itt húztak három darabot, ilyen marsokat a zenészek, és akkor a jelvényt vivő fiú előrement, bevitte a koszorút, a feldíszített jelvényt a kocsmába. A terem közepén volt egy gajmó, és oda föl lett akasztva. Na, majd tíz órakor (este) egy
asztalt raktak alája, arra fölállt egy fiatalember, és egyenként levette a szalago
kat. Fölolvasta, hogy például: "Sasvári Jakabnak itt a szalag!" Mindenki tudta, hogy kitől kapta. Mikor ennek vége volt, minden fiú megkapta a szalagját, akkor a karika fönt maradt. És akkor a fiú tudta, hogy ha kapott szalagot, neki azzá! a lánnyal táncolni kell. A gardemamák ott már leskelődtek, ki kapott szalagot, ki fog táncolni, akkor már kezdték összeadni őket.
Minden söröshordón ült egy öregasszony, figyelték, na ez ennek udvarol, az annak udvarol. Mikor megtörtént az első tánc, utána már felkérték az idősebb asszonyokat is, táncolt ott mindenki."
Miközben az egyik vendéglőben az iparos és bányász nép a bányászjelvény alatt mulatott, a mellette levő kocsmában a parasztok: lányok, legények és csa
ládjuk szórakozott ugyanilyen jól a parasztjelvénnyel díszített teremben. E jel
vényben egy eke és egy taliga szerepelt címerül.
A jelvény szalagjainak kiosztása előtt két-három legény felállt az asztalra (a feldíszített jelvény alá), köszöntötték a vendégeket, ittak mindenki egészségére.
Először "Gesundheit für Wirt und Wirtin!" (a vendéglős és a vendéslősné egész
ségére), majd a többiekére. Minden "Gesundheit!" után földhöz vágták a pohara
kat, a legvégén a kiürült borosüveget is.
Ilyenkor a vendéglősné már készenlétben állt seprűvel, lapáttal, hogy összcsö-pörje a cserepeket - ezt a veszteséget tudták előre a vendéglősek, így nem nehez
teltek érte. Megtérült a káruk a farsangi napok kocsmai forgalmában.
A szalagok kiosztására a legények köszöntője után került sor. A szalagok far
sang végéig, kedd éjfélig a fiúk kalapján díszelegtek.
A bányász-, illetve a parasztjelvény szintén kedd éjfélig függött a vendéglő termének mennyezetén.
Hétfőn reggelig tartott mindkét kocsmában a bál, a zene.
Smurangl (farsangi bolondok, maskarák)
A legények a fétfő reggelig tartó bálozás után haza sem mentek, hanem mas
karába: rongyokba, cigánynak öltöztek, fenekevesztett kosarat húztak magukra, öregasszonyt alakítva.
Délután három óráig járták a falut. Álarc volt rajtuk, öreg rongyok: öregasz-szony, púpos, mindenféle maskarás volt köztük. Legelői ment egy lovaskocsi, ez egy kocsikerekett húzott. A kocsikerékre két szalmabábu volt kötve: "Hanzl und Greti" s ahogy a kerék forgott, a "szalmapár" mintha táncolt volna. Elől ment tehát a lovaskocsi, platóján a zenekar, a kocsi húzta a kereket, melyen a "Hanzl und Greti" táncolt, ezek után vonultak a "farsangi bolondok", a maskarás legé
nyek. Bementek a házakba tojásért, kolbászért, farsangi fánkért. Némelyikük szóval tartotta a háziasszonyt, a többi ezalatt hátrament a tyúkólhoz, kiszedték az összes tojást.
Disznóöléskor már gondoltak a házigazdák a farsangi maskarákra, és félretet
ték számukra a leghosszabb szál kolbászt.
A legények ugyanis "vittek magukkal egy botot, az volt a mérték: annál kcve-sebb kolbászt nem lehetett adni. Egyik helyen azt mondta a bácsi: Na, ilyen nagy kolbászt sehol sem kaptok, mint nálam! Hát egy méteres kolbászt (belet) megtol tött fúrészporral, rendesen megfüstölte, s azt adta oda a legényeknek."
Hétfőn este egy újabb kocsmai mulatozással fejeződött hát be a "sniuranglik "
napközbeni víg élelemgyűjtése.
A keddi nap a lányok, asszonyok számára a farsang utolsó napja volt, amikor is csak este tízig, de legkésőbb éjfélig lehetett táncolni, szórakozni, a farsangte
metésig.
Kedden este tízig vagy éjfélig, farsangtemetésig el kellett fogyasztani a kocs
mákban a gazdag, húsos, ünnepi ételeket, mert a következő napon, hamvazószer
dán kezdetét vette a böjti időszak. (Csak az c napon szokásos kakasvágásban résztvevő legények mentesültek a hamvazószerdái böjt alól!)
Ami ennivaló volt, azt kedd este tíz. óráig meg kellett enni, addig volt tánc.
Tizenegy óra tájban eltemették a farsangot -éjfélig. "Behoztak egy forrázóteknőt (a kocsmába), abba belefektettek egy legényt. Egy másik meg beöltözött fehér szoknyába, fehér ingbe, és valami papi pofát rakott magának - ő volt a pap. Min
denféle marhaságot énekelt, vicces verseket mondott. Közben egy söröshordó vízbe üvegmosót mártogatott, és azzal spriccelte a "halottat", de a közönséget is.
Gyertya is volt a "halott" mellett - kolbászból. A pap mellett álltak a "síróasszo
nyok", ők szódával (szentelt víz gyanánt) öntözgették a halottat."
Hamvazószerdán zajlott a legények ügyességi próbája, a kakasnyakazás, kakasharc (Hahnkampf).
Hajnalban összegyűltek a legények, a vendéglős adott egy kakast és egy kardot nekik, és így a társaság (lányok is követhették őket, tisztes távolból) kivonult egy közeli dombra.
A kakast nyakig beásták a földbe, csak a feje látszott ki.
Az a legény próbálkozott elsőnek, aki a kakast kivitte a helyszínre. Bekötötték a szemét, elvezették a kakastól, meg is forgatták, hogy nehezebben tájékozódjék.
Háromszor üthetett a karddal, ha sikertelenül, jöhetett a következő. Húszan, harmincan gyűltek össze legalább, és persze a lányok, akik nem maradtak ki a látványosságból. A levágott kakasfejet a kard hegyére tűzve, dalolva és dobszóval vonultak a fiatalok a kocsmába, a kiásott kakastestet is vitték magukkal. Azalatt persze a vendéglősné, pár csirkéből, tyúkból készített csirkepaprikást, nokedli-val, és amikor a legények megjöttek a lefejezett kakassal ("mindegyik hármat kapott a hátsójára, fizettek egy-egy liter bort"), a vendéglősek ebédjét vígan elfogyasztották.
A kakast lefejező legény öt liter bort fizetett a többieknek. A vendéglős bizo
nyos mennyiségű bort ingyen adott nekik ilyenkor (hiszen a farsang előző három napján is nála mulattak, így csak haszna származhatott a hosszas mulatozások
ból). Később a főszereplő kakast is megfőzte a kocsmárosné, és minden legény kapott a tányérjába egy darabot.
A lányok mindezt csak kívülről leskelődve figyelhették, a kitartóbb kíváncsi
ak. Számukra a hanvazószerda már szigorúan böjti napnak számított: tilos volt a tánc, a muzsika, a szórakozás.
A hamvazószerdái kakasnyakazást az 1930-as évek végén tiltották be.
Hamvazószerdán, az első böjti napon a kereskedők, boltosok vendégül látták a lányokat, legényeket: a lányok ingyen cukorkát kaptak, a fiúk rusznit, kvarglit és hasonló böjti eledeleket - annyit ehettek, amennyit akartak.
Sc/zc/6rtsc/z/agert("lüzeskarika-dobás")
A farsangot követő első szombaton, a falu határában egy dombnál újra össze
gyűltek a legények, és "kiértékelték" a farsangolókat. Rőzséből, venyigéből tüzet raklak, és ez alkalomra olajos hordóból "sejbniket" (fakorong, karika) csináltat
tak egy bognárral. A tűz körül fölsorakoztak, lányok, legények, és a tűzrakásnál
álló fiú a sejbniket (kb. 10-15 db-ot) hosszú bottal egyenként megforgatta a tűzben, majd többször megcsóválta a levegőben, messzire elrepítette.
"Szégyen-sejbnik" és "dicsérő-sejbnik" váltogatták egymást, aszerint, hogy kit, melyik farsangolót jelképezte a tüzes karika.
A kocsmáros természetesen "üdvözlő-sejbnit" kapott, vagyis miközben szállt a karika, a kocsmáros farsangi érdemeit, vendégszeretetét dicsérte a szertartás
vezető legény, aztán - nevek említése nélkül - célzások következtek bizonyos illetlenül viselkedő (bokrok környékén bujkáló) lányokról, legényekről, asszo
nyokról, férfiakról: ők "szégyen-sejbnit" kaptak. Általában mindenki tudta, kik
ről lehet szó, így nem kellett a neveket nyilvánosságra hozni.
Esküvő és lakodalom a németeknél
A házasságkötések egyik lehetséges időszaka szintén a farsang volt (vagy ősz, esetleg a tavasz - de böjtben tilos volt az esküvő).
Esküvő
Szombaton délelőtt tartották a polgári esküvőt, délután kettőkor a: egyházit.
Előtte három vasárnap kihirdették a templomban a leendő párt, ilyenkor, ha valaki akadályát látta a frigynek, még bejelenthette.
A vőfély menyasszon ykikérőj ét követően elindult az esküvői menet a templo
mi szertartásra. Legelöl ment a vőlegény egy koszorúslánnyal, mögöttük megint koszorúslányok, majd a menyasszony a vőféllyel, utánuk két tanú (két férfi), majd négy férfi, ezek után az asszonyok jöttek, négyesével, a férfiak zárták a menetet. Természetesen a közelebbi rokonság ment mindig elől.
Az esküvőről hazafelé a vőlegény már a párjával ment, utánuk a vőfély a vőlegényt esküvőre kísérő lánnyal. Általában a lányos háznál rendezték a lagzit (de ha nagyobb hely volt a fiús háznál, akkor ott tartották a lakodalmat).
A lakodalmi vacsora előtt a meghívottak még hazamentek átöltözni, és enni adtak az állatoknak.
A templomi öltözéknél egyszerűbb, de ünnepi ruhában mentek vissza a lagzira.
A menyasszony természetesen éjfélig a templomi, szép, ünnepi viseletében maradt. Színes selyem: sötétkék, fekete, borszínű, zöldes volt a menyasszonyi ruha, fehér, csipkés köténnyel. A legalább három alsószoknya közül a legfelső "ki volt dekorálva" csipkeszegéllyel.
A blúz és a szoknya szélén fekete vagy a ruhánál világosabb, tenyérni széles csipke díszlett. Fehér pamutharisnya és fekete, spangnis (pántos) cipő tartozott még a menyasszony ruhájához és természetesen a magas, viaszvirág-koszorú, melyről hátul szalagok lógtak le.
A vőlegény kalapján rozmaring virított, a felöltő hajtókáján pedig viaszvirág csokor. A 30-as évek vőlegénye még csizmában esküdött és fekete öltönyben.
Rozmaring a vendég férfiak kalapjára is került.
A menyasszonytánchoz az új asszony fejéről levették a koszorút, kontyot kötöttek neki hátra, úgy táncolt. A tánc után öltözött át menyecskés ruhába, és fejkendőt kapott.
Lakodalmi ajándékok
A keresztszülőtől a menyasszony étkészletet kapott, a vőlegény pedig a ke
resztanyjától egy nagy szentképet, az már nagy ajándék volt, teszik hozzá. A menyasszony barátnője két vizeskannát vagy hat tányért, hat poharat