Tanyasi fiatalokkal is megszerettetni a hegyi túrát: Fodor András

A „Benzolgyűrű” állambiztonsági praktikákkal is elért felbomlását, és az igazi sikernek tekinthető tényt, Pelle András aposztáziáját relatívvá tette, hogy társai a csanádi egyházme-gyén belül vagy kívül, egyaránt aktívak maradtak. „Galgóczi László szeged-felsővárosi és Fodor András ásotthalmi segédlelkészek működési területükön egymástól függetlenül tovább

folytatják illegális tevékenységüket az ifjúság körében, ezért további operatív feldolgozásukat személyi dossziés ügy formájában végezzük.”⁸²¹ Fodor Andrásról azonban csak szórványada-tok vannak, személyi dossziéja nem fellelhető. Az ifjúságpasztorációs feladaszórványada-tok már kecske-méti piarista diák korában (1962-1966) rátaláltak. A gimnáziumban ugyanis gyakorlat volt, hogy a felsősök a beérkező elsősökből kaptak egy kb. 10-12 fős csoportot, akikkel közösségi szolgálatot láttak el, és hétvégeken kirándulni is mehettek. Miután Fodor bekerült a szegedi szemináriumba, volt csoportjával és kispaptársaival a következő nyarakon is szervezett kirán-dulásokat: kerékpártúrát a Balaton környékére és bükki gyalogtúrákat. A Bükkben nekik is kedvelt célpontjuk volt az Antónia menedékház, s túra-tapasztalataik tulajdonképpen a több évtizeden átívelő korszak szinte valamennyi „titkos” cserkészcsapatának, bázisközösségének kollektív élménye lehetnének: „Minden nap… azon a plébánián, ahol megszálltunk, elmen-tünk a reggeli szentmisére, ott bekapcsolódtunk, olvastunk. A jelen lévő hívek „megcsodáltak”

minket, hogy ilyen fiatalok is vannak. Mire a plébánián megreggeliztünk, elhalmoztak ben-nünket minden jóval (hoztak a hívek kolbászt, lekvárt – amijük volt otthon) néha alig tudtuk bepakolni a hátizsákjainkba.”⁸²²

Fodor káplán 1971-ben Ásotthalmon kezdte meg szolgálatát, ahol egyik első feladata a teljesen lenullázott iskolai hitoktatás újraindítása volt. Az első nyáron csak a tanyai iskolák-ban tudta elérni, hogy néhány gyereket beírassanak, itt ugyanis néhány tanárral titokiskolák-ban ösz-szebarátkozott. A második évben már a benti iskolában is volt néhány hittanosa. Az ifjúsági csoport azonban nem belőlük alakult ki, hanem a bérmálásra készülőkből és a szakiskolába, gimnáziumba járó fiatalokból, és elsősorban szintén a zenére épült. „Beszélgettünk, Bibliát olvastunk és imádkoztunk… Magnóról hallgattunk ifjúsági énekeket, Sillye Jenő dalokat, Creol misét, majd kiderült, hogy vannak, akik értenek a zenéhez. Volt gitáros, dobos fiatal – aztán jött egyre több zenész, akiket a zene hozott oda. Először csak ott a környékbeli erdőkben kirándultunk, aztán elmerészkedtünk messzebb, a hegyekbe. Körbejártunk a szegedi tanyák templomaiban, és nagy sikere volt az ifjúsági zenés miséknek. Aki nem tudott énekelni, az is jól érezte magát köztünk… Általában hetente volt egy próbánk, de „fellépések” előtt gyakrab-ban is.” A fiatalok „lelkipásztori kisegítőként” is jól beváltak. Fodor velük együtt készítette a szemléltető eszközöket, amihez volt előhívó felszerelése, fényképezőgépe. Szinte mindenki megtanulta a „mesterséget”. A vetített énekszövegekhez a diákat is maguk fényképezték és keretezték. A segédlelkész bejárta a környékbeli tanyákat (főleg házszentelések idején) és ahol nagyon nagy volt az ínség, oda kiment néhány fiatallal, kitakarítani, rendbe tenni a ház környékét. Egyszerű módszerrel tudott a tanyasi fiatalok szívéhez-lelkéhez férkőzni: „Ezek a fiatalok éheztek az értelmes emberi szóra és a szeretetre. Ha valakinek valami gondja volt,

mentem, vittem – intéztem. Ezt nagyon élvezték, és hamar rájöttek, hogy ők is tehetik ugyanezt egymással. Nagyon élvezték az emberi közösséget. Én csak lehetőséget adtam nekik, hogy egymás örömére legyenek.” Figyelemreméltó, hogy az elsősorban nagyvárosi kikapcsolódás-nak tartott (és a budapesti, vagy pécsi közösségek által olykor szinte profi szinten, a Termé-szetjárók Körének égisze alatt művelt) hegyi túrákat és táborozásokat mennyire megkedvelték a tanyasi fiatalok is. A Bükk, a tardosi kőbányák kedvelt úti cél maradt, de az ásotthalmi idő-szak vége felé, 1974-ben vagy 1975-ben a Mária-tisztelet búcsújáró helyeire, és zarándok-célpontjaira, Máriaradnára, Czestohowába, Vodicára vagy Máriagyűdre is eljutottak.

Rendőrségi beidézésben Fodor Andrásnak is volt néhányszor része, ám nem sokkal az if-júsági munka beindulása után a szegedi megyei főkapitányságon a nyomozók nagyon megle-pő kijelentést tettek: „Fodor úr, tudjuk, hogy csődöt mondott a nevelésünk, de nem hagyjuk, hogy maguk neveljenek.”⁸²³ A hatósági lépések ehhez képest a káplán szerint ártalmatlanok voltak: „Egyszer a helyi rendőr szólt, azt az utasítást kapta, hogy vegye el a jogsimat – de ő ezt csak akkor teszi, ha valami szabálytalanságon ér… Külön felhívta a figyelmemet a vasúti kereszteződésre, hogy ott mindig álljak meg. A vegzálás ezen kívül az útlevelek nehézkes kia-dásából és hasonlókból állt. Viszont azt mondhatom, hogy 1973-ban kiutasítottak az ország-ból! Felvilágosítottak, hogy kint nagyobb a vallásszabadság, és ha úgy gondolom, segítenek kijutni. Ezt elmondva a plébánosomnak, terveztünk egy nagy nyugati utat: Lourdes, Róma (Trabanttal). Az útlevelet ekkor páratlan gyorsasággal megkaptuk. A visszajövetelünk okozott nagy bosszúságot nekik.”⁸²⁴ A rendőrségi behívások után, miután a nyomozók Fodor András lelkére kötötték, hogy az elhangzottakról senkinek nem beszélhet, a káplán természetesen Udvardy püspököt kereste fel legelőször, és mindenről beszámolt neki. A püspök mindig mel-lé állt, és hasonló szellemben bátorította, mint Sávai Jánost.

1975-től Apátfalva volt az új állomáshely. Itt Fodor Andrásnak elsősorban az iskola igaz-gatónőjével gyűlt meg a baja, aki minden eszközzel akadályokat igyekezett gördíteni a hitok-tatás útjába. Laczkó Ferenc működése azonban még éreztette a hatását, a szülők túlnyomó többsége beíratta gyermekét hittanra. A válasz az igazgatónő részéről az volt, hogy „elvonó foglalkoztatást” szervezett hittanórák idejére. Ekkor a káplán a templomi hittant indította be, a már Ásotthalmán megszokott módszerrel, zenével és kirándulásokkal. „Itt az egyik fő bűnünk az volt a plébánossal, hogy a fiataloknak pingpongozási lehetőséget biztosítottunk, na meg a templomkertben rendszeresen rúgtuk a bőrt.” Újabb ellenhúzás jött, az iskolában össze kellett vonni a hittancsoportot ha létszáma 20 alá csökkent. „Ekkor kezdtem el a fülhallgatós hittan-órákat, ami abból állt, hogy egy kis kazettás magnóval és a Postáról szerzett fülhallgatókkal, saját gyártmányú elosztókkal (fogkefés doboz), az egyik csoport magnóról kapta a feladatokat

és az előre rámondott új anyagot, amíg én a másik csoporttal élőben foglalkoztam. Mivel a magnóra a hittananyag mögé mindig betettem valami kedvelt zenét is, az lett az eredmény, hogy a gyerekek szinte rajongtak a fülhallgatós órákért.” Az eredmény emellett az iskolában addig példátlan fegyelem volt a hittanórákon, így a következő évben már nem kellett össze-vonni a csoportokat. A templomi hittanosokat Fodor káplán komoly munkákra is fel tudta kérni, közülük pl. az asztalos végzettségűekkel együttesen körbelambériázták a templomot.

Katona plébános természetszerűen Fodor Andrásnak is minden támogatást megadott, bár időnként felemlítette, hogy a káplán nem fog boldogulni, ha nem megy el legalább néha a békegyűlésekre. Rátkai János egyházügyi titkár főleg a szerinte indokolatlan templomi inf-rastrukturális fejlesztések miatt kellemetlenkedett nála, de egyszer személyesen a káplánt ke-reste fel, és kivetette vele a diatárat a templomi vetítőgépből. Mikor látta, hogy nincs benne más, csak a saját készítésű énekszövegek, „dühösen elviharzott.”⁸²⁵

Lelkipásztorkodásának gyümölcseit Fodor András 1980 nyarán a nyugati vallásossággal is összehasonlíthatta, amikor az ifjúsági csoport egy kis magjával (12 fő), és három autóval ausztriai és olaszországi körtúrára indult. Megtapasztalta, hogy a magyar fiatalokban nagyobb az éhség, a várakozás az egyház felé, mint a nyugati ifjúságban.⁸²⁶ Salzburgban az orsolyita apácáknál szálltak meg. „Az iskolájuk könyvtárába bevittek minket és ott láttam, hogy az én fiataljaim, akik nem is értették a német nyelvet, hogy rácsaptak a vallásos témájú könyvekre.

A magyarul tudó nővér, aki vezetett minket a házban, panaszolta, hogy az ő fiataljaikat nem érdeklik ezek a kiadványok. Hasonló tapasztalatunk volt az egyik olaszországi plébánián is.”

A nyugati útról hazaérve a káplánt Udvardy püspök levele várta: Debrecenbe helyezték, a Svetits gimnázium hittanárának. Élete egyik legnagyobb kihívása volt ez, az eddig legfeljebb 30-40 fős csoportok után most közel 300 lány középiskolás lelkigondozása várt rá, és kisvár-tatva majdnem a teljes városi ifjúságpasztoráció. Itteni működését csakhamar megkoronázta az általa rendezett, már nyilvános debreceni ifjúsági találkozó 1984 márciusában, amelyen mintegy 600 fiatalt láthatott vendégül.⁸²⁷