Akiket karizmatikusoknak tartottak

Az egyik legrészletesebb, a személyeket is találóan karakterizáló, pedagógiai és szocioló-giai aspektusból közelítő elemzést a 70-es évek Csongrád megyei bázisközösségeiről a JGYTF egyik hallgatója, a belügynek „Magyar Zoltán” fedőnéven dolgozó tmb vetette papír-ra. 1975. november 20-i jelentéséből (amelyet elemző részletessége miatt a II. sz. melléklet-ben külön közlünk) kiderül, hogy Szegeden ekkor legalább három helyen volt külön az

egyetemista és főiskolás fiatalok számára folyamatosan ifjúsági mise, és ezek köré csoportok is összekovácsolódtak. Ehhez, jegyezte meg a jelentéstevő, „a Zenetanár-képző, a JGYTF, a JATE, és a SZOTE bőséges emberanyagot szolgáltat.” Ő maga a Szt. József templom énekka-rának volt a tagja, amelyet a rendőri felügyelettől megszabadulva 1970-től 1975-ig ismét Ba-bits Emese vezetett. „Magyar Zoltán” azonban nemcsak saját, „Szent József körnek” nevezett csoportjáról ad plasztikus leírást: otthonosan mozog még három hasonló profilú új báziskö-zösség világában is, amelyek Szeged-Kiskundorozsmán, Csongrádon, és Szentesen működtek.

Személye is bizonyítja, hogy köztük, valamint a szegediek között már volt átjárás, egyrészt a zenei anyagok, főleg kották másolása-terjesztése, másrészt a szülővárosukba időnként hazalá-togató egyetemisták-főiskolások révén, akik mindkét helyen eljártak közösségbe (igaz, arról nincs adat, hogy „Magyar” a mélyebb ismeretségekre még a hálózati munka előtt, vagy már a szolgálatok megbízásából tett-e szert). Az informátor e csoportok résztvevőiben minden tradi-cionális egyháziasságból kilógó viselkedésük, és újításaik ellenére bigott, de végső soron „jó irányba nevelhető” – értsd: a szocializmus ügyének megnyerhető, szimpátiára hangolható – embereket látott. Ám mindez egy-két rokonszenv-megnyilvánulástól eltekintve csak kevéssé tompítja nála az ügynökjelentések zömét obligát módon jellemző, rosszmájú hangvételt. Fo-kozottnak tartja a tanárjelöltek felelősségét, különösen, ha vezetőként álltak egy-egy csoport élén.

Érdekes momentum, milyen felületes vallási ismeretei voltak a közösségeket amúgy pe-dagógiai éleslátással analizáló tmb-nak. Az „őskeresztény normákhoz való visszatérés, közös imádkozás, a »jel« (=karizma) elnyerésének várása” és nem utolsósorban a gitáros könnyűze-ne, a lelkesült éneklés miatt máris a karizmatikus mozgalomhoz sorolja őket, holott annak legismertebb jellemzőivel egyik csoport sem rendelkezett: a „Szentlélek rendkívüli adomá-nyairól”, a nyelveken beszélés, prófétálás, és gyógyítás képességéről⁷⁶⁸ a jelentésben nem esik szó. Két beszélgetőtársam az egykori Szent József körből szintén tagadja, hogy közösségük karizmatikus jellegű lett volna (miközben mindketten elismerik, hogy „Magyar Zoltán” na-gyon jól ismerte a helyzetet, jó meglátásai voltak). „Nem volt itt semmilyen néven nevezhető lelkiség, nem is tudtuk, hogy kik azok a karizmatikusok. Csak fiatalok voltunk és lelkesek.”

mondja Sz. K., aki 1973-ban, III. osztályos gimnazistaként kezdett eljárni az énekkarba, és 1977-ben ment férjhez annak egyik vezető gitárosához, Sz. L.-hoz. Sz. K-val egy idős volt a szintén gimnazista Szűts László, akit egyik osztálytársa hívott el az énekkarba, azzal hogy

„karácsonyi éjféli misén (1973) beat lesz, gyere, mert kevés énekesünk van.” Aztán, mivel jól érezte magát, ott ragadt. Ő félig tréfásan így jellemezte a kórust: „Azt mondtad, karizmatikusok – hű de messze voltunk mi attól! Ritkán is imádkoztunk, nem volt ám bevett

szokás, hogy azzal kezdjük a próbát, vagy fohászt mondunk a mise előtt… pedig nagyon ránk fért volna, hogy a Jó Isten beálljon a kórusba, mivel elég fegyelmezetlen csapat voltunk.” A

„fegyelmezetlenséget” a mindig oldott hangulat, a lelkes amatőrizmus szinonimájaként kell érteni, ami természetesnek tűnt egy könnyűzenei kórus esetében. Míg a fentiek alátámasztása-ként Sz. K. is azt mondja, hogy a kötetlen ima sem volt nagyon jellemző („mi elsősorban énekkel dicsőítettük az Urat”), Szűts László korrigálja az imaéletről szóló visszaemlékezését:

ekkoriban Vecsey András káplán tartotta a középiskolás hittant, amelyre színvonalassága miatt néhány egyetemista is eljárt, és a Szűts által kissé „édeskés, rokokó” stílusúnak tartott segéd-lelkésznek volt egy újítása: egy-egy szentírási, vagy litániából vett kifejezésen kellett elgon-dolkodni, majd a következő alkalommal egy kb. öt perces elmélkedést tartani róla. A választott kitételek némelyike, pl. a „Szűz Mária Jézusért epedő szíve” a csoport többsége számára túl elvontnak bizonyultak.⁷⁶⁹

A csoport egyik „alapító” tagja volt a 70-es évek elején a Fokoláre-történetből ismert Kiss Imre, és Kocsis Fülöp, a későbbi görögkatolikus püspök, ekkor mindketten gimnazisták. Az orgonán Babits, vagy Bódi Dezső, a szegedi színházi zenekar klarinétosa játszott, aki zeneta-nárként is működött.⁷⁷⁰ Az énekkart átszőtték a rokoni kapcsolatok: 9-10 ember tartozott ebbe a körbe – „Magyar” szerint ő alkották a csoport vázát –, köztük a Kocsis-testvérek, és Sz. K.

is, akinek később Szűts László a keresztszülő-társa lett. Az összlétszám mintegy 20-25 főt tett ki.⁷⁷¹ A kórus életkorilag heterogén volt, ha a ministránsok felsősök lettek, és jó hangjuk volt, Babits Emese őket is elhívta a csoportba. Így minden korosztály, egyetemistákig és dolgozó-kig bezárólag, képviseltette magát, az értelmiségiek számaránya 65-70% közt mozgott.⁷⁷²

Kiss Imre próbálta rábeszélni először Babits Emesét, hogy menjenek el könnyűzenei irányba, szervezzenek beat-misét, és a szegedi SJC vezetője nyitott is volt az újításokra. Így a Szent József énekkara szintén énekelni kezdett GEN-dalokat, Sillye Jenő egy-két szerzemé-nyét és francia spirituálékat, sőt a Superstar egyes részeit is. Végül a László István és László György vezette vallásos Fortuna zenekart sikerült meghívni az említett karácsonyi éjféli beat-mise előadásához, amely nagy sikert aratott, s a templomigazgató, Nagy Tibor magnóra is felvette.⁷⁷³ Az egykori mezőkovácsházi KALOT-vezető nem tagadta meg ifjúsági lelkipász-tor-mivoltát békepap létére sem, amely miatt pedig a háta mögött, némiképp igaztalanul csak

„Tubi Tibiként” emlegették:⁷⁷⁴ nemcsak a „hátát tartotta” a jezsuita templom fiataljai miatt, hanem aktívan részt vett a programjaikban is, a kirándulásokhoz buszt, szálláshelyet szerve-zett, sőt aki anyagi nehézségek miatt nem tudott volna részt venni, annak kifizette a költségeit.

A kórus tagjai főként neki köszönhették, hogy hatósági zaklatásban soha nem volt részük.⁷⁷⁵ Tekintve az „Útkeresők”-ügyben megnyilvánult egyidejű III/III-as aktivitást, ez azért is

lé-nyeges, mert „Magyar Zoltán”, komolyan véve tmb minősítését, „Kovács Gáborhoz” hason-lóan maga is a jelentésvevőket jó tanácsokkal traktáló, interaktív informátor-típushoz tarto-zott: említett jelentése végén azt javasolta, hogy az átlag csoporttagokat részesítsék

„jóindulatú intésben”, a „nyüzsgő” vezetőket pedig „enyhébb-komolyabb” fenyegetésben.

Nincs azonban nyoma, hogy ötleteinek következménye lett, pedig a Szent József templom közössége, ill. Nagy Tibor többet „engedett meg” magának, mint Czakó Tamásék. A diafilm-vetítés a 70-es években már megszokottá vált a templomban, de emellett a templomigazgató egy akkoriban csúcstechnikát képviselő keskenyfilmvetítő-gépet is beszerzett. Műszaki cik-kekből mindig a minőséget vásárolta meg, a beat-mise felvételére használt Phillips magnó is ilyen volt. Nagy Tibor rendkívül gavallér módon elégítette ki az énekesek hangszerigényét is:

a dobfelszerelés mellett meglepetésként egy rendkívül drága, és effektekkel is ellátott Yamaha elektromos orgonát szerzett be nekik.⁷⁷⁶

A megfelelő hangszereknek való utánjárással, és kiválasztásukkal Babits legtöbbször Szűts Lászlót bízta meg, aki már a gimnáziumban komoly elektronikai és hangmérnöki isme-retséget szerzett, és 1974 őszén tanulmányait a budapesti Kandó Kálmán Villamosipari Mű-szaki Főiskolán folytatta. De a budapesti tartózkodásnak még lényegesebb következménye is lett: Szűts a XIII. kerületi Béke téri plébánia közösségébe kezdett eljárni, ahol akkoriban Sillye Jenő és zenekara muzsikált. A továbbiakban így ő lett az „összekötő” az itteni és a sze-gedi énekkar közt, az újonnan szerzett Jenő-dalokról az elsők között szerzett tudomást, s azo-kat kazettára másolva vitte le a Szt. József körnek. Sőt, az egyik oratórikus szerzeményét Sillye át is engedte neki, hogy a szegediek játsszák először. Babits Emese Szűts Lászlón ke-resztül kottákat is kért Sillye Jenőtől.

Ekkoriban szerezte be Szűts a ritkaságszámba menő, Tesla típusú, kombinált orsós-kazettás rádiómagnót is, amellyel igen jó felvételeket tudott készíteni a szegediek számára. A felvételeket azután Bódi hallás után lekottázta, és egy lány, B. M., rendkívül kalligrafikus írással mindenki számára másolt kottákat. Szűts László ezenkívül Sz. L.-val együtt szívügy-ének tekintette, hogy Sillyét meghívják a városbeli szívügy-énekkarokhoz, mesélje el a negatív tapasz-talatait is, s a zenész el is jött a kórusok részvételével szervezett nagy találkozóra.⁷⁷⁷

A Szt. József kör az „Útkeresőknél” ökumenikusabb jelleget öltött. Az énekkarnak majd-nem a felét tették ki a görögkatolikusok, és több közös programjuk volt a szegedi reformátu-sokkal is: a kórus egyik lánytagjának K. P.-nak egy református lelkész fia udvarolt, és a lány barátnői, köztük Sz. K. is, általában négyen-öten eljártak énekelni az istentiszteletekre. Ilyen-kor Sz. L. is velük tartott gitárosként. A látogatást a református énekkar hasonlóan viszonozta a jezsuita templomban.⁷⁷⁸ Kötetlen, beszélgetős kapcsolatban volt a kórussal Gyulay Endre

spirituális, aki nem egy kirándulásra elkísérte a fiatalokat. Kiskundorozsmán rendszeres ven-dégei voltak Wagner Viktóriának, aki időnként az ottani plébánia fiataljait is maga köré gyűj-tötte, és a szentesi „karizmatikus” csoportból is érkeztek hozzá látogatók. Ezt a körülményt az állambiztonság alkalmasnak találta arra, hogy „Magyar Zoltánt” Viktória nővér megfigyelésé-re is bevesse. A tmb jelentése a Magyar Közlöny egyik számát neki is megmutató védőnő érdekes észrevételét rögzíti: a Helsinki Egyezségokmány vallásszabadságról szóló cikkelyét 1975 augusztusában fogadták el, de rendelkezései Magyarországon csak 1976. januárban lép-tek hatályba, és e rövid időszakot használta ki a politikai rendőrség arra, hogy még utoljára zaklassa (a jelentésben „torkolássza”) a hozzá kijárókat.⁷⁷⁹ A jelentés értékelésében Nagy Béla rendőr százados el is ismeri, hogy intézkedéseiket ezért kellett előbbre hozniuk: 1975.

decemberében figyelmeztető beszélgetést folytattak a szentesi közösség egyik vezetőjével, a

„Bajusz” becenévre hallgató B. J.-vel (emlékeztetőül: az „Útkeresők” ügyének realizálása szintén ekkor ért a célegyenesbe). Csoportja ezt követően minden bizonnyal felbomlott, vagy szünetelt, mert „Magyar” azt a feladatot kapta, hogy figyelje, milyen hatást tett B. J.-re a rendőri intézkedés, és az 1976-os nyári szünetben megkísérli-e újjászervezni a csoportot.⁷⁸⁰

Szűts László és Sz. K. is úgy emlékszik, hogy a Czakó-Vágvölgyi-féle közösséggel nem volt kapcsolat, és a szeged-rókusiakról is csak hallomásból tudtak. Viszont a Szt. József-templom kórusa, és a köré szerveződő közösség voltaképp időtlen volt a maga nemében, hi-szen „jogfolytonossága” az ötvenes évek elejétől kezdve, több generáció egymásba való átnö-vésén és cserélődésén keresztül (és az 1955-től 1975-ig kórusvezetőként megmaradó Babits Emese személyével is biztosítva) a rendszerváltás után is fennállt.