I. szint: Önszervezõdés, önkéntes alapon

Az elsõ szint, melynek két legfontosabb jellemzõje az önszervezõdés és az önkéntes alapú tagság, Magyarországon nagyon nagy múltra tekint vissza. Már 1496-ban megta-láljuk hazánkban a baleset és halál esetére szóló biztosítás egy korai formáját. Thurzó János¹bányájában ugyanis ebben az évben jött létre az elsõ úgynevezett bányatársláda, mely a különösen veszélyes tevékenységet végzõ bányászokat és hozzátartozóikat volt hi-vatott segíteni baj esetén.²A bányatársláda alapgondolata, hogy az általa összegyûjtött és kezelt összegbõl segítik azt a befizetõ bányászt, akit a munkavégzés közben baleset ér, melynek következtében megbetegszik, meghal, vagy családja eltartására egyébként kép-telenné válik.³Nem csoda, hogy ez a korai forma a bányászok körében alakult ki, hiszen ebben a szakmában volt a legnagyobb a kockázat, és itt kellett a legnagyobb valószínû-séggel munkavégzés közben baleset bekövetkezésével számolni. Bár a rendszerek kiala-kulásának kezdetén nem különítették el az üzemi baleseteket a biztosítási események között, mégis a fentiekbõl jól látható, hogy az egész társadalombiztosítás kezdetét és alap-gondolatát a munkavégzés közben bekövetkezõ baleset vagy megbetegedés következmé-nyeitõl való félelem hozta létre, vagyis az, amit ma üzemi balesetnek nevezhetünk.

A kezdeti idõkben a bányatársládák léte elsõsorban a munkáltató szolidaritásától függött, hiszen nemcsak, hogy õ döntött a bányatársláda felállításáról, de egyben be-fizetõ is volt. A bányatársládák bevételi oldalán ugyanis három jelentõs forrást találunk.

1 A 15. végén és a 16. század elején a legnagyobb bányatulajdonosok a Thurzók és a Fuggerek voltak. Bányá-ikban már ekkor több százra tehetõ volt a bérmunkások száma, akiknek a foglalkoztatása részint ellent-mondott a korabeli céhrendszer szabályozásának.

2 CZÚCZ2000, p. 67.

3 Besztercebányán a Thurzó család bányájában dolgozó, városi polgárjoggal nem rendelkezõ munkások hozták létre a legelsõ segélyezõ egyesületet, melynek neve Krisztus Szentséges Testének Társulata volt, és elsõsorban önkéntes adományokból tartotta fenn magát.

Egyfelõl a bánya tulajdonosának hozzájárulását, melyet akkor vállalt el, mikor a bányá-szokkal közösen szabad elhatározásból a bányatársláda felállítása mellett döntött.⁴ Máso-dikként a bányatársláda tagjai közé tartozó bányászok járulékát, melyet jövedelmük elõre meghatározott mértékének megfelelõen fizettek a láda javára. A bánya tulajdonosa kez-detben tehát általában egyszeri befizetést vállalt, és csak a szolidaritásától függött, hogy részt vett-e nagyobb anyagi erõvel a társláda mûködtetésében és fizetõképességének biz-tosításában.⁵

A 19. század derekán hozott bányatörvény már arra kötelezte a bányák tulajdonosait, hogy a bányatársládák éves zárszámadásakor mutatkozó hiányt pótolják ki. A tulajdonosi hozzájárulás, mely kezdetben tehát egyösszegû volt, késõbb éves kompenzációs jellegûvé vált, végül pedig járulékká alakult. A bányászok által fizetendõ bérjárulékok mellett a bányatársládák harmadik jelentõs bevételi forrása a pénztárba befolyt pénz forgatásából befolyt kamat volt, mely így a fent említett erõforrások közül a harmadikká vált.

Ezzel szemben a kiadási oldal a bekövetkezett biztosítási eseménytõl függõen négy-féle kiadásból tevõdött össze.⁶ (1) A bányász megbetegedése esetén orvosi kezelést, gyógyszertámogatást és pénzellátást is kapott. (2) Súlyosabb baleset vagy betegség folytán elõállt munkaképtelenség esetén a bányász nyugbérre, illetve végkielégítésre sze-rezhetett jogosultságot. A bányász halála esetén a hátramaradt özvegynek és az árváknak nyújtottak eltartást (3), illetve az elhunyt bányász után temetési segélyben (4) részesül-hettek.⁷

A bányatársládák önkéntes idõszaka hosszú ideig, a 15. századtól a 19. századig tartott, majd a közel 400 éve mûködõ jogintézmény 1854-ben nyert kötelezõ állami formát, azonban ekkor sem a magyar törvényhozás vívmányaként.⁸ Ebben az évben ugyanis kiterjesztették hazánkra⁹is az osztrák bányatörvény hatályát, mely kötelezõvé tette minden bányatulajdonos számára, hogy bányatársládakat hozzanak létre a bányamunkások segítésére.¹⁰ Ezzel a bányatársláda elveszítette önkéntes jellegét, s minden bányászként dolgozó személy számára kötelezõ lett a bánya területén mûködõ bányatársládában való tagság.

A 18. század végén, illetve a 19. század elején Európában egyre jobban megerõ-södik a hazai kereskedelem, és növekszik a bérmunkások száma, akik gyárakban, váro-sokban dolgoznak, és szívesebben választják a gyári munkát a veszélyes bányászat he-lyett. Természetesen ezek a munkák is potenciális baleseti lehetõségeket hordoznak magukban, melyeknek egyenes következménye lehet a munkaképtelenné válás, a munka-vállaló és eltartottai szociális biztonságának elvesztése. Az effajta megélhetési zava-roknak a megoldására ezek az egyre népesebbé váló ipari területek is önkéntes alapon ke-restek megoldást.

4 BOGNÁR– ASZTALOS1991, p. 5.

5 LACZKÓ1968, p. 7.

6 BOGNÁR– ASZTALOS1991, p. 5.

7 HAJDÚ– LÕRINCSIKNÉLAJKÓ2005, p. 13.

8 NÁDASNÉRAB2003, p. 25–27.

9 Az osztrák bányatörvény hatályát Magyarországra az 1861-es Országbírói értekezlet terjesztette ki. A magyar társadalombiztosítás szempontjából ez volt az elsõ komoly lépés. Sokan, köztük Balogh Gábor is ezt az idõpontot tekintik a magyar társadalombiztosítás kezdetének.

10 FABÓK– PRUGBERGER2005, p. 27.

A bányászattól eltérõen az ipari munkát végzõk segélyezését a községek végezték a szegényügyi ellátás keretében, majd a 14. századtól a céhek tekintették feladatuknak beteg tagjaik gondozását.¹¹

A bányatársládák mintájára a különbözõ ipari munkások a 19. századtól fokozatosan létrehozzák saját önsegélyezõ pénztáraikat, melyeket összefoglaló néven segélyegyle-teknek nevezünk.¹²

Magyarországon az elsõ jelentõs segélyegylet 1837-ben alakult Pesten a nyomdászok szociális gondjainak orvoslása céljából, és tagjai kizárólag az Egyetemi Nyomda nyom-dászai lehettek.¹³A reformkor éveinek gyors fejlõdése során a pesti egyetemi nyomdászo-kéhoz hasonló más segélypénztárak is létrejöttek, elsõsorban a kereskedelemben dol-gozók, késõbb a különbözõ gyáripari munkások számára, amelyek azonban szintén az ingyenes orvosi ellátást és az ingyenes gyógyszerhez jutást tudták célként maguk elé tûzni, a megélhetési zavarokat enyhítõ anyagi juttatások nélkül.¹⁴

Ennek megerõsítésére 1840-ben¹⁵törvény is született, mely kimondta a kereskede-lemben és az iparban tevékenykedõ munkások vonatkozásában, hogy megbetegedésük esetén a gyógykezelésük költségeihez a munkáltatónak kötelessége hozzájárulni. Az 1840-es törvény kizárólag a természetbeni ellátásokról rendelkezett ugyan, az ipari forra-dalom azonban a munkavállalókat saját, önkéntes alapú és önkormányzattal rendelkezõ segélyegyletek alapítására ösztönözte.¹⁶Az 1848-as forradalom, majd az azt követõ sza-badságharc a szociális önsegélyezésnek is rövid fellendülést hozott. A forradalom he-vében jött létre a Pest-Budai Nyomdászok Segítõ Egyesülete, melynek alapszabályzata végre messze túlmutatott a kizárólagosan természetbeni ellátást nyújtó segélyegyle-teken.¹⁷Rendelkezett ugyanis a munkavégzéssel összefüggésben bekövetkezõ megbete-gedés vagy balesetbõl fakadó betegség esetére az orvosi ellátáson és a gyógyszertámoga-táson túl a betegség idõtartamára járó rendszeres anyagi juttatásról, azaz egyfajta táppénz-jellegû segélyrõl is. Sajnos a gyakorlatra nem sok idõ maradt, mert a szabadságharc bukásával ez a rendkívül korszerû és sok újdonságot hozó szervezet is elsorvadt.

A szabadságharc bukása és a kiegyezés közötti idõszak a biztosítási rendszer fejlõdé-sének sem kedvezett. A komolyabb szervezetek megszûntek vagy tönkrementek, a járu-lékok fizetése szinte kiszámíthatatlanná vált.

A kiegyezést követõ jogfejlõdés legfontosabb vívmánya egyértelmûen az, hogy si-kerül olyan, nagy taglétszámú intézményeket létrehozni, s mûködésük jogszabályi

ke-11 IGAZNÉPRÓNAI2006.

12 A létrejövõ segélyegyletek többsége szakmánként szervezõdött, így a legnagyobbak közé tartoztak a bá-dogos, a cipész, a kályhás vagy a lakatos segélyegyletek, de jellemzõ még a területi alapú szervezés is, ilyen volt a Budai Általános Betegsegélyezõ Egylet vagy a Pesti Nõi Betegsegélyezõ Egyesület.

13 BOGNÁR– ASZTALOS1991, p. 7.

14 Leggyorsabban talán a területi alapon létrejövõ segélyegyletek szaporodtak, amelyek általában nagy célki-tûzéseket fogalmaztak meg alapszabályaikban, de rendszerint nem tudták azokat megvalósítani. A feljegy-zések alapján dr. Laczkó István arra a megállapításra jut, hogy a taglétszám általában nem a várt mértéknek megfelelõen emelkedett, és ez rendszerint elmaradásokat jelentett a bevételben. Ráadásul a pénztár összes bevételének legalább a felét felemésztették az adminisztrációs kiadások.

15 1840. évi XVI. törvénycikk a kereskedõkrõl.

16 Ennek megfelelõen elsõk között a kereskedelemben dolgozók számára 1846-ban jött létre egy átfogóbb szervezet, a Budapesti Kereskedelmi Nyugdíj- és Betegápoló Egyesület, mely önkéntes alapon mûködött, azonban a szabadságharc bukása megakadályozta igazi kibontakozását.

17 BOGNÁR– ASZTALOS1991, p. 8.

reteit tisztázni és megvalósítani, melyek a betegek ellátásában megszüntetik a szakmán-kénti, illetve területi széttagoltságot.¹⁸Ezzel ez az új rendszer sokkal igazságosabb, a munkások egyenlõségét biztosító intézményeket hoz létre. Ezek közül is elsõ az 1870-ben létrejött Általános Munkás Betegsegélyzõ- és Rokkant Pénztár, melynek célja az volt, hogy a szociális biztonságot a munkás számára a szakmájától, illetve munkáltatójának szolidaritásától függetlenül biztosítsa, így ennek tagja lehetett az ipar bármely területén, bármilyen szakképesítéssel dolgozó munkás.¹⁹A pénztár továbbra is az önszervezõdés ta-laján állt.

Bevezették a várakozási idõ fogalmát a pénztárnál.²⁰Ez azt jelentette, hogy ahhoz, hogy a munkás segélyezésre legyen jogosult, el kellett telnie egy idõnek, melyben a pénz-tárnak már aktív befizetõ tagja volt a munkás, azonban nem vett fel anyagi eszközöket.²¹ Ez az intézmény természetesen a pénztár likviditását igyekezett biztosítani, illetve azt pró-bálta megakadályozni, hogy egyesek a könnyû élet reményében rövid befizetés után visszaéljenek a pénztár nyújtotta lehetõségekkel. A várakozási idõ 10 év volt.

1.2. II. SZINT: ÁLLAMI AJÁNLÁS ALAPJÁN SZERVEZÉS,