V. Néhány gondolat és javaslat a balesetbiztosítási rendszer esetleges
5.2. Kötelezõ munkáltatói felelõsségbiztosítás
Nemzetközi becslések szerint a munkaviszonnyal kapcsolatos egészségkárosodások következményeinek veszteségei és az ehhez kapcsolódó kiadások összessége meghalad-hatják az adott ország GNP93-jének 4 százalékát.94Ez Magyarországon hozzávetõlegesen 500 milliárd forintot jelent.
A munkahelyi balesetek következtében megsérültek baleseti ellátására fordított – egészségbiztosítási alapból finanszírozott – kiadások csökkentése érdekében nagyon
91 Ha egy tipikus munkaviszonyban dolgozónál hasonló eset történne, nevezetesen a saját munkahelyén sérül-ne meg, amikor pihenõidejében, illetve a munkaközi szüsérül-netben elfogyaszt egy kávét, akkor ott egyértelmû lenne a baleset munkabaleseti jellege.
92 Ennek keretében nem lenne szükséges az ellátási formák jelentõs átalakítása, pusztán azok kezelése a nyug-díjbiztosítás, illetve az egészségbiztosítás körébõl a baleset-biztosításhoz kerülne át.
93 GNP: Gross National Product, azaz bruttó nemzeti össztermék.
94 További érdekes és elgondolkodtató adat, hogy a világ GDP-jének is négy százaléka veszik el a munkahelyi balesetek, megbetegedések, képességcsökkenés és az ehhez kapcsolódó kezelési költségek miatt. Ez hozzá-vetõlegesen 1.250 milliárd USD.
gyors és átgondolt fellépésre lenne szükség a kormány részérõl. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben lévõ kis országnak nagyon is fontos lenne, hogy a jelenlegi kissé kaotikus hely-zet rendezése mellett súlyos milliárdokat is megspóroljon. Jó pár éve érlelõdik már annak a gondolata, hogy törvény által szabályozott módon a munkáltatók kötelezõ jelleggel kös-senek felelõsségbiztosítást az üzemi balesetekbõl (foglalkozási megbetegedésekbõl) szár-mazó károk rendezésére. Ez sok aspektusában hasonlítana a gépjármûvek kötelezõ fele-lõsségbiztosításához. A biztosítóval történõ ez irányú megállapodás nagyban függne a munkáltatónál foglalkoztatott létszámtól, veszélyességi besorolásától, illetve a jövedelmi viszonyoktól. Vannak ugyan olyan munkáltatók, akik saját jól felfogott érdekükben, ön-szántukból kötöttek már ilyen biztosítást, de ezek száma az összmunkáltatói létszámhoz képest elenyészõ, ezért a legelfogadhatóbb intézkedés a törvényi szabályozás lenne.95Ez által azok a területek is automatikusan és kötelezõen bevonásra kerülnének, ahol nagyon sok munkahelyi baleset következik be.96
Lévén, hogy a munkáltatók a munkavégzés szempontjából igen széles spektrumon mozognak, nem mindegyikõjüknek egyformán éri meg felelõsségbiztosítást kötni. Nyil-vánvaló, hogy nem mindegyik munkáltatónak kifizetõdõ a felmerült károk ilyen formában történõ rendezése. Azok a munkáltatók, akiknél elenyészõ a balesetek száma, vagy esetleg a fennállásuk alatt még elõ sem fordult, és nem egy különösen veszélyes tevékenységet folytatnak, nem igazán éri meg felelõsségbiztosítást kötni. Éppen ezért nagyon nehéz len-ne megtalálni azt a középutat – akár egy differenciált díjfizetési rendszerrel is –, ami min-denki vagy legalább a nagy többség számára elfogadható lenne.97Ezért úgy kell a rend-szert felépíteni, hogy a munkáltatóknak is érdekük legyen belépni.98
A gyakorlati életben miért és mire lenne jó egy kötelezõ munkáltatói felelõsségbiztosí-tási rendszer?
Az elsõ és legfontosabb a munkavállaló üzemi balesete, illetve a biztosítottnak a mun-kavállalóval szembeni, a munkaviszonnyal összefüggõ károkozásának rendezése. A biz-tosító kockázatviselése kiterjedhetne az üzemi baleset, illetve foglalkozási megbetegedés bekövetkezése és az egyéb károsodás bekövetkezése során keletkezett, illetve a társada-lombiztosítás megtérítési igényének rendezésére. Amennyiben ez a felelõsségbiztosítási rendszer bevezetésre kerülne, az számos szinten érintené az egészségbiztosítási pénztárat.
Ezen belül például kiemelten a megtérítési területet azáltal, hogy nem kellene annyi meg-térítési ügyintézõ, akik a kivizsgálásban részt vesznek.
Ha egyszerûen és tárgyilagosan nézzük, akkor megállapítható, hogy az eljárás leegy-szerûsödne a harmadik személy által okozott sérülések kivizsgálására. Az így felszabadult munkaerõt át lehetne irányítani létszámhiánnyal küszködõ területekre. Az így megmaradt kisebb, de nagyon jól képzett szakembergárdával sokkal hatékonyabban, gördüléke-nyebben, költségtakarékosabban lehetne az ügyeket kivizsgálni. Jelenleg nagyon kevés az
95 A rendszerváltást követõen drasztikusan megváltozott a munkáltatók és a munkavállalók aránya. Míg a rendszerváltás elõtt 17.000 munkáltató foglalkoztatott 4,5 millió munkavállalót, addig utána 1,4 millió munkáltató 3,5 millió munkavállalót.
96 A legtöbb súlyos baleset továbbra is a mezõgazdasági és élelmiszeripari ágazatban, az építõ- és feldolgozó-iparban fordul elõ.
97 A legkézenfekvõbb az lenne, ha a munkáltatókat differenciáltan veszélyességi fokozatokba sorolnák a te-vékenységük tükrében.
98 Ilyen megoldási mellékalternatívák lehetnek például: bonus–malus rendszer, támogatások nyújtása, járu-lékcsökkentés, speciális kedvezmények igénybevétele stb.
igazán jól képzett szakember az ügyek nagy számához képest. A fentebb vázolt rendszer bevezetésével nemcsak a munkára fordítandó idõn, a postaköltségen, a hivatali gép-jármû-üzemanyag költségén lehetne spórolni, hanem jelentõs bérmegtakarítást is el lehet-ne érni. Jelenleg ezen a területen az elvárások igen magasak, hisz az OEP munkatársainak bevételeket kell produkálniuk, de a megtérülés a kiadásokra fordított összegekhez képest elenyészõ.
A rendszer további elõnye már a kivizsgálás során jelentkezne, amikor a munkáltató vagy akár maga a sérült nem mûködik együtt az egészségbiztosítóval.99Gyakran elõfor-dul, hogy a sérültek nem veszik komolyan a kiküldött kérdõíveket, nem küldik vissza még többszöri megkeresésre sem. Így marad a helyszínen történõ megnyilatkoztatása, ami igencsak költséges.100Legtöbbször maguk a sérültek sem igazán értik azt, hogy mire is vonatkozik az eljárás. Sokan azt hiszik, hogy például a baleseti táppénzük megvonásával jár, ha nyilatkoznak, vagy esetleg nem olyat nyilatkoznak, amit az OEP hallani szeretne.
Ezért vagy nem küldik vissza, vagy még rosszabb esetben elviszik a munkáltatóhoz, aki-vel közösen próbálják kitölteni. Ilyen esetben pedig általában nem igazán könnyû a mun-káltató felelõsségét pontosan megállapítani.101 A munkáltatók részérõl a helyzet még rosszabb, néhány tisztelni való kivételtõl eltekintve, a munkáltatók zöme mindent elkövet annak érdekében, hogy elkerüljék a felelõsségre vonást és az ehhez kapcsolódó anyagi ter-heket.102A munkáltatók sok esetben nem a valóságnak megfelelõen veszik fel a jegyzõ-könyvet. Van úgy, hogy más tartalmú jegyzõkönyvet küldenek a munkavédelmi felügye-lõséghez és mást az egészségbiztosítóhoz, ezzel próbálnak kibújni a felelõsség alól.103 Arról nem is beszélve, hogy a három napot meg nem haladó keresõképtelenséggel járó munkabaleseteket be sem kell jelenteni a munkavédelmi felügyelõséghez. De ettõl termé-szetesen az egészségbiztosítónak még lehetnek költségei. A baleseti jegyzõkönyvek nem futnak össze, így tartalmukat nem lehet összevetni és leellenõrizni.
A kötelezõ felelõsségbiztosítás alkalmazásával kapcsolatosan egy másik fontos érv, hogy a gyakorlatban nem elegendõ az, hogy jogszabály mondja ki a munkáltató felelõssé-gét, hanem szükséges az is, hogy a követelés végrehajtható is legyen. A kötelezõ felelõs-ségbiztosítás így a fizetésképtelen kötelezett munkáltatók esetében is megoldást jelenthet a munkavállalók részére. Ráadásul ezzel elkerülhetõ az is, hogy több, idõközben meg-szûnt vagy fizetésképtelenné vált munkáltató helyett ne az utolsó munkáltatónak kelljen helytállni.104
Véleményem szerint amennyiben a munkáltatóknak kötelezõen elõírnák a felelõsség-biztosítás megkötését az üzemi balesetek és foglalkozási megbetegedések következtében
99 Gyakran elõfordul, hogy késlekednek az adatszolgáltatással, és ezáltal hátráltatják a kivizsgálást.
100 Nem beszélve arról, hogy amennyiben az ügyintézõ nem látja át a baleset összes körülményeit a beérkezõ jegyzõkönyvbõl, akkor lehet, hogy többszöri megkeresése szükséges a sérültnek.
101 Nem ritka – az ezzel ellentétes – olyan eset sem, amikor a sérült szándékosan hamisan nyilatkozik a mun-káltatója ellen azért, hogy annak kárt okozzon, amiért, mondjuk, már nem dolgozik ott.
102 Sokan – köztük Orosz Sándor szakértõ is – úgy tartják, hogy a be nem jelentett balesetek száma eléri a meg-történt balesetek 30%-át. Szerintem ez az arány egyáltalán nem eltúlzott, sõt meg merem kockáztatni, hogy alábecsüli az eltitkolt baleseteket, fõleg ha a legkisebbeket is belevesszük.
103 A munkáltatók tudják nagyon jól, hogy a munkavédelmi felügyelõség nem vizsgál meg minden balesetet a kapacitás hiánya miatt, és általában elfogadják a munkáltatók által felvett – munkavállaló által is aláírt – jegyzõkönyvet.
104 Mfv. I.10.522/2006: Az egymást követõ munkaviszonyokban a munkavállaló egészségét érintõ kedvezõt-len hatások mértéke a késõbb megállapított munkaképesség-csökkenésben pontosan nem állapítható meg,
keletkezett károk rendezésére, akkor ezáltal rendezõdhetne az egészségbiztosító bevétel-ének és kiadásának különbözetébõl keletkezõ hiány ezen a területen. A munkáltatók men-tesülhetnének az egészségbiztosító megtérítési eljárásától és a felelõsségre vonásától.
Sokkal erkölcsösebb és tisztességesebb szemlélet alakulhatna ki a munkáltató és az egész-ségbiztosító között a sérült munkavállaló javára azáltal, hogy a munkáltatónak nem kelle-ne állandóan a kiskapukat keresni a felelõsségre vonás elkerülése érdekében.
Ennek kapcsán érdemes azt is szem elõtt tartani, hogy ma az üzemi balesetek kapcsán az egyik legveszélyesebb problémát az jelenti, hogy a munkáltatók eltitkolják a bekövet-kezett baleseteket. Ennek fõ oka, hogy a késõbbi megtérítéstõl, fennálló társadalombizto-sítási felelõsségüktõl félnek. Az önálló rendszer bevezetésével azonban a felelõsség alap-vetõen a biztosítót terhelné, amelynek a munkáltató úgyis fizeti a kötelezõ járulékot. Ezek után a munkáltatónak nem érdeke a baleset eltitkolása ebbõl a szempontból.105