Rövideden Gisippus felelt vala, 605 Hogy ha élne, ezeket meghálálná,
De sohová ő menni nem akarna, Sőt ővele eggyütt élne és halna.
Együtt azért ők maradtanak vala,
Szeretettel mind holtig laktak vala; 610 Nagy tiszteket végre viseltek vala,
Hóitok után jó hírek maradt vala.
íme mégis emlékezetben vannak, Jámborságok még mostan is virágzik;
Tökéletessége barátságoknak 615 Tudva lészen, míg az emberek élnek.
Nem lehet drágább jószága senkinek, Mint hűsége jámbor házastársának, Tiszta szüve megpróbált barátjának,
De mint fejér hollók, ezek oly ritkák. 620 Ez kis históriát írák versekben
Désen az nagy Szamos vize mentében Ezerötszázhetvenhét esztendőben, Isten légyen vezérünk dolgainkban.
FINIS.
SZAKMÁRI FABRICIUS ISTVÁN.
1577.
HISTÓRIA EX PARTENII NICENENSIS DE AMATORIIS AFFECTIONIBUS COLLECTA.
Ad notam: Jóllehet nagysokat szóltunk Sándorról etc.
DE LYRCO.
Sok dolgokat írtak az krónikákból, Régi királyoknak birodalmokról És birodalmoknak nagy romlásáról:
Szólok én is mostan jeles dolgokról.
21*
324 SZAKMÁRI FABRICIUS ISTVÁN!
5 Tudom hallottatok drága példákat, Kikből tanoságra vehettek okot;
Számlálok majd én is elő nagyokat, Szeretet dolgáról jeles példákat.
Egy históriába nyilván azt írták, 10 Hogy Caunus szigetbe egy Ebial volt,
Kinek az leánya Ilebiam volt, Lyrcus házastársul azt elvötte volt.
Panasza nagy esek ezen Lyrcusnak, Gyermeke nem lenne feleségének;
15 Okát érteni ő akarná ennek, Templomához méné Didimeynek.
Hamar válasza lőn Didimeytől, Templomból kimenne, kit talál elől, Avval közösüljön, fiat lát attól:
20 Siet haza menni oraculomtól.
Az Lyrcust reménsége ott megcsalá, Staphilushoz mikor utába szállá, Éjjel egy szép leányával elhála, Nem tudván az dolgot, igen megbánta.
DE POLIMELA.
25 Nagy vakmerőség volt ez Ulissestől, Mikor szállást kért volt ő Eolustól, Kitől ő tartatott nagy becsületből, Tróját megbeszélvén ő romlásáról.
Ugyan sok ideig Eolus tartá, 30 Vala néki egyetlenegy leánya,
Polimela neve, igen szép vala, Kit Ulisses éjjel megkerölt vala.
Sietvén Ulisses haza indula, Eolus leánnál ajándékot talála,
35 Mely még az trójabeli ragadomány volna, Ezen az Eolus igen búsula.
Futamék Eolus, leányát megölné, Ha Diores őtet ott nem mentené, Polimelát feleségének jedzé, 40 Holtáig ővele jámborul éle.
DE AMATORIIS AFFECTIONIBUS. 325
DE EVIPPE.
Az gonosz Ulisses ezt nem eléglé, Epyrumba oraculomhoz méné, Tyrimnusnak egy leányát, Evippét, Ulisses ezt is ott megszeplősíté.
Bezzek szép gyermeke Evippének lőn, 45 Eurialus neve Ulissestől lőn;
Felnővén az gyermek Itacába lőn, Anyától jegyezve Eurialus lőn.
Rajta Peneloppes igen bosszúla,
Evippest mert Ulissestől hallotta; 50 Gyermeket megölje, urát onszolja,
Ulisses gyermeket megölte vala.
így veszté Eurialust az Ulisses, Felesége szaván ám elindula,
Maga az asszonyembernek tanácsa 55 Ritkán igen hasznos, mert hosszú haja.
Csodadolog bizony, ezféle vétek Hogy üdőjártában megbüntettetik:
Ulisses tulajdon fiától vágatik,
Tengeri görlicecsonttal öletek. 60
DE OENONE.
Ida nevő hegyen egy pásztor vala, Alexander, Priamus fia ki vala, Cebrenis leányát szerette vala, Önön vala neve, társa lőtt vala.
Csoda híres-neves az Önön vala, 65 Jövendőmondásba igen bölcs vala:
Alexander esetét megmondta vala, Ki végre fejére néki tölt vala.
Sándor Önön asszont elhatta vala,
Európába mikor ő bement vala, 70 Holott egy asszonba akadott vala,
Kiért hazájára hadat támaszta.
326 SZAKMÁRI FABRICIUS ISTVÁN I Szűve szerént Önön ezt várja vala, Alexander hadba megsebesülne,
?5 Senki őtet gyógyítani nem tudja, Kit Alexandornak megmondott volna.
Az hadnak üdéje már eljött vala, Philoctetestől Sándor sebesült vala, Önonnak beszéde eszébe juta, 80 Sándor szolgájával Önont hivatja.
Küldé vissza Önön Sándor szolgáját, Monda, hogy hivatná Sándor Helénát, Kiért ötét immár régön megunta, Kivöle szerelmét Helénának adta.
85 Maga Önön asszony hamar készüle, Másfelől Sándorhoz hamar eredé, Önön követségét szolga beszélé, Hallván ezt az Sándor, hamar meghala.
Az Önön eljuta, halva találá,
w Nagy fohászkodással Sándort jajgatá;
Noha Helénáért Sándor elhatta, De Sándorért Önön magát megölte.
DE LEUCIPPO.
Régen volt egy Leucippus, Xanthíus fia, Kinek erős voltát Licius bánta,
95 Ki hadakozásba nagy hírét hattá, De végre szerelem tőrébe kapta.
Igen szerété Leucippus egy húgát, Anyának megmondá ő akaratját;
Könyörög anyának, ne hagyja szándékát, íoo Mert ha az nem lenne, megölné magát.
Nem kesék az anyja, fiának monda, Húgával engedné, hogy bátor hálna, Leucippus húgával nagy bátron hála, Miglen jegyesének megmondták vala.
105 Vala már ifjúnak ezen nagy gondja, Mátkájának dolgát mint megtudhassa:
Atyját és barátit hamar hivatá, Xanthius ipának benne hírt ada.
DE AMATORIIS AFFECTIONIBUS. 327 Szomorú kedvű lőn az vén Xanthius,
Leányának esetin ő igen futos, no Azt ki szeplősítötte, felette titkos,
Evictorát adják, Xanthius szitkos.
De nem sok üdőre leány mátkája, Vén ipát behívá ágyasházába,
Leány zörgés miatt házból kifuta, 115 Xanthius leányát ott általverte.
Ezen vén Xanthius igen ijede,
Parázna helyett mert lányát vesztette;
Leucippus akará megsegéteni,
Más gyanánt Leucippus ipát megölte. 120 Azon helt Leucippus az Tessalisból,
Cretába siete, lőn kiugrásból, Onnat elfuta az Ephesiasból, Egy leánt szerété gyilkosságából.
DE PALLENE.
Mondják Sithon királynak egy leányát, 125 Neve, Pallena, híres-neves voltát;
Szépségének messzeföldre nagy hírét, Trácíából, Illiriából kérőjét.
Oly okos királynak ez Sithont mondják,
Ha ki ő leányát akarta venni, 130 Az meg kellett véle előszer vinni,
Ha ki meggyőzhette, annak igérte.
Régi erejével sok ifjat megölt, De mikor ereje néki megszűnt volt,
Leánnak két kérőjét öszvevítatta volt, 135 Dryantes és Clytus kiknek nevek volt.
Ebbe a királynak illyen módja volt:
Azki az másikon győzedelmesb volt, Leányát, országát annak igérte volt,
Ezzel az két ifjat ingerlette volt. uo Immár viadalnak napja eljővén,
Clytust az Pallena igen szeretvén, Szűében az Clitust felette féltvén,
Szerelmét senkinek mondani nem mérvén:
328 SZAKMAR! FABRIC1US ISTVÁN '.
145 Magába Pallena sok könyvet hullat, Míglen ott egy dajka sort hozzá láthat, Siralmának okát leányból kivehet, Megtudván, Pallenának örömet mutat.
Pénzzel és arannyal szekérvezetőt 150 Dajka elhiteté Driantes előtt,
Öszve ne szegezné kucsi kerekét, Ekképpen elveszne Dryantes vitéz.
Vala erre gondja ott az kucsisnak, Mikor Drias fáját hajtá Clitushoz:
155 Hullanak kereki ott az kucsinak, így lőn Clitustól halála Drias vitéznek.
De hirével lőn ez Sithon királynak, Leánya lest vetett volt vitéz Dríasnak:
Hamar egy asztag fát király hordata, 160 Kin Driast áldozná ott Pallenával.
Igen hamarsággal csuda adaték, Hertelen az égből viz leontaték;
Sententiája királynak ebből változék, Clitusnak leánya hamar adaték.
165 Csodamadár azért az leány madár, Gyakran jegyesére nagy romlást hadar, Szebbnél szebbet látván, arra vigyarog, Szemét arra vetvén, igen hunyorog.
DE HIPARINO.
Oly igen szép gyermek Hiparinus volt, 170 Heraclea városba azki lakik volt,
Antileon őtet megszerette volt,
Közösülni gyermekkel mesterkedik vala.
Csoda hízelkedő Antileon vala,
Mindent gyermek kedveért megmivel vala, 175 Archelaus csengetyűjét ellopta,
Mert gyermek őtőle kévánta vala.
Oly álnakságot Antileon szerze, Egy tiranus is gyermeket szereti vala, Fertelmességre őtet készteti vala, 180 Tanácsot Hiparinusnak Antileon ada.
DE AMATORIIS AFFECTIONIBUS. 329
Gondja oly nagy vala Antileonnak, Bosszúját állhatná az tiranuson, Házából kilépek, tiranust látá, Fegyverrel ő hamar általnyársoiá.
Itt minden jámbornak példája vagyon: i85 Az rút szerelemnek mely tüze vagyon,
Mely mikor fellobban, ereje vagyon, Azki itt fütőzik, meleggé vagyon.
DE ERIPPE.
Találtatott vala egy Xantus ember,
Miletom varasba igen hív ember, 190 Felesége után budosó ember,
Neve Erippe vala, jó asszonyember.
Az gallusok mikor azt elkapták volt, Xantus minden marháját eladta volt,
Celta tartományba Erippest lelte volt, 195 Siralommal egymást megölelték volt.
Beszédbe hogy szállá ott az Erippe, Ura ott létét celtának megmondá És hogy váltságáért ura jött, monda,
Xantus dolgát celta igen dicsirte. 200 Az celta barátit hamar hivatá,
Xantusnak Erippes asszont megadá, Az ezer aranyat hamar felosztá:
Xantus Erippes asszont így megváltotta.
DE POLICRITA.
Beszélik ezt is ám az históriák: 205 Egyszer volt egy szép Policrita leány,
Kit az Diognetes igen szeretett, Deliom templumba ki mindenkor lakott.
Az Diognetes leányához külde,
Leány követ által néki izene, 210 Ha megeskönnyék, övé ő lenne,
Dianára Diognetes eskönni kezde.
330 SZAKMÁRI FABRICIUS ISTVÁN : Tanácskozik vala ott Policrita, Hogy Milesum földét ö elárulná;
215 Diognetes hallván, ott elájula, Fegyverével leánt vágni akarta.
De ám megtartózék az Diognetes, Másodnapra választ leánnak igére, Naxus népét látá ő nagy énségbe, 220 Magába végezé, hogy elárólná.
Gyorsan Policrita imezt gondola, Rokoninak kenyérbe levelet külde, Hamar sietnének áróltatásra, Mert Diognetes is kész volna arra.
22 í Rohanának mindjárt milesiosokra, Ekképpen ütének istrásájokra, Diognetesnek is ez lön kárára, Az áruitatásért őtet megölék.
Másodnapon immár az Naxusok 230 Policritát látni igen akarják,
Igen szép ruhákba felöltöztetek, Mely alatt meghala nagy fuladással.
Erről példát vehet minden áruló, Más veszedelmére igen sovárgó, 233 Maga őmaga nyaka abba szakadó,
Kit el nem kerölhet csak egy áróló.
DE LEUCONE.
Az Tessalíába egy Cyanippus volt, Megszerette vala a szép Leuconát, Kit feleségül őmagának jedze, 240 De végre ifjú ezt igen megbánta.
Csoda szerencséje az vadászásba, Oroszlán vadaknak üldözésébe, Ott megfárad vala serénségébe, Leánt nem illeti fáradtságába.
245 Mesterkedni kezde ott az Leucona, Szomorúságába tanácsot tárta, Urát megpróbálná, mi oka volna, Miért ő szerelme már meghűlt volna?
DE AMATORIIS AFFECTIONIBUS. 331 Hamar hosszú ruháját feltakará,
Titkon az erdőre ő kiindula: 250 Urának ebei vadásznak vala,
Leuconára hamar rohantak vala.
Megbúsulván, ebek asszont szaggaták, Leucona uráért így veszett vala,
Cyanipus is hamar oda juta, 255 Leuconát szaggatva ebektől látá.
De hallj jeles dolgot, végre mint jára:
Leuconát ebekkel tűzre áldozta, Szolgait hivatván, ott elbúsula,
Leuconáért sírván magát megölte. 260 Itt megtetszik immár gonosz szerelem
Embereket gyakran ám mire viszen, Azki megkóstolta, jól tudja, hiszem, Azért hóit meg Didó is, úgy emlékezem.
DE HARPALICE.
Vőlt Telery királynak Climenus fia, 265 Kinek vala két szép férfi magzatja •
És igen szép Harpalice leánya, Kit Climenus igen megkedvelt vala.
Dúl-fúl szereteti az Climenusnak,
T i t k o n H a r p a l í c é t m a g á h o z hajtá, 270 Dajka által magának őtet kapcsolá,
Kivel titkon paráznaságba éle.
Maga Harpalice jegybe már vala, Menyegző üdéje mikor eljőve,
Harpalice jegyese Alastor vala, 275 Szépen lakodalomra felkészült vala,
Climenus bolonddá ott magát tévé, Alastort útába Climenus megölte;
Harpalicét Alastortól elvötte
És Görögországba őtet bevitte. 280 Harpalice penig im ezt gondola:
Kisebb atyjafiát hamar megölje, Gyermek húsát étek gyanánt ő adja, Ezért az Jupiter madárrá változtatta.
332 SZAKMÁRI FABRICIUS ISTVÁN
285 Búsulog magába gyilkos Climenus, Forgatja szüvébe, mit cselekedett, Gyilkosság szikrája gyakron furdalja, Kiért végre magát hamar megölte.
DE ANTHEO.
Volt egy Antheus, ki királynemzet, 290 Kit az Cleobea igen szeretett,
Antheustól ő de nem kedveltetett, Kiért az Cleobea halálát ért.
Cleobea asszony im ezt gondola:
Téteté, hogy kútba beejtett volna, 295 Egy arany vedre hogy az kútba volna,
Antheus kivegye, igen onszolja.
Nem tud semmit benne ifjú Antheus, Kútba ám leszálla szegény Antheus, Reá Cleobea követ bocsáta,
3oo Ily hirtelen Antheus veszett vala.
Halljuk meg, mint jára az Cleobea:
Ez nagy gyilkosságot szüvébe tartja, Másfelől Antheust igen szerette, Kiért hamar magát felakasztotta.
DE DAPHNE.
305 Halljunk többet még eféle példákba:
Volt az Amiclasnak egy Daphnis lánya, Kinek vadászásra volt igen kedve, Diana istenasszon is igen szerette.
Ám az Leucippus, Önonnak fia, 3jo Daphnist felette ő igen szerette, Asszonyi ruhába kezde öltözni, Daphnissal az erdőn kezde vadászni.
Csuda nagy jó kedve Daphnisnak vala:
Kockát Leucippussal kezde játszódnia;
315 Appollo Isten is kezdé ezt bánni, Appollo Daphnisnak szűvét erre hozta.
DE AMATORIIS AFFECTIONIBUS. 333
Appollo tanácsul néki ezt adta,
Hogy Daphnis szüzekkel kútfőkre menne És ott az kútfőbe ő megferednék,
De Leucippusnak ez nem igen téttezék. 320 Mindnyájan a szüzek levetkezének,
Leucippus nem kezde a vetkezéshöz, Szüzek de ruháját néki lekapák, Akaratja ellen róla levonák.
Hamar Leucippusnak ő ravaszsága, 325 Szüzektől mihelt ott hogy megtudata,
Nyilakkal őtet általlőtték vala, így állá Appollo bosszúját rajta.
lm példátok vagyon itt ifjú hűsek,
Az rút szerelembe ne mesterkedjetek, 330 Minden leány szavát el ne higgyétek,
Leucippus módjára hogy ne járjatok!
DE LAODICE.
Mondja egy história ezt Laodicéról:
Mikor Diomedes ment az Helénáért,
Achamus vitézzel elmentek azért, 335 Szerelmébe Achamust Laodices vötte.
Igen sok ideig de eltitkolá, Szégyenleti miatt ki nem jelenti, Perseus feleségének végre megmondá:
„Vérem, jaj elveszek Achamasért", monda, 340 Hamar keserűié az Philobea,
Philobea urának megsugá,
Achamasnak Perseus tanácsot adna, Achamashoz barátságot mutatna.
Perseus felesége szaván indula, 345 Laodicest kezdé ő igen szánni;
Achamatest hamar Perseus áltatá, Dardanusba menne, néki tanácslá.
Vala főtiszttartó vitéz Perseus:
Laodices leány is oda indula, 350 Az trójai módra hegy inneplene,
Nagy lakodalom lőn ott Dardanusba.
334 SZAKMÁRI FABRICIUS ISTVÁN '.
Mikor immár Achamas odaért volna, Az lakodalomba része lőtt volna, 355 Perseus egy ágyba őket hálatta,
Achamast ekképpen Perseus csalta.
Egy ném' üdő múlván Achamantesnek Szép fia szülétek Laodicétől,
Munitusnak gyermek felnevezteték, 360 Mérges kigyótól végre ki megöletek.
Vegyen példát azért itt minden ember, Leánnak ne higgyen mindenkor ember, Mert példa minekünk az Laodice, Ki magát más által latorrá tövé.
365 Vadnak mi időnkbe ezféle leányok, Kik az ifjak után igen kullagnak, Más által ifjaknak ők kérettetnek, Sok ifjakat leányok ekképpen vesztnek.
Sokan férhez menni ők igyekeznek, 370 De atyjok-, anyjoktól nem merészkednek:
Vén asszonyok után ők leseskednek, Mint eldícsérhessék, ők igyekeznek.
Ide számlálhatunk sok özvegyeket, Gyakran kik elfelejtik tisztességeket, 375 Hátravetik ő szemérmességeket,
Csak házasságra adhassák magokat.
DE PERIANDRI MATRE.
Mondok egy nagy csudát, kérlek, halljátok, Anyától mi esett iszonyú dolgok,
Kiről tanólhatnak tü fiaitok, 380 Az jámbor anyák is ebbe példákat.
Volt egy Periander az Corintusba, Kit anyja megszeret ifjúságába, Ifjat eláltatá álnokságába, Kivel közösülni akar magában.
385 Tanácslani kezdé anyja ifjúnak,
Beszédét meg ne vetné mint jó anyának, Egy szép asszony volna, Periandernek Szerzeni kit akar mint jó fiának.
DE AMATORIIS AFFECTIONIBUS. 335 Eláltatá anyja ifjú Periandert,
Étszaka eljővén az asszonyembert, 390 Fiához beviszi szép ifjú embert,
Gyortyával ne nézné asszont Periander, Sőt még szavát is ne újítsa véle,
Mert szegyenletébe elmenne tőle;
Anyja felöltözvén, elhála véle, 395 Megvirradván, anyja felkel mellőle.
Kérdeznie kezdé anyja Periandert, Mint kedvelte volna az asszonyembert?
Periander felele: „Nékem igen tetézett",
így Perianderrel anyja vetkezett. 400 Monda Periander ott ő anyjának:
„Személyét látni akarom én az asszonnak, Hogy megbeszélhessem szerelmem annak, Kivel én ez éjjel elháltam annak."
Felele az anyja Periandernek, 405 Szemérme nem szenvedné ezt az asszonnak;
Mesterséggel az Periander annak, Vélte vala anyja csalárdságának.
Titkon Periander eggyik szolgáját,
Ágyasházba veszteg lenni ott hattá, 410 Anyja ő fiához mikor beméne,
Hogy a szokás szerént véle elhálna.
H a m a r Periander ágyból felszökék, Gyortyát előhozván, anyja felugrék,
Meglátván Periander anyját, felszökék, 415 Anyját ölni akarván, de megtartózék.
Hertelen az anyja magát megölé, Paráznaságáért fiát is veszté;
Sok anyákat magáról kétségbe ejte,
Paráznaságáért ekképpen vésze. , 420 Erről tanólhattok asszonyemberek,
Az természet kivöl ne ballagjatok, Jámbor uratokkal elégedjetek, Kiért kyriébe be ne keljetek.
336 SZAKMÁRI FABRICÍUS ISTVÁN : DE AMATORIIS AFFECTIONIBUS.
425 Itt az jó anyjoknak példájok vagyon:
Gyermeknek gonoszra okot ne adjon, Isteni félelemre de tanácsot adjon, Honnat gyermekébe jó jelt láthasson.
De vadnak oly anyák, kik magzatjukat, 430 Paráznaságra mert nevelik őket,
Lágy ruhába, hívságba nevelik őket, Szemekkel de végre látják veszteket.
Lám példátok volna az Aesopusból Egy anyáról és egy deák gyermekről, 435 Ki aprólék kést lopott volt az scholából,
Akasztani kit vitték gyermekkorába.
Mikor az lajtorán gyermek felhágna, Anyját hamarsággal hivatta vala, Őtet megcsókolná, jelenti vala, 440 Az anyjának orrát elrágta vala.
Kérdezkedik vala anyja gyermektől, Miért mivelné ezt ily éktelenül?
„Azért — monda — mert apróléklopástól Meg nem vertél engem anyjatísztedből.
DE DIMITA.
445 Mondják: Volt régentel jeles férfiú, Kinek Díméta neve, igen szép ifjú, Ki megkedvelte volt Evoppin asszont, Sort mert Evoppinhoz ő saldított volt.
Érté meg Díméta, hogy az Evoppin 450 Házasság kövül hogy bátyjával élne:
Hamar Trezenisnek hírt ada benne:
Lenne gondja néki atyjafiára.
Megértvén ez dolgot Evoppin asszony, Búába nagyhamar tanácsot tárta, 455 Szegénség miatt mert már nem élhetne,
Ezokáért magát felakasztotta.
Ebből példa lehet minden üdőbe, Mely nagy vétek legyen az emberekbe, Kik atyjafiakkal hálnak egy ágyba, 460 Az természet kivöl élnek egymásba.
NÉVTELEN : AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA. 337
Istentől büntetést Aramon felvött volt, Húgával Thamarral ki vetkezett volt, Erővel kit Ammon fertéztetett volt, Kiért Istentől végre megbüntetett volt.
Immár ez példákból bár tanóljatok, 465 Kik rokonságokhoz férnek sietnek,
Isten törvényének ők nem engednek, Sőt az természetnek is ellene élnek.
Tudom csodálkoznak ezen a népek,
Ily éktelen dolgon vélem némelyek, 470 Ez p é l d á k a t azért jól megitiljék,
Csúfságnak ezeket, kérem, ne véljék.
Volt ennek nagy gondja, ki ezt szerzetté, Régi históriákból kiszedegette,
Nevét az versfőkbe behelyheztette, 475 Tanoságokra jámboroknak írta.
Ezerötszázba és az hetvenhétbe Szerzek ez Krónikát be az versekbe, Kolos neve várnak Szamos mentébe,
Akkor lakik vala ő is varasba. 480
F I N I
S.
NÉVTELEN.
AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA, ÉNEK SZERÉNT SZEREZVE;
MIKÉPPEN AZ Ö ATYJÁNAK SZEGÉNSÉGE MIATT KIINDULVÁN SZOLGÁLATRA ÉS MIKÉPPEN A SZERENCSE A FORTUNA EGY ERSZÉNT ADA NÉKI EGY ERDŐBEN, KINEK SOHA ARANYBA FOGYATKOZÁSA NEM VALA. AZUTÁN ISMÉT INDIÁBAN OLLYAN SÜEGET LELE A KIRÁLYNÁL, KIT MIKOR AZ FEJÉBE TÖTTE VOLNA, VALAHOVA KÉVÁNKOZOTT, AZON ÓRÁBA ODA JUTOTT ÉS
AZ Ö NAGY KAZDAGSÁGA MIATT CSÁSZÁRRÁ VÁLASZTOTTÁK.
Az Cyrus, vagy a Jason nótájára vagyon.
Ifjak, hallgassátok, im egy dolgot mondok, Kit talán gyakorta még nem hallottatok, Egy régi beszédet élőtökben hozok, Kiből, ha akartok, mostan tanólhattok.
RÉGI M. KÖLTŐK TÁRA VIII. 22
338 NÉVTELEN: AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA.
5 Fortunatus dolgát én mostan beszélem, Kinek ő életét, nevét tudom, leltem És ennek nemzetit most egyberendeltem, Mulatság okáért erről emlékeztem.
Summa szerént írom ezt udvari rendnek, 10 Kik az új dolognak oly igen őrülnek,
Vitézi dologról ha ők mit értinek, Ifjak cselekedni azont igyekeznek.
Jóllehet talámtán szintén ez dologból, Oly bölcs hadakozást ez históriából, 15 Magoknak nem visznek mostan ez írásból,
De hogy tanuljanak az régi példákból:
Az régi népeknek írok szokásokról, Fejedelemségnek ő állapatjokról,
Pogán és zsidó közt mint volt, szólok arról, 20 Miképpen viseltek, majd halljunk azokról.
Egy néhány beszéddel még annakelőtte, Fortunenak mint volt ez világban élte, Emlékezem arról, mint volt eredete, Nőve fiainak földen telepedte.
25 Hallottuk immáron az vizözön után, Az nép szaporodék csak Nőve magzatján, Három részre válék három fia után,
Egy varast kezdenek, ők megszaporodván.
Megsokasodának Novenak fiai,
30 Japhet, Sem és az Cam magzatokat szülni, Az napkelet felé mindnyájan lakozni, De lassan kezdenek ők megöregbedni.
Magzati Japhetnek csak héten valának:
Gomer és az Magog Madallal valának,
Gomer és az Magog Madallal valának,