346 NÉVTELEN ', AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA.
Mert Constancínápolt némelyek közülök, 290 Az Bizánciumnak mondják ő közülök,
Nékik Rómát pedig hívják ő közülök, Mint császári köny(v)ben szólnak ő közülök.
Mondják nagy tartománt ők foglaltak volna, Miért hogy többíknél ez bölcsebb nép volna, 295 Mindenfelé határt messze vitték volna,
Kiért háborúság ebből támadt volna.
Nem vala még köztök oly fejedelemség, Hogy kihez hallgatna főképpen az község, De csak consulokhoz tart vala szegénség, 300 Láták, hogy sokfelől volna az ellenség:
Köztök elrendelek, hogy egy fejedelmet, Elválasztanának, ki az szegénséget, Megoltalmaznája foglalt örökségnek, Eltávoztatnája rólok az Ínséget.
305 M o n d j á k B i z a n c i u s e n n e k n e v e volna, Ki az varast rakni indította volna, Kiért fejedelmmé őtet tették volna És kire ellenség varast vítta volna.
Vagyon azért egyéb sok históriákban, 3io Hogy első császárság volt Bizanciában, Constantinus császár első az varasban, Kit rontottak volna ő birodalmában.
De mást minderről is nem sokat írhatok, Az históriákra ezből is halasztok,
315 Holott is ezekről többet tanolhattok, Ha nem restellítek azt megolvasnátok.
Ezeknek utána hogy az Bizancium, Elrontatott vala császár Constantium, Romulusnak kelé róla birodalom, 320 Az varas ő róla Rómának, mint hallom,
Nevezetetett vala, hogy azt megépíté, Nagy munkával lenne, Rcmulus nem nézé, Az megépíteni magában végezé,
Róla bölcsek írják, hogy mind ő ezt kezdé.
NÉVTELEN i AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA. 347 Ez igét azértlan hogyha megfordítod, 325 Deák nyelvnek bizony ezt, tudom, találod,
Melyet magyar nyelven szerelemnek mondod, Ki mindeniket győz, im azt nyilván látod.
Ez hogy feje volna teljes az világnak,
Nem csak szeretetért nevezte azt annak, 330 De hogy sok bölcseség ott lenne, mondotnák
Jó hírért és névért Romulus császárnak.
Kinek nevezeti mégis varason tart, Mert az pogánokra azmi üdvösség tart,
Jerusalem után mind ezből kiáradt, 335 Noha az vakságban ő mégis megmaradt.
Úrszületet előtt volt ennek kezdése, Nagysok császároktól volt már építése, Mig ez világ lészen, addig áll szerzése,
De hogy elvégezik, megládd, lesz vészese. 340 Akármelyik légyen a sok császár közül,
Úrszületet előtt, hiszem, volt az közül Egy császár, kinek volt jó vitézi közül Egy vitéz szolgája több vitézek közül.
Ennek szolgalatját az császár szereti, 345 Jó szolgálatját is néki nem felejti,
Egyiknek többi közt főnek szentelteti, Hogy őt jól szolgálta, sokaknak hirdeti.
Jóllehet nem vala még ez a nemesség,
Az minémüt követ ez magyar nemzetség, 350 H a n e m csak az n é p közt volt fejedelemség,
Az osztott mindennek, kinek mint volt szükség.
Senkinek nem adtak az üdőben várat És nem nagyságolták azok zászlós urat,
Várat tartományban adtak azért házat, 355 Kiből háza népét és táplálta magát,
Hogy senki császárnak vetnie szemére, Rohanás, támadás sohonnat ellene, Alatta valóktól senkitől ne lenne,
De csak pénzzel császár azoknak fizetne. 360
348 NÉVTELEN : AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA.
Mint ez most is szokás az török nemzetnél, Többet nem uralnak egy fejedelemnél, Jószágot nem mondnak lennie senkinél, Kin birtoka volna császári személynél.
365 Végre hogy sok romlás kezde rajtok lenni, Az három nemzetség egymásra budulni, Fejedelemségért ők egymásra víni És elszaporodván lakóhelt keresni:
Kénszeríttetének ezből fejedelmek 370 Jószágot osztani a szegén legénnek,
Kik vérrel szolgáltak az fejedelmeknek, Sokan szegénségből nagy urokká lőnek.
Néha jó kedvekből nagy sok fejedelmek, Jószágot, örökét adott vitézeknek,
375 Mint szokása ez volt az magyar nemzetnek, Hogy inkább engedtek ezféle szerzésnek.
Az császár is azért ily jó szolgájának, Holott helye vala egyik lakásának, Az varasban ada lakóhelt ő annak, 380 Holott majorságot tartana magának.
Házasságra méltó szentelt vitéz vala, Császár udvarából leánt hozott vala, Jó szolgalatjából igen kazdag vala, De gyermek nékie hogy nem lehet vala:
385 Nagysok könyörgéssel az mennyekre óhajt, Jártában, költében oly gyakorta suhajt, Térdét színtelenül az Istennek ő hajt, Kin szüve és lelke mind szüntelenől fájt, Hogy az ő élete illyen hasznotlan volt, 390 Kiért házasságra magát is fogta volt,
Melyért sok marhákat éltében gyűjtött volt, Annak örömében néki nem jutott volt.
Elvégre az Isten őtet meghallgatá, Szintén vénségében néki megmutatá, 395 Hogy könyörgésében őtet meghallgatá,
Azmit őtőle kévánt, néki megadta.
NÉVTELEN ', AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA. 349 Az üdő betelvén lön fia magzatja,
Kinek oly erősen örül atyja s anyja, Marhával bővséggel, tudja, eltarthatja,
Kinek neveztesse gyermeket, gondolja. 400 Mert hogy az vitéznek lőn elsőszülötti,
Fortunénak híva, hogy igen szereti,
Ez nevet nem tudom, hogy csak maga lelte, Vagy ugyan elébb is ez nevet értette.
Mert ez nevet sohól elébb nem hallottam, 405 Szent Pál Írásában Koríntusban láttam,
Tizenhatod részben az első könyvében, De másutt ez nevet sohol nem találtam.
Nagyjó ínaskorban Fortunatus vala,
De atyja őneki megszegényült vala, 410 Kiért nagy bánatban az vén ember vala,
Ezen Fortunatus tudakozik vala.
Az mi dolog volna, hogy édes szülei Igen ritkán szólnának, úgymond, őneki,
Az anyját fértatja. hogy tőle kivenné, 415 Miért atyja őtet nem gyakran néznéje,
Netalám azt bánja, hogy én születtettem És tőle eddigien hogy felneveltettem,
Avagy míg anyámnak ménében nem vesztem,
Miért búslakodik, soha nem érthetem. 42Ü Nagyszép beszédekkel anyja kezde szólni:
,,Ne akarjad, fiam, ingyen is gondolni, Azt pedig magadban már ugyan elhinni, Hogy atyád az dolgon ilyképpen búsulni.
,,De ennek ily oka, bár, fiam, elhigyjed 425 És ez kiket mondok, jól eszedbe vegyed,
Hitságos dolognak, fiam, te ne véljed, Magadat ez dolgon felettébb se törjed,
„Mert az te szüléden az nagy keserűség,
Látod, hogy mirajtunk vagyon a szegénség 430 És mirajtunk vagyon, fiam, mind az vénség
Eltávozott tőlünk már mind a segítség."
350 NÉVTELEN: AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA.
„Mikoron még téged nem szültelek vala, Nekünk nagy sok marhánk és örökönk vala, .
435 Sokak azkor tőlünk mindent kérnek vala, De miólta Isten az világra adta,
,,Az órától fogva mindezideiglen,
Az szegénség rajtunk vagyon oly szüntelen, Atyád mint eltartson, gondolja veszteglen, 440 Hogy szavát n e m nyüjtja, ez o k a szüntelen.
,,Azt gondolom vala, fiam, én azelőtt, Míg sok m a r h á n k vala n e k ü n k h á z u n k előtt, H o g y h a m e g h a l a n d u n k egyik másink előtt, Az k i n e k maradjon, még m a g z a t u n k n e m lőtt?
445 „Nem hogy megbántanám ezzel Istenemet És hogy nem kévánnám, fiam, életedet, Mert mindenek felett szeretlek tégedet, De az te éltedben láttam szegénységet, ,,Nem tudom, mint élsz, ha mi meghalandonk, 450 Kiváltképpen mostan, hogyha kímulandonk,
Nem tudom, életünkben téged kinek hagyjunk, Mert oly nagy kisebbség vagyon, fiam, rajtunk.
,,Az kuldulást atyád, fiam, hogy nem szokta, Ily nagy szegénségben mely hirtelen juta, 455 Emberek között is szégyenli lakozta,
Magát illyen igen mostan igy elhatta.
„Nekünk hirünk, nevünk volt ennekelőtte, De az emberséget mostan előlvötte, Az szegénség bennünk gyalázván megölte, 46o Azért jobb halálunk, hogy nem földön élte."
Mindezeket hallá Fortunatus akkor, Édes anyja szavát elhallgatá akkor, De ismét atyjához elindula egykor, Atyjának köszöne, mint jó fiú akkor.
465 Fiának Beszédét hogy hallotta vala, Ollyan ékességgel néki köszönt vala, Szüvében az atyja keseredett vala, De azért fiának nem jelenti vala.
NÉVTELEN : AZ FORTUNÁT US.RÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA. 351 Oly nagy szeretettel akkor néki szóla,
Miért éjjel és nappal csak gondol őróla, 470 Miként eltarthatná, szüvén forog vala,
Az régi jó néki eszébe jut vala.
Ily szóval köszöne ifjú be atyjának:
„Isten könnyebbítse terhét bánatodnak,
Én szerelmes atyám, mit tessz kárt magadnak, 475 Miért adtad magad illyen nagy b á n a t n a k ?
„Netalám azt bánod, hogy előttöd vagyok És házadnál néked mostan szélleljárok, Avagy hogy kenyeret én tőletek várok?
Szertelen bánkódást kegyelmedtől látok." 48) Fia busulását szegény atyja látá,
Nagy édes beszéddel atyja is biztatá, Hogy az nem úgy volna, mint ő elgondolta.
De ez oka volna, mint anyja megmondta.
Igen eszes ifjú Fortunatus vala, 485 Illyen beszédekkel ő atyjának szóla:
Semmit ne bánkódjék, őtet kéri vala,
„Ha marhád elveszett, mennyben Isten volna,
„Ki megvigasztalna téged én általam,
M e r t n a g y k e g y e s s é g e , l á t o m v a g y o n n á l a m 490 És csak benne vagyon nékem bizodalmom,
Jövendőbe lészen őtőle jutalmom,
„Azért kérlek azon, mint édes atyámat, Nékem megbocsássad illyen szólásomat,
Főképpen most nékem ezzel bántásomat, 495 Nékem megengedjed már kévánságomat.
„Ha lesz akaratod, tőled én elmegyek, Valahun magamnak egy urat keresek, Kitől én magamnak jutalmat vehessek,
Jövendőbe nektek segítő lehessek." 5 0 ü
Ezt hallván az atyja róla gondolkodék, Hogyha eleressze, azon elméikedék, De érté, hogy fia tőle ügyekezék, Nem lőn, mit tennie, szabadság adaték.
352 NÉVTELEN : AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA.
^05 Budosni índula idegen országra,
Mert nagy gondja vala immár néki arra, Mint gondot viselne atyjára s anyjára.
Istennek könyörög, találna jó úrra.
Mikor immár sokat szélleljárt-költ volna, . 5io Afrika földiből Európát meglátná,
Északnak felőle hogy hallotta volna, Egy király lakoznék, ki nagy jámbor volna;
Gondola magában, hogy oda férkeznék, Mint ott beállhatna, azon igyekeznék, 515 Minémü emberhöz először szerződnék,
Hogy ő szolgalatja héjába ne esnék:
„Ottan megjelentem én akaratomat, Hogy ezvégre én is elhattam atyámat, Jó urat keresnék, ki szolgálatomat 520 Kévánná éntölem, hogy fütsem az házat."
Úristen akará, akada jó helyre.
És csak gondolkodik gyakorta ő erre, Vigye szerencséje, hun lenne jobb helye, Úristen akará, akada jó helyre.
525 Vala az üdőben ott való királynak Egy főkomornyika, kit tart tanácsának, Ki tárházával bir akkoron királynak, Fortunatus esek szolgálatra annak.
Szép jeles tiszti lőn ott első dolgában, 530 Az kemencefütés hága ő nyakában,
Agárokkal baval vala ő gondjában, De hogy gyorsan forog vala hivatalban, Megismeré ottan király komornikja, Ha másra fogná is, tudná szolgálnia, 535 Az ifjút házában foga jártatnia
És mindenre kezdé őtet oktatnia.
Látá nagy hűségét és jó szolgálat ját, Hogy minden dolgában jól forgatja magát, Az ifjúra bizá komornik ő dolgát
540 És kezében adá teljes birodalmát.
NÉVTELEN \ AZ FORTUNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRiA. 353
És ennekutána tárházát királynak, Valami birtoka vala komorniknak, Fortunatust tövé őrüznie annak, Mert igen örül vala szolgalatjának.
Sőt még az király is gyakorta őt látván, 545 Oly nagy szeretettel róla tudakozván,
Hói kapta az ifjat, ily hiven szolgálván, Budosni találta, királynak így szólván.
A főnép között is szeretetben lenni,
Mindeniknek akar örömest szolgálni, 550 Teljes mindenekkel magát ismertetni,
Sok barátja kezde őnékie lenni.
Lőn ez azonközben komornik meghala, Kit jóllehet király magában bánt vala,
De nagy eszességben Fortunatus vala, 555 Kiért őtet király úgy szereti vala.
Azmi méltósága komorniknak vala, Nem nézé az király, hogy ő ifjú volna, Mert nagy okossága és elméje vala,
Komornik és tanács Fortune lőtt vala. 560 Végre mindeniket meghaladott vala,
Király után mindent ő tehető vala, De abban is magát el nem hitte vala,
Hasonló ifjakkal barátkozik vala.
Noha mindeniknek ő parancsol vala, 565 De az örög n é p e t megböcsüli vala,
Minden érdem szerént beszéddel fedd vala, Azki mit érdemlett, csak azban jár vala.
Oly meghitt embere vala az királynak,
Semmi válassza nincs, úgy tudjad, azoknak, 570 Miglen Fortunatus nem ád választ annak,
De ezt Fortunatus nem tartja magának.
Ismereti vala néki Isten felől, Nem felejtkezik el a szegények felől,
- Mert tudja, hogy Isten őtet szegénségből, 575 Azért emelte fel az több népek közül,
RÉGI M. KÖLTŐK TÁRA VIII. 23
354 NÉVTELEN: AZ FORTRNATUSRÓL VALÓ SZÉP HISTÓRIA.