1
Furcsa ember az újvilági telepes.
Üldözték és elmenekült, többre vágyott és kivándorolt, vagyegyszerűen csak hozták. Valamennyi esetben elhagyott valamit. Ezért jutalmat vár. Valamit valamiért, hajtogatja magában, és elindul, hogy létjogosultságot kerítsen jel-szavának. Bizonyítja, bizonygat ja, hogy olyan körülmények késztették a vi-lágváltásra, amelyek ellen fellépni kötelessége lenne új hazájának is; ha ezt nem teszi - márpedig nem teszi, hiszen máskülönben nem kellene befoga-dását kérnie -, akkor legalább őjárjon elöl jó példával. Nyújtsa azt, amiből odahaza nem jutott neki. Máris mérlegeI a telepes. Hajdani mércével. Hogy szebb-e újvilági élete.jobb-e, érdekesebb-e, csak akkor ítél heti meg, ha fel-idézi azt a valóságot, amelyból kilépett egykor. Múltja viszonyítási alap. Tájé-koztató, bűvöló-szédító, mint tükör a mesében. Fogódzó a bizonytalanságban.
Kérlelhetetlen bíró. Mentség. Az, ami éppen indokolt. Amitói elszakadnia nem ajánlatos, mert perdöntő érv lehet bármikor.
Furcsa ember az újvilági telepes.
Helyet követel magának idegenben, miközben óhazaját el sem hagyja.
Egyszercsak valami szokatlan történik vele. Meghal egyik családtagja az Újvilágban. Sajátos szemlélete miatt a telepes nem gondolt a halálra eddig.
Ot megilleti az, amire törekszik, nincs - nem is lehet - ellenlábasa égen-föl-dön, amíg él. Ezért nemcsak a fájdalom, hanem a döbbenet is erőt vesz rajta, midón végtisztességtevö búcsút mond annak, aki otthont szintén múltból vélt létrehozni, jelenlétével igazolta telepesi eszméjét. Határkőnek látja a halált.
Dereng benne a sejtés, hogy vele születik valami. Olyasmi, amit idők folyá-sával megint csak múltnak fognak nevezni. Múltnak, mert sírkertet ezentúl nemcsak az óhazában: a közeli hegyoldalban is kell hogy gondozzon, s ha gondozza, első nyomát hagyja eljövendó nemzedékek történetének. Mert ezek már abban a hegyoldalban fognak temetkezni, emlékezni ősökre besüllyedt sírok láttán.
Az újvilági telepes döbbenete ez.
Azé, aki ízig, nem vérig családtagot kísért utolsó útjára. Ízig: mert oly kö-zel állott hozzá, hogy nem tudja, mikor találkozott vele elóször; örökre a régi
40
1.AZ()TAGÚ síP HATODI K FÚJÓK.ÁJAmarad neki, nem ismerheti meg már. Feltör belőle a vágy, hogy kárpótolja a mulasztást - ha mulasztás ez. Írna róla. Ám megteheti-e? Olvasta ugyan műveit - íróember távozik -, de nem volt jelen, amikor írógépe szalagjair cse-rélte, vagy amikor papírkosarát ürítette. S ott, asírral átellenben, búcsúszavak hallatán, végképp e1bizonytalanodik. Ahalott: mestere, vitázó fele, esetleg ismerőse volt atisztelgó gyülekezet tagjainak, akik tanítványai, eszmei és iro-dalmi hagyatékának sáfárai ezentú!. Már-már azt hiszi, nincs helye köztük.
Egyáltalán miért is hívták volna meg?
6
tulajdonképpen nem családtag, ha-nem szemlélő.2
Smint a fegyenc, akinek az óra ketyegéséröl egy éjjeliőrjut eszébe, síkot vált az újvilági telepes. Hiszen szemlélni szemlélt Szabó Zoltán is, éppen eleget.
Egy esztendő híján életének felét töltötte peremén amagyarságnak, amely azonban kezébe tollat, tollának irányt adott mindvégig. Mi több, amelyben művének csírája rejlik. Mert a szemlélés nála nem hűvös vizsgálatot, megálla-pításokat, hanem lüktetést: hiánytjelentett. 1979-ben helyét mint Író megha-tározandó, visszatekint az elillant harminc évre: "Most azonban magyar Író Angliában vagyok. Ebben az angol országban egy lengyel klubban volt egy-szer egy magyar irodalmi est, aminek szereplő je voltam, de egyben tárgya is.
Az utóbbi okból rámkérdezett elnöklö-költő barátom. Azt kérdezte, hogy amikor íróként Írok, ugyan mi csábít vagy szorít írásra, illetve kicsoda, vagyis, hogy miért írok, amikor írok, se tevékenykedés során kire gondolok, kinek Írom azt, amit írok? - Azt, én, senkinek! - feleltem elképedve, ez azonban kissé nyersen hangzott sjóvátételre sebtiben, teljesen ösztönszerűen, kivág-tam egy pallérozottabb feleletet. Ami Így hangzott: Író az olyan ember, aki ir, de nem mindenki Író, aki ezt teszi. S az író, amikor ír:nem olvasónak ír.
Nem utókornak ír. Nem is saját magának ír.Az író a papírra ír...
Miként nyilvánvaló: ezzel akései meghatározással teljesen összefér a ko-rábbi valóság-hazugság beidegzettség: illetve benne van. Ami hiányzik be-lőle? Hiányzik az, ami Orwell-szövegben adöntő, az, hogy »meghallgatásra szárnít«. .. Sez, ez a hiány utal arra a condition humaine-re, amely az olyan magyar íróé, aki Angliában él, s magyarul ír. Nem éppen rendületlenül.":
Hogy valami hiányzik, rendszerint akkor vesszük észre, amikor nincs már.
Szabó Zoltán körül 1947-ben Magyarország szűnt meg létezni. És: olvasói-nak zöme, lévén országos hírű Író. Mégsem hagyott fel az írássa!. Orwellel
] SZ.\IIÓ Zoltán, Uówí 1,,1.1"1'1/ (Magyar in)Angliában)
=
U(}.,Ösök éstársak, a válogatásban közrcm., sziiyeggonrl. CZ]c,\:\y I.óránt, Európai Protestáns 'VIag)'ar Szabadegyetem, Bern. 1984.7-12, idé-zet: 12.E kötet röviddel a szerzö halála utánjelent meg.TEREMTe) ÍRÖ 41
rnondatja el, miért: "Ha nekiülök annak, hogy megírjak egy könyvet, nem azt mondogatom magamnak: most művészi munkát fogok alkotni. Én azért írok, mert van valamely hazugság, amit tisztázni akarok, észrevétetni, vagy van valamilyen valóság, amelyre felakarom hívni a figyelmet."? Afigyelmet egy országra kívánta terelni. Egy olyan országra, amelyben, úgy látta, van hazug-ság, említésre
méltó
valóság. Írói hitvallásának nyomait magukon hordják első művei már. Az orwelli figyelmeztetésnek ékes bizonyítéka a Tardi helyzet meg a Cifra nyomorúság.:l Az el-elcsukló hangé pedig aSzerelmcs földrajz ér-zelmi és gondolati lírában fogant prózája. "Minden bizonytalannak látszott körülöttem - írta ennek bevezetőjében -, a tegnap is, a holnap is, a magam igazságai is;még az isbizonytalan volt, hogy a táj, melyről nézem a tengert, holnap melyik országé lesz? Ahajótöröttek és az űrbe vetettek izgalmával kerestem egyetlen szilárd pontot, melyen megállhat a láb, melyről körül-tekinthet a szem. [... ] Hajlottam arra a hitre, hogy nincs más bizonyosság, mint a tájé, ahegyeké és afolyóké.
Eszmék, jelszavak, berendezkedések, igaz-ságosak vagy igazságtalanok, tünékenyek és mulandók az időben, csakúgy úsznak el a változhatatlan és biztonságosan állandó táj fölött, mint folyók, síkok és hegyek fölött afelhők.
Magosabbanjárnak, mint ók feküsznek; fö-löttük vannak, de elmúlnak fölülük. Ahegyek és földek azonban megma-radnak. Bizalommal gondoltam rájuk: ők nem árulnak el, nem változnak meg, nem tűnnek a semmibe, nem csalnak meg, nem halnak meg, nem tá-voznak el, míg távol vagyok. [... ]Akkor gondoltam rá, hálából, hogy könyvet szentelek nek ik.?'Ezekben a szövegekben olyan ember szólal meg, aki valakit, valamit azért félt, mert távol van tőle. Nem elég, hogy ez örvénylő válságba jutott, hamis prédikátorok szorongatják - vele érintkeznie sem szabad. Nem látja, mond-juk, tudós barátját, amint éjnek éjjelén elfújja a reszkető gyertyalángot,
fel-áll írógépe mellől, lóderrkabátot ölt sindul munkahelyére - egy pékségbe.
Nem tudja, hogy elhantolt sírokon virág
nö,
Képzeleg. Amit nem láthat, nem tudhat, alakba öntheti így mégis. S mivelhogy a rossz immáron bekövetke-zett, inkább csak a rosszabbra gondol, vagy legalábbis kétkedik abban, hogy .iavult volna ahelyzet. Ha nem másért, hát azért, mert Őmaga nem alakíthatja.Érzését, hogy elszigetelt és tehetetlen, hatványozza eredendőleg szolgálatra épülő erkölcsisége: embert, közösséget félrene akkor is, ha mellettük volna, sha okot erre nem találna, szemét tartana rajtuk legalább.
Uo.
:1 Akétirodalmi szociográfia Budapesten. I9'lti-han, illetve I938-han jelent meg először, smegért több kiadást. Róluk1{\SdBOKI\'''1l1Cyula, A lIlag'wr néPimozgulom. Ahnrmadik reformnenuedék, Püski.
New York, 198:>.211-226. lAL~orhándi-köny\' magyarországi kiadása: Püski,Hudapest, l!l89.J
, S/"I\() Zoltán, Surelmpsfii/rlmjz, Nyugat, Budapest,
r
1912], 5-7.42 1. AZ ()TAGÚ SÍP HATODIK FÚJÖKAjA
Úgy, mint Szabó Zoltán Tardon, budapesti szerkesztöségekben, felfedezve Magyarországot és szomszédait.' Aki azonban nemsokára a francia kormány hívására Párizsba, majd - az előrenyomuló német csapatok elől menekülve -Nizza környékére érkezik. 1940-ben idegenben éri a második világégés. Őrá,
a féltő, szolgáló, ezért eleve tehetetlenségre ítélt íróra magány borul. A bé-keidökbeli képek magánya. A gondok, amelyekkel falukutatóként többed-magával szembenézett, elhalványultak, mert újak kerültek a helyükre. Ezek-kel azonban ó, a kívül
élő,
nem foglalkozhat. A csapatból egyedül Ö. Mert hozzá "levél nem" jön, "újság se, hír se Magyarországról. Így Nizza szolgált azzal a tapasztalattal - folytatódik ajó
húsz év múlva Angliában rögzített emlék -, mit jelent a teljes elszakítottság országtól, családtól, környezettől, minden ismerós emberi kapcsolattól, süket hetek édeni senkiföldjén. Ez az állapot igazibb »exile- helyzet volt a mainál: nem volt más tartalma, csak a várakozás.?"3
ts hogy lehet, ó, hogyan is lehet úgy vigasztalódni, hogy azért ne felejtsünk?
hogy el ne fakuljon, de azért - de azért ne fájjon az emlék!
hogy hulljon a múlt, de ne haljon.
Hogy a fájdalom is csak energiaforrás -ó - soha más ne legyen!
- kérdi a
költő,
Szilágyi Domokos, válaszra várva:Erre találjatok írt, csodaírt, Ó, doktorok!
erre szavakat, költök!
szillogizmust erre, elmék!'
Kétségbeesése a bujdosó tanulmányutasé, de az angliai magyaré is. Szabó Zoltáné, a nyugati magyar íróé. Aki viszont nem kérdez, és magányát csak a maga korának rója fel. Vele perlekedik. Nem sírja vissza országnyi mezők határtalanságát; pecsét alatt őrzött hírnevét sem; legkevésbé cifra íróasztalát,
Tcvékenységét számtalan helyen méltatja BORI\.\:\llI, 1.nt,
li S/;"() Zoltán, Elosu) a második kicdashoz =Uó.,SzerclmesIiildrap: Washington, 1964, 10.E könvvet a Hungarian University Association, Inc. ésaz Occidcntal Press ragadta ki afclcdésból. [Újabb, magyarországi kiadása: Osiris, Budapest, 1999.]
SZl L\CY IDomokos, Emeletek (JlIogyIIláz enciklopédiája =UÖ.,Kényszerleszállás. Osszegyiíjtött oersck, Kriterion, Bukarest, 197H, 17H.
43
amelyen egy fiatalabb nemzedék kopogja nomád naplóit. Azt, ami hiányzik neki, azért hiszi múltja tartozékának, mert nincsen jelene. Tudja jól, a
múlt
csak akkor múlik el, ha nincs mibe torkollnia.Kívül élők felismerése ez.
Lion Feuchtwanger emigránsa, Sepp Trautwein a váróteremben szirnfó-niát szerzett." Szabó Zoltán Szerelmcs földrajzot írt: hazából szülőföldet, politi-kai közösségbéíl néprajzit faragott. "Első élményünk hazánkról nem törté-nelmi, nem politikai - okolja meg egyhelyütt könyvének alapgondolatát -, nem múltból átszóló, nem jövő felé mutató, nincs köze határhoz, hatalom-hoz, államhoz, államformához, különösképpen nincs köze világnézethez vagy politikai párthoz, nincs köze nacionalizmushoz sem. Mindezek későbbi dolgok. Az első élmény a hazáról igen egyszerű, közvetlen, békés és türelmes.
Hegyek hajlásának bizonyos szöge, egy viztükör. egy patak csobogásának ze-néje, egy közeli utcasarok, felhők vonulása a síkság fölött, egy darab táj,
me-lyet
egy ablak kerete bezár, s melyben csupa ismerős és hozzánk hason ló em-berek mozognak; körülbelül ennyi az egész.?"Tévedett. Nemzetőrzés és területvédelem azonos volt, Bibó István fógal-mával élve: a"territoriocentrikus" nemzetszemlélet dühöngött ekkor Európá-ban, évtizedek óta." Merőben újat és szokatlant varázsolt maga elé amikesi utód, olyasvalamit, amelynek sem eszmei, sem erkölcsi támaszára nem lelt volna sem a társadalomban, sem a politikában.
Ismét magyar határon kívül, visszatér erre később Angliában is. Itt, akár-csak Cs. Szabó
László, akiról
ómaga írta egyszer, hogy már harmincévesen"átértette" azt, amit csak egy újabb húsz évnyi idő után tudott "kitapasztal-ni"," művészi erkölcsiségben és leleményben szakasztott mása egykori önma-gának. Kerek két évtized telt el nizzai remetesége óta, amikor Tamási Áront várja, tizenhárom éve először nem hiába. Nyugtalan, aggódik. Olyan vendége lesz, akit azelőtt nem várt, hisz a közelében volt. Vendége? Ez a vendég társa volt valamikor. Most meg nemhogy a szokatlan és feszélyező "hogy vagy",
"mi újság"-ot csalja kibelőle, de ráadásul szembesülésre és szembenézésre is
készteti. Szembesülésre önmagával, szembenézésre a maradék hazával. ,,[... ] ahogy érkezésének várható időpontja közeledett - már megint emlékszik
Szabó
Zoltán -, látogatása egyre jobban telítödött számomra személyes, ta-lán döntó, talán végzetes jelentóséggel. Sezért nem ővolt felelős, inkább azx Lion FEU:IITW.\'(;F.K, Exi! [1940J, utószó Reinbarr HOFF\IUSTFK, Langen-Müller, München-Wien, 1981.
" SIo\I\(\ Szrrelmrs[oidm]: l1942], 1;'.
IIJ BIIIÚ István ..4Ne/!'I-ellró/wí kisállamok IIW)/Iwnísríga =Uo, Összegyűjtöl/lIIUllkái, 1.,s.a.1'. KE\I\'.:\Y ISl\'{Ul - S.\RKi)ZI Mátyás, e1t'íSI.Ú SZi)I.U-"Y Arp.id, be".SZAB() Zoltán, Európai Protestáns Magya,' S/.abadegyetem, Bern, 1981,2:\0.
II SZAII<>ZOI'{"l, Vándavbál « bujdosó, Látóhatár 6.(19:)!»),292-299, idézetek: 292.
44
.~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~--1. AZ ÖTAc:ú SÍP HATODIK F(;JÖKAjA
én természetem, illetve természetem nek egy nyomoréksága. Az, hogy nekem ebben a szóban, »haza«: emberek foglaltatnak. Ha Magyarországra gondo-lok, magyarokra gondolok."I~
Kimondta eszményének lényegét.
Múltja ismét annyiban fontos neki csupán, amennyiben belenyúl jelenébe, amelyet aztán éppen ezért tervezni kezd. Az emberek hiánya ébreszti arra, hogy otthont
ők
varázsoinak köréje - vagy vennének el tőle: "A viszontlátás-ból az derül ki - hja Tamásiról a továbbiakban -, hogy ami benne jó volt, megmaradt-e? Ha a találkozás csalódást hoz, az földcsuszamlást hoz - érez-tem -, hazai föld csuszamlását. Ebből ismerném meg a számkivetettség érzé-sét, az elidegenedését is; vagy az országét tőlem, vagy magamét az országtól."!"Az, hogy a negyvenes évektől eltérően nem tájakat, hanem embereket léptet elő "az ország" megtestesítöivé, nála nem következetlenség. Ellenke-zöleg. A politikát mint a nemzetlét kifejezőjét változatlanul elutasítja, amire most már "a magyar ország?" kifejezése is utal. Eszménye ugyanakkor igenis összefügg a politikával: igazoclik hozzá. Ezzel korszerű. Amikor fel-felbukkan írásaiban, a határok szilárdak, és a szülőföld darabokban hever. A közösség-rombolásnak új módszerei vannak. Nem engedik egymáshoz az embereket.
Szabó Zoltánt Tamási Áronhoz. Tamási Áront Szabó Zoltánhoz. Tizenhárom éven át. Utóbbit a furfang, amely benne már a hidegháború előtt, az igazi háború idején motoszkált, most sem hagyja cserben. Megrajzol egy közössé-get, amelyból embert kirekeszteni nem lehet, mivel csak vele létezik. Amelybe embert engedni sem lehet, mivel akarata ellenére is benne van. A közösség:
az "irodalmi nemzet". "Ez, akár a nemzet: emberek. De ebbe nem azzal kerül az ember, hogy világra jön, anyakönyvbe írják. Ebbe a nemzetbe azzal szüle-tik bele, amit ő maga írt. Ha munkájában van irodalmi érték. Az irodalmi
értékmérő: a közlés pontossága vagy érzékletessége. A kifejezés szépsége ezek csinosítója. Vagy hiányuk elkendózóje.''" Így hangzik, 1974-ben, Szabó Zoltán meghatározása. Pontosabban: kopog, szárazon, mint egy rendelet szö-vege. Szigorúan.
Feladatokat elsősorban magamagára ró ki ezzel a követelménnyel. S szi-gorúságát hitelesíti, hogy jóval fenti állásfoglalása előtt, legkésöbb első ván-dorútjával kezdődőleg. Olyasmit vall, amiról elözöleg kiderítette, szükséges ahhoz, hogy az ember, ha ír, ne legyen száműzött, s munkája mindig felelősség-tudatból fakadjon: versével vagy regényével ne azt mondja, hogy a közösségbe határon innen vagy túl tartozik, hanem azt, hogy egyáltalán beletartozik-e.
12 Snl\(, Zoltán, Tanuisi Áronrol, II. Rend/dll/ih ember =Uo., Östik és társak, 152-lli7, idézet: 155.
II Uo., 156.
II SI..'"'''' F!,iszó helvett. 8.
1.', SZAnöZoltán, l ltmgarica narietas (KnrliéjJ19n-MI) =LJ".,Östik éstársak, 279-305, idézet: 301.
TEREMTŐ ÍRÖ
45
Ahhoz tehát, hogy a benne elfoglalandó helyét megszavazza, ne kérje, s így minden egyes betű vetésénél tudatában legyen annak, hogy éppen bizonyít-ványát állítja ki. Vagy végrendeletét.
De mindenképpen alapítóokmányát - ama eljövendő nemzedékekhez szólóan.
Mert ezek is szemlélésre, azaz kívül élésre lesznek kárhoztatva, nyomá-ban elődeiknek, akiket mint gyámokat és hírnököket fognak szóra bírni, ha majd betűkbe foglalt üzenetüket megfejteni szeretnék. Szabó Zoltán bizo-nyítvánnyal fog elébük járulni. Egy öntörvényű műuészet bizonyítványával. Úgy fog hatni körükben, mint szigetlakó hajótöröttek között: áldását adja a meg-telepedésre. Hiszen Nizza határából azért tekintett országnyi természetre, abretonországi Josselinben pedig azért idézett ősöket és társakat maga mellé azirodalmi nemzetbe, mert felismerte, hogy ellenkező esetben összeomlana magasra épített otthona, az a haza, amelynek szolgálatába egyszer s min-denkorra elszegődött volt: "a magyar ország". Írói erkölcsének folytonossá-gát őr izte meg így. Vagyis hű maradt önmagához. Ami egyszerre indítéka és feltétele volt annak, hogy rnegtererntseaz öntörvényű művészetet. Intésül azok-nak, akik eltemették őt egy suvadásos hegyoldalban.