- avagy egy válasz hét kérdésre* - Europeana felhasználói szabályzatát.

Számításunk szerini kb.ezer évnemzeti létvan mögöttünk, államalkotá eurápai ma-gyarok mögött. Ezen időszak történelmi inharaira, azáltalunk lakolt térség kevéssé szélárnyékos voltára gondolva, ezvalóságos csodának tünik. Önszerint milyen gya-korlati tényezők alakították ki, határozták meg ésőrizték meg mostanig ezt a csodát?

Az újévezred hajnalán - amely már a most végéhez érkezett évezred alkonyán meg-kezdődött - egészen új kihívásokkal kellszembenéznie a magyarságnak. És persze:

nemcsak amagyarságnak, hanem minden, eddig a maga nemzeti lététélő kisés köze-peseurópai nemzetnek. Miközben folyton új nemzetek szűletnek avilágban (Például:

az amerikai nemzet, az izraeli nemzet, a bosnyák nemzet), az integrálódó Eumrpá-ban mintha egyre inkább csak homályos közös származás tudatra, méghomályosabb történelmi emlékekre és bizonyos megkülönböztető étkezésiszokásokra korlátozodné]:

anemzettudat. Tudjuk: az intepálódás számunkra iskikerülhetetlen. Defel kell ten-nünk akérdést: mit nyerünk vele? És mit veszítünk?

Véleményeszermt jó-e egyáltalában azegész emberi fajnak, amitörténik vele?Bábel aBibliában egykudarc történeteként jelenik meg (nemsikerül jelépiteni atornyot), holottaz egyPáratlan sikertörténet kezdetének szimbolikus elbeszélése. Az emberifaj páratlan sikeTességea génjeiben rejlőváltozatosságon alapul. Mármost ha az embe-riségsok-sok másfélesége egyglobalizálódó, uniformizálódó, amerikanizálódó világ-ban lassan (gyorsan) összemosódik, elveszítjük mindenre válaszolni tudó sokfélesé-gúnket.

Mi

lesz ebből?

Visszatérve a magyarságra. igazat ad-e nekünk Ön abban, hogy mikiizben egyfelől Trianon, másfelől a nagy szétszóródásokat előidéző tényezők bizonyos értelemben katasztrófát jelentettek számunkra, mert széttagoltak ésfelapróztak, más értelemben nyereséggel isjártak: azzal, hogy "diverzifikáltak" bennünket?

* Szerzőnk nemegyenként válaszolt jn közölt kérdéscink re, hanem egyetlen összeíüggó, több gon-dolarkörre tagolódó csszét írt azok "mentén"'. [Az elsőközlés szerkesztőjének, Veress Zoltánnak

" megjegyzése - K.L. Zs.]

120

Remélve, hogy a jövő évhen kezdődő újévezred EuróPájában a magyarság egy na-gyobb integráció keretében újra iniegráládik (amikor Szerbia is,Románia is, Szlouá-kia is, esetleg Ukrajna isazEU tagjai lesznek, aKárpát-medencei magyarságottöbbé nem fogják elválasztani egymástól uámsorompók, vízumkényszerek és nehezen vagy sehogysem átjárható határok) - nos, száual amikor ésha ezbekövetkezik, véleménye szenni mi lesza magyarsággal? Mindenekelőtt: megmarad-é toiténelminek nevez-hetőidőtávlatban? Majd pedig: hamegmarad, milyen lesz?.Összehasonul":e vagy megőrzi mai sokszinűségét? Közösséget fog-e alkotni, s ha igen, mityen ideológia, milyen új nemzettudat alapjára épűl ez aközösség?

Lehet-e előrekidolgozni stratégiákat egyolyan helyzetre, amelyre vonatkozóan sem-milyen tapasztalatunk nincs, mert még nem voltunk benne? Nemzeti múltunk té-nyein nem tudunk változtatni (bár azokat ezerfélekéPpen magyarázhatjuk, kommen-tálhatjuk, taníthatjuk), de tudjuk-e valamennyire befolyásolni, alakítani nemzeti jövőnket? És - egészen konkrétan - ha gazdaságilag, társadalmilag, jogrendszerileg

stb, oszintén egyesülni akarunk Európával, sőt a világgal, de meg akarjuk tartani nyelvünket éskultúránkat, egyszóval nemzeti identitásunkat, amelyben bárhol a vi-lágon úgy élhetünk, mint egyfajta belső hazában - nos, akkor mit kell tennünk? Mit kell tennünk most, hogy ezígy legyen ajövőben?

Az Í1'ók,költők gyakran előremegérzik aközösségisors széljárását. Ismer-e olyan ma-gyar szépirodalmi műuet, amely valamilyen formában felveti mindazt, vagy felvet valamit mindabbol, amiről a fentebbiekben szóvolt?

Viszonylag elterjedt vélemény, hogy egy nemzet létezése viharos évszáza-dokon át csoda, Az érdekelt szakma emberének nem az, hanem - história.

Amagyar, pontosabban amagyarországi történelmet mozgató elemek közül akkor isa belső és a külső,

különbözó

képviseletű, alakú,

ereelményú

integrá-ciókat, ésadott esetben természetes velejárójukat, a dezintegrációkat illene kiemelni, ha most nem arról a témáról elmélkednénk, amiről.

Anemzeti lét a globális integrációban kérdéskör legkorábbi eleinket is fog-lalkoztatta a Duna-térségben, még ha a "globális", "globalizálódás" szavakat nem használták is, vagy ha igen, akkor nem a mai értelemben. Ami viszont a 9. századtól a középkor többi szakaszain át sem volt másként, mint ma: az események részeseit a részelemek kerek egésszé való egyberendeződése iz-gatta, illetve az, hogy miként viszonyul az Egész a maga alkotóelemeihez.

A honfoglaló magyar törzsszövetség, amely maga is több etnikumból tevő-dött össze, uralmi

képződrnényét

a többneműség jegyével terjesztette ki fo-kozatosan a Kárpátokig. Az egyneműség hiányából adódó önmegszilárdu-lási követelmény az állam alapítást követóen kettős kihívásba vegyült: a Szent

"EMZETI LÉT A(.L(HI;\I.IS INTECRACI(lII.\f\:

121

István-i királyság egyrészt irányítható és továbbfejleszthető egységet igyeke-zett alakítani jogi-szociális és kulturális különbözőségeiból, másrészt a ke-resztény egyetemesség jegyében külföldön egyezkedésekre kényszerült nyu-gati éskeleti-délkeleti szomszédaival. Azutóbbira kiemelkedő példa anyugati egyház állam koncepciójának átvétele bajor-német közvetítéssel, amelyet több Árpád-házi uralkodó abizánci és a kijevi birodalom irányában dinasztikus szövetségek kel és házasságokkal ellensúlyozott. Akülső magyar betagolódás szempontjaból időtartamát és hatásfokát tekintve még jellemzőbb a Habs-burgokhoz fűzódő viszony, amely a 16.és 20. század között egy külsó uralko-dóház vezette államközösséget alapozott meg. Abelső dimenzióban szembe-ötlik például a királyi és rendi hatalom kettősége, amely a feudalizmusban aközpontosítás, illetve a vármegyei autonómia mozgalmainak cserejátékává fejlödött, és az erdélyi rendek - a magyar nemesség, a szászok és a széke-lyek - "uniói" révén regionálisan színezódött. A történeti Magyarország kö-zépkori államszervezésének integrációképességét példázza továbbá a horvát meg szlavón bán, valamint az erdélyi vajda tisztségeinek megalkotása, mivel ezzel a 12.századtól intézményesültek aközponti királyi hatalom és a biroda-lom déli meg keleti részeinek a kapcsolatai.

Abefelé és kifelé alakuló integrációk korszakokon átívelő alaptulajdon-ságai

közül

kettőt kiragadva megkönnyítjük témánk történeti betájolását.

Egyfelől az egyeztetések feltételekhez kötódtek. Akapcsolatok hordozói a mindenkori másik féllel megtámogatni óhajtották a maguk fejlödését, és ehhez szükség esetén beleegyeztek önnön korlátozásukba. Eza kompromisz-szumosjelleg a Habsburg-magyar kapcsolattörténet azon idöszakaiban ra-gadható meg, amelyekben az 1722/l723-as Pragmatica Sanctio két alaptétele agyakorlatban istöbbé-kevésbé összhangba került: az iisszbirodalom feloszt-hatatlanságának, valamint a magyar Szent Korona országai önállóságának al. elvei ről van szó.

Másfelől amegegyezési készség nem ritkán újviszályok forrásává lett. Ilyes-mi történt, ha az egyik kompromisszurn egy másik kompromisszum esélyeit csökkentette, sőt időnként megszüntette, avagy ha a telek úgy érezték, hogy a kölcsönös engedményekért túl magas árat fizetnek, tehát hogy nem érde-mes továbbra is fenntartaniuk a kompromisszumot. E kétféle esethez a tö-rök kor és a Habsburg-kor rendi szakasza gazdag szemleltető anyagot ha-gyott hátra.

Mohács után, az egykori Magyarország központi részeinek oszmán beke-belezésével a magyar állarniság visszaszorultan ugyan, de tovább élt az észak-nyugati, Habsburg fennhatóságú "királyi Magyarország" területén.

Egyide-jüleg

a Magas Porta a Kárpátok láncolatában al. Erdélyi Fejedelemség

vi-szonylagos önállóságát biztosította. Ám amásfél évszázadon áttartó hármas

122

^1. AZ ÖTi\.<;Ú sípHATODIK FL.lÓhÁJA

széttagoltságban a Habsburgok ellenreformációs és központosító abszolutiz-musa folytán akirályi és a rendi hatalom kettőssége olyan ellentétté éleződött, amelyben a politikai önrendelkezés nem katolikus szószólói immár a nem-zeti és vallási szabadságért is küzdöttek. Ilyenképpen a protestáns túlsúlyú Erdélyben egy magyar összállami eszme kezdett kifejlődni, ellenzékiséget táp-lálni a katolikus dinasztiával szemben. Tehát a Kárpát-medencét átfogó befo-lyási övezetek felosztása a nyugati és keleti főhatalom között a Habsburg-ma-gyar megegyezés ellen hatott, hiszen a katolikus nyugati és- főként - reformá-tus keleti részeket kulturális és politikai mentalitásban

külön

utakra terelte.

Amagyar vezetörétegek 16-17. században feltünedező Habsburg-ellenes és ct kor viszonyaiban elönernzetinek nevezhető egységfelfogása aztán egyre inkább a középnemesség védekező

ideológiájává

minősü Itát Bécs fóuralrni és időnként erős egységesítö igényeinek az árnyékában. Ugyanakkor - és itt az integrációs képlet belső összefüggésébe jutunk megint - a "hungarus-patriotizmust" éltette, amely az összbirodalmi gondolat területileg szűkebb lenyomataként Magyarország minden népét egyazon nemzetbe: anatio Hun-garicába sorolta. A politikai magyar nemzet eszméje, valamint - afölött -a Habsburgok vezette összbirodalorn gondolata egymást kiegészítve magya-roktól és nem magyaroktól egyaránt azt követelte, hogy mondjanak le a tel-jes

önállóságról.

illetve önállósulásról, a legmagasabb állami szinttől, vagyis Bécsról pedig azt, hogy ne törekedjen kizárólagos vezetői szerepre. E kölcsö-nős engedmény feltételeit az 1848!1849-es forradalom és szabadságharc, tud-juk, egy időre megszüntette.

Az átmenet apolgári átalakulás korába, majd - háromnegyed évszázad múltán - a "modern" nemzeti államokéba hosszú távú jellegváltást eredmé-nyezett Magyarország kapcsolatrendszereiben. Korábban az imént említett, hol egyetértést órzö, hol viszályba torkolló kompromisszumok kimondottan vagy értelemszerűen a nemzetek feletti föderatív állam elképzelésében gyö-kereztek. A 19. század közepétől azonban az egyazon nyelvű és kultúrájú em-berek külön-külön egyetlen államba való törnör ítésének az ideológiája vált legfőbb politikai-jogi rendező elvvé. Igaz, Magyarország ebben a folyamat-ban előbb úgymond csak félig vett részt: az 1867-es osztrák-magyar kiegye-zés társbirodalmi szerepbe emelte, minekutána az integráció külsó körében egy nemzetek feletti nagyállamiságot képviselt. Ugyanakkor a belső körben saját kormánnyal és törvényhozással ellátott királyságként a 18. századból át-hagyományozódott hungarus-koncepciót igyekezett polgárosítani, következő-leg azetnikai-kulturális sokféleségek ellenére amagyar nemzeti egységállam elméletét szerette volna általánosan elfogadott gyakorlatba ültetni. Adualista birodalom két központja az egymás közt alkalmazott föderalizmust

külön-böző

módon gyakorolta a maga fennhatósága alatt: Bécs Ciszlajtánia területi

123

alegységeinek önigazgatási illetékességeket engedélyezett, Budapest azonban Transzlajtáuiában elkezdte agazdaság, ajogrend és a kultúra központosftását, visszaszorítva a magyar középkorból származó önkormányzatiság hagyomá-nyát. Eközben ragaszkodott aszernélyi jogbiztosítékokra épülö liberális ma-gyar politikai nemzetgondolathoz,jóllehet a nemzetiségek egyre nyilvánva-lóbban, ha nem is mindig teljes nyíltsággal követeltek maguknak területileg körülhatárolt csoport jogokat. Adualizmuskori integrációs rendszer kiegye-zési megállapodásokat kötött Magyarország és Horvátország között, illetve Morvaországban és Bukovinában. Ezzel megpróbálta elhárítani az elkülönü-lési, "centrifugál is"irányzatok veszélyét. Azonban a kettős monarchia, benne a mag) ar központ képtelen volt félszázadon át tartósan ellensúlyozni a nem-zetiségi mozgalmak egyre növekvő vonzerejét. A francia és az angol nagy-hatalmi politika az 1. világháború vége felé csak növelte a szláv és a román nemzetállami törekvések hatékonyságát, mégpedig abból az elgondolásból, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia romjain saját szövetségeseket állíthat esz-mei, szükség esetéri tegyveres csatasorba a német militarizrnus és a szovjet bolsevizmus ellen.

Az 1. világháború következrnényeként kialakult és a nemzetközi jog által szentesített kisállarni modell a "trianoni" Magyarországot lényegében ma is érvényes kapcsolattörténeti szerepbe sodorta. Eltekintve alI. világháború előtt ésalatt történt terület-visszacsatolásoktúl, lakossága anyanyelv és nem-zetiség szerint olyan egységes, mint amilyen korábbi történelme során nem volt soha. E.zen belső homogenizálódással egyidejüleg számszerűen jelentós

ésnagy hagyományú magyar népesség került ki fennhatósága alól. E demo-gráfiai átrendeződés megmagyarázza, hogy Magyarország regionális integ-rációs érdekeihez az elmúlt nyolcvan évben miért nőtt hozzá a következő két alapvető, nem feltétlenül mindig egyszerre és egyforrnánjelentkezó vonás.

Magyarország 19)~-1920 óta egytel

<í

Ikülsó, formális vagy informális sző-vetségeket kötött a nemzetállami rend fenntartása ellen "agy megreformá-lásáért, másfelő] szomszédsági viszonyaiban rendszerint kialakított egy ma-gyar-magyar kapcsolati irányt is.Az eredetileg békés, a harmineas évek végén a német Harmadik Birodalom oldalán gyakorolt erőszakos revíz iós politi-kájára a szovjet csatlósok közé, az internacionalista-szocialista "testvériség"

nemzeti problémák iránt enyhén szólva érzéketlen tömbjébe való kényszerű besorolása következett. 1990óta Budapest újra független és nyugati, hang-súlyosan német irányuliságú külpolitikája ebben az évszázadban első ízben ágyazódik kétségtelenül és folyamatosan demokratikus-pluralisztikus célki-tüzésekbe - és fogalmaz meg egyúttal a ll.világháború óta először nemzet-politikai elveket is.Az utóbbiak az "államhatárok átjárhatósága" sokszor csak jelzésszerüen felvillantott CÍmszava alatt nem területpolitikai

újrarendező-124

---~~~---~---l. AZorxcú SÍP HATODIK FÚjÖKAJA

déseket irányoznak elő, hanem a központosított állam mindenhatóságának méltányos korlátozását javasolják - ezt is gyakorta csak értelemszerűen, és mindenekelőtt a magyarlakta szomszédos országok kormányainak. Az elfo-gadott nemzetállami szint alatti és feletti nemzetközi cserekapcsolatok távla-tában benne rejlik Budapest kettős, a 20. században immár hagyományosnak mondható nemzetpolitikai igénye, amelynek ugyan többször kicserélődtek a megvalósítási eszközei, fö mondanivalója azonban nem változott lényege-sen vagy tartósan: alapiránya nyolc évtizede a kisebbségi magyarok jogi, gaz-dasági és kulturális helyzetének biztosítása nemzetközi normák szerint és minéljobb minőségben - többek között azért, hogy ne kerüljön sor tömeges elvándorlásukra -r-,valamint az anyaországi és kisebbségi magyarok kapcso-latainak ébrentartása és kiszélesítése annak érdekében, hogy legalább szel-lemi-kulturális téren enyhüljenek az 1920-as trianoni és az 1947-es párizsi békeszerződésben kimondott politikai-jogi különválasztásuk dezintegrációs következményei.

Napjaink Magyarországa kormányzati és nem kormányzati szinten újra meg újra bekapcsolódik európai, sót világméretű jog-, gazdaság-, kultúr- és - nem utolsósorban - biztonságpolitikai természetű egyeztetési folyamatok-ba. Ez kétszeresen jelentős és nem veszélytelen szerep, hiszen így a hivatalos és nem hivatalos magyar kapcsolattartók a kelet-közép- és délkelet-európai térségben olyan államok kal próbálgatják a partnerséget, amelyek az Európai LJnió és a NATO jelenlegi szemszögéből a demokratikus érettség különbözó csoportjaiba tartoznak, és amelyeknek lehetőségeit és esélyeit a nyugati poli-tikai-jogi intézményi szerkezetek hez való csatlakozásra Magyarország amo-lyan előfutár ipéldáján szokás felmérni. Ebból a Budapesten érthető módon inkább vállalt, mint elutasított összehasonlításból adódik a magyar "globa-lizációs" szerep nemzetközi része.

Minthogy azonban a szóban forgó partnerségek olyan országokkal ala-kítandók ki és tartandok fenn, amelyek nek területén magyar nemzetiségű állampolgárok is élnek, a magyar "globalizációs" szerepbe belesűrül egy nem-zeti feladat is. Ez Budapestet szintúgy az összehasonlítás tárgyává teszi, csak-hogy egy másik, magyar részról gyakorta elutasított értelemben: Magyaror-szágot közelebbi és távolabbi szomszédai 1918-1920 elötti önmagával hason-lítgatják össze k imondatlanul is, azt fürkészve, hogy vajon a magyar nemzet belső, szellemi integrációja nem az egykori magyar nemzetállarn - esetleg csak részleges változatának - visszatértét hivatott-é előkészíteni. Az, hogy ma-gyar szempontból üdvös-e, hasznos lehet-e a részvétel a "globális integráció-ban", döntően függ tehát attól, hogy összeillik-e a nemzetközi és nemzeti "glo-balizációs" szereprész, megfér-c harmonikusan egymás mellett belvilág és külvilág számára egyaránt.

'<EMznl I.ÉTr\ (;umAl.ls I'<TEGRAClÓBAN

125 A szemléltetés kedvéért gondoljunk Németország hasonló, egy ponton azonban lényegesen

eltérő

példájára. Az 1990-es német állami

egyesülést

végül is

azért fogadták el a nemzetközi politika eredetileg

igen tartózkodó szereplöi - a

szovjeten kívül például az angol és a francia vezetés

-, mivel a bonni konnány minden

adandó alkalommal

kinyilatkozta, hogya

.mémet

egység a szabadságban" nem végcél, hanem lépcsőfok a magasabb rendű: az európai

egység felé. Tehát Németország

kap is valamit

azért,

hogy állami egységéért

anyagiakban

lecsapódó engedményeket nyújt. Magyarország azonban ilyen alkura nem számíthat

ezredfordulón, európai integrációs kezdeményezéseiért nem várhat jutalmul nemzetállami egységet. Nem is vár, hiszen posztkommunista korrnányai tisztában vannak a Kárpár-medence demográfiai és hangulati

adottságaival

éppúgy, mint a

szélesebb külvilág,

a nemzetközi döntéshozó fórumok

elvárásaival.

Ám e kérdést nem csak a politikai realitásérzék felől lehet megközelíteni.

Ugyanis a valóság mögött is valóság van néha:

ez esetben aza

tény, hogy elmé-letileg még a legszorosabb, a kelet-közép- és délkelet-európai államhatárok ellenére

és

felett

virágzó

magyar-magyar

viszony sem tökéletes addig,

arníg nem gyökerezik minden

érintett magyar

nemcsak politikai, hanem nemzeti önrendelkezésijogában is, abban az elvben,

amelyet az 1.ésa

ll. világháború végén

elsősorban a

győztes nemzetek

és

szövetségeseik használtak tel a kis-állami rend kialakításához, majd újbóli megalapozásához. Kétségtelen, hogy egy hiánytalan magyar politikai-nemzeti

önrendelkezés

sem lett

volna

elég-séges az integrális magyar nemzetállam továbbműködtetéséhez,

és

nem len-ne az az újjáalapításához sem.

Éppen ezért rendkívüli

tehertétel

magyar

"globális integrációban" a

nemzetközi

és

nemzeti feladatrészt

egybehangol-ni:

sarkírva

kimondani, hogy nem

tökéletesíthető a

tökéletlen magyar-ma-gyar integráció.

Abelvilággal

megértetni. hogy harmóniája akkor teljes, ha bizonyos fokig

és

folyamatosan diszharmonikus is.

Az évezredfordulóra

felgyorsuló globalizáció kétségtelenül válasz a

nyel-vek-kultúrák szerinti elkülönülésekre. Az már kevésbé

bizonyos, hogy ennél

több lesz-e

a21.századba átlépő alapeszmeként: vagyis

hogy megoldja-e majd

a 20. századot meghatározó ideológia, a nemzetállamiság

azon problémáit,

amelyek közvetve vagy közvetlenül a korrnányzati hatalmak

és nemritkán

-az

abból kizárt, ezért azt követelő

csoportok homogenizációs igényéből

szár-maznak. Mindeneserre eddig

nemzetközi

élet egyik tOdöntés-előkészítő és

intézkedő személyisége, intézménye sem

állította kornolyan vagy általánosan

elfogadottan, hogya "sok-sok másféleségnek" el kellene tűnnie a Nagy

Osz-szeszervezkedésben. Ellenkezöleg. A felelős politikusok és szakértők újra meg

újra figyelmeztetik egymást arra, hogy

az, ami az egészvilágot behálózni

ké-szül,

voltaképpen "glokalízáció", vagy

- hasonlóan

szellemesen pontosított

126

^1.^AZ^Ö"rAcú SÍP HATODIK FL:JÖK.Á.JA

--~---fogalommal élve- "fragmegráció", azaz olyan globalizáció vagy integráció, amelyben arészelernek tevőlegessége "lokalizáció "-ban meg "fragmentácíó"-ban nyilvánul meg.

A magyar nemzet ebből a látásmódból előnyös távlatokat bonthatna ki eljövendő külsó és belső összefonódásaihoz. Ugyanis ha több állampolgár-ságú részre való hullását az 1.világháború után inasként, alI. világháborút követően pedig mesterlegényként élte át, akkor az 1990-es évek tapasztala-taival akár az önnön sokféleségéből

kinövó

saját egység mesterévé is előlép-het. Ehhez szószólóinak határon innen éstúl a maguk táborával el kell fogad-tatniuk, hogyapárbeszéd vitává gel:jedve iscsak élteti, nem romlaszt ja az egységet, és hogy még párbeszéd sincsen különbözöségek nélkül. Azáltal, hogy ezek a

különbözöségek

jelentős mértékben a regionális identitások

külső

hatalmi szóval előidézett megsokszorozódásából - vagvis a magyar állam és nemzet egységének felbomlása révén - állandósultak az elmúlt nyolcvan esztendőben, az őket vállaló összhangkeresés már önmagában is megcáfolja a titkon visszarendezödni kívánó nagy magyar állarniság esetleg felkeltett gyanúját. Akisnemzeti létből ilyen fokra emelkedő magyar-magyar integ-ráció a közrefogott közösséget nem mérete, hanem részeinek kölcsönös nyílt-sága okán ajánlja hiteles szerepre a nemzetközi "glokalizáció"-ban. Példa, ösztönzés és figyelmeztetés ez azon nemzetek címére, amelyek ma még nem tekintik nyereségnek, ha saját köreikben helyi súlypontok feloldani kíván-ják egyneműségük merevségét.