ELMÉNY ÉS KIJÓZANODÁS

1

"Az emigráns

lét

nem természetes állapot." Borbándi Gyula bizonyára nem csak ajelen lévők szívéből beszélt, amikor ebbe amondatba sűrítette azAusztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, valamint az Europa CI ub 1998. október 15-i bécsi kerekasztal-beszélgetésének egyik alaptételét.

A nyugati magyar műhelyek és a magyar-magyar kapcsolatok témája, amelynek vitafórumát Borbándi ésNémeth Zsolt budapesti külügyi politikai államtitkár részvétele fémjelezte a Pázmáneumban, s amelyen avitavezetői feladatokat jelen sorok írója látta el, egy okaiban megszűnt, de következrné-nyeiben továbbélő. ismételten elbizonytalanító kényszerről szól. Arról, hogy a nyugati magyarok a II. világháborút követóen akaratlanul váltak a magyar nemzet egyik külön színfoltjává - hiszen nem saját szellemi kíváncsiságuk, hanem az elnyomó erő hajtotta őket idegen földre -, éshogy ez aművelödési többlet napjainkban visszafejlődik. mi több, hamarosan akár gazdátlanná isválhat.

Az emigránsok a negyvenes évek végétől időszakonként nekilendülve erényt kovácsoltak a szükségből: folyóiratokat, újságokat, kiadókat. értelmi-ségi egyesületeket, kutatóintézeteket, egyházi és szociális szervezeteket alapí-tottak és működtettek. Íróik és tudósaik, szerkesztóik, irodalomkritikusaik és művészeik, egyházi tisztségviselőik olyan értelmiségi közeget alkottak, amely-nek földrajzilag szétszórt és világnézetileg korántsem egynemű szigeteit ösz-szekötötte a kulturális értékek létrehozásának az igénye. Ám derekas hely tál-lásukat nemcsak a meggyökerezés izgalma táplálta, hanem legalább ennyire - gyakorta főként - a majd talán felszabaduló szülóföldre való visszatérés re-ménye éltette. Amagyar műhelyek többsége ideiglenességre rendezkedett be, várva arra, amiben az idő haladtával egyre kevesebben hittek komolyan. És ami aztán mégis bekövetkezett. AJI. Rákóczi Ferenctől Kossuth Lajosori át Jászi Oszkárig a maguk idejében sikertelen magyar emigrációkhoz képest új elem, hogy 1990-ben megszüntek létezni az egykori kénytelen kivándorláso-kat előidéző jogi-világnézeti kizárólagosságok, és hogy ezt a hajdani menekül-tek jelentős része meg is élte. A magyarországi rendszerváltozás tehát

korsza-ÉUvlÉI\Y ÉSKIjC)ZA:-.rODAs 113

kos élményévé lett azoknak, akik diktatúraellenességben fogant tevékenysé-gük okán a maguk sikerének is érezték a pártállam összeomlását.

Ugyanők azonban hamarosan arra döbbentek rá - és döbbennek még ma is nem kevesen -, hogy a politikai fordulattal természetellenes helyzetük nem változik szükségképpen természetessé. Külföldiségük túl hosszan tartott ah-hoz, hogy pusztán fizikailag kellene lemondaniuk róla. Azoktól a tartozéka-itói is meg kellene válniuk, amelyek gondolkodás- és viselkedéskultúrájuk-nak a magyarországitói eltérő irányt szabtak. Erre viszont az utóbbi években nem mutatkozott széleskörű hajlandóság. Borbándi Gyula és Méray Tiborjó példa arra, hogy a politikailag idejétmúlt, de mentalitás ban és világlátásban el nem tüntethetó nyomokat hagyó nyugati magyar mivolt azoknak is fontos, akik kulturális műhelyeiket már a fordulat hőskorában felszámolrák - ebben az esetben az Új Látóhatárt és az Irodalmi Újságot -, azóta csak egyénileg igyekezvén elmozdulni a peremlétről az új természetesség felé.' Azt, hogy milyen göröngyös a belföldiség felé vezető út, még szemléletesebben bizonyít-ják a teljesen vagy részben Magyarországra költözött nyugati magyar intéz-mények és személyiségek. Egyáltalán nem panaszmentes megnyilvánulásaik alapján bizony kétséges, hogy gyakorlati hazatelepülésük általában szelle-minek is nevezhetó-e, vagyis hogya "benti" közéletbe "kinti" tapasztalataik-kal együtt, sót azok miatt épülnek-e be." Esetenként épp különleges hátterük az, ami megnehezíti beilleszkedésüket." Vajon ezért bizonygat ja a neves író több évtizedes londoni munkásság után, hogy "mintha mindig is itthon", vagyis Magyarországon élt volna, és így nem kell szabadkoznia azért, hogy

"minden további nélkül" visszafogadták? IIlyen és hasonlójelenségek láttán mindenesetre nehéz megszabadulni attól a benyomástól, hogy az egykori emigránsok a rendszerváltozásnak bizonyos értelemben vesztesei is. Hiszen az elhagyott hazát fogva tartó baloldali egyeduralom bírálatát úgy hagyták - mert hagyhatták - abba, hogy helyébe nem kaptak sajátos alkatukhoz

illő

új feladatokat. Vagy ha kaptak, akkor olyanokat, amelyeknek közéleti ható-köre szúkebb, mint a kommunista rendszert kívülról gyengítö munkálko-dásuké volt.

1 Például BORB.'"'' Gyula, iVlit kellene tenni a nyl/{';oti 1I/(J{';Wlmlmak,Magyar Nemzet 1996. augusz-tus 9.; Mfx\Y Tibor, Felkészü/ni a na{';y uáltozásokra =i'vla{';ya/'Ország 2000. A lIlogyalSág szetterui {'}'(Jinf'h össz~/ógás(J (1Zország eu roatlanti integráciojánal: sikcreért. Külföldi ls hazai mag)'aroh fia rmodik tanárskozása, Minisztcrclnöki Hivatal, Budapest, 1998,45-47.

Például N,,;y Pál, Falra hányt borso. Válaszjélc )\,[Imy Tibornak. Népszabadság 1998. augusztus 10.

:1 Egy példa: a Magyar Nemzet 1996. október 28-i tudósítása szerint Csoóri Sándor azért nem java-soha a svájci Bagi Lajost a Magyarok Vil:lgszövetsége egyik elnökhelyettesének, mert "nem vesz részt a térség mindennnapjaiban", míg a szlovákiai Dobos László ott helyben "szenvedi alt, amivel az MVSZ-nek foglalkoznia kell".

1 ZSII.LE Gábor, "Mir/tilO mindig illlion éltem rolno ... " Beszélgetés Határ CyőZ(hJe!. Könyvhér 1'l'lR/20., 5.

114 I. AZ ()TAC;Ú síp HATODIK FÚ.J(lK,\jA

2

A bécsi nyilvános eszmefuttatás másik fő mondanivalóját Németh Zsolt épp-oly tömören és általános helyeslésre méltóan fogalmazta meg, mint Borbándi az elsőt. "Az emigráció betöltötte hivatását", vélte a budapesti külügyminisz-térium politikai államtitkára, majd elmesélte, hogyebetöltött hivatás titkon-rejtőzve felkutatott mintái fogódzóként segítették a Fidesz indulását a nyolc-vanas évek végén.

Csakhogy az akkori liberalis ellenzéki és mai fő kormánypárt eszméltető élménye a nemzeti liberális hagyományokat és célkitűzéseket közvetítő nyu-gati magyar műhelyek kel hamarosan lehiggadt. Egyrészt azért, mert a rend-szerváltozás az 1990-es parlamenti választások előestéjén és annak nyomán szabad

folyású

belföldi mederbe terelődött, és így függetlenedett addigi emig-ráns szövetségeseitől. Másrészt a kialakuló többpárti verseny a fiatal demok-ratákat a maguk elvi-stratégiai megtisztulására és megszilárdítására köte-lezte, s ez a belpolitikai helykeresés tudvalévőleg két kormányzati ciklust vett igénybe, sőt lehet, hogy még le sem zárult. Harmadrészt a kilencvenes évek elején úgy tűnt, hogy az MDF vezette korrnány előbb-utóbb betölti azt az űrt, amely a hidegháború óta tátongott belföldi és külföldi magyarok között. Más világnézetnek. irányzatnak sem tere, sem megalapozott mondanivalója nem volt Budapest emigránspolitikájában.

Antall Józsefnek azonban csak három évadatott meg, hogy "lélekben és érzésekben 15

millió

magyar miniszterelnöke" legyen. Boross Péter pedig csak néhány hónapot töltött elhunyt elődje hivatalában; e kérdéskörben nem fejthetett ki érdemi tevékenységet. Végül Horn Gyula hangsúlyozottan nem több mint tízmillió magyar állampolgár korrnányfőjének tekintette magát.

Ha tehát témánkat csak az egyik, de nem lényegtelen viszonylatára szűkít-jük, akkor látnunk kell, hogya magyarországi kormány nyolc év alatt

foko-zatosan eltávolodott a nyugati magyarság szempontjaitói, amelyek a rend-szerváltozás kezdetén erős érzelmi visszhangot váltottak ki az anyaországi politikai-kulturális elitben. Ám ez a belföldi kijózanodás 1998-ig nem válha-tott általánossá és véglegessé, mivel a budapesti vezetésben az első két poszt-kommunista ciklusban nem szerepelt minden kormányzásra képes párt.

Amikor a Fidesz Magyar Polgári Párt 1998 kora nyarán első ízben vállalt kormányzati felelősséget, úgy döntött, hogy átveszi az Antall-kabinet határon túli magyarokra vonatkozó irányelveit. A májusi választási gyözelem óráiban Orbán Viktor a nemzetközi sajtónak azt nyilatkozta, hogy kormánya a "ma-gyar nemzet része" lesz. E kijelentéssel vélhetóen egyszerre szándékozott szólni a magyar nemzeti integráció hívei hez és ellenfeleihez. Mivel aligha fogalmaz-hatta volna meg általánosabban azt, amire a Magyar Köztársaság alkotmánya

115

egyébként is kötelezi, úgy látszott, egy időre lefegyverezte azokat a szakértő-ket és újságírókat, akik annak idején Antall József részletesebben körülírt, és éppen ezért könnyebben félremagyarázható össznemzeti felfogásaból na-cionalista indítékokat olvastak ki.

Kérdés azonban, hogy az orbáni tétel, amelynek híre a jelek szerint gyor-san elterjedt

külföldön

is, mit közvetített a nyugati magyaroknak. A tizenöt-millión most vajon nem éppúgy csak - hozzávetólegesen - tizenhárommillió

értendő, mint az MDF-koalíció idején, amikor egyre-másra bebizonyoso-dott, hogy Budapest

külső

nemzetpolitikája lényegében a Kárpát-medencé-ben

élő

kisebbségi magyarokra szűkül? Elképzelhetó-e, hogy az újra vállalt antalli kötelezettség csak elveiben éled föl, és korábbi gyakorlata helyett szé-lesebb látóhatárú megvalósulási módozatok at termel ki? Visszatér-e belföl-dön az egyszer már kimerült hangulati-eszmei töltés a nyugati magyarokkal szemben, és kiszélesednek-e ezáltal a magyar nemzeten belüli szellemi plu-ralizmus alapjai?

De nyújthat-e élményt egy éppen eltűnni lát szó kulturális közeg?

3

Borbáneli Gyula és Németh Zsolt véleménye az emigráns lét természetelle-nességéról, illetve a betöltött emigráns hivatásról nem dől meg, hanem csak kiegészül, ha figyelembe vesszük, hogy az a társadalmi csoport, amelyre mind-ketten hivatkoznak, már rég nem egyedüli hordozója a nyugati magyarságnak.

Borbándi, aki a bécsi kerekasztal-beszélgetésen a maga személyes helyzetét érintő kérdésre válaszolt személyes tapasztalatból, alapműveiben kihangsú-lyozza, hogy a hetvenes években a "politikai emigráció" mellett megjelent az új

önkifejezési

távlatokat

nyitó

"szellemi diaszpóra".' Az e körbe tartozó mű-helyek nem azért csökkentették politikai megnyilatkozásaik súlyát össztevé-kenységükön belül, mert megbarátkoztak volna a kommunista rendszerrel, hanem azért, mert megnótt az igényük a magyar ügyek általánosabb és vál-tozatosabb, egyben kitekintőbb képviseletére, s minderre alkalmasnak is bizonyultak. Ebben az irányváltásban közrejátszott az a körülrnény, hogya fiatalabb korosztály tagjai egyre ritkábban érkeztek Nyugatra politikai ok-ból vagy menekültként, illetve az, hogy egyre többen már itt születtek vagy váltak felnótté, választottak az óhazaval nem szükségképpen összefüggó szak-mákat. Eközben a szó hagyományos, azaz politikai értelmében vett

emigrán-BORBA'.;()] Gvul«, /1magWIf Plllip;rririri életra]:a. 19..f-5-1985, Európai Protest áus ivlagyar Szabad-egyetem. Bern, 19H'í. 447-44H Imagyarnrsógi kiadása: Európa, Budapest. J9H9J, A ..kolóniák"

közelmúltjához L() ..I:"migl'áriú /s i\']al!,)'(lIDrSzáK. Ail~Yllg{f/i !/l{lg}arok avúltouisot: hwihen 198.5-/995, Európai Protestáns Magvar Szabadegyetem. Basel-Budapest, J996, .':!-2'\1,

116

^1.^AZ ^()T.ÁCL ^sí^{P HATODI} K FÚ.lÚKAIA

sok koruktól függetlenül kezdtek belefáradni a nyolcvanas évek legvégéig lényegében sikertelennek tűnő munkájukba. Amásodgenerációs. ezért a ma-gyar kultúrában nem mindig mélyen gyökerez6 csoportok egyfelől köny-nyebben és szívesebben helyezkedtek el a nyugati környezetben, másfelől éppen effajta nyitottságukban ébredtek rá a nemzetiségi önfelszámolódás veszélyeire, amelyekkel a meglett magyar íróként vagy tudósként kivándo-rolt, és azóta többnyire csak belső életet élő első nemzedéknek nem kellett szembesülnie. Az anyanyelvi kultúra ekképpen nemcsak megörzendéí, ha-nem idővel mindenekelőtt elsajátítandó volt a nyugati magyarság bővülő köreiben. Ily módon feltünedezett egy új, a politikai ellenzékiségen túlmu-tató hivatás, amely az emigráció formális vagy eszmei megszűnése folytán sem vesztette el létjogosultságát. Sőt: még jobban hozzánőtt azokhoz, akik akülföldet külhonnak érzik, mégpedig annak mindkét irányú: magyar és nem magyar azonosulási lehetóségeivel. Erre a rétegre gondolt Borbándi, amikor egyik régebbi hírlapi esszéjében azon csodálkozott, hogy anemzeti ügyekben felelős magyarországi politikusok sorában szép számmal akadnak olyanok, akik egyebet nem üzennek a nyugati magyaroknak, mint hogy

"téljenek

haza"."

Ezt f{)leg azoktól furcsa elvárni, akik nem térhetnek haza, mert yugaton már otthon vannak.

4

Attól tehát, hogy Magyarországon hazavárják az emigrációt, mert megtet-tekötelességét, és ezért alkalmasint maga is örül seleget tesz a hívó szónak, a nyugati magyar történelem még nem fejeződik be. De nem is tér az eddi-gieknél biztosabb mederbe.

Atovábblépés jelentős mértékben hangulati tényezök függvénye. A bel-honi és külhoni oldalon megélt élmények és elkedvetlenítő kijózanodások időszaka után új, kölcsönősen átélt élményre volna szükség, amelyből aztán nem tanácstalan és tétlen, hanem ötletgazdag és cselekvő higgadtság kere-ked het ki - egy megvalósításra érett koncepció arról, hogy mivégre

jó,

ha természetessé válik a nyugati magyar lét.

Olyan elkötelezettségű, rangú és feladat körű kormánypolitikusnak, mint Németh Zsolt, egyrészt az akötelessége, hogy észrevegye eztafolyamatot, más-részt az, hogy mérlegelje továbbvitelének elvi és pénzügyi feltételeit. A kül-ügyi államtitkár mindezt meg istette abécsi kerekasztal-beszélgetésen. Ottani nyilatkozataiból nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány nagyobb elvi

jelentő-séget tulajdonít a nyugati magyarokkal való foglalkozásnak, mint amennyi

1; BO'tI\"dll Cyula ..4haza ésadiasipára. Magyar Nemze; 1994.április 21.

---~:1.\1ÉNY ÉSKI.IÓí'..\I\ODr\S

117

---hivatalba lépésekor meghirdetett programjából tételesen kiviláglik. Ugyan-akkor az sem kétséges, hogy Budapest a határokon túli magyar néprészek

közül

a kisebbségieket minden vonatkozásban súlyosabbnak tartja, mint a nyugatiakat. E rangsorolás, amelynek oka különösebb történelmi műveltség nélkül isérthető, a Pázmáneumban elhangzottak szerint a szomszédos és a távolabbi magyar közösségeknek

nyújtandó

anyagi és diplomáciai segítség eltérő mértékében is megnyilvánulhat.

Az világos, hogya magyar állami

költségvetésból

még erdélyi vagy szlová-kiai magyar gondok enyhítésére sem könnyű áldozni, minekutána a nyugati magyarok még kevésbé várhatják el az anyaországtói, hogy fenntartsa szer-vezeteiket. Nem isvárják el, főként azok nem, akik intézményeikben ingyen vagy szerény költségtérítésért, gyakorta szabad idejük, családjuk, szakmajuk rovására dolgoznak magyar ügyekért. Ha pedig mégis magyarországi segítsé-get kérnek, akkor eztáltalában

kiegészítő hozzájárulásként.

átgondolt progra-mok megvalósítása érdekében teszik.? Ami pedig a kornolytalan, nem éppen önmérsékletröl tanúskodó kérelmeket illeti: ilyenek mindig és mindenhol előfordulnak - valószínűleg magyar kisebbségi vidékeken is-, ezért inkább az keltene meglepetést, ha a címzett budapesti hivatal nem tudná megkü-lönböztetni őket az átgondolt beadványoktól,

Aköltségek szempontjaból van az éremnek egy másik oldala is. Miért vol-na mavol-napság magától értetődő, hogy például németországi adófizetők ter-hére éljen ésfejlődjön a magyar kultúra egyik-másik műhelye? Ismeretes, hog)' a II. világháború után a bonni szövetségi és néhány tartományi

kor-mány

tetemes összegekkel biztosította több olyan emigráns létesítmény

mű-ködését, amelyek a hidegháborús viszonyokból szerezték létjogosultságukat,

és alapvetőert csak magyar érdekeket képviseltek. Ezek közül kiemelkedő fon-tosságú a Burg Kastl-i ódon bencés kelostorban székelő Magyar Gimnázium, amelynek finanszírozása évek óta akadályokba látszik ütközni. A jelenlegi bajor-magyar államközi tárgyalások nyilvános hírei szerint a müncheni kor-mány, azegyik iskolafenntartó. mintha maga isúgy gondolná, hogya magyar emigráció - és vele a gimnázium - "betöltötte hivatását". Következésképp olyan együttműködési pályákat kíván kialakítani Magyarországgal, amelye-ken a partnerség nem merül ki a magyar anyanyelvi kultúra ápolásában, hanem tartalmában és formájában valóban

kétoldalú.

tehát a bajor szem-pontok méltányos figyelembevételével a két állam ésnemzet kulturális-tudo-mányos cseréjét szolgálja.

És csakugyan: milyen érv

szólhat

azellen, hogy a nyugati magyar szigetek nemzetiségük megőrzése mellett az eddigieknél is nyomatékosabban

vegye-Egy uyugau magyar leladat okos bemutatásának példája: VARll\' Bél", Amenkai-magvar ttnténrlmi [orrások IIlfglllfnliséllfH sziiHsIgf..m;gf,Magyar Fif!;l'elő IlJ9H/lO., 9-10.

118 ^{l. AZ}UrA(;ú SÍP HATODIK Fl:'jÖK.\r,\

._---nek részt azon együttműködésekben, amelyek anyaországuk és mindenkori befogadó országuk, a tőlük sokszor egyaránt távol eső két szárazföld között még ma is túl gyakran fölöttük alakulnak ki? Ha már teljességgel valószínút-len, hogy olyan szintű anyanyelvi mííveltséget honosítsanak meg és ápolja-nak, mint hajdanán Gombos Gyula, Cs. Szabó László vagy Szabó Zoltán, akkor legalább úgy hasznosítsák magukat, amint emezek nem tették, mert magyar Íróként elsősorban az volt adolguk, hogy magyar irányba hassanak.

Amost kínálkozó feladatbővítés egyebek mellett a budapesti külügyi kor-mányzat olyan szemlélet- és gyakorIatváltását követeli meg, amilyent nemré-giben Nagy Károly, azészak-amerikai Magyar Öregdiák Szövetség Bessenyei Köre, valamint a budapesti Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Anyanyelvi Konferencia elnöke, illetve társelnöke többedmagával ajánlott Orbán Viktor miniszterelnöknek. Abeadvány egyik lényeges kérése az, hogy amagyar állam külképviseletei ezentúl "szolgáltató, összekötó és konzultatív"

munkakörű,

megfelelő

képzettségű beosztottakkal

mérjék

felés támogassák illetékességi területük szórványmagyarságának nyelvoktatási ésáltalános mű-velédési igényeit." Ezen túlmenően immár megkerülhetetlen a kérdés: nem vész-e kárba a külhoni magyarok egyik alapképessége. az idegen-, illetve két-nyelvűség, ha feladataikat mindenkor csak anyanyelvükön óhajtják elvégez-ni? De igen: kár volna, ha a hídról, ahol ők - szeretik, nem szeretik - csak egy közbülső állomást alkotnak, pusztán hazafelé tekintenének, küzvetítenének, ahelyett, hogy újra meg újra megküzelítenék selérnék, mi több: legalább ideig-óráig birtokba vennék atúlsó oldalt. Ekkor nem feltétlenül magyarul, de min-denképpen amagyar kultúra szellemi

diplomataiként nyilvánulriának

meg.

Minél természetesebb a nyugati magyar élet, annál biztosabb, hogy szigetei fennmaradnak. Mindennaposságát erősíti, ha elfogadja, hogy nem lehet nyel-vében, kultúrájában tökéletesen egynemű. Ha egyik színe elfakul, és amásik élénkül, akkor arculata elveszti színeinek

keveredéseból

fakadó eredetiségét.

Szellemi pluralizmus létezhet a magyar nemzetben e szórványról szórvány-ra ágazó sokrétűség nélkül is. Vele gazdagabb és nehezebb: egy elhagyottnak hitt, újra felfedezhető terepre merészkedik, önmaga táguló- és befogadóké-pességét próbálva, külvilágát szélesítve. Ha más nem, hát ez ameglepetésszerű bővülés nyújtsa azt az élményt, amely - ha értelmesen bánnak vele - a kül-hon megórzésének gondolatává nemesül.

[1998)

~ A,ziivcget köxli: Nyelvünk ésKultúr.i nk 199H . július-xzeptcrnber, 'l()-:ll.

NEMZETI LÉT A GLOBÁLIS

In document Europeana felhasználói szabályzatát. (Pldal 114-121)