A humán reprodukció Aldous Huxley Szép új világ és Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényeiben
A
humán reprodukció fogalma elsősorban a biológiai értelemben vett emberi sza-porodás/szaporítás biológiai folyamatát jelenti, ugyanakkor magában foglalja azt a tudományos-technológiai, jogi, etikai, politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági viszonyok által meghatározott közeget, amelyben az emberi fajfenntartás megvalósul.A tanulmány Aldous Huxley Szép új világ (Brave New World, 1932) és Margaret Atwood A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale, 1985) című regényei összeha-sonlító elemzése révén arra a kérdésre keresi a választ, hogy azok milyen módon áb-rázolják a humán reprodukció folyamatát. A választás azért esett erre a két regényre, mert mindkettő központi kérdésként foglalkozik az emberi fajfenntartás/fennmaradás kérdéskörével, ahogy Bényei Tamás is kiemeli kritikájában: A szolgálólány meséje ép-pen „a reprodukció szabályozására fektetett hangsúly” tekintetében mutat leginkább rokonságot a Szép új világgal. (vö. BÉNYEI 2007. 82.)
Jacques Derrida szerint „a születés és a halál neve a születés és a halál olyan fo-galmára vonatkozik, amelynek a történetiséghez, a konvencionalitáshoz és a techno-lógiához több köze van, mint valaha […].” (DERRIDA 2005. 22.) Erre a kijelentésre támaszkodva az elemzés kiinduló tézise az, hogy az emberi szaporodás, mint a faj-fenntartás szükségszerű formája elsődlegesen társadalmi-kulturális meghatározottsá-gú, és csak másodsorban biológiai, és nem korlátozódik kizárólag a szülő((nő)(k)) és a magzat kapcsolatára. Ebből az következik, hogy a regények humán reprodukcióra vonatkozó részei kevésbé érthetők meg a társadalmi viszonyok részletesebb ismerete nélkül. De mielőtt erre rátérnék, fontos kiemelni, hogy a humán reprodukcióra vonat-kozó diskurzusok főszereplője implicit vagy explicit módon mindig maga a magzat, és nincs ez másképp a regények esetében sem. A magzat fogalma kifejezőbb a gyermek fogalma helyett, mert a gyermek a már megszületett élő emberi egyedre vonatkozik, ezzel szemben a magzat fogalma a még meg nem fogant és a még meg nem született/
szült egyedre utal, tehát sokkal tágabb és általánosabb fogalom. Donna Haraway tovább tágítja a magzat fogalmának jelentéskörét, amikor azt állítja, hogy „[a] kortárs európai és amerikai kultúra nem egy tartományában a magzat igen összetett jelkép – a személy, család, nemzet, eredet, választás, élet és jövő alakváltozatainak metonímiája, magkris-tálya, illetve képi szimbóluma.” (HARAWAY 1998. 76.)
Ennek megfelelően a magzatot mint jelképet, és a magzatot mint az új emberi egyed lehetőségének legáltalánosabb megnevezését értem. Ez utóbbihoz kapcsolódóan fontos kiemelni, hogy a fogantatás és a világra jövetel nem szükséges előfeltétele a magzatról való beszédnek, és mint ahogy az a regényekben is szerepel, a humán reprodukciót érin-tő kérdések jelenérin-tős többsége a fogantatás előtti és a kihordási időszak alatt merül fel.
A humán reprodukció ábrázolási módjának feltárása három kérdéskör tárgyalását foglalja magában: a regényvilágok társadalmi rendszere, az adott társadalom a termé-szethez és a tudomány–technológiához való viszonya, illetve a társadalmi rendszer és a természet/technológia viszonyáról alkotott nézetek által implikált testképek részletes vizsgálata során válnak láthatóvá azok a tényezők és erőviszonyok, amelyek közvetve vagy közvetlenül hatással vannak a humán reprodukció biológiai folyamatára.
Szabályok, konvenciók, törvények
A Szép új világban a Föld népessége, a mintegy kétmilliárd ember a Világállamban él. Ez a társadalom ideológiai alapon (immanens) szerveződik, mottója: Közösség, Azonosság, Állandóság. Ennek értelmében a társadalom kizárólag „hasznos és boldog” tagokból áll.
Azokat, akik valamilyen oknál fogva mégsem illeszkednek bele ebbe a rendbe, ismeret-len helyre száműzik. Az új emberi egyedek a mesterséges megtermékenyítést követően kocahashártyával kibélelt lombikokban fejlődnek tovább, „és a kétszázhatvanhetedik nap reggelén megérkeznek a napfényes Lefejtőterembe. S ezzel megkezdik az úgyne-vezett önálló létezést”. (HUXLEY 2008. 17.) A Predesztinátorok döntése alapján már a magzatokat olyan vegyi kezelésnek vetik alá, amelynek következtében a születen-dő, pontosabban lefejtendő emberi egyed visszafordíthatatlanul valamely előre kijelölt kaszt tagja lesz, illetve csak egy konkrét munka végzésére lesz alkalmas. A hat kaszton belül megkülönböztetnek plusz és mínusz, sőt duplaplusz alcsoportokat. A társadal-mi rendet a kívánt magatartás megerősítése, valatársadal-mint az ösztönök, vágyak lehető leg-gyorsabb kielégítése révén tartják fenn. A férfi ak és nők közötti megkülönböztetés nem nemi alapon szerveződik, hanem a kaszt és a végzett munka státusa határozza meg a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyet.
A szolgálólány meséjében a Gileád Köztársaságban uralkodó társadalmi rendszer alapelveit vallási nézetek (transzcendens) képezik, az egyéneket egyfajta belső gyarma-tosítás formájában nemi alapon különböztetik meg, ebből adódóan a társadalom bár-melyik szintjén a nők a férfi akhoz képest hátrányos helyzetben vannak: „Olyan, hogy terméketlen férfi , nem létezik, hivatalosan nem. Csak nők lehetnek termékenyek, avagy meddők. Ez a törvény.” (ATWOOD 2006. 76.). A kívánt magatartást a lázadás kegyetlen megtorlásával tartják fenn.
Lényegét tekintve mindkét regényben diktatórikus az államberendezkedés, az álla-mok legfőbb vezetői, Mustapha Mond, Nyugat-Európa Rezidens Ellenőre és a gileádi Parancsnok sokban hasonlít egymásra, legfőképp abban, hogy vezető beosztásuk kö-vetkeztében a mindenkire kötelező érvényű szabályokat megszegik. Mindkét regény-ben hozzáférnek tiltott olvasmányokhoz, és olyan dolgoknak lehetnek birtokában, amelyeknek már léteznie sem lenne szabad. Ahogy az Ellenőr mondja: „Tudja, a köny-veket betiltottuk. Mivel azonban itt én hozom a törvényeket, meg is szeghetem őket.”
(HUXLEY 2008. 255.)
Mindkét államban a magzat körül artikulálódik az a diskurzus, ami a születés és a halál szabályozását is magában foglalja, vagyis a magzatok feletti hatalom együtt jár a társadalom feletti hatalommal is. Ez nem véletlen, hiszen mint arra Huxley máshol felhívja a fi gyelmet, a legfejlettebb társadalmak élete is a biológia szintjén kezdődik.
(vö. HUXLEY 2000. 14.) Ami azt jelenti, hogy a biológia, jelen esetben a reprodukció felett korlátlan hatalommal rendelkezők csoportja egyben az egész társadalom felett is uralkodik. Huxley regényében ez egészen nyilvánvaló, hiszen a génmódosítás és a
kon-dicionálás eredményeképp olyan egyedek állíthatók elő, amelyek a hatalom céljainak leginkább megfelelnek. Atwood regényében ez rejtettebb formában megy végbe, ott inkább arról van szó, hogy az egyébként is erőfölénnyel rendelkező vezetők hatalmu-kat arra használják fel, hogy a még termékeny nőket akaratukon kívül kényszerítsék gyermekek kihordására.
Természet, tudomány, ember
Donna Haraway a természet fogalmával kapcsolatban jegyzi meg, hogy „amikor már tudjuk, milyen könnyen végveszélybe sodorható az élet a Földön, a természet ma is alap-vetően fontos és sokat vitatott mítosz és realitás.” (HARAWAY 2008. 157.) Míg Gileádban környezeti okok folytán terméketlen a nők többsége, a Világállamban csupán a génállo-mány változatosságának fenntartása miatt nem sterilizálnak minden női egyedet.
A Szép új világban a természet legyőzésére, túlhaladására, teljes kiiktatására töre-kednek, ezzel arányban növekszik a tudományos–technológiai beavatkozások mérté-ke a humán egyedfejlődés folyamatában. A Közép–Londoni Keltető és Kondicionáló Központ igazgatója erről így nyilatkozik: „Egy pete, egy embrió, egy felnőtt egyed – ez a természet rendje. A bokanovszkizált pete azonban sarjadzani, osztódni, burjánzani kezd. […] Az eredeti petéből kialakuló embriók száma nyolc és kilencvenhat közé esik, ami azt jelenti – és ezt nyilván senki sem vitatja –, hogy bámulatos módon sikerült túl-szárnyalni a természetet.” (HUXLEY 2008. 10 –11.) De ezzel még nem érnek véget a ter-mészet legyőzésére irányuló erőfeszítések, ugyanis a gyermekkori kondicionálás olyan sikeres, hogy „[a]mit az ember egyszer összekötött, azt a természet sem képes szétvá-lasztani.” (HUXLEY 2008. 29.) Mindemellett a futószalagon lombikban nevelt magza-tok technológiája felszámolta az elevenszülés gyakorlatát, így a szülők, az anya és az apa, a család fogalma már csak mint kellemetlen „történelmi tények”, mint „trágárság”
jelenik meg. (vö. HUXLEY 2008. 32.) A haraway-i szempont alapján elmondható, hogy a Világállamban a természet realitását (egy pete, egy felnőtt egyed) a saját tudományos–
technológiai alapon nyugvó irrealitás váltja fel. Ugyanakkor a tudományos fejlődés sem élvezhet korlátlan szabadságot, az Ellenőr szavaival: „Minden új tudományos felfedezés magában rejti az állandóság felforgatásának lehetőségét. Olykor még a tudományt is po-tenciális ellenségként kell kezelnünk. Igen, még magát a tudományt is. […] A tudomány veszélyes. Ezért a lehető legnagyobb elővigyázatossággal kell eljárnunk, a tudományt láncon kell tartani és szájkosarat kell tenni rá. ” (HUXLEY 2008. 262–263.)
Ezzel szemben Gileádban a természet mítoszát teszik meg a társadalmi rend alap-jául, amely abba a történetileg be nem látható régmúltba nyúlik vissza, amikor a nők feladata kizárólag az utód kihordása volt.
Ebben a társadalomban (annak hatalommal, döntési és cselekvési képességgel ren-delkező tagjai körében) egy torzult természetképet alapul véve – ebből adódóan csak illúzió a természethez való visszatérés – a korábban már használt technológiát is eluta-sítják: „Vajon kinek ad életet Warrené? Ép csecsemőnek, mindnyájunk reménye szerint?
Vagy valami egyébnek: koponyahiányos, kutyapofájú, kéttestű, lyukas szívű, kar nélkü-li vagy úszóhártyás kezű, lábú torzszülöttnek? Ki tudja? Egykor meg tudták állapítani, gépekkel, de az ma már törvényellenes. Egyáltalán mi értelme volna tudni? A magzatot tilos eltávolítani; akármi legyen is, ki kell hordani.” (ATWOOD 2006. 138.)
Alain Badiou A század című könyvében írt meglátása bár a 20. század politikai ide-ológiáira vonatkozik, mégis mindkét regényre érvényes megállapítás:
„Az alkossunk új embert követelése mindig egyenértékű a régi ember elpusztításá-nak követelésével. A heves és engesztelhetetlen vita arról szól, hogy milyen a régi ember.
De a terv minden esetben olyan radikális, hogy a megvalósításánál nem számolnak az emberi életek egyediségével – csak nyersanyagot látnak bennük.” (BADIOU 2010. 23.)
De a regényekben különböző módon számolják fel az emberi egyediséget: a Világállamban a megfelelő technológia révén már a magzatokat szabványosítják, amit később a kondicionálással fejlesztenek tovább; Gileádban az egyéni vágyakat és szük-ségleteket kényszer és megfélemlítés révén fojtják el. A gileádi kondicionálás, amelyben a szolgálólányok az átnevelő intézetben részesülnek, korántsem olyan hatásos, mint a Kondicionáló Központban folyó munka.
Badiou könyvében továbbá rámutat arra, hogy a „régi ember” elpusztítása és az „új ember” megalkotása politikai programjának 20. századi bukása után paradox módon a 21. század tudomány–technológiája eljutott arra a szintre, hogy képes megvalósítani az új ember-projektet azzal a jelentős különbséggel, hogy immár nincs – legalábbis közvetett – politikai célja, és ebből adódóan korlátja sem. Ehhez kapcsolódóan Badiou így folytatja: „A dologban az a furcsa, hogy ma már ezek a kategóriák halottak, hogy senki sem akar politikai értelemben új embert teremteni, épp ellenkezőleg, minden-felől azt követelik, hogy őrizzük meg a régi embert, mi több, az összes veszélyeztetett állatot, de még a régi kukoricát is; miközben a génmanipulációval éppen manapság kezdik el valóban megváltoztatni az embert, módosítani a fajt.” (BADIOU 2010. 24.) Vagyis megtörténhet, hogy Huxley (rém)álma nagyobb valószínűséggel válhat akár a közeli jövőben valósággá, mint az Atwood-féle posztfeminista antiutópia?
Egy más szempontú megközelítést kínál Donna Haraway, amikor azt állítja, hogy „A tudományos projektek ugyanis egyúttal társadalmi projektek is, amennyiben meghatá-rozzák, alakítják, formálják a társadalom tagjait.” (HARAWAY 1998. 77–78.) Ez Huxley regényének cselekményében teljes mértékben igazolódik, hiszen már a magzati korban lehetővé vált genetikai/vegyi módosítás révén a társadalom tagjait az előzetes elvárá-soknak megfelelően alakítják. Atwood regényében ez a hatás éppen a tudományos pro-jektek eltörlése és az eredményeik visszavonása révén alakítja át a társadalom életét, ami ahhoz a következtetéshez vezet, hogy nem elsősorban a tudomány és a természet között van éles ellentét, hanem a tudományos eredmények felhasználásának mértéke és célja között van feszültség.
Testek és testképek
Jane M. Ussher Kísérlet az őrültség, a szexualitás és a reprodukció materiális–diszkurzív elemzésére című tanulmányában a testről való gondolkodásnak két megközelítését, eb-ből adódóan kutatók két csoportját különbözteti meg. A „materialisták” közé sorolja a tudósokat, a pszichológusokat és a jogászokat, akik a testiség és a hús vonatkozásában beszélnek a testről, más szóval „a tapasztalat fi zikai aspektusaira koncentrálnak”. Velük szemben állnak a „diszkurzuspártiak”, vagyis a posztstrukturalisták, a szemiotikusok és a pszichoanalitikus elméletírók, akik „jeleket és jelölőket, a fantázia és a vágy repre-zentációit” elemzik a testtel kapcsolatban. (vö. USSHER 2008. 274.)
Ussher példája szerint a materialisták úgy vélekednek a szexualitásról, hogy az
„visszavezethető az ösztönökre, bizonyos hormonokra, esetleg egy adott gén hatásá-ra”. (USSHER 2008. 275.) Ez alapján elmondható, hogy a Szép új világ testképe Ussher
megkülönböztetése értelmében materiális elgondolásokon nyugszik, azaz a testi folya-matok szabályozására (létezik terhességpótló és szenvedélyt pótló kezelés az általános közérzet javítása érdekében), illetve az ösztönök (különösen a szexuális ösztönök) azonnali és maradéktalan kielégítésére koncentrál. A kisebb lelki zavarok, nyugtalan-ság kezelésére szolgál a szóma, a szintetikus kábítószer, amely a bevett mennyiség függvényében megnyugtat, elkábít vagy paradicsomi látomások közé repít, mindezt kellemetlen mellékhatások nélkül. A történet elején a Világellenőr pedig ki is mondja, hogy az embereket „fi zikai-kémiai egyenlőség” jellemzi. (HUXLEY 2008, 58.) Ebből következően az egyén élete is csak annyiban értékes a Világállam számára, amennyi-ben kifogástalanul elvégzi a rá szabott feladatot. A pszichológusok munkája kizárólag a kondicionálás eredményesebbé tételére korlátozódik, az egyének lelki folyamatai és belső motivációi a génmanipuláció és a kondicionálás következtében már egyébként is szabványosítottak, ezáltal az egyének közötti különbségek lelki vonatkozásokban is minimális mértékűek.
Ezzel szemben A szolgálólány meséje az ussheri fogalomhasználat szerint diszkurzív testképet közvetít, vagyis az emberi testeket és testrészeket szimbolikus funkciójuk, a rendszerben betöltött jelentésük határozza meg. A főszereplő Fredé (Offred) így vall erről: „Most a testem másképpen működik. Nem egyéb, mint egy körte alakú központi tárgy körül megszilárdult felhő.” (ATWOOD 2006. 93.) Ebben az értelemben az adott test(rész) nem más, mint „egy társadalmi és kulturális diszkurzusokban és gyakorlatok-ban konstruált tárgy”. (USSHER 2008. 277.) Atwood regényében valógyakorlatok-ban társadalmi-kul-turális diszkurzusok (a szolgálólányokat az alapján tartják számon, hogy éppen melyik férfi nál teljesítenek szolgálatot, saját identitással nem rendelkeznek) és gyakorlatok (a szolgálólányok számára kötelező napi rituálék és közösségi összejövetelek) határozzák meg a testhez való viszonyt, az arról való gondolkodást és az egyén életében betöltött szerepét. Bényei Tamás megfi gyelése tovább árnyalja a regény testképét, miszerint a gileádi szolgálólányok egy paradoxon megtestesítői, mert biológiai testnek, és egyben szimbólumnak is tekintik őket. (vö. BÉNYEI 2007. 83.)
Császi Lajos A test szimbólumai és metaforái című írásában az ussheri materiális–
diszkurzív felosztás helyett a társadalmi és kulturális meghatározottságra helyezi a hangsúlyt, és amellett érvel, hogy a biológiai test puszta előfeltétele a mindig szimbó-lumként megjelenő testnek. (vö. CSÁSZI 2007. 44.) Ebben az értelemben a Világállam szinte szélsőségesen materialista testképe nem más, mint szintén egy társadalmi konst-rukció, és így semmivel sincs több köze a biológiai testhez, mint Gileád lakóinak, vagyis a két társadalom csak a szimbolizáció megvalósításának módjában tér el egymástól.
A címben feltett kérdés azonban biológiai és szimbolikus értelemben is tételező-dik: „Születik-e még ember?” Huxley és Atwood regényei eltérő válaszokat adnak. A Világállam Huxley-féle víziójának genetikailag módosított és kondicionált egyedei az emberi faj megmaradását és ennek céljából az egyedszám állandó szinten tartását szol-gálják. Ez az elgondolás azonban egy újabb, egyelőre megválaszolatlan kérdést tesz fel, hogy egyáltalán „Ember lesz-e még?” az ily módon genetikailag és szellemileg is módosított élőlény.
Gileád társadalmának tagjai a környezeti katasztrófák következtében meddővé vál-tak, azon kevesen pedig, akik még termékenyek (nők) legtöbbször életképtelen gyerme-keket hoznak világra, így azzal a kérdéssel kénytelenek szembenézni, és velük együtt az olvasó is, hogy „Lesz-e még ember?”, ha a fajfenntartás minimuma, a termékenység is veszélybe kerül.
Irodalomjegyzék
ATWOOD 2006 = ATWOOD, Margaret: A szolgálólány meséje. (Ford. Mohácsi Enikő) Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2006
BADIOU 2010 = BADIOU, Alain: A század. (Ford. Mihancsik Zsófi a) Typotex, Budapest, 2010 BÉNYEI 2007 = BÉNYEI Tamás: Női antiutópia. Műút, 2007/2. 81–85.
CSÁSZI 2007 = CSÁSZI Lajos: A test szimbólumai és metaforái. In: uő.: Biopolitika és kultúra. Új Mandátum Könyvkiadó, 2007. 42–55.
DERRIDA 2005 = DERRIDA, Jacques: Ki az anya? (Ford. Boros János, Csordás Gábor, Orbán Jolán) In: uő.: Ki az anya? (ford. Boros János, Csordás Gábor, Orbán Jolán) Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005. 7–58.
HARAWAY 2008 = HARAWAY, Donna: A mindenható nézés. (Ford. Sándor Bea) In: Kende Anna (szerk.): Pszichológia és feminizmus. Hogyan alakította át a pszichológia elméleteit, ku-tatási kérdéseit és módszereit a társadalminem-kutatás. L’Harmattan, Budapest, 2008.
157–176.
HARAWAY 1998 = HARAWAY, Donna: Magzat. Virtuális tükör az új világrendben. In: Drozdik Orsolya (szerk.): Sétáló agyak. Kortárs feminista diskurzus. Kijárat Kiadó, Budapest, 1998.
73–165.
HUXLEY 2000 = HUXLEY, Aldous: Visszatérés a szép új világhoz. (Ford. Szűr-Szabó Katalin) Dee-Sign Kiadó, Budapest, 2000
HUXLEY 2008 = HUXLEY, Aldous: Szép új világ. (Ford. Totth Benedek) Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest, 2008
USSHER 2008 = USSHER, Jane M.: Kísérlet az őrültség, a szexualitás és a reprodukció materiális-diszkurzív elemzésére. (Ford. Sándor Bea) In: Kende Anna (szerk.): Pszichológia és femi-nizmus. Hogyan alakította át a pszichológia elméleteit, kutatási kérdéseit és módszereit a társadalminem-kutatás. L’Harmattan, Budapest, 2008. 274–282.