Evészavarban veszélyeztetett személyek kiszűrését célzó módszer

Bevezetés

A

z emberi test esztétikus megjelenésére napjainkban egyre nagyobb az igény és a téma egyre jobban a ﬁ gyelem fókuszában áll. A média már nem csak az ideális test-alkatot mutatja be számunkra, hanem azt is, hogy hogyan érhetjük el az áhított külsőt például divatos edzésprogramok, gyógyszerek, sőt, szépészeti beavatkozások segítsé-gével, amelyek egyre elérhetőbbnek tűnnek – némi anyagi ráfordítás árán – egy testével elégedetlen férﬁ vagy nő számára. Különböző „esztétikai elvárásokkal” kerülünk szem-be például a munkahelyükön, vagy álláskeresés során, esetleg párkapcsolatainkban.

Egy esetleges negatív kritika pedig tovább ronthatja testünkről alkotott véleményünket, ami elégedetlenséghez vezethet.

Azok, akik szépnek – esztétikusnak – tartják magukat, többnyire elégedettek a tes-tükkel. A testtel való elégedetlenség viszont különböző testképzavarok okozója is lehet, illetve betegségekhez, pl. táplálkozási zavarokhoz vezethet.

Testkép

A testkép meghatározása és deﬁ niálása nem könnyű feladat, hiszen a szakirodalom-ban több kifejezés is él erre vonatkozóan, ám ezek hol egymást részben vagy egészben átfedő, hol egymástól eltérő fogalmakként jelennek meg. Ilyen kifejezések pl. a test-séma, testvázlat, vizuális-poszturális testmodell, testhatár, testtel kapcsolatos attitűd, ám leginkább a testkép fogalma terjedt el, mely a saját testünkkel kapcsolatos pszi-chológiai élményeink- és attitűdjeinkként, valamint ezek szerveződésének módjaként írható le, mely főleg vizuális ingerekből származik, de tartalmazza saját testünkről alkotott percepcióinkat, érzelmeinket és kognícióinkat is (Túry és Szabó, 2000). Ki-alakulására különböző történeti és fejlődési hatások vannak befolyással, mint például szociodemográﬁ ai faktorok, interperszonális élmények, baráti és családi befolyás, mé-dia, személyes attribúciók (Reas és Grilo, 2004; id: Nasser, Baistow, Treasure, 2007).

A testkép befolyásolja az önértékelést, az énképet, továbbá hat a viselkedésünkre és közérzetünkre is; olyannyira, hogy a testképpel való elégedetlenség testképzavart és táplálkozási zavart idézhet elő (Túry és Szabó, 2000).

Testképzavar

A testképzavar nem egyenlő csupán a testtel való elégedetlenséggel, annál jóval komp-lexebb problémáról van szó, mely az egész testélményre hatással van (Túry és Szabó,

2000). Evészavarokhoz gyakran kapcsolódik, ám nem korlátozódik csupán azokra, és a szakirodalom szerint gyakoribb is, mint ahogyan azt gondolnánk (Moorey, 2007; Túry és Szabó, 2000). Ez nem csoda, ha belegondolunk, hogy a probléma milyen nagy százaléka marad rejtve, akár véletlenül (pl. megfelelő szűrés hiányában), akár szándékosan (pl.

mert a beteg minden erejével igyekszik eltitkolni), s ha mégis felszínre kerül a testképza-var, az orvosok sem mindig tudják megfelelően kezelni azt (Túry és Szabó, 2000).

A testkép mérése többféleképpen történhet (pl. testméretbecslés, ﬁ gurális teszt, kü-lönböző számítógépes eljárások), egyik legelterjedtebb formája a kérdőíves módszer, melynek komoly hátránya az önbeszámolós jelleg, melynek hibalehetőségeit a későb-biekben részletezem majd.

Táplálkozási zavarok

Mint ahogy arról már szó volt, a testképpel való elégedetlenség testképzavarhoz ve-zethet, ami pedig okozója lehet a különböző táplálkozási zavarok megjelenésének. Az evészavarok csupán néhány évtizede élnek a köztudatban, ismertségük azonban napról napra terjed, ahogy növekszik a betegségben szenvedők és az újabb típusú táplálkozási zavarok száma. A testtel, a megjelenéssel való foglalkozás egyre hangsúlyosabb, ráadá-sul egyre ﬁ atalabb életkorra válik jellemzővé. Bár azt gondolnánk, hogy az evészavar a modern korra jellemző betegség, mely csak az utóbbi évtizedekben jelent meg, de az igazság az, hogy már az ókorból származó információval is rendelkezünk „az ételhez való abnormális viszonyulásról” (Túry és Pászthy, 2008). Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy kiszélesedett a kör: manapság a testtel kapcsolatos aggodalom mellett egyre nagyobb teret kap az étel minőségével kapcsolatos aggodalom is, ami újabb és újabb típusú evés-zavarokat szül, amilyen pl. az orthorexia is. A táplálkozási zavarok száma rohamosan növekszik, a következőkben a két legismertebb és legelterjedtebb formájáról ejtek szót.

Anorexia nervosa

A pszichiátriai megbetegedések között a legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező betegség az anorexia nervosa (AN) (Túry és Szabó, 2000). A DSM-IV-TR (2000) diag-nosztikai kritériumai a következők: testsúlyvesztés, melynek eredménye az elvárható testtömeg 85%-ánál kisebb súly; irreális és intenzív félelem a hízástól; testképzavar;

menstruáció elmaradása legalább három egymást követő cikluson keresztül. Sokszor na-gyon nehéz eldönteni, hogy mi számít a hízástól való túlzott félelemnek, illetve testkép-zavarnak, illetve tovább nehezíti a képet, hogy egyre ﬁ atalabb korban jelenik meg az AN, amikor még nem történt meg az első menstruáció, így természetesen nem beszélhetünk annak elmaradásáról sem. Az AN esetében két típust különböztetünk meg: a restriktív, illetve a purgáló típust. Restriktív típusban nem fordul elő egymás után falásroham és az ezt követő tisztító fázis, míg a purgáló típusra ez a jellemző (DSM-IV-TR, 2000).

A szigorú diagnosztikai kritériumokon túl további tünetek és egyéb jellegzetességek ﬁ gyelhetők meg az anorexiás betegeknél, ilyen pl. az interperszonális kapcsolatok rom-lása, vagy a mozgásos hiperaktivitás, ami egyrészt a folyamatos testedzésben, másrészt pedig az állandó nyughatatlanságban nyilvánul meg. Jellemző még továbbá a betegség tagadása is, illetve a nagyon erős kontroll gyakorlása is, melyet a beteg saját teste felett gyakorol. Sokszor tapasztalnak a szakemberek depressziót vagy különböző

kényszer-betegségeket az AN-ban szenvedőknél, és jellemző még a perfekcionizmus, az alacsony önértékelés is rájuk (Túry és Szabó, 2000).

Az AN-nak az alacsony testsúly mellett számos hosszú távú következménye is van, ezek pl. a különböző hiánybetegségek, melyek az étel – és ezzel a különböző tápanyag-ok, vitaminok – visszautasítása miatt következnek be; jellemző még a fogak, a köröm, a bőr állapotának romlása, a hajhullás, az ún. lanugo (ami egyfajta szőrösödést jelent);

gyakran jelenik meg a szív izomzatának gyengülése és különböző neurológiai szövőd-mények előfordulása sem ritka (Szabó és Túry, 2000). Végül nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az AN mortalitása igen magas, 10 évvel a betegség kezdete után az anorexia nervosás esetek 6–10%-a végződik halállal (Pászthy, 2007). Az AN pontprevalenciája a nyugati országokban kb. 0,7% a ﬁ atal lányok körében (Hoek és Hoeken, 2003; id.: Túry és Pászthy, 2008). Jellemzően a nyugati országokban élő ﬁ atal fehér nők betegségeként szokták számon tartani az AN-t.

Bulimia nervosa

A bulimia nervosa (BN) sok tekintetben hasonlít az AN-hoz, sőt, kevert típusuk is lé-tezik. A DSM-IV-TR (2000) által felállított diagnosztikai kritériumok a következők: visz-szatérő falási epizódok, mely során kevés idő alatt nagy mennyiségű étel fogyasztása történik; majd ezt követi egy kompenzáló viselkedés, ami megnyilvánulhat mind pur-gáló (pl. önhánytatás), mind pedig nem purpur-gáló (pl. túlzott testedzés) formában is. Az epizódoknak minimum hetente 2 alkalommal kell előfordulniuk 3 hónapon keresztül a BN diagnózisának felállításához. További kritérium még a testalkat túlzó befolyása az önértékelésre, illetve, hogy a zavar nem csak az AN epizódja alatt jelentkezik. Két típusa a purgáló és a nem purgáló típus.

A BN legjellemzőbb tünete a kontrollvesztés. A bulimiás betegek hatalmas meny-nyiségű étel gyors elfogyasztására képesek (ez egyes források szerint akár 30-szorosa is lehet egy normál étkezésnek), majd a rajtuk eluralkodó bűntudat miatt kezdenek kom-penzáló viselkedésbe. A BN minden tápláltsági szinten előfordulhat, de erre a betegség-re is jellemző, hogy főleg ﬁ atal fehér nőknél jelenik meg. A betegség viszonylag gyakran követi a szenvedélybetegségek dinamikáját, nem ritkán fordul elő náluk depresszió, aminek akár szuicid kimenetele is lehet (Túry, Szabó, 2000).

A BN-ban szenvedők központi gondolata a karcsúság megőrzése iránti vágy. Ezt kezdetben igen szigorú diétával, táplálékmegvonással érik el a betegek, melyek után falásroham következik be. A falásroham után jelentkező bűntudatukat valamilyen kom-penzáló magatartással enyhítik, majd megkönnyebbülnek, és hamar megtanulják (té-vesen), hogy nem kell lemondaniuk az evés öröméről, amennyiben az elfogyasztott tápláléktól hamar megszabadulnak. A bulimiás betegeknél ez a folyamat gyakran előre megtervezett és olyannyira megszokott számukra az evés utáni önhánytatás, hogy nem értik, hogy mások ezt miért nem így csinálják (Túry és Szabó, 2000).

Szubklinikai evészavarok

Az előzőekben ismertetett diagnosztikai kritériumok alapján belátható, hogy szigo-rú szabályoknak „kell megfelelni” ahhoz, hogy valaki valamely táplálkozási zavar di-agnózisát megkapja. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy személy nem felel meg

maradéktalanul ezeknek a szigorú kritériumoknak, ugyanakkor észlelhető már vala-milyen evészavar megléte vagy annak kezdete. Egyik példa erre a bulimiás epizódok száma. Amennyiben a falásroham és az azt követő kompenzáló viselkedés nem jelent-kezik legalább heti 2 alkalommal 3 hónapon keresztül, akkor az illető nem tekinthető bulimiásnak, pedig lehetséges, hogy évek óta küzd időszakosan előforduló epizódok-kal. Ezeket az eseteket nevezzük szubklinikai táplálkozási zavaroknak, melyek elő-fordulása többszöröse is lehet a diagnosztizált evészavaroknak (Szabó és Túry, 1995).

Főleg a serdülőkre jellemző a szubklinikai esetek nagyszámú előfordulása, ami elérheti akár a 10%-ot is (Zahn-Waxler et al., 2006; id.: Csenki, 2011). Ezek az esetek gyakran maradnak fenn észrevétlenül akár több éven, esetleg évtizeden keresztül is, súlyosan károsítva az egészséget és rombolva az önértékelést.

A téma jelentősége

A táplálkozási zavarok igen nagy számban fordulnak elő, az AN és BN gyakorisága egyenként 1-1% körüli, de a többi típusú evészavart is ﬁ gyelembe véve az előfordulás eléri a 4%-ot is (Túry és Pászthy, 2008). Mindezekhez hozzáadódnak még a már tárgyalt szubkliniai esetek is. A probléma tehát meglehetősen sok ﬁ atalt érint.

A táplálkozási zavarok gyógyítása időigényes és nehéz feladat, mely komoly ráfor-dítást igényel mind a betegtől, mint pedig a család többi tagjától. Sok esetben hiába a gyógyulás útjára való lépés, gyakori a visszaesés, és még ha sikerült is a betegnek az evészavarból kigyógyulnia, nem ritkán maradnak visszafordíthatatlan szövődmények a betegség után.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az evészavarban szenvedőknek gyakran nincs betegségtudatuk, de az is előfordul, hogy határozottan visszautasítják a kezelést. Ez megnehezíti a gyógyítás folyamatát.

Végül nem szabad elfeledkezni róla, hogy a táplálkozási zavar főleg ﬁ atal, még isko-láskorú lányokat érint, egy olyan életszakaszban, amikor amúgy is meg kell küzdeniük a felnőtté válás krízisével, s ezért talán jobban ki vannak téve ennek a betegségnek.

Mindezek miatt nagy jelentőségű az evészavarral küzdők mielőbbi kiszűrése, illetve a betegség kialakulásának megelőzése.

A megelőzés szintjei

A megelőzésnek három – elsődleges, másodlagos és harmadlagos – szintjét különböz-tetjük meg. A primer prevenció még az evészavar kialakulása előtt jelenik meg, ez magában foglalja a tömegtájékoztatást, aminek az lenne a célja, hogy a karcsú női alakon kívül más testalkat is elfogadható legyen a társadalom számára, mint esztéti-kus megjelenés. Hangsúlyoznám, hogy nem az egészségtelen, elhízott alak preferá-lása volna a cél, csupán a soványságkultusz elmozdítása egy egészségesebb irányba.

A primer prevenció feladati közé tartozik még a népességtájékoztatás is, ami alatt a lakosság evészavarokkal kapcsolatos informálását kell érteni. Kutatások eredménye (Butler és mtsai, 1990) szerint ugyanis igen csekély tudással rendelkeznek az emberek a betegséget illetően, és ezen belül is sok a téves információ (pl. hogy az AN könnyen és gyorsan gyógyítható). Végül az elsődleges megelőzéshez tartozik a nagy kockázatú csoportokkal (serdülők, ﬁ atal nők) való aktív foglalkozás: információnyújtás,

tanács-adás, önismereti trainingek, előadások tartása (Fairburn, 1995; Túry és Szabó, 2000;

Túry és Pászthy, 2008).

A szekunder prevenció a korai felismerést és intervenciót rejti magában. Itt már ki-alakult vagy kialakulóban van a betegség, és ezen a szinten az a feladat, hogy a beteg ál-lapota ne romoljon tovább, illetve, hogy az evészavarban szenvedő személy a gyógyulás útjára léphessen. A sikeresség kulcsa itt az egyszerű és hatékony szűrőmódszerek, illet-ve a hatékony terápiás eljárások alkalmazásában van. Fontos lenne a magas kockázatú csoportok gyakori szűrése, ennek eredménye alapján kezdődhetne meg a már kialakult táplálkozási zavar terápiája. Szubklinikai tünetek esetén elégséges lehet a tanácsadás is, melynek elmulasztása könnyen evészavar megjelenéséhez vezethet (Fairburn, 1995;

Túry és Szabó, 2000; Túry és Pászthy, 2008).

A harmadlagos megelőzés szintjén a krónikus betegség tartós következményeinek csökkentése a cél. Más betegségeknél feladat még ezen a szinten a betegséggel való együttélés „megtanítása”, de táplálkozási zavarok esetében ez nem feltétlenül releváns.

Kutatói kérdés

Mindezek tükrében kutatói kérdésként az fogalmazódott meg bennem, hogy vajon nor-mál populációban a szubklinikai tünetek kiszűrhetők-e kérdőíves módszer alkalmazása nélkül, ezzel egy lehetséges szűrőmódszert kínálva a még nem diagnosztizált, de már szubklinikai tünetekkel rendelkező személyek számára.

Módszerek Minta

A kutatásban 71 személy vett részt, 17 férﬁ és 54 nő, átlagéletkoruk 21,6 év (SD=3,26).

Mivel nem volt szükség több csoportra, ezért a résztvevők egy csoportot alkottak.

Felkutatásuk a Pécsi Tudományegyetemen keresztül történt. A vizsgálatban való rész-vétel anonim és önkéntes módon zajlott, amiről az alanyokat tájékoztattam.

Eljárás

A kísérleti személyeket először néhány demográﬁ ai adat megadására kértem, pl. nem és életkor, majd testmagasságukat és testsúlyukat kellet megadniuk, amiből a testtö-meg-indexük került kiszámításra (BMI; Body Mass Index). Ezután minden résztvevő-nek 25 színes képet kellett megítélni 3 mutató: a kellemesség, intenzitás és dominancia mentén egy 9 fokú skálán. A 25 kép az International Affective Picture System (IAPS;

Lang, Bradley & Cuthbert, 1999; 2005) érzelemkiváltó képeket tartalmazó adatbázisá-ból került kiválogatásra, mégpedig olyan módon, hogy azok kapcsolódjanak a különbö-ző táplálkozási- és testképzavarok jellegzetességeihez. Így a 25 kép 8 kategóriába volt sorolható, úgy, mint: magas kalóriatartalmú ételek, alacsony kalóriatartalmú ételek, veszély, interperszonális kapcsolatok, elégtelenség érzése, test, arc, és evőeszköz.

A képek megítélése után az Evészavar kérdőív (Eating Disorder Inventory, EDI;

Garner és mtsai, 1983) kitöltése következett. A kérdőív 64 itemből áll és 8 alskálát tartal-maz, melyek a következők: karcsúság iránti késztetés, bulimia, testtel való

elégedetlen-ség, elégtelenség érzése, perfekcionizmus, interperszonális bizalmatlanság, interoceptív tudatosság, félelem a felnőtté válástól. Látható, hogy a képcsoportok és az alskálák kö-zött is található részben átfedés. A kérdőív kitöltése 6 fokú skála segítségével történt.

A kutatásban tehát egy verbális önbeszámolós (EDI) és egy nem verbális módszer (IAPS) került összevetésre. A két fajta eljárás bemutatási sorrendje fontos volt, hiszen ha a kísérleti személyek először találkoztak volna az étkezési szokásaikra, táplálkozással kapcsolatos attitűdjeikre vonatkozó kérdésekkel, akkor a képek prezentálásakor már gya-nakodhattak volna a vizsgálat céljára, és ezáltal módosulhattak volna az eredmények.

Fontos említést tenni az EDI önbeszámoló jellegéről, mely ennélfogva rendelkezik azzal a pozitívummal, hogy az érintett maga számol be érzéseiről, attitűdjeiről, melyek-ről a legképzettebb orvos és a legközelebbi hozzátartozó sem tudna pontosabb képet adni. Ugyanakkor – mint minden önpontozó kérdőív – lehetőséget ad a torzításra is (Túry és Szabó, 2000). Itt elsősorban a falásroham, illetve a testalkattal kapcsolatos túlzott aggódás fogalmak okozhatnak problémát, melyeket gyakran felülbecsülnek a résztvevők (Fairburn és Beglin, 1994; In: Túry és Szabó, 2000), illetve az evészavarban szenvedőknél sokszor megﬁ gyelt jelenség a betegség tagadása, s ez további óvatosságra adhat okot (Szabó és Túry, 2000). Az EDI-vel kapcsolatos következő kritika lehet, hogy az nem tartalmazza az anorexia nervosára vonatkozó összes diagnosztikai kritériumot (Túry és Szabó, 2000), ám ez esetünkben nem jelent gondot, hiszen a kutatásnak nem volt célja diagnózis felállítása.

Eredmények

Összesített mutatók eredményei

Az érthetőség kedvéért az eredményeket külön pontokban tüntetem fel. Először is azt vizsgáltam, hogy az IAPS összesített mutatói (kellemesség, intenzitás, kontroll) korre-lálnak-e az EDI alskáláival. Ennek érdekében korrelációs analízist végeztem az egész mintán, melynek eredménye szerint pozitív kapcsolat van az intenzitás és a testtel való elégedetlenség között (r=0,339; p<0,05), illetve az intenzitás és a karcsúság iránti vágy között (r=0,353; p<0,05).

Továbbá negatív az együttjárás a kontroll mutató és a bulimia alskála között (r=

-0,277; p<0,05); a kontroll és az elégtelenség érzése alskála között (r= -0,302; p<0,05);

valamint a kontroll és a testtel való elégedetlenség alskála között (r= -0,251; p<0,05).

Képcsoportonkénti összehasonlítás

Második körben azt vizsgáltam, hogy az általam összeállított IAPS képcsoportok korre-lálnak-e az EDI alskáláival. Ennek érdekében szintén korrelációs analízist végeztem az adatok egészén.

Az eredmények szerint a magas kalóriatartalmú ételeket tartalmazó képcsoport kellemességi mutatója negatívan korrelál a karcsúság iránti vágy alskálával (r= -0,350;

p<0,05), illetve az elégtelenség érzése alskálával (r= -0,316; p<0,05). Ugyanezen képcso-port intenzitási mutatója együttjárást mutat a karcsúság iránti vágy alskálával (r=0,380;

p<0,05). Szintén ugyanennek a képcsoport képeire adott kontroll válaszok negatív korrelációban állnak a karcsúság iránti vágy (r= -0,373; p<0,05), a bulimia (r= -0,392;

p<0,05) és a testtel való elégedetlenség (r= -0, 364; p<0,05) alskálákkal.

Az elégtelenség érzése képcsoport kontroll mutatója negatív összefüggésben áll a bulimia (r= -0,339; p<0,05) és az elégtelenség érzése (r= -0,373; p<0,05) alskálákkal.

Az evőeszközök képeit tartalmazó képcsoport intenzitás mutatója pozitívan korrelál a karcsúság iránti vágy (r= 0,543; p<0,05), az elégtelenség érzése (r= 0,344; p<0,05) és a testtel való elégedetlenség (r=0,397; p<0,05) alskálákkal. Végül ugyanennek a képcso-portnak a képeire adott kontroll szint negatív kapcsolatot mutat az elégtelenség érzése (r= -0,380; p<0,05)és az interperszonális kapcsolatok (r= -0,262; p<0,05) alskálákkal.

Megvitatás Összesített mutatók

Az eredményekből az látszik, hogy minél magasabb pontszámot ér el valaki az EDI testtel való elégedetlenség alskáláján, az illető annál nagyobb arousal szinttel reagál a bemutatott IAPS képekre. Ez nem meglepő, mivel a képek – mint ahogy azt említet-tem – evészavarral összefüggő tárgyakat, ételeket, eseményeket mutatnak be. Azt is megállapíthatjuk, hogy minél magasabb pontszámot ért el valaki a bulimia, illetve az elégtelenség érzése alskálákon, az illető személy annál nehezebben tudta kontrollálni a bemutatott képek által keltett érzéseit, tehát azok „elárasztották” őt, és nehezen tudott szabadulni a velük kapcsolatos érzelmeitől. A bulimia egyik jellemzője, hogy a betegnek problémája van a kontrollal, eleinte túlságosan szigorú szabályokat állít fel magának diétájában, majd bekövetkezik a falásroham, ami egy kontrollvesztett állapot: a beteg megállás nélkül tömi magába az ételt. A falásroham elmúltával azonban bűntudat gyötri az elfogyasztott táplálék mennyisége, és az abból származó kalóriák miatt, ezért utólag úgy „kontrollálja” a történteket, hogy erőszakkal szabadul meg a gyomortartalmától. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a mintában nem volt evészavarral diagnosztizált személy, ezek az eredmények tehát már szubklinikai szinten is tetten érhetőek, ami véleményem szerint mindenképpen ﬁ gyelemre méltó.

Az elégtelenség érzése alskálán elért magas pontszám azt jelenti, hogy az illető értékte-lennek érzi magát, úgy gondolja, hogy ő nem elég hatékony, önértékelésük is gyakran ala-csony az ilyen személyeknek, és problémájuk van a külső kontrollal, mert úgy érzik, hogy elégtelenségük miatt nincs befolyásuk a saját életükre. A kutatásban kapott eredmény is szépen mintázza az elégtelenség érzésének ezt a kontrollal való negatív kapcsolatát.

Képcsoportonkénti összehasonlítás

Vizsgálatunkban az EDI karcsúság iránti vágy, illetve elégtelenség érzése alskálákra adott válaszok negatív korrelációt mutatnak a magas kalóriatartalmú ételeket ábrázoló képek kellemességére vonatkozó ítéletekkel. Ez azt jelenti, hogy amikor valakiben dolgozik a karcsúság eléréséért való késztetés, akkor a zsíros, cukros ételeket kevésbé látja kellemes-nek, sőt, esetenként taszítónak ítéli meg azokat. Ez véleményem szerint azért meglepő, mert egy diétázó, fogyókúrázó nő nem feltétlenül undorodik a süteményektől és hambur-gerektől, annak ellenére, hogy elhatározta, hogy kerülni fogja azokat. A megoldás kulcsa talán abban keresendő, hogy a karcsúság iránti vágy sokkal több, mint egy aktuális fogyni vágyás. A skálán elért magas pontszám túlzott testsúly miatti aggodalmaskodást jelent, illetve az elhízástól való intenzív félelmet. Ezek a jegyek tehát evészavar meglétére vagy kezdetére utalnak és nem egyenlők egy hétköznapi ember fogyni vágyásával.

Hasonló a helyzet a karcsúság iránti vágy és a magas kalóriatartalmú ételek intenzi-tás mutatói közti kapcsolatában is. Minél magasabb valakiben a késztetés a soványság elérésére, annál magasabb arousal szintet él át a cukros, zsíros ételek láttán.

A magas kalóriatartalmú ételek képeire adott kontroll válaszok negatívan korreláltak mind a karcsúság iránti vágy, mind a bulimia, mind pedig a testtel való elégedetlenség alskálákban. Tehát az illető minél magasabb pontot ért el ezeken a skálákon, az ebbe a csoportba tartozó képek által kiváltott érzelmi állapotot annál nehezebb tudta

In document 10. Országos Interdiszciplináris Grastyán konferencia előadásai (Pldal 89-98)