Bevezetés
K
épes-e az ENSZ hatékony szereplőként részt venni a nemzeti-etnikai kisebbsé-gek védelmében? Dolgozatomban erre az alapvető kérdésre keresem a választ.Azt feltételezem, hogy a szervezetnek abban a posztszuverénnek nevezett korban, ahol a nemzetállam nem elveszti szuverenitását, hanem megosztja azt alatta és felet-te álló entitásokkal, feladata van a hatékony kisebbségvédelem megvalósításában. A posztszuverenitást tehát tágan értelmezem, olyan fogalomként, ami lehetővé teszi a nemzetállamok számára, hogy más entitásokkal megosztva hatalmukat, hatékonyan végezzék a társadalmak szervezését. A téma aktualitása a posztszuverenitás ilyen módon történő felfogásából következik: szükséges tisztán látni, hogy az ENSZ ebben a hatalommegosztási hálóban a kisebbségvédelem terén milyen szerepet tölt, illetve tölthet be.
Vizsgálataimat két hipotézisre alapozom. Egyfelől azt a feltételezést támasztom alá elemzésemmel, miszerint a kisebbségek védelme a 90-es évek közepére multilaterális szinten elérte mai fejlettségi fokát, másfelől pedig azt állítom, hogy a védelem jelenlegi fejlettségi szintjén jól meghatározhatók azok a kulcsfontosságú hiányosságok, illetve feladatok, amelyek a továbbfejlesztéséhez szükségesek. Elemzésemben elsődleges és másodlagos dokumentumelemzésre támaszkodom, illetve az ENSZ jogértelmező gya-korlatát vizsgálom.
A dolgozat szerkezetileg három fő részre tagozódik. Először a jelenlegi védelmi szint kulcsfontosságú dokumentumait, jellegét, mélységét mutatom be. Ezt követően az eredmények és hiányosságok tükrében állítok fel mérleget. A dolgozat összegzéseként a problémás kérdések megoldására, a hiányosságok kiküszöbölésére, és a kisebbségvéde-lem nemzetközi szabályozásának továbbfejlesztési lehetőségeire teszek javaslatot.
Az ENSZ kisebbségvédelmi dokumentumai
Amennyiben a fejezetben kimondottan az ENSZ égisze alatt, kisebbségvédelem tár-gyában, kötelező jelleggel megalkotott nemzetközi jogi dokumentumokat szeretnénk bemutatni, nem kellene sok forrást megjelölnünk, tekintettel arra, hogy ilyen típusú nemzetközi szerződésből nem találunk sokat az ENSZ több mint 60 éves történetében.
Olyan dokumentumokra is irányítanunk kell azonban a fi gyelmünket, amelyek ugyan jogi kötőerővel nem rendelkeznek, ugyanakkor a kisebbségek védelmének cizellálásá-ban, nemzetközi szintű értelmezésében, az irányvonalak kijelölésében meghatározó jelentőségűek.1 A kisebbségek védelmének ezen sajátos helyzete, a jogi háttér
kiépü-1 ALFREDSSON 1998. 8–11., MAJTÉNYI 2003.
lésének módja, arra az elméleti alapvetésre vezethető vissza, amely a második világ-háborút követően a nemzetközi közösség hozzáállását határozta meg: ezek szerint, a nemzeti-etnikai kisebbségek védelme nem szükséges külön dokumentumokban, mert az egyetemes emberi jogok biztosítják a diszkrimináció – mentességet, és így a kisebb-ségek védelmét is egyúttal. Ezt a hozzáállást alátámasztották az első világháborút köve-tő kisebbségvédelmi rendszerek negatív tapasztalatai éppúgy, mint azok a meghatározó vélemények,2 miszerint a kisebbségi jogok nem egyetemes jellegűek, biztosításuk az alapvetően egyéni jogokra épülő emberi jogok rendszerében megfelelően elérhető.
A fejezetben bemutatni kívánt dokumentumokból azonban kirajzolódik az a fontos elméleti fejlődés és szemléletváltás, amelynek köszönhetően mára a kisebbségi jogok nemzetközi szinten elismert és védett önálló emberi jogokká váltak, és amelynek ered-ményeképpen a kisebbségek valódi védelméhez, speciális helyzetükhöz, igényeikhez igazodóan is megpróbál a nemzetközi közösség a jog eszközeivel garanciákat teremteni.
A fejezetben a következő csoportosítást alkalmazom a vizsgált, ENSZ égisze alatt született dokumentumokra:
I. Jogi kötőerővel rendelkező, kisebbségek védelme szempontjából meghatározó dokumentumok:
I.1. Minimumkövetelmények: diszkrimináció tilalmának alátámasztására szolgá-ló dokumentumok
I.2. Különjogok: kisebbségek számára a védelem tartalmát megjelenítő, különjogokat biztosító dokumentumok
II. Jogi kötőerővel nem rendelkező dokumentumok, amelyek azonban meghatározó jelentőségűek a kisebbségek védelme szempontjából
III. Jogi kötőerővel rendelkező és nem kötelező dokumentumok, amelyek nem kife-jezetten a kisebbségek védelme tárgyában születtek, illetve szektorális egyezmé-nyek, amelyek azonban a kisebbségekre is hatással vannak
Az I.1. csoportba tartozó szerződések közül vizsgáljuk meg először az 1945-ben elfogadott ENSZ Alapokmányt, amely jogi kötőerővel rendelkező dokumentum, ki-sebbségvédelmi rendelkezései a legminimálisabb követelményeket – a diszkrimináció tilalmát – rögzítik csupán. Az Alapokmány 1. cikkének 3. pontja, továbbá az 55. cikk c) pontja, és az 56. cikk is a kisebbségek védelméhez köthető szabályozást fogalmaz meg. Az Alapokmány jól példázza a második világháborút követően fentebb kifejtett álláspontot, amely kizárólag az egyéni jogok keretében, illetve az emberi jogok között a megkülönböztetés tilalmának garantálása felől közelített a kisebbségek védelme felé.3
Ide tartoznak továbbá azok a szerződések, amelyek szintén kifejezetten, közvetle-nül a nemzeti-etnikai kisebbségek védelme szempontjából fejtenek ki hatást, igaz még mindig nem a pozitív értelemben vett állami kötelezettségvállalásra vonatkozóan állapí-tanak meg előírásokat. Fontosak azonban ezek a megállapodások abból a szempontból, hogy a kisebbségek, mint csoportok elismerésének a lehetősége jelenik meg szemlélet-módjukban. Ilyen nemzetközi dokumentum az 1948-ban elfogadott Népirtás megelő-zéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény, továbbá a Faji megkülönböztetés vala-mennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény. A Nemzetközi Büntetőbíróság Statutúma (2002) pedig alátámasztja ezen dokumentumok jogi kötőerejét, amennyiben külön bírósági fórumot teremt az Egyezményekben megjelenő legsúlyosabb bűncselek-mények üldözésére.
2 LERNER 1993. 85.
3 KARDOS 2006. 4.
Az I. 2. csoportban kialakított szempontoknak megfelelően egyetlen dokumentu-mot tudunk felmutatni, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. A dokumentum 27. cikke a „kiindulópont”,4 és mind a mai napig az egyetlen valódi jogi kötőerővel rendelkező, különjogok lehetőségét magában hordozó rendelkezés a kisebb-ségek számára az ENSZ keretében: „Olyan államokban, ahol a nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megta-gadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.” Látni fog-juk azonban később, hogy a 27. cikk megfogalmazása tág értelmezésre ad lehetőséget, és bár továbblépés az I.1. alcsoportban található dokumentumok szemléletmódjához képest, mégsem teremt a kisebbségek számára védőhálót multilaterális szinten a cikk-ben megjelenő jogaik garantálásához.
A jogfejlődés szempontjából alapvető fontosságúak a II. csoportban található do-kumentumok, amelyek ugyan jogi kötőerővel nem rendelkeznek, azonban egyfelől a nemzetközi közösség szándékát, irányultságát fejezik ki,5 másfelől a jövőbeni kötelező erejű jogfejlesztést támogatják értelmező tevékenységükkel. Ebben a kategóriában több dokumentum megemlíthető, terjedelmi okokból jelen dolgozatban azonban csak há-rom meghatározó jelentőségűre térünk ki. Az első az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amely a diszkrimináció-tilalmon túl nem tartalmaz mélyebb kisebbségvédelmi előírást, gyakorlatilag megerősíti a korszakban keletkezett, jogi kötő-erővel rendelkező dokumentumok szemléletmódját. Jelentős előrelépést mutat viszont, a csaknem fél évszázaddal később 1992-ben kiadott Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól és a hozzá kapcsolódó, 1995-től működő Kisebbségi Munkacsoport. A Nyilatkozat egy átfogó, multilaterális szinten működő kisebbségvédelmi katalógus, amely tükrözi a kisebbségek védelméhez való viszonyulás változását: nem kérdőjelezi meg egyetemes emberi jogok között való elhelyezését, ugyanakkor tekintettel van a kisebbségvédelem tartalmát jelentő speciális jogok érvényesítésének szükségességére is, elismeri, hogy bizonyos jogosítványok a ki-sebbséget, mint közösséget illetik meg. Végezetül rendkívül fontos az 1994-ben kiadott Általános Kommentár az Egyezségokmányhoz, amely összefoglalja a 27. cikk értelme-zéséhez kapcsolódó jogfejlődés eredményeit. Bár a Kommentár jogilag nem kötelező, de mégis lehetővé teszi azt, hogy a nemzetközi közösség szándékát, és folyamatosan formálódó elvárásait a cikk alkalmazásával kapcsolatban közvetítse, és azt a jelenkor követelményei számára adaptálja.
Végezetül a III. csoportba tartozó dokumentumok között említhetjük az UNESCO keretében 1960-ban elfogadott, az Oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni egyezményt, az 1989-ben elfogadásra került Gyermekek jogairól szóló Egyezményt, vagy az ILO keretében 1989-ben létrejött egyezményt az őslakosság és a törzsi népek vé-delméről. Közös jellemzőjük a csoportba tartozó dokumentumoknak, hogy valamilyen más alapvető jogosultság mellett, tekintettel vannak a kisebbségek speciális helyzetére, és rendelkezéseik között megjelennek azok az igények, illetve garanciák, amelyek a ki-sebbségek fennmaradását, vagy identitásuk megőrzését, és az ehhez kapcsolódó jogaik érvényesülését segítik elő.
4 KOVÁCS 1997. 1.
5
Eredmények – hiányosságok
Az előzőekben felvázoltam az ENSZ keretében megalkotott kisebbségvédelmre vonat-kozó dokumentumok rendszerét, a továbbiakban pedig összefoglalom a dokumentu-mok által elért védelem szintjét, egyfajta mérleg felállítására törekszem az elért eredmé-nyek, és a kirajzolódó hiányosságok vizsgálatával.
Amennyiben a dokumentumok rendszerezésére kialakított módszert követjük, a kö-telező jogi dokumentumok tekintetében a jogfejlődés az ENSZ Alapokmányával indult, ami a diszkrimináció tilalmának megfogalmazásával kielégítően találta szabályozni a ki-sebbségek védelmét. A dokumentum jelentősége mégis abban rejlik, hogy mindez egy olyan minimumstandard rögzítését jelenti, amely a legrosszabb esetben is, de alapvető védelmet biztosít az egyének számára a hátrányos megkülönböztetéssel szemben, és a nyílt erőszakot megakadályozza velük szemben.6 A felismerés, miszerint a kisebbségek védelmének ez az emberi jogokkal egybemosott, nem autonóm értelmezése nem teszi lehetővé a hatékony védelmét, már az 1966-ban megfogalmazott Egyezségokmányban megjelenik. A 27. cikk által a kisebbségek jogai az egyetemes emberi jogok részévé váltak. Ez a korábbi állásponthoz képest alapvető paradigmaváltást jelent a kisebbségi jogok értelmezésében, ráadásul jogi kötőerővel.
Bár az Egyezségokmány 27.cikkének megfogalmazása alapvetően az egyéneket helyezi a védelem középpontjába, mindenképpen fontos, hogy nyitott a szövegezés, azaz lehető-séget teremt arra, hogy az egyének a közösség többi tagjával együttesen is gyakorolják jo-gaikat. Tehát az Egyezségokmány, ha óvatos lépést is, de tesz a kollektív jogok irányába.
Elsősorban a jogi kötőerővel rendelkező dokumentumok szintén fontos érdeme, akár közvetlenül, akár közvetve célozzák a kisebbségi jogokat, hogy monitoring rend-szerük kidolgozott, és bár kötelező érvényű szankciórendszert nem tartalmaznak – le-számítva a Nemzetközi Büntetőbíróság által lefedett szűk területet, például a népirtás esetében – mégis lehetővé teszik azt, hogy a kisebbségek számára garantált jogok érvé-nyesülését, a nemzetállamok viszonyulását, vállalt kötelezettségeik teljesítését nyomon lehessen követni. Erre általában olyan Bizottságok specializálódnak, amelyek a részes államok rendszeres időközönként benyújtott jelentéseikből, illetve saját vizsgálataik eredményeiből fogalmazzák meg következtetéseiket, ajánlásaikat.
A jogi kötőerővel nem rendelkező dokumentumok maguk is mutatják a jogfejlődés ívét, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának szemléletmódjától a jogértelmezés egyre egyértelműbb, az Általános Kommentár állást foglal a tekintetben például, hogy az állam részéről tevőleges kötelezettség várható el a 27. cikkben foglaltak teljesítésé-hez. Jelenleg a nemzeti-etnikai kisebbségek védelme terén a Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól című dokumentum mutatja a jogfejlődés csúcsát, amennyiben a jogi kötőerővel rendelkező dokumentu-mokból kirajzolódó minimumkövetelményeket meghaladja, illetve részletesebb szabá-lyozást kísérel meg, és összegzi a jogértelmező tevékenységnek köszönhető jogfejlődés eredményeit. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi jog fejlődésében találhatunk példát arra, hogy a kötelező érvényű jogalkotás előszobája volt a nemzetközi közösség nyilat-kozati úton történő állásfoglalása az adott témában, így ez a nyilatkozat is fontos lépcső lehet a védelem további mélyülésének irányába.7
6 MAJTÉNYI 2003. 7.
7 KARDOS 1995. 41.
A hiányosságok vizsgálata során a legszembetűnőbb a kisebbségek fogalmának hiá-nya a rendszerben. Egyik dokumentum sem vállalkozik arra, hogy jogi kötőerővel meg-határozza a fogalmat. Sőt, a 27. cikk egyenesen tálcán kínálja a lehetőséget a nemzetálla-mok számára, hogy úgy értelmezzék a szabályt, miszerint területükön nem élnek kisebb-ségek. Bár a joggyakorlat elkötelezett a tekintetben, hogy a 27. cikk alkalmazása során a kisebbségek léte ténykérdés, és nem jogi fogalmak megalkotásától függ,8 valójában a probléma kezelése, és a kisebbségi jogok gyakorlásának biztosítása során hatalmas ne-hézségekkel találkozhatunk, ha egy állam nem ismeri el a területén élő kisebbségeket.
Szintén a jogi kötőerővel rendelkező 27. cikk teremti meg azt a helyzetet, hogy a védel-mi rendszer alapvetően az egyéni jogokra épül, és a közösen gyakorolható csoport, vagy kollektív jogokat sokkal ingoványosabb terepre bocsájtja azzal, hogy nem a kisebbségek, mint közösségek a címzettjei és alanyai a jogoknak. Álláspontom szerint azonban a 27.
cikk megteremti annak az értelmezésnek is a lehetőségét, hogy a kollektív jogok gyakor-lását sem lehet megtagadni azoktól az egyénektől, akik az adott csoporthoz tartozónak vallják magukat.9 Ezt az érvelést a joggyakorlat is alátámasztja, hiszen, a Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól című dokumentum tartalmazza már a kollektív jogokat, igaz jogilag nem kötelező formában.10
A Nyilatkozat esetében a jogi kötőerő hiánya alapvetően hátrányos abból a szem-pontból is, hogy az állam számára jelenleg nincs olyan dokumentum, amely kötelezővé tenné a cselekvést a kisebbségek védelme érdekében, másfelől a jogi kötőerő hiánya általánosságban probléma a jogkatalógusként funkcionáló nyilatkozat esetében.
Végezetül pedig arra a rendszerből hiányzó elemre szeretném felhívni a fi gyelmet, amely a rögzített jogok érvényesítésének lenne fontos eszköze. A jelenleg működő kisebb-ségvédelmi rendszer monitoring hálójából hiányzik az egyértelmű számonkérhetőség, az objektív szankciórendszer, amely a biztosított jogok kikényszeríthetőségében lenne fontos segítség és eszköz a kisebbségek kezében jogaik garantálásához.11
A továbbfejlesztés lehetőségei
Az elért eredmények és hiányosságok felvázolása elvezetett minket a következtetések levonásának lehetőségéhez: melyek lehetnek a továbbfejlesztés lehetőségei?
1. Álláspontom szerint a kisebbségek fogalmának olyan meghatározása szükséges, amely lehetővé teszi a lehető legszélesebb körű védelmet, és amelynek segít-ségével olyan jellegű visszaélések, amelyek például a ténykérdés kategóriára történő egyszerűsítés, vagy az állampolgárság megtagadásának következtében fordulhatnak elő, kivédhetőek. Így Bíró Gáspár véleményét továbbgondolva,12 elengedhetetlenül fontosnak tartom a fogalom-meghatározást, mert általa tulaj-donképpen a szabályozás alanyát rögzítjük: egyértelmű fogalom nélkül nehéz megmondani, hogy a védelmet és a szabályokat milyen tartalommal kívánjuk megtölteni, kiket akarunk megvédeni. A vizsgálataim során több – különböző fórumokon használatos kisebbségi fogalom összehasonlító elemzését végeztem
8 EMBERI JOGI BIZOTTSÁG 1981. 158.; GENERAL COMMENT 1994. 234.
9
10 EIDE 2003. 181–182.
11 VIZI 2002. 383.
12 BÍRÓ 1992. 13.
el,13 tekintettel a terjedelmi korlátokra ezúttal csak a következtetések levonására van lehetőség: A kisebbség fogalmának nem szükséges eleme a számszerű ki-sebbségi lét a többséghez képest, tekintettel arra, hogy számos olyan gyakorlati példát ismerünk akár jelenkori történelmünkből, amikor a számszerű kisebbség képes elnyomás alatt tartani a többséget. Szintén nem lehet fogalmi eleme a ki-sebbségvédelemnek az állampolgárság követelménye, hiszen ezáltal kiszolgálta-tottá tesszük a kisebbség fogalmát a nemzetállam döntésének. Nem kell feltétle-nül régi kapcsolatot fenntartani az adott állammal, tekintettel a globalizációnak köszönhető gyors, és akár nagy tömegű mozgásokra is, így a kisebbségvédelem nem kizárólag az ún. történelmi kisebbségeket illeti meg. Továbbá nem fogalmi eleme a kisebbségek fogalmának a területi állam felé megkövetelt lojalitás sem, hiszen ez a nemzetállamok szemszögéből egyfajta garancia a kisebbségi jogok szűkítő értelmezésére, a területi autonómia lehetőségének kizárásával.
Ennek megfelelően az általam elfogadható kisebbség-fogalomnak a következő lényeges tartalmi elemei vannak: 1. adott állam területén élnek, 2. nincsenek domináns helyzetben 3. etnikai, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkez-nek, amelyek elhatárolják őket a lakosság többi csoportjaitól, 4. kultúra, a hagyo-mány, vallás és nyelv megőrzésére irányuló szándék 5. tartós és szilárd kapcsolat a fogadó állammal
2. Fontos cél a hatékony kisebbségvédelmi rendszer kidolgozása, amely a nemzeti-etnikai kisebbségek esetében nemzetközi, multilaterális szinten keretszabályo-zás jelleggel valósítható meg, tekintetbe véve és építkezve a regionális szinten hatékonyan, és adott esetben mélyebb szinten működő rendszerekre. A diszk-rimináció-tilalom minimum-követelményeit túllépve, a kialakított, nyilatkozati formában létező jogkatalógus kötelező erejű dokumentummá formálása szük-séges. A kisebbségek sajátossága helyzetük dinamikus volta,14 ezért a multila-terális szabályozás korlátait fi gyelembe kell venni. Így alapvető elvek, és jogok rögzítése lehetséges és szükséges ezen a szinten.15
3. Az egyértelmű jogkatalógus egyéni és kollektív jogok rendszerére épülhet, te-kintettel arra, hogy a kisebbségek számára biztosított jogosítványok természete, hogy közösségben való gyakorlás során nyerik el értelmüket, tudniillik a kisebb-ségek identitásának megőrzéséhez, fennmaradásukhoz, illetve fejlődésükhöz járulnak hozzá.16
4. Az egyértelmű jogkatalógus mellé nem nehéz szankciórendszert, illetve egyér-telmű számon kérhetőséget rendelni, amelynek legtisztább módja kisebbségvé-delmi különbíróság/kollégium felállítása, akár a létező regionális és nemzetközi bíróságok rendszerébe épülten.
Összegzés
Dolgozatomban az ENSZ lehetséges szerepét vizsgáltam a kisebbségvédelem terén a posztszuverén korban. Hipotéziseim részben igazolást találtak, hiszen a Nemzetközi
13 CAPOTORTI 1979. 96. ; THORNBERRY 1991. 134.; GIRASOLI 1995. 111.; KISEBBSÉGI MUNKACSOPORT 1996.
14 ADVISORY OPINION of PCIJ 1935, Ser.A/B,No.64 (1935) 17.
15 SZALAYNÉ SÁNDOR 2003. 184.
16 DERSSO 2007. 4.
Büntetőbíróság ezredfordulót követő indulását leszámítva nem történt számottevő elő-relépés a kisebbségek védelmében az ENSZ keretében. A dokumentumok elemzése, és a jogfejlődés vizsgálata pedig azt az eredményt szolgáltatta, hogy feltételezésemnek megfelelően egyértelmű hiányosságokat, és továbbfejlesztési lehetőségeket látunk az ENSZ kisebbségvédelmi rendszerében.
Álláspontom szerint az ENSZ szerepe a hatékony kisebbségvédelem kidolgozá-sában egy olyan kötelező keretrendszer kidolgozása lehet, amely lehetővé teszi a ki-sebbségi jogok tartalommal való megtöltését, és egyúttal megfelelő védelmet, kötelező jogorvoslati rendszert biztosít a nemzetállamokkal szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő kisebbségek számára. Ilyen módon az ENSZ is fontos szerepet tud betölteni a ki-sebbségek védelmében az általam hatalommegosztásként értelmezett posztszuverén erőtérben a nemzetállamok és egyéb entitások mellett.
Irodalomjegyzék
ALFREDSON 1998 = Alfredsson, Gudmundur: Kisebbségi jog: nemzetközi standardok és ellenőr-zési mechanizmusok, Regio, 1998/4. 5–30.
BÍRÓ 1992 = Bíró, Gáspár: A nemzetközi kisebbségvédelem alapfogalmairól és intézményeiről, Regio-Kisebbségi Szemle, 1992. 3. évfolyam, 4. szám 3–26.
CAPOTORTI 1979= Capotorti, Francesco: Study ont he Rights of Persons Belonging to Ethnic, Religious and Linguistic Minorities, UN Doc/E/CN.4/Sub.2/384/Rev.1. 1979.
DERSSO = Solomon A, Dersso: Minority Right sin International Law: From Liberal Individualism to Multiculturalism and Beyond, Berlin,2007. http://www.saifac.org.za/docs/res_papers/
RPS%20No.%2038.pdf (Letöltés ideje: 2012. 05.12.)
EIDE 2003 = Eide, Asbjorn: Kommentár az ENSZ Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbsé-gekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozathoz, Pro Minoritate, 2003. Nyár 181–182.
EMBERI JOGI BIZOTTSÁG = Lovelace Kontra Kanada ügy, Communication No. R6/24 (1977), 14.
pon; HRLJ 2 (1981)
GENERAL COMMENT = GENERAL COMMENT No.23 (50) on Art. 27 of the Human Rights Committee under Article 40 paragraph 4 of the International Covenant on Civil and Political Rights, HRLJ 15 (1994)
GIRASOLI 1995 = Girasoli, Nicola:National Minorities. Who Are They? Budapest, Akadémiai Kiadó, Budapest.
KARDOS 1995 = Kardos, Gábor: Emberi jogok egy új korszak hajnalán, Budapest, T-twins Kiadó, 41.
KARDOS 2006 = Kardos, Gábor: A kezdet nehézségeitől a normatív garanciákig: az ENSZ és a nemzeti kisebbségek, Kül- Világ, III. évfolyam, 2006/1. 1–15.
KISEBBSÉGI MUNKACSOPORT 1996 = U.N. Sub-Commission on Prevention of Discrimination and Protection of Minorities, Report of the Sub-Commission on Prevention of Discrimination and Protection of Minorities on its 48th Session, U.N. Doc. E/CN.4/Sub.2/1996/41 (1996).
KOVÁCS 1997 = Kovács, Péter: A kisebbségvédelem nemzetközi jogi koordinátái a 90-es években Magyar Kisebbség, III. évfolyam, 1997 3–4. szám http://www.hhrf.org/
magyarkisebbseg/9703/m970326.htm (Letöltés ideje: 2012.05.12.)
LERNER 1993 = Lerner, N: The Evolution of Minority Rights in International Law in Catherine Brölman et al (eds.) Peoples and Minorities in International Law, M. Nijhoff, 1993. 85–96.
MAJTÉNYI 2003 = Majtényi, Balázs: Az ENSZ és a kisebbségek védelme, Kisebbségkutatás,2003.
12. évfolyam, 1. szám 7. http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2003_01/cikk.
php?id=489 ( Letöltés ideje: 2012. 05.10.)
SZALAYNÉ SÁNDOR 2003 = Szalayné Sándor, Erzsébet: A kisebbségvédelem nemzetközi jogi intézményrendszere a 20. században, MTA Kisebbségkutató Intézet, 2003.
THORNBERRY 1991 = Thornberry, Patrick: International Law and the Rights of Minorities, Oxford, Clarendon 1991.
VIZI 2002 = Vizi, Balázs: A mai európai nemzetközi kisebbségvédelem egyes jellemző vonásai.
In: KovácsNóra – Szarka László: Tér és Terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kér-désköréről. Az MTA Kisebbségkutató Intézetének Évkönyve Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002. 367–389.