Lord Northcliffe nevét is meg kell említeni, aki szintén nagy erőt fejtett ki abban az irányban, hogy gyorsan fogyasztó hadseregünk részére állandóan rendelkezésre álljanak a kellő municióforrások.
Ez a két ember : lord Northcliffe és Lloyd George dominálta — bizonyos tekintetben
— a világháború középső korszakát. Lord Northcliffe sokkal közömbösebb volt a tömeg zúgá-sával szemben, mint bármely más államférfiú, azonban hallatlan bátorságot árult el, amikor megtámadta a hadügyminisztert, amiért a hadsereget nem látta el a magasabb fokú robbanó-szerekkel.
Már a köztulajdonban vannak azok a levelek, amelyekből kiderült, hogy lord Northcliffe szoros kapcsolatban állott azzal a mozgalommal, amelynek eredményeképpen 1916-ban miniszterelnökké nevezték ki Lloyd Georgeot.
Lord Northcliffe meg volt győződve arról, hogy Asquith-ot temperamentuma nem tette alkalmassá arra, hogy a háború legnagyobb válságának idején a kormány élén álljon.
Lloyd George tudtán kívül Lord Northcliffe minden energiájával azon dolgozott, hogy őt állítsa Asquith helyére.
Nagy szerencsétlenség, hogy a köztük fennálló szimpátia utóbb megváltozott. Lord Northcliffe azonban sohasem szűnt meg csodálni Lloyd George ragyogó képességet.
Még nem tisztázódott teljesen, hogy milyen befolyása volt Lloyd Georgenak a háború utolsó fázisaira, azonban meg vagyok róla győződve, hogy ha végül kiderül az igazság, azt fogja megállapítani, hogy Lloyd George judiciuma, még katonai kérdésekben is, általában helyes volt és mindig mint nagy hazafi és nagy miniszter működött.
Nem irom alá azt a tételt, hogy háború idején a katonai parancsnokok szentek és sérthetetlenek és nem szabad a dolgaikkal törődni. Ha ezt az ostoba elméletet az Egyesült- Államokban elfogadták volna, akkor a múlt század derekán kitört polgárháború még ma is tartana. Lincoln azonban addig változtatta tábornokait, mig végre megbízható emberekre talált. S ugyanez a bátor szellem volt az, amellyel Lloyd George megközelítette a háború leg-nagyobb válságát. Azt hiszem, hogy a jövő hadtörténetirói kíméletlenül el fogják ítélni azokat a módszereket, amelyekkel tábornokaink a nyugati hadszintéren hiába próbáltak győzelmet aratni. Rengeteg életet áldoztunk fel hiába a hosszúra nyújtott fronttámadásokkal, amelyeknek semmi céljuk sem volt. Lloyd George nem tudta nézni ezt a vergődést és szükségét érezte, hogy foglalkozzék tábornokaink hibáival. Tisztán látta, hogy az egyetlen orvosság : az egységes vezetés. Arra a meggzőződésre jutott, hogy Foch tábornok az egyetlen katonai zseni, akit a háború produkált és ezért ő a legalkalmasabb a parancsnokság átvételére, Fölösleges most itt kitérnünk azokra a heves támadásokra, amelyekben Lloyd George-ot a cikkező, pamflettező katonák elárasztották. Nem igaz, hogy a mi főhadiszállásunk tábornokai az egységes parancs-nokság mellett voltak, Lloyd George terveit, — többek között a versaillesi haditanács megte-remtését — a legkonokabbul megobstruálták tábornokaink, egészen addig, amig 1918 tavaszán a németek áttörték a frontot. Akkor már engedtek a tábornokok, de most már késő volt.
Nem célom, hogy résztvegyek abban a kicsinyes vitában, amely akörül forog, hogy milyen szerepe volt Lloyd George-nak a háború intézésénél. Megelégszem annak a megálla-pításával, hogy Lloyd George irányította és alakította a nemzeti akaratot, hogy csodálatos intiucíója a katonai kérdésekben általában helyes volt és hogy rettenhetetlen, szárnyaló szelleme felbecsülhetetlen érték volt számunkra a legsötétebb órákban.
Nem volt még miniszter, aki annyira megfogta volna a tömeg fantáziáját, mint ő.
A nevét összekapcsoltam lord Northcliffe nevével és ezt azért tettem, mert mind a két férfiút ugyanaz a cél fütötte, mind a kettő csak a győzelemre gondolt és mind a kettő a legna-gyobb magasságokat érte el a háború alatt. Lord Northcliffe minden erejét és hatalmát a győ-zelem elérésére fordította és német vezető férfiak is elismerték munkájának nagy értékét.
Mindenki elismeri, hogy az ő propagandája nagyban hozzájárult a német birodalom végső összeomlásához. Bár ez a két figyelemreméltó angol államférfin szakított és szakításuk _ _ mindvégig tartott, mind a ketten továbbra is nagy tiszteletben tartották egymást. l u i
Azért ismertettem ilyen részletesen Lloyd George háborús munkásságát, mert azt hiszem, hogy főleg a háború korszakával kapcsolatban fogják őt a történelemben emlegetni.
Sajnálatos azonban, hogy a későbbi években tett szolgálatai már kevésbé dicséretreméltóak.
Lloyd George és kollégái a külpolitika terén olyan utakat követtek, amelyeket én a legtelje-sebb mértékben elitélek és nem nyújt sok vigaszt az sem, hogy hibáik sietették összeomlásukat.
Nézetem szerint sohasem kellett volna Mezopotámiában és Palesztinában megvetni a lábunkat és még ma is azt hiszem, kogy mindkét országot el kellene hagynunk. Sohasem lett volna szabad a görögöket a törökökkel szemben támogatni. Lloyd George legjobb barátai még ma sem tudják megmagyarázni, hogy miért birta rá Lloyd George a görögöket, hogy vo-nuljanak be Kis-Ázsia belsejébe? A kormánynak a közeli Keleten folytatott politikája teljesen csődöt mondott és hosszú ideig nem fog sikerülni a mohamedán világ bizalmát visszaszerezni
A «legszerencsétlenebb Trianon.«
Ugyanezt a hibát követték el, csakhogy sokkal nagyobb arányokban, azoknál a békeszerződéseknél, amelyekkel feldarabolták a régi magyar-osztrák birodalmat. Középeuró- pának legalább hat pontján elégedetlen nemzeti kisebbségeket teremtettek és valamelyik ilyen pont gyújtópontja lehet egy újabb hatalmas tűzvésznek. A legszerencsétlenebb volt a trianoni szerződés.
Ahelyett, hogy egyszerűsítették volna a nemzetiségek nagy bonyolultságát, még job-ban összebonyolitották. Olyan nagy elégedetlenséget teremtettek, hogy minden pártatlan ember, aki a kontinensnek ezen a részén utazik, tisztán látja annak szükségét, hogy ezeket a hibákat reparálni kell. Az uj középeurópai államok mai határai önkényesek és nem gazdaságosak. De van még egy sötétebb oldaluk is. Az igazságtalanság, amely megteremtette őket, állandó ve-szedelmet jelent Európa békéje számára.
Ha visszaemlékszünk azokra a körülményekre, melyek között Lloyd George-nak és a többi szövetséges államférfinak át kellett alakítani Európa térképét, nem kell csodálkoznunk, hogy óriási müvük kisebb részleteit elsiették. Az osztrák-magyar birodalom területének fel-osztása sokuk előtt természetesen lényegtelenebbnek látszott, mint a német kérdés rendezése.
A fődelegátusok megelégedtek azzal, hogy tanácsot kértek az Ausztria-Magyarországot kör-nyező kisebb szövetséges nemzetektől és a Habsburg-monarchiához tartozott olyan szövetsége-sektől, akik a háború alatt átjöttek a mi oldalunkra. Azonban a szövetséges miniszterelnökök nem vették figyelembe azokat az ádáz féltékenységeket, kapzsiságokat, amelyek a fajoknak abban a keverékében uralkodnak, amelyeket Középeurópában a vándorlások és a hódítások történelmi áramlatai hátrahagytak. Kétségtelen, hogy az ily módon megszerkesztett számos szerződésben az igazságot gyakran feláldozták a kapzsiságnak, aminek az az eredménye, hogy Középeurópa nagyrésze most a bizonytalan egyensúly teljesen balkanizált állapotában van.
Ezek a hibák annyival is inkább megmagyarázhatatlanok, mert hiszen Lloyd George egész múltja megcáfolja azt a feltevést, mintha ő a kardcsörtető imperializmus vad kinövéseinek hive lenne. Ámbár sok tekintetben mélyen helytelenítem külpolitikáját, mégis azt hiszem, hogy a nemzet nagytöbbsége belátja, hogy Lloyd George, amíg hívatalábon volt, komolyan arra törekedett, hogy Európában helyreállítsa az igazi békét és megteremtse azt az uj gazda-sági stabilitást, amely nélkül a világ nem zökkenhet vissza a rendes kerékvágásába. Ő az elsők között volt, akik belátták azt, amit én is hirdettem, hogy semmisem segíthet rajtunk, ha nem hozzuk először rendbe a saját házunkat. Nincs segítség Európa számára, ha előbb meg nem próbálja minden nemzet, hogy saját magát megmentse.
Azonban éppen pénzügyi politikájában nem állta meg helyét Lloyd George kor-mánya. Az a költekezés és pazarlás, amit az ő uralma alatt kifejtettek, a tönk szélére vitt
. AO bennünket és évekig fog tartani, amig az ország kilábol ezeknek a túlzott pazar- I U o lásoknak következményeiből.
Ámbár igen erős a véleményem ezekben a kérdésekben, még sem akarom egy pillanatra sem feltételezni, hogy Lloyd George politikai pályafutása befejeződött. Ő még min-dig energáinak teljében van és fiatalabb, mint valaha. Mozgékony elméje minmin-dig alkalmazko-dik az idők követelményeihez, „Más idők, más eszközök, más módok", ezzel lehetne jelle-mezni az ő felfogását. Lehetséges, hogy a nemzetnek megint szüksége lesz rá és biztos vagyok benne, hogy rendelkezésre fog állni, mikor a nemzet hivja. Őszinte véleménye a trianoni szerződésről annál értékesebb, mert hiszen ő mindig rendkivül óvatos a kijelentéseiben.
Hatalmas ereje van a hallgatásban. Különös, hogy ezt mondjuk egy emberről, akit éppen a szavai tettek hiressé és aki — ezt én tudom, aki tagja voltam az ő hadügyminisztériumának, — akkor, amikor nézete szerint szükség volt bizonyos akciókra, akadályt nem ismerve, használta fel a rendelkezésre álló eszközöket.
Most nincs itt az ideje, hogy teljes méltatást mondjunk Lloyd George-ról, Ez a cikk nem akar sem az utóbbi évek, sem az ő története lenni. Elég, ha annyit állapítunk itt meg, hogy Anglia nem is tudja még most sem, hogy mennyivel tartozott a háború szörnyű éveiben és a fegyverszünetet követő években Lloyd George démoni energiájának és remek intuíciójá-nak. Nézetem szerint minden hibája ellenére az utolsó ötszáz év legnagyobb angol férfiai közé tartozik. Nem hiszem, hogy Cromwell óta jelentékenyebb alakja lett volna az angol közélet-nek, mint ő.
Lloyd George nem Cromwell és azok a problémák, amelyekkel neki foglalkozni kellett, mások, mint a Lord Protector problémái, Azonban Lloyd George alakja nagyon meg-növekedett 1914 óta és ma nincs Európában még egy olyan kaliberű, olyan tapasztalatu és olyan értékű államférfiu, mint ő.
1 0 9