• Nem Talált Eredményt

A MAGYAR TÁRSADALOM RAJONGÁSA A LORD IRÁNT

ELMONDHATJUK, HOGY a darabokra tagolt, gyakran egymással szemben álló magyar társadalmat lélekben, gondolkodásban ma egy név köti össze : a Rothermere lord neve és egy akarat kovácsolja egységessé : a revíziós gondolat, Hála illeti ezért meg a pom-pásan működő Revíziós Ligát, annak nagyszerű vezetőségét, különösen Herczeg Ferencet, Sebess Dénest, Ajtay Józsefet s igazgatóját, akié az ötlet s akinek hallatlan hazafias, önzetlen buzgalma oroszlán részes a Liga sikerében : Fali Endrét.

A nemzet minden rétege elárasztotta szeretete kifejezésével a nemes lordot, az üdvözlők közül álljanak itt a következők:

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat ülésén az elnöklő Lukács György v. b. t. t. lelkes szavakban azt az indítványt terjesztette elő, hogy a magyar képzőművészek és műpártolók nevében küldjön a Társulat üdvözlő táviratott Rothermere lordnak, melyben hálás köszönetének ad kifejezést azért a nagyszerű kezdeményezésért és hősies küzdelemért, melyet Magyarország érdekében elhatározott és folytat. Az indítványt egyhangúan nagy lekese- déssel fogadták el. Az ülés végén szólásra emelkedett Soltész Adolf és annak a véleményének adott kifejezést, hogy amikor a nemes angol lordot üdvözli a Társulat, a választmány fejezze ki ugyancsak hálás köszönetét az iránt a két férfiú iránt, akik a Társulat kötelékébe tartoznak, a nemes lord akciójának magyar részről való két nagyszerű segitő harcosa. Ez a két férfiú : Apponyi Albert gróf, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat örökös tiszteleti elnöke és Lukács György v. b. t. t., a Társulat jelenlegi elnöke. A választmány az indítványt nagy ovációval fogadta és annak értelmében határozott.

Az Asztalosmesterek Országos Szövetségének választmánya és a Budapesti Asztalos Ipartestület elöljárósága Nagy Antal elnök vezetésével ülést tartott, Az elnök meleg szavakka méltatta Rothermere lordnak akçiôjàt és bejelentette, hogy Szabó Gyula szövetségi tag javas-latod tett arra nézve, hogy az asztalosiparosok egy remekbe készült Íróasztalt és karosszéket ajándékozzanak a lordnak. Az ülés résztvevői nagy lelkesedéssel magukévá tették az ajánlatot és annak végrehajtásával az elnökséget bízták meg. Az elnökség Györki Dénes iparművész- tanárt kérte fel a terv elkészítésére. Az asztalosmesterek intenciója szerint az íróasztal elejére az ezeréves múlt allegóriája, Szent István király megkoronázása, oldalaira pedig az elszakított négy nagy város: Pozsony, Kassa, Arad és Kolozsvár képei kerülnének művészi faragással.

Az íróasztal lapjára faberakásból Nagymagyarország határai s a trianoni és Rothermere-határok kerülnének egyes történelmi események és az elrabolt műkincsek interzia-képeivel. A karos-szék támlájára Szent István koronája készül angyalokkal.

A Nemzeti Ereklye Országos Bizottsága elküldte Rothermere lordnak a Nemzeti Ereklyét, amelynek kisérő okmányát Szurmay Sándor báró titkos tanácsos, mint az országos bizottság elnöke és Horváth Károly, mint az Országos Magyar Hadimuzeum-Egyesület igazga-tóságának elnöke írtak alá. Az okmány angol szövege magyar fordításban igy szól :

Magyarország vérrel, ezer év emlékével szentelt földjéből, a hatvanhárom várme-gyéből őriz egy-egy porszemet a Nemzeti Ereklye. Fájdalmunk, hűségünk, minden szép remé-nyünk pecsétje ez. Hozzon áldást Rothermere lordra, családjára és dicső nemzetére a magya-rok talizmánja, amelyet örök hálánk jeléül nyújtunk át, emlékéül annak, hogy a nemes lord 1927. pünkösd fényes napján megcsonkított, szomorú földünkön jártában nemzetünk balsorsát szivébe zárta és elindult, hogy hirdesse az igazságot,

Az okmány aláírói Rothermere lordtól a következő válaszlevelet kapták :

n Mélyen meghatott az önök gyönyörű szimbolikus ajándéka, a Nemzeti 1 /U Ereklye, amellyel megtiszteltek.

A hazafias lélek számára elképzelni sem tudok szentebbet és felemelőbbet, mint szülőhazája földjének valóságos rögét. Mennyivel hatalmasabb érzéseket vált ki ez az emlék-tárgy, amely az ország valamennyi vármegyéjéből szimbolikus formában olyan rögöt őriz, amelyet ezer esztendő szeretete, szolgálata és áldozatai szenteltek meg.

Boldoggá tesz a tudat, hogy az egész civilizált világ figyelmét fölkelthettem a trianoni béke komor veszedelmeire és igazságtalanságaira. Hitem és meggyőződésem, hogy — ha a magyarságban megvan ugyanolyan szellemegység, mint aminőt a Nemzeti Ereklye oly ékes-szólóan megtestesít — nem lehet messze a feltámadás napja.

Biztosíthatom önöket arról, hogy erőfeszítéseim nem fognak lankadni mindaddig, mig azokat eredmény nem koronázza. És legyenek meggyőződve, hogy fiam is és az ő utódai is az önök ajándékát, a Nemzeti Ereklyét, mint egyik legbecsesebb kincsüket és örökségüket fogják megőrizni.

A magyar párt biharmegyei szervezetének kiépítése érdekében Márkus Manó volt főispán és Kövér Gusztáv földbirtokos a szükséges népgyülések megtartására engedelmet kért Lobontin Emil biharmegyei prefektustól, aki azonban a kérelem teljesítését megtagadta. A megokolás szerint „a határszélen a Rothermere-akció folytán, különösen a falvakban, a népes-ség közt olyan hangulat uralkodik, amely kizárja, hogy nemcsak a magyar párt, hanem akár a románság részére is bárminemű politikai jellegű gyűlés megengedése véleményezhető lehetne."

Debrecenben Katona Imre cukrászsegéd évekig elálló cukorból elkészítette a nagy-templom művészi mását, amelyet annakidején a kiállításon első díjjal jutalmaztak. Katona az érdekes kis műremeket elküldte Rothermere lordnak.

A magyar nők körében mozgalom indult meg, hogy a magyar nemzet nagy jótevő-jének, Rothermere lordnak karácsonyi üdvözlésül emlékalbumot küldjenek. A magyar nők Rothermere-emlékalbumának létrehozása érdekében számos nőegyesület jelentkezett s Réthey Ferencné dr-né, a Magyar Nemzeti Szövetség sashalmi bizottságának társelnöke, most felhívást intézett a magyar nőkhöz. A felhívás szerint az emlékalbumban festőművészeink megfestik a magyar nő évezredes történeti hivatását és neves Írónőink magyarázó szöveget írnak a fest-ményekhez. Az album kötése is az iparművészet remeke lesz s utolsó oldalain az emlék-album gondolatát adományaikkal s tevékenységükkel megvalósitó nőegyesületek és pártfogók aláírását fogja tartalmazni. A felhivás arra kér minden magyar nőegyesületet és minden lel-kes magyar nőt, hogy társadalmi és vallásfelekezeti különbség nélkül vegyenek részt az emlékalbum-mozgalomban.

Miskolc városa hatalmas tüntetést rendezett a revízió mellett. Két órán át tartott a város mintegy száz egyesületének, szervezetének és a polgárságnak felvonulása és féltizenkét órakor, mikor a népgyülés megkezdődött, húszezer ember szorongott a téren.

A népgyülést Bujovszky Gusztáv nyitotta meg. Utána ötszáz dalos a Magyar Hiszek-egyet és a Szózatot énekelte el, majd Lichtenstein László felsőházi tag mondott nagyhatású beszédet, amelyben kiemelte, hogy ez az ünnepség a város egész társadalmát egyesíti, társa-dalmi helyzetre, pártállásra és felekezeti különbségre való tekintet nélkül. Ilyen egységben kell összeforrnia az egész nemzetnek, ha nagy céljait el akarja érni.

Ezután Csik József dr. emelkedett szólásra és határozati javaslatot terjesztett elő, amely elviselhetetlennek mondja a trianoni szerződést, követeli az igazságos revíziót. Egyben a gyűlés hódolatát fejezi ki Magyarország kormányzójának, felkéri Bethlen miniszterelnököt s az országgyűlésnek mind a két házát, kövessenek el mindent a békeszerződés megváltoztatására.

Meleg szeretettel köszönti Apponyit és hálás köszönettel fordul Rothermere lord felé.

A népgyülés következő szónoka Borbély-Maczky Emil, Miskolc város országgyű-lési képviselője volt, aki nagyhatású beszédben okolta meg a határozati javaslatot. Kifejtette, hogy a magyar nemzet sohasem nyugszik bele az ország megcsonkításába és azoknak az emlékeknek megszentségtelenitésében, amelyek a magyarságot a megszállott területek-

hez kötik. Az ország mai helyzetében gazdaságilag is életképtelen. Ezt az állapotot a 1 * *

magyarság nem birja tovább, mert életet és kenyeret akar. A világ lelkiismerete ébredezik.

Rothermere lord volt az első, aki a magyar igazságot felismerte. Akciójával kapcsolatban a felvidéken a magyarságot fenyegetésekkel, parancsokkal, korbácscsal hajtják az akció ellen való tiltakozásra. A miskolci megmozdulás őszinte megnyilatkozás, amely biztatás kiván lenni Rothermere lord számára, hogy a végsőkig folytassa küzdelmét.

— A mi fegyverünk — mondotta — az egység és kultúra fegyvere. Mert lehetnek köztünk differenciák, de abban, hogy hazánkat vissza kell szerezni, egységesek vagyunk.

A határozati javaslatot a népgyülés nagy lelkesedéssel fogadta el, majd a húszezer főnyi tömeg a Városház-térre vonult, ahol rendben széjjeloszlott. Este a miskolci Nemzeti Színházban díszelőadás volt, amelyet hazafias prológ előzött meg.

Nagybánya

városnak és vikékének elszármazottai a Pátria Klubban népes ülést tartottak. Az ülést Stoll Tibor dr. szentendrei ügyvéd nyitotta meg, majd Komoróczy Iván dr.

nyugalmazott főispán egy Rothermere lordhoz intézendő emlékiratot terjesztett elő, amely történelmi és kulturális tények alapján Nagybányának és vidékének visszacsatolását kéri.

Ezután Kóródi-Katona János ajánlotta a határozati javaslat elfogadását és indítványozta, hogy a kormányzót, akinek nagybányai a nemesi előneve, az ülés üdvözölje. Utána Földes Béla volt miniszter, Nagybánya utolsó országgyűlési képviselője beszélt Trianon igazságtalanságáról és hangoztatta a megszállott területek lakosaival való kapcsolat fenntartásának fontosságát.

Kifejtette, hogy Amerikának kell megmozdulnia a zavaros európai állapotok megszüntetése érdekében és meggyőződése szerint a legközelebbi békekonferencia Washingtonban lesz.

Ezután a gyűlés állandó bizottságot választott, amelynek tagjai Földes Béla dr., Komoróczy Iván dr., Kóródi-Katona János, Iványi-Grünwald Béla, Leitner Emil dr., Kossuthány István dr., Syntenis Ilona bárónő, Stoll Tibor dr,, Weigant Anna, Komoróczy Péter, Nyireő István dr.

Pest-Hidegkuton

a lakosság és több budapesti vendég részvételével hazafias ünnepet tartottak, amelyen Druisner György királyi tanfelügyelő „A németség feladatáról a magyar nemzet újraépítésében11 beszélt ; Lipthay Béla központi titkár pedig statisztikai adatokkal és talpraesett okfejtéssel megmagyarázta a Rothermere-határokat. Utána a férfidalkör irredenta dalokat adott elő. Az ünnep méltó befejezéseként 200 aláírással ellátott németnyelvű köszönő-iratot küldtek Rothermere lordnak.

Hódmezővásárhelyen

a városi tanácshoz Kriván Zoltán nyugalmazott községi jegyző beadványt intézett, amelyben azt kéri hogy a Hal-teret Rothermere lordról nevezzék el.

Zalaegerszeg

városa rendkívüli közgyűlést tartott, melyen elhatározták, hogy Aponyí Albert grófot és Rothermere lordot táviratban üdvözlik és nevükről utcát neveznek el.

Hevesmegye

rendkívüli közgyűléséről

Hedry

Lőrinc főispán a következő táviratot küldte Rothermere lordnak.

Mélyen tisztelt Lord Ur!

Hevesvármegye törvényhatósági bizottsága a mai közgyűlésben kínálkozó első alkal-mat megragadta az iránt, hogy Lordságodnak az igazságtalan és szegény hazánkat teljesen tönkre-tevő trianoni békekötés megváltoztatására irányuló tevékenységéért leghálásabb köszönetét nyílvánítsa.

Hogy micsoda hiba volt a természettől földrajzilag teljesen egységesnek teremtett szép hazánkat széjjel darabolni, a szervesen összefüggő és egymásra ulalt részeket egymástól elszakítani, azt legjobban tudja Lordságod, aki ügyünk igazságáért minden befolyástól menteni . _ önelhatározásból szállott sikra és vívja állandóan a harcot azokkal akik az igazságot még

most is tagadásba véve, ma is vonakodnak a józan belátás álláspontjára helyezkedni.

Teljes mértékben átérezzük tehát Lordságod tevékenységének nemes és önzetlen voltát, melyért a jó Isten áldását kérjük Lordságodra és egész családjára.

Egerben, Hevesvármegye törvényhatósági bizottságának 1927. szeptember 3-án tartott rendkívüli közgyűléséből.

Hevesvármegye közönsége nevében

Okolicsányi Im re alispán.

1 7 3