"A folyóparton egy vidám társaság mulat önfeledten: esznek-isznak, beszélgetnek.
Segélykiáltást hallanak a folyó felől, valaki vízbe esett és fuldoklik. Az egyetlen úszni tudó kimenti a fuldoklót. Ezután tovább beszélgetnek- de újra és újra vízbe esik valaki, és az egyetlen úszni tudó sorra kimenti a fuldoklókat.
Egyik barátja odalép hozzá. ”Fantasztikus dolgokat művelsz itt a folyóban. De nem lenne hatékonyabb azon gondolkodnunk, hogy miért estek ezek az emberek a vízbe?”
Rapport e tanmeséje arról szól, hogy az életproblémák egyéni megközelítésének korlátai vannak, a megoldást nem csak az egyén megváltozásában rejlik.
Az egyéni megközelítés korlátai:
◼ Sokszor a hozzátartozó minősíti a személyt betegnek, és nem a páciens kereste a segítséget, így nehéz megállapítani, ki a beteg.
◼ A tünetek megállapításában is sok a szubjektív elem. A beteg és hozzátartozó elmondása, megfigyelése néha teljesen ellentmondó.
◼ Az egyéni beavatkozások időigényesek, költségesek.
◼ Csak szűk csoportokat ér el a társadalomból
◼ Kezelés során új tünetek alakulhatnak ki (hospitalizáció, inaktivitás, visszahúzódás)
◼ A felső rétegek számára hozzáférhetőbb bármely ellátás, a peremre szorultak nem is keresnek segítséget.
◼ Gyakran a családi rendszer működésében van a probléma, és nem elegendő az egyénnel történő foglalkozás. (Gerevich, 1997)
Az egészségpszichológia, a szociálpszichológia és a magatartástudomány az 1970-es évektől szintén a prevencióra helyezi a hangsúlyt.
Egészségpszichológia: nonmedikális, preventív szemléletű tudomány, a pszichológia minden olyan tevékenysége, mely az egészség, betegség és egészségvédelem bármely aspektusához kapcsolódik. A bio-pszichoszociális modell elfogadottá válik.
1.2. Mentálhigiéné kialakulása, története | 5
Szociálpszichológia: a megelőzés társadalmi, környezeti szempontjaira helyezi a hangsúlyt.
Magatartástudomány: medikális szemléletű tudomány, (kutatási területe: pszicho vegetatív zavarok, stressz betegségek stb.)
Magyarországon a rendszerváltás után lendületes fejlődés volt tapasztalható.
◼ mentálhigiénés képzés indult, főként posztgraduális formában;
◼ a legkülönbözőbb szakmák képviselői részt vettek benne;
◼ mentálhigiénés programok, projektek indultak;
◼ sokféle civil szerveződés is bekapcsolódott a munkába;
◼ a mentálhigiéné pozitív felfogása érvényesül. (Hárdi, 1992)
A mentálhigiéné fejlődése során paradigmaváltás figyelhető meg. Míg a klasszikus felfogás szerint kizárólag az egészségügy felelős a betegek gyógyulásáért, addig a pozitív, nem medikális szemlélet szerint értelmezett helyzet megoldó kulcsa nagymértékben az érintett személy kezében van.
A két felfogás szerinti különbségeket az alábbi a táblázatban szemléltetjük.
1-1. táblázat: Mentálhigiéné kétféle felfogása A klasszikus, medicinális felfogás szerint
(pszichiátriai)
A nonmedikális felfogás szerint (pozitív mentálhigiéné)
egészség ↔ betegség egészség – betegség kontiuum
A célszemély
a páciens, a beteg a kliens, a problémahordozó
Értelmezés
ok-okozati megközelítés holisztikus megközelítés
Kezelendő
a betegség, a diagnózis (megbélyegzés) a probléma, az állapot (nincs megbélyegzés) Tevékenység
orvos, terapeuta, szakértő segítő, konzultáns, facilitátor, problémafogadó Hiányközpontú felfogás, a páciens „nem tehet magával hozott, hogy ma már nyilvánvaló, hogy a mentálhigiéné nem lehet csupán egy szakma, a pszichiátria ügye, és nem is szűkíthető le általában orvosi feladattá. Szinte minden szakma képviselőjének, vezetőjének mentálhigiénés szemlélettel és kultúrával kell végeznie munkáját.
(Bagdi, 2006)
6 | 1. Mentálhigiénés alapismeretek
1.3. M ENTÁLHIGIÉNÉ PREVENCIÓS SZEMLÉLETE
A megelőzés során az alapvető cél a lelki egészség védelme. A megelőzés jelentőségét nem kell külön bizonyítani. Emberi és gazdasági szempontból egyaránt előnyösebb, mint a gyógyítás.
Emberi szenvedések, a társadalom igénybevétele, a környezet megterhelése messze nagyobb a már kialakult betegség megállapításakor, kivizsgálásakor és gyógykezelésekor, mint ha mindezt megelőzzük.
A lelki egészség a WHO megfogalmazásában: a lelki jóllét állapota, amelyben az egyén képes a saját képességeit a felszínre hozni, az élet normál szintű stresszével megbirkózni, a munkában teljesíteni, hozzájárulni ahhoz a közösséghez, amelyhez tartozik.
A lelki egészségvédelem célja a lelki betegségek okainak elhárítása, a lelki bántalmak előfordulásának csökkentése.
Lelki zavarok kialakulása, ha megbillen az egyensúly:
◼ diffúz panaszok (általános szorongás)
◼ parciális panaszok (pl. fejfájás, hasfájás)
◼ deviancia – öndestrukció (pl. alkoholizmus) Lelki betegségek - rendellenesnek tekinthető, ami:
◼ deviáns (átlagostól eltérő)
◼ distresszel jár (nyugtalanság, szorongás)
◼ diszfunkcionális (felborítja az ember mindennapi életvezetését)
◼ veszélyeztetéssel jár (ön/közveszélyesség)
◼
Megelőzés során az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:
◼ a személyiség működésének és képességének védelme
◼ a fejlődés maximális elősegítése
◼ a lelki megterhelésekkel (stressz, krízis) szemben az egyén lelki erejének, megküzdési képességének (coping) fenntartása, támogatása
◼ a sérülékenység figyelembevétele. (Hárdi, 1992) Caplan (1964) háromféle prevenciós célt említ:
◼ primer prevenciót - a lelki zavarok előfordulásának csökkentését;
◼ szekunder prevenciót – az időtartalmuk megrövidítését;
◼ tercier prevenciót - a pszichés betegségek által okozott kár csökkentését.
1.3.1. Primer (elsődleges) prevenció
Célja a lelki egészség erősítése, védelme, sérülékenység felismerése, szűrése.
Területei:
◼ Testi, szomatikus állapot
1.3. Mentálhigiéné prevenciós szemlélete | 7
◼ Pszichoszociális sík
◼ Szociokulturális sík Testi, szomatikus állapot:
◼ A fizikai higiéné alapja a lelkinek (tisztálkodás, mellékhelységek biztosítása)
◼ megfelelő élelem, víz, lakásviszonyokbiztosítottsága, testmozgás lehetősége
◼ multidiszciplináris megközelítésben: organikus orvostudomány fejlődése, fertőző betegségek elleni eredményes küzdés
◼ családtervezés, terhesgondozás, genetikai tanácsadás, koraszülés és abortusz, gyermeki fejlődés során az agy és az idegrendszer védelme
◼ balesetvédelem
Pszichoszociális sík: a személyiség szellemi, érzelmi fejlődésének biztosítása elsősorban a családdal és más fontos személyekkel való kapcsolaton alapul.
◼ anya-gyerek kapcsolat
◼ a családdal való kapcsolat minősége, lelki megkapaszkodás lehetősége
◼ az emberi kapcsolatok iránti igény kielégítése
◼ tekintélykapcsolatok: önérvényesítés, konfliktuskezelés
◼ alacsony szociális helyzet, szegénység hátrány
◼ rizikómagatartások felismerése (dohányzás, túlsúly, mozgáshiány…)
◼ felbomlott család, csonka család hátrány
◼ beteg a családban
◼ erőszak a családban
◼ idős, magányos ember
◼ Szociokulturális ellátás: a személyiség működését és fejlődését társadalmi értékekre és szokásokra épülően befolyásolja.
◼ társadalomban elfoglalt hely (diák, nyugdíjas, kisebbség, munkanélküli, hajléktalan, bevándorló..)
◼ hátrányos csoportokhoz való tartozás károsító ( pl. elnyomott kisebbségek, fajgyűlölet áldozatai)
◼ csoportjának kultúrája, nyelve, szokásai, hagyományainak hatása
◼ új társadalomba való beilleszkedés (pl. a bevándorlók)
◼ munkanélküliség
◼ ember és környezetének viszonya
◼ természeti környezet hatása (vidék, tanyavilág, kertváros…)
o épített környezet hatása (városi zsúfoltság, fűtés, világítás, szűk lakás, levegőszennyezés…)
o otthon jelentősége
◼ lelki környezeti viszonyok (szóbeli agresszió)
1.3.2. Szekunder (másodlagos) prevenció
Célja:
◼ a korai stádiumban lévő esetek gyors, hatékony felismerése és megoldása.( Amikor még kialakulóban van a zavar, és nem rögzült. Ez sok mindentől függ: szükséges a pszichológiai kulturáltság, hogy a környezet kisebb változásokat is felismerjen és idejében próbáljanak segíteni, elsősorban szakemberhez küldéssel. Az azonnali
8 | 1. Mentálhigiénés alapismeretek
beavatkozás elmulasztása, halogatás, várakozás, különféle kibúvók keresése állapotromláshoz vezethet.)
◼ a már kialakult zavarok időtartamának lerövidítése (pl. terápia, ártalomcsökkentés)
◼ szakemberhez küldés indokoltságának felismerése (adekvát irányok meghatározása)
◼ a visszaesés és a krónikussá válás arányának csökkentése
◼ a gyógyulást elősegítő környezeti intervenciók (pl. családkonzultáció, vagy iskolai mentálhigiéné) és a gyógyító szolgáltatások megszervezése.
◼ Szűrés: A másodlagos prevenció egyik - elvi - eszköze. A szomatikus vizsgálatokhoz hasonló szűrésekkel - mint pl. a tüdőszűrésekkel - nem vethető egybe, mivel itt sokkal bonyolultabb, finomabb és rendkívül időigényes megközelítésre van szükség. Három csoportra különíthető el:
◼ a korai kezelésre alkalmas pszichés zavarokkal
◼ krízis esetekkel, amelyek aktuális konfliktusok nyomán jelentkeznek;
◼ olyan krónikus esetekkel, melyek a környezet toleranciája miatt vagy a betegek és a család rejtési, fedési tendenciái miatt nem kerülnek szakkezelésre.
1.3.3. Tercier (harmadlagos) prevenció
Célja: Caplan szerint az elszenvedett kórkép további károsító hatásainak, következményeinek csökkentése, ami széles körű rehabilitáción alapul. Legfontosabb szempontjai:
◼ a környezet segítségének mozgósítása
◼ elszigetelődés elleni lépések
◼ kitaszítottság elleni lépések
◼ produktivitás serkentése (Hárdi, 1992)
Fel kell mérni a kórkép okozta károkat, a beteg elszigetelődését és produktivitásának hanyatlását. A kórházi beutalást lehetőleg el kell kerülni. Mindent meg kell tenni a beteg elszigetelődése ellen és kitaszítottságának elkerülésére. Stimulálni kell a beteg produktivitását:
célszerű a kezelésbe sokszínű ösztönző elemek bekapcsolása. Minden olyan erőfeszítés kezdeményezése, szervezése, mely a kliens társadalomba való visszailleszkedését segíti elő (pl.
védett szállások, átmeneti intézmények, munkahelyek érdekelttététele a befogadásban, családintervenciók, beteg-érdekképviseletek, lakossági felvilágosító programok, önsegítő szerveződések, stb.)
1.4. A MENTÁLHIGIÉNÉS BEAVATKOZÁSOK SZINTJEI
1. egyéni szintű: pl. egyéni tanácsadás, egyéni terápia, támogató kapcsolatok 2. csoport szintű:
a. homogén csoportok létrehozása (terápiás, problémamegoldó, tréningcsoportok)
b. természetes csoportok működésének befolyásolása (pl. csoportkonzultáció segítségével)
3. szervezet szintű: célja egy szervezet működésének befolyásolása, melynek során a szervezethez tartozó csoportok egymás közötti viszony változik meg.
1.5. Mentálhigiéné laikus és professzionális intézményei | 9
4. közösségi mentálhigiéné: célja egy adott területen élő lakosság saját egészségvédő erejének a növelése.
5. A társadalom szintű a mentálhigiénés intervenciók legmagasabb szintje. Politikai (gazdasági, jogi, szociálpolitikai, egészségpolitikai, oktatás- és művelődésügyi, stb.) döntések mentálhigiénés szempontok figyelembevételén keresztül nyílik lehetőség.
1.5. M ENTÁLHIGIÉNÉ LAIKUS ÉS PROFESSZIONÁLIS INTÉZMÉNYEI
Az egyén számára a természetes emberi kapcsolatai (az őt körülvevő családtagok, barátok, ismerősök, mindazok a csoportok és közösségek, amelyekhez tartozik), valamint mindazok a szervezetek, és intézmények, amelyekkel kapcsolatba kerül, melyekhez gondjaival fordulhat, lelki védőfunkcióval rendelkeznek.
Az egyént körülvevő személyek, csoportok, közösségek és intézmények hálózatot alkotnak, mintegy „védőhálóval” borítják be a személyt a veszélyeztető tényezőkkel szemben. Egy adott közösségben a személyes, csoportbeli és csoportközi, valamint intézményes kapcsolatok alkotta hálózatot nevezzük közösségi védőhálónak. Az egyén lelki védelmét a képpen szolgálják, hogy érzelmi, hovatartozási, identitásformáló lehetőségeket, beépíthető viselkedésmintákat, értékeket kínálnak az egyén számára. Átlátható és követhető elvárások alapján szabályozzák az egyén viselkedését, veszteségek, válságok, konfliktusok idején érzelmi támaszt, megerősítést nyújtanak.
Laikus (természetes szociális védőháló):
◼ Család, barátok
◼ Közösségi kapuőrök: a közösségi hálón belül azok a kulcspozícióban lévő személyek, akik ismerik az egyén megközelítésének módját, és lehetőségük van érzelmi támasz nyújtására. Ide tartoznak a közösség tekintélyszemélyei (pl. tanárok, papok, orvosok), a segítő foglalkozásúszemélyek (családgondozók, egészségügyi dolgozók, szociális munkások, ügyvédek), egyházi közösségek és civil szerveződések önkéntes segítői, valamint minden olyan foglalkozások tagjai, melyek lehetőséget nyújtanak az emberekkel való rendszeres találkozásra és panaszaik meghallgatására (pl. fodrászok, kozmetikusok, könyvtárosok).
◼ Önsegítő csoportok: Az önsegítés a szociális tanulás és együttélés egy fajtája. Az önsegítő csoportot olyan emberek alkotják, akik úgy érzik, hasonlóak a gondjaik, ezért összefognak, hogy közösen találjanak megoldást. A csoport tagjai összegyűlnek, hogy kölcsönös segítséggel azonos szükségleteiket elérjék, felülkerekedjenek azonos hátrányaikon, leküzdjék az életüket tönkretevő problémákat, véghez vigyék a szükséges és megfelelő szociális és egyéni változásokat.