LEGFONTOSABB ELJÁRÁSTECHNIKÁI ÉS CÉLJAI
3. A szakember viszontáttétes reakciói (önismeret!)
A középső szakasz kihívásai:
◼ ne maradjunk a család által megjelölt problémánál, tünetnél és a tünethordozónál, bővítsük a család látóterét (cirkuláris kérdezés, családszobor, üres szék technika),
◼ mindenkit vonjunk be az interakcióba, kisgyerekeket is hívjuk el legalább egyszer (családszobor, családi otthon alaprajz),
◼ ne foglalkozzunk egy alcsoporttal vagy alrendszerrel sokáig kiemelt figyelemmel, ne engedjük, hogy egy személy magához ragadja a figyelmet, mert ez a család ellenállását tükrözi (cirkuláris kérdezés),
◼ szülők eredeti családjával foglalkozzunk (geogram),
◼ tartsuk tiszteletben a szülők, ősök, iránti lojalitást, ne hivatkozzunk az elődök negatív tulajdonságaira, még ha elhanyagolták is a klienst, mert ez mélyíti a kliens negatív önértékelését,
◼ ha szülők a gyerekek miatt jelentkeznek családkonzultációra, még akkor se ajánljunk párterápiát, ha ez egyértelmű, várjuk meg míg ők kezdeményezik, különben elriasztjuk őket,
◼ fontos a konzultáció korlátainak és a családtagok felelősségének hangsúlyozása, ezek nélkül kevésbé sikeres a folyamat (Székely, 2003).
4.5.3. A folyamat befejezése
Optimális esetben a kitűzött célt elérte a család: a holding tér erősödött, a beszélgetés könnyebb és szabadabb lett.
Sokszor a család kezdeményezi a leválást. A jó segítő kapcsolat lezárása mindig ambivalens érzésekkel jár, a siker öröme és a leválás nehézsége együtt jelenik meg (Székely, 2003).
90 | 4. Rendszerszemléletű családterápia alapismeretek
4.6. I NTERJÚ ÉS HIPOTÉZIS
A konzultációra érkező család fogadása és bevezetése a segítő folyamatba felkészültséget és előzetes tájékozódást igényel. Gyakorlatilag minden családról, már az első találkozást megelőzően, van egy előfeltevése (hipotézise) a segítőnek azokból az információkból, amelyeket a jelentkezés során megkapott. A legkisebb adat is beszédes lehet, elindítja a gondolkodást: mivel is érkezik majd a család, mi lehet majd az első interjú témája. Kialakul egy benyomás arról, hogy a család vajon melyik szerephelyzetben van: vevő, panaszkodó, látogató (ld. fentebb!)
Az interjú a családdal történő első találkozás meghatározó eszköze és a konzultációs folyamatban állandóan jelen lévő technika. Ennek segítségével szerezheti meg a segítő mindazt az információt a családról, amely a családi működés feltárásához és a hipotézisalkotás folyamatához szükséges. Ezért az interjúztatás egyfajta attitűd is, amely a segítőt arra ösztönzi, hogy a családtagoktól újabb és újabb ismereteket szerezzen annak érdekében, hogy megértse a viselkedésüket, feltárja a családi mintázatokat, lássa az egyes családtagok szerepét, helyzetét, vagyis mindazt, ami segít megválaszolni a „Hogyan csinálják együtt?” kérdését (Tomm, 2001;
Bagdy, 2018).
Az interjúztatás művészetét a „milánóiak” dolgozták ki. Véleményük szerint az interjú akkor szolgálja a család megismerését, ha
◼ rendszerszemléletű (ld. vonatkozó fejezet!), ezért cirkularitásra figyel,
◼ a segítő(k) törekednek a neutralitásra (semlegesség),
◼ folyamatos hipotézisalkotás és ellenőrzés jellemzi.
A rendszerszemlélet és a cirkuláris kérdezéstechnika (ld. alább!) lehetővé teszi, hogy a szakember a család egészét működés közben szemlélje. A szakember kérdései a család rendszerébe bejuttatott információként értelmezhetőek, míg a kérdésekre adott válaszok a rendszer visszacsatolásaiként jelennek meg. Ezzel elkerülhető, hogy a családi problémák ok-okozati összefüggéseit vizsgáljuk, lineáris szemlélettel keressük a problémák kiváltó okát, a felelősöket. (A lineáris kérdéseknek szerepük van az interjú kezdetekor – ld. alább! –, de érdemes cirkuláris kérdésekre váltani akkor, amikor a család megértésére törekszünk, mivel minden családtag viselkedésével hozzájárul a rendszer működéséhez.) A megfelelő kérdés aktivizálja a családot, felbolygatja a kapcsolatokat, mozgásba hozza a családi mintákat, ezáltal tanulmányozhatóvá teszi fennálló viszonyokat (Tomm, 2001; Bagdy, 2018).
4.6.1. Beavatkozó interjú
A beavatkozó (interventív) interjúzás során a szakember tudatában van annak, hogy minden tevékenysége, beleértve a hallgatást is, a rendszerbe történő beavatkozásként értelmezendő.
Törekszik arra, hogy az összes jelenlévő családtagot megkérdezze a tagok között fennálló kapcsolatokról alkotott véleményéről (pl. a fiú is beszéljen az anyja és a húga kapcsolatáról, ne csak az anya és a lánya). Figyelme a változásokra és a különbségekre irányul, ezek mentén fogalmazza meg újabb kérdéseit. Tevékenysége során fokozatosan feltárul a családi összefüggések rendszere (Tomm, 2001; Bagdy, 2018).
A rendszerszemléletből és a cirkularitásból következik a neutralitás elve. A másodrendű kibernetika értelmében valójában nem létezik semleges hozzáállás, mivel a segítő szakember
4.6. Interjú és hipotézis | 91
is a rendszer részévé válik, így minden tevékenysége hatással van a rendszerre. Így a neutralitás nem más, mint kíváncsiság, amellyel empatikus, támogató módon fordul a segítő a kliensek felé mindig azt támogatva, aki éppen beszél. A neutralitás lehetővé teszi, hogy a szakember hagyja szabadon áramolni az információt, támogassa, hogy minden jelenlévő kapcsolódjon mindenkihez és kifejezhesse saját álláspontját a fennálló helyzettel kapcsolatban (Tomm, 2001; Bagdy, 2018).
Az első két elv teszi lehetővé a hipotézisalkotás folyamatát. A hipotézis megfogalmazása során a segítő a kapott információkat elméleti keretebe rendezve megkísérli megragadni és magyarázni a családi mintázat vezérlő elvét, a homeosztázis fenntartásának mikéntjét, a kapcsolati problémák szerepét a család működésében. Majd a hipotézist további cirkuláris kérdések által visszacsatolja a rendszerbe és a reakciók alapján teszteli, hogy helyesnek vagy helytelennek bizonyult-e.
Így a három alapelv egymást támogatva és kiegészítve fenntartja a konzultáció dinamikáját: a család, a szakemberek közreműködésével önmagukról, saját működésükről szereznek új tapasztalatokat, amelyek segítségével változtathatnak a már nem működő szokásaikon (Tomm, 2001; Bagdy, 2018).
Az interjúztatás alapvető készségei:
◼ empátia,
◼ a család számára fontos gondoltok, témák észrevétele,
◼ a továbblépést segítő célzások megjegyzése,
◼ a kliensek válaszaira alapozott kérdések megfogalmazása,
◼ tisztázás, a részletek kiderítése – növeli a bizalmat és a megértést,
◼ visszhang: a család szövegének, szóhasználatának átvétele – növeli a bizalmat, a család saját helyzetének szakértője lehet,
◼ nyitott kérdések – a felelősséget a családnál hagyja,
◼ összegzés – segíti a megértést és jelzi, hogy a segítő követi a folyamatot,
◼ parafrázis: átdolgozni a hallottakat és úgy visszaadni a családnak – tisztázza a helyzetet és új irányt jelölhet ki,
◼ csönd használata – a család tisztázhatja, feldolgozhatja magában a kialakult helyzetet,
◼ metakommunikáció tudatos használata – szinkronban kell legyen a verbális üzenettel,
◼ a család metakommunikációjának megfigyelése,
◼ önfeltárás – a segítő észrevételeinek, gondolatinak indokolt esetben történő megosztása,
◼ elismerés – fokozza az erőforrások, új megoldások észrevételét,
◼ a család észleléseinek megerősítése: érzések, gondolatok, cselekedetek kiemelése – tudatosítja és megerősíti a folyamatot,
◼ normalizálás: a probléma beágyazása a realitásba – fokozza a család kompetencia érzését,
◼ családon tartott fókusz – növeli a család önreflexióját,
◼ a családi értelmezés segítése: a család fogalmazza meg az életesemények jelentését – növeli a család önreflexióját,
◼ kapcsolati kérdések – kapcsolatrendszer feltárása,
◼ megoldásfókusz kialakítása – problémafókusz helyett a megoldást szorgalmazza,
◼ együttműködő kommunikáció: a beszélő és a hallgató együtt konstruálja az információt,
◼ alapozás: az interjúzás alatt folyamatosan jelen lévő reflektív viselkedés – beszélő információt mond, a hallgató jelzi, hogy megértette, a beszélő elfogadja a jelzést,
92 | 4. Rendszerszemléletű családterápia alapismeretek
◼ figyelés, válogatás, építés: gondos meghallgatás, a leghasznosabb válaszlehetőség kiválasztása, a megoldást elősegítő terv közös megalkotása (De Jong, Berg, 2013. 28-60.).
4.6.2. Motivációs interjú
Az interjú-technikák közül érdemes kiemelni a motivációs interjút (MI). Bár a módszert addiktológiai problémákkal küzdő kliensekkel és családtagjaikkal folytatott munkájuk során dolgozták ki az elméletalkotók (Miller, Rollnick: Motivational Interviewing, 1991), egyéb segítő folyamatban is jól alkalmazható (Levounis et al., 2017).
Az MI célja, hogy a változással szembeni ellenállást a belső motivációs ellentétek (ambivalencia, diszkrepancia) feloldásával szüntesse meg. „Az ambivalencia az a pszichés állapot, amikor az egyénnek együttesen fennálló, de egymással ellentétes érzései vannak ugyanazon dolog felől.” (Orford, 1985, idézi Perczel Forintos, 2012).
Az ambivalenciával folytatott munka a módszer központi eleme, mivel az eredmény érdekében a kliensnek és segítőjének meg kell küzdenie a változást támogató és akadályozó érvekkel. A
„változásbeszédnek” kell hangsúlyosabbá válnia a „problémás viselkedést fenntartó beszéd”
helyett, mert a változás mellett megfogalmazott érvek fokozzák az elköteleződést és csökkentik az ambivalenciát (Levounis et al., 2017).
Az MI alkalmazásának alapelvei:
◼ empátia kifejezése és reflektív hallgatás – ambivalencia elfogadása,
◼ ambivalencia előidézése – a gondolatoknak a valósággal (cselekedetek) való összevetése, az ellentmondások tudatosítása,
◼ ambivalencia erősítése – változás iránti motiváció előhívása: az akadályozó érvek feldolgozása,
◼ vitatkozás elkerülése – a kliens ne érveljen a viselkedése mellett, mert az megerősíti az elköteleződést a nemkívánatos magatartás mellett,
◼ ellenállás kezelése – egyetérteni a klienssel, választási lehetőségeket felkínálni,
◼ önhatékonyság támogatása – a változás képességének támogatása: a kliens képes a változásra, a személyes felelősség megfogalmazása, bizalom (Levounis et al., 2017;
Perczel Forintos, 2012, Urbán, 2009).
Az MI folyamatának négy szakasza:
◼ Bevonás – kapcsolatépítés a klienssel, együttműködő beszélgetés kialakítása.
◼ Fókuszálás – viselkedésváltozás céljainak kialakítása: megérteni a kliens viselkedését, aggodalmak feltérképezése, lehetséges irányok, célok kijelölése.
◼ Változás iránti motiváció előhívása – ambivalenciával folytatott munka, a változást támogató aspektusok kiemelése, az akadályozó tényezők feldolgozása.
◼ Tervezés – a változási terv kialakítása: célok, lehetőség, döntés, elköteleződés (Levounis et al., 2017).
Az MI alkalmazása lehet hosszú folyamat (4-12 alkalom), de használják rövid intervencióként (3-4 alkalom) is, hatása akkor is bizonyított. Összeegyeztethető más kezelési módszerekkel, összekapcsolható a családterápiával (Levounis et al., 2017, Urbán, 2009).
4.7. Kérdezéstechnika | 93
4.7. K ÉRDEZÉSTECHNIKA
Minden segítő és terápiás folyamat legfontosabb eszköze a kérdezés. Minden kérdés kettős funkcióval bír: egyfelől kifejezi a kérdező információra vonatkozó igényét, másfelől arra készteti a válaszadót, hogy a kérdésnek megfelelően strukturálja a tudatában lévő adatokat. A kérdés meghatározza azt, ahogyan arra a kérdéskörre rátekintünk. A kérdezés tehát intervenciós jelentőséggel bír, különösen akkor, ha a terápiás kérdezéstechnikák valamelyikét alkalmazzuk (Bagdy, 2018; Feuer, 2008; Rauscher-Gföhler, 2008).
4.7.1. Lineáris kérdezéstechnika
A lineáris kérdések segítségével érdeklődik a szakember a család helyzetéről. Elsődleges célja az információszerzés, amellyel az ok-okozati összefüggésekre világít rá. Meghatározó kérdései a „Ki mit tett, mikor, hol, hogyan és miért?”, vagyis a kérdező egyfajta detektívként ered a probléma nyomába.
Minden interjú vagy első ülés lineáris kérdésekkel kezdődik, már csak azért is, mert a kliensek is oksági összefüggésben szemlélik saját helyzetüket, ezt a gondolkodást hozzák a terápiás folyamatba is. Éppen ezért a lineáris kérdéseknek meghatározó szerepük van a probléma fókuszának tisztázásában, az alapvető információk beszerzésében és elősegítik a kliensek bevonódását is. Fontos tudni azonban, hogy az ilyen típusú kérdések ítélkező attitűdöt hordozhatnak magukban, azt a képzetet kelthetik, hogy a baj forrása valamely családtag, akit meg kell javítani. Ez bűntudatot, szégyent, védekezést vagy ellenállást válthat ki. Ezzel párhuzamosan a lineáris kérdés leegyszerűsíti a problémát, mivel csak egy szálon, egyfajta logika mentén követi végig az eseményeket (Bagdy, 2018; Feuer, 2008; Rauscher-Gföhler, 2008).
4.7.2. Stratégiás kérdezéstechnika
A stratégiás kérdéseket a lineáris kérdezés és az oksági összefüggések felvázolása vezeti fel.
Ebben az esetben a szakember célja a befolyásolás, arra igyekszik rávenni a klienseket, hogy korrigálják hibás működésüket. A segítő tanárként, instruktorként vagy bíróként van jelen, aki elsősorban indirekt kérdések formájában közvetíti a véleményét a családtagok hibás viselkedéséről: „Miért nem az apjának mondja el ezt?, Nem lenne jobb abbahagyni ezt a viselkedést?, Mi történne, ha változtatna ezen?” (Bagdy, 2018; Feuer, 2008; Rauscher-Gföhler, 2008).
A kérdések hangvételéből is érzékelhető, hogy a stratégiás kérdezéstől nem áll távol a manipuláció és a szakértői kontroll. Előfordul, hogy ez a kommunikáció ismerős a család számára, ezáltal az iránymutatás elfogadható és hasznos a számukra. Konfrontációt vagy direktív beavatkozást igénylő helyzetekben is hatásos lehet (pl. egy megrekedt családi helyzetben). Szembesíthetik a klienseket kényszereikkel, értékrendszerük ellentmondásosságaival, ezzel motiválva a változást. Jellemző lehet viszont az is, hogy a kérdések kényszerítő hatással bírnak, a család inkább behódol a tekintéllyel bíró szakember előtt, pedig még nem áll készen a változásra (Bagdy, 2018; Feuer, 2008; Rauscher-Gföhler, 2008).
94 | 4. Rendszerszemléletű családterápia alapismeretek
4.7.3. Reflektív kérdezéstechnika
A reflektív kérdések indirekt módon befolyásolják a klienseket. Olyan vélekedéseken alapulnak, amelyek a család rendszerére vonatkoznak, ezáltal a változást is az egész rendszerre tervezik. A terápiában a reflektív kérdések segítségével a rendszer képes együttműködően fejlődni, vagyis a tagok felfedezhetik problémamegoldó, öngyógyító képességeiket, reflektálhatnak eddigi működésükre, ráismerhetnek elakadásaikra és kialakíthatnak új működésmódokat. Ebben a szerepben támogató, facilitáló szándék vezérli a segítőt, ezért trénerként, tanácsadóként vagy coachként van jelen. A terapeutai neutralitás megőrzése biztosítja azt, hogy a segítő ne váltson stratégiás működésbe, fontos, hogy tiszteletben tartsa a kliensek függetlenségét (Bagdy, 2018; Feuer, 2008; Rauscher-Gföhler, 2008).
A reflektív kérdezéstechnika nehézsége, hogy bizonytalanságot, zavarodottságot, dezorganizációt okozhat akkor, ha a sok új lehetőség felismerése mellett nem jelenik meg az irányítás és az útmutatás (Bagdy, 2018; Feuer, 2008; Rauscher-Gföhler, 2008).